Györgyi Csaba: Titkom (nollák)
Égi versike a két igazság közé szőtt világról
Megszületett a születetlen, és lassan megérti,
hogy nincs, pontosabban azt, hogy nem vagyok.
Reggelente a felkelő Nap először azt a nagy hegyet érinti,
melynek magasán az illatos szelek ezen a születetlen testen
keresztül érkeznek meg hosszú útjaikról,
és ezen a születetlen testen keresztül indulnak el hosszú útjaikra.
Ez már mindörökké így lesz.
A születetlen megszületett már nem mozdul soha többé,
de néha azért egy kicsit táncolgat benn örömében.
Név, majd kép
Én volt a név, s lett képpé a te, mert a kép más.
Áll a név, az első, de halad a kép, a végső, mert a kép más.
Mozgása valós, sebes egyenlet bent, mert a kép más.
Felületéhez semmi sem tapad, mégis hozzá igazul minden,
mert a kép más.
Bizonyosság
Amikor elképzeltem, hogy egy vágy
és múlt nélküli gép terméke vagyok,
meghalt bennem a kezdetlen csend,
és megszületett az első, hideg hajnal.
Titkom
És most a titkom.
Minden hajnalban van egy pillanat,
a csend pillanata, amely utat épít,
egészen hazáig, a kertig, a szerelemig.
Ezen az úton csak óriások járhatnak,
és azok, akikhez már visszatért a daluk.
Alatt
a bolygó alatt falevél
vagy egy leány táncol
ki így szedi mint lélek
csokorba a mélységet
Illusztráció: A márvány álma
Ezek is érdekelhetik!
Szederkényi Éva Kata versei* →
Takács Nándor: Az ősök hagyatéka (versek) →
Hegyi Botos Attila: Szikrázó habok. Ant’issa tűzkövei →
