Huszthy Ádám: HÚSVÉTI ÜDVÖZLET
(Részlet a Harmadik Ádám című, kéziratban álló regényből)
Követem a menetet, mint ki véletlenül arra jár, a kapuba beengedés van, kérik a belépőt, mosolygok, kezet nyújtok „Nem ismersz meg, biztonsági-őr tanfolyam, Blackangel Security” elbizonytalanodik, hátulról már nyomnak „Menjél” észbe kap, utánam szól „Tudom már honnan ismerlek, te is az őrizetessel nyomultál” „Hülyeséget beszélsz, tanfolyamról ismersz”. Az udvaron nyüzsög a nép, a házba csak a megkötözöttet eresztik be az őrökkel. Hűvösödik, tűzhöz ülök, hát ott is kiszúrnak „Te is avval a fickóval kavartál” odabenn pofoncsattanás „Avval én, hülyének nézel, nem őrültem meg” másik odajön „De bizony hogy ott voltál mikor a balhé volt” „Istenazatyám anyáméletére gyerekeiméletére nelássam többé a napot ittfollyon ki a kétszemem haláttam valahais”. Késik a kakas, sebaj, kurjongatok „Kukurikú kukurikú” utcára löknek „Kukurikú kuku” valaki utánam rúg, meglódulok, nem esek el, félutamból visszanézek, szememből a könny kicsordul, fogamat összeszorítom, könnyemnek árját visszaszorítom.
*
Seftesjózsit beidézik, szembesítés, Főnökjózsi rossz bőrben van, megviseli az előzetes, bűnszövetkezetben elkövetett ezazamaz a vád „Ismeri ezt az embert?” Seftesjózsi kezdi rosszul érezni magát „Sohase láttam”. Főnökjózsi rezzenéstelen. „Maga írása ez?” „Enyém de nem tudom hogy került ide, valami fatális véletlen, mi sose találkoztunk sose beszéltünk”. Főnökjózsi szemével szemét keresi, érzi a tekintetet, lefele néz „Van még valami?” „Látták magával, tanú van” Seftesjózsi felpattan „Istenazatyám anyáméletére gyerekeiméletére nelássam többé a napot ittfollyon ki a kétszemem ha láttam valahais”. Főnökjózsit elvezetik, dudorászik, folyosófalak visszaverik „Pálkatapéter jóreggelt márodakünn a napfelkelt szól a kakasunk aza nagytarajú gyereki a rétre kukurikú!” Seftesjózsi kiszédül, sírás környékezi, együtt nőttek föl, együtt bandáztak, együtt lopták az első csokit, az első Audit, együtt alapították az első húsz céget, mikor Seftesirma beteg lett, Főnökjózsi elengedte a tartozás felét, hull a könnye, hull a földre, mint az eső, hateha.
*
Ledöccennek a súlyos fák, port verve, eresztékek megreccsennek, ócska ácsolat, egyszerhasználatos. A személyzet gyors, szakértő, hang nélkül teszik a dolgukat. Fogják az elsőt, földre rántják, nagyon kapálózik, rá kell térdelni hogy nyugton maradjon míg kezét-lábát odakötözik a fához. Második sima ügy, nem hőbörög, nem kalimpál, kezét maga nyújtja, az alkalmazottak meg is jegyzik, jófiú, tudja, mi az illem. Harmadik nem várja be a lerántást, összerogy, elterül, úgy kell a fához cipelni „Mi ez a bűz, te, ez beszart”. Fatetejibe hosszú kötelet hurkolnak, végit hárman fogják, másik három túloldalról a fát egyszerre megemeli, a kötélhúzók megtartják a levegőbe, a megemelők átszaladnak, hatan húzzák, míg a nagy fa lezökken a tövinél ásott gödörbe, kötél lehull, delikvens marad, négyen stabilizálják a tákolmányt, egyenesre igazítják, kettő köveket szór a gödörbe kiékelni az oszlopot, szusszannak, verejtéket törölnek, jöhet a következő. Végre letelepednek, igazságosan elosztják a mellékes jövedelmet, összeszokott brigád, beszélgetnek „Hallod, vitatkoznak fönn a fán. Nem sokáig, esni készül, ideje lábat törni”, fölkászálódik, kihúzza a földbe szúrt lándzsát „Álljon odébb jóasszony, mozduljon, munkámat végzem, itt már nem is kell törni, visszajöhet, aztán ne maradjon soká, jön a zuhé, jól megázik!” Odahaza hal kunkorodik forró kövön „Rendben ment?” „Rendben, elég húzós volt, kötél fölhorzsolta tenyerem, azanyja, hogy besötétedett, már dörög is, Eszti, szedd be a ruhákat mielőtt szétáznak”.
*
Kántorjózsi tempózik a harmóniumpedálokon, a billentyűket hármasával, négyesével nyomkodja, paraszttenorja tölti a termet „A mi Urunk szenvedése Szent János szerint”. Asszonykórus, Jézus, Kajafás, Pilátus, Szolgáló, Péter glédába állnak, kezükbe agyonfogdosott paksamétát remegtetnek, nézegetik, lapozgatják „Nem!” ordít föl Kántorjózsi abbahagyva taposást, nyomkodást „Nem! Józsibácsi jegyezze már meg amikor Irmanéniék harmadszor éneklik hogy feszítsd meg őt, akkor jön maga, nomégegyszer onnan hogy feszítsd meg őt” közben hátulról „Én négy tojást rakok bele” „Irmanéni az istenszerelmére itt az Úr haláláról énekelünk” „Jó jó, azér sütni még kell, nyakunkon a Húsvét” „No akkor onnan hogy”. Pilátus recitálja „Hát zsidó vagyok én?” hátulról „Igen de mekkora”, röhögés, Seftesjózsi kiakad „Anyai nagymamám, de az se biztos, ti meg mind csupa áriák vagytok mi, akkor áriázzatok” elfojt egy cifrát. Rászólnak „Templomba vagyunk!” „Akkor miazistenharagjáér döfködtök tőrt a szívembe nemelég az adóhivatal” „Necsináld a nagyjelenetet Józsi, folytassuk, ott tartottunk hogy”. Sekrestyeajtóból pisszegnek „Kezdünk”. Recseg a kereplő, Plébijózsi bevonul, Kántorjózsi rákezdi „A mi Urunk szenvedése Szent János szerint”. Utána a sekrestyében Plébijózsi megveregeti Kántorjózsi vállát „Szépen ment, gyere egy kupicára”.
*
Párat pislog, fölül. Letekeri magáról a gyolcsot, a bejárat elől elhengeríti a követ. Visszanéz, meglátja a földre dobott leplet, odamegy, összehajtogatja, visszagondol embervoltára, elmosolyodik: föltámadtam.
*
Másnap díszítik az oltárt, Irma aprehendál „Józsi vak vagy, szekfűhöz nem megy rózsa”, Másikjózsi kalapál, ujjára ver „Hogyazamagas”, Plébijózsi úgy tesz, ki nem hallja, fölnéz az égre, borongós, reméli, nem fog esni. Tésztásjózsi a templomtéren készíti elő a tűzszentelést, két hasáb elég lesz, nem talál baltát, hazamenni késő, így egybe nehezen fog meggyulladni, tömködi a papírt, fújkálja, semmi, sietni kell, már gyülekeznek, baldahinvivőnek is be van osztva, nyakon önti benzinnel, az használ. Előkészítendők: csípőfogó a parázs kivételéhez, húsvéti gyertya, húsvéti gyertya díszítő részei, üres füstölő, tömjén, víz, só, kéztörlő kendő, szent olajok, kancsó üresen, tálca, szenteltvízhintő, feltámadási szobor, két gyertyatartó gyertyákkal ellátva, állvány a húsvéti gyertyához, csengők, szertartáskönyv, olvasmányok könyve, oltárra misekönyv, baldachin, fáklyák, füstölő, tömjén, vélum. Dugig a templom „Krisztus világossága” „Istennek legyen hála” „Krisztus világossága” „Krisztus világossága” „Azt a kismamát mért hagyjátok ott a falhoz szorítva” Seftesjózsi kilöki maga mellől a gyereket „Bocsánat nem vettem észre” Éva leül, Kisseftes nem bánja, fal mellett araszolgat, oson hátra, harmadik olvasmány megy, mire eléri a kaput, uzsgyi, lógni a haverokkal.
Gyertya gyújt, gyertya olt, gyújt, olt, fölállás, leülés, letérdelés, fölülés, fölállás, meghajlás, kiegyenesedés, Éva elmosolyodik, kész balett, mire odaérnek hogy „Áldd meg ezt a tojáseledelt” s még Tedeum s himnuszok se élő se holt, pedig odahaza még most jön a sonka, ráadásul Zolikát is egyedül hagyták. Mise után hazaszalad, jól remélte, Zolika nem ébredt föl, a templomtéren még forraltbor, nagybeszélgetés, a pálinka is előkerül, Plébijózsi büszkén hordozza, kínálgatja, boldog, erre most nagyon rákészültek, minden klappolt, fényesen sikerült a nagyhét. Ki-ki hazaszivárog ünnepi sonkára, kalácsra, borra, Plébijózsi magára húzza a takarót, magába végigismétli a prédikációt, nyújtózik „Uram, ilyen jól még soha, hallhattad, mit szólsz, beleszőttem megjelenésedet Máriánál, pedig nincs is Szentírásba benne, hittudósok állítják, igazuk lehet, jófiú ha feltámad, legelébb anyját keresi fel, ugye?” kikel az ágyból, ablakból nézi a Holdat, mögötte a Tejutat, amögött a Világegyetemet, annak végibe az Istent. Oly közel a minden s oly messzi a semmi!
Illusztráció: Deszka és kakas
Ezek is érdekelhetik!
Csanda Mária: Négydimenziós történetek →
Tárnok Attila: Korai exitus →
Derzsy-Ben Ond: PONTOS MÉRETEIM. Verses poszttraumák* →
