Radnai István: A középső nap (két novella)
ARCMEMÓRIA
– Az én időmben sok volt a szép arcú asszony. Már akkor bámultam őket, amikor a mellükig sem értem.
Itt a barátom közbevágott.
– A mellüket bámultad?
A szemében valami furcsa fény villant, tekintetéből és vigyorgásából gunyorosságot és hitetlenkedést olvastam ki. Pedig tényleg az arcukba, a szép, intelligens tekintetükbe szerettem bele. A csitrik nem is érdekeltek.
De hiába magyaráztam neki.
– Szerettem melléjük állni, amikor leültek, kiegyenlítve a szintkülönbséget.
– A dekoltázsuk érdekelt?
Erre a kérdésre nem is válaszoltam. Nem is figyeltem rá. A szemem előtt vonultak végtelen sorban az arcok. Különösen egyikre emlékszem élénken, aki mélyebb benyomást tett rám. Valamiért “matahariként” emlegették, amit természetesen nem értettem. Ő gyakran megsimogatta, elrendezte a hajamat.
Persze volt egy kissé pelyhes arcú, raccsolós, húszéves hajadon is, akinek a nővére tanult anyámnál. Gyakran elhozta magával a húgát.
Hiába, megkopik a memória, a nevére már nem emlékszem. Várjunk csak, mégis, mintha Nórának hívták volna.
Hódolatomat furcsa módon fejeztem ki. Amikor futottam eléje – hasra estem. Rövidnadrágos koromban lehetett. A törtfehér öltönyön zöld foltokat hagyott a fű. De csak akkor kaptam ki, amikor a lányok már elmentek.
Lassan kinőttem a rövidnadrágot, még mindig csak néztem az arcukat. Mennyi szép arcú asszony és lány volt valamikor. Én csak nőttem, kijártam az iskolát, de a szép arcoktól nem tudtam szabadulni, a sors újra, meg újra levetítette őket. Fényképem nincsen róluk, csak emlékeim vannak.
A csitriket sosem kedveltem, így aztán ők sem engem.
A barátom először nem mert, aztán nem tudott közbevágni, amikor arcokról meséltem vagy meséltem volna. Már gunyorosan sem néz rám, már nem is öregszik.
Volt egyszer egy ötvenhat.
Egyszer, vagy húsz éve, láttam Nórát. Három lány jött velem szembe. Vihogtak. Az arca hasonlított, csakhogy Nóra már akkor is komoly felnőtt volt, amikor nálunk jártak. Amikor a törtfehér rövid nadrágomon zöld foltot ejtett a fű. A térdem azóta begyógyult, csak a lelkem hegesedik.
Tovább haladtam, többet nem néztem vihogó lányok arcába. Minek is?
Az arcok bizony velem öregedtek. Most már egyidősek vagyunk. Csak éppen volt egy ezerkilencszázötvenhat. Hogy kit hová vetett a sors? Volt egy asszony, aki Svájcból jött haza, a tüdejével kezelték ott. Talán ő is visszament. Nórának volt még egy másik nénje is, hárman vágtak neki.
Egyetlen barátom is elkallódott a világban. Amíg az anyja el nem költözött a szomszédunkból, panaszolta, hogy nem ír a fia. Mi történt azóta? Az anyja és a nagyanyja már özvegyek voltak, amikor megismertem őket. Mindkettőt megtörte az élet, egymáshoz öregedtek.
Merre lehettek szép arcú asszonyok? Akkor még voltak szép asszonyok. Most már, hogy már nem kellene ágaskodnom, nekik sem kellene lehajolniuk hozzám, nem tudom, hogy szép arcukat hol keressem.
A KÖZÉPSŐ NAP
Mielőtt elutazott volna, Kázmér egy nagy fa árnyékba vonta.
Részben a meleg ellen. És persze, erre már nem voltak turisták. Ki nézegeti a puszta falakat?
Óvatosan közelebb férkőzött hozzá, tudta ugyanis, hogy elutazik. El messzire.
Egész napos járóföld.
Megcsörrent a telefonja.
Szerencsére már csak sétálgattak. Nem is volt más céljuk, a környék teli van műemlékkel.
Nem kellett azonnal utaznia, így Kázmér kissé megnyugodott.
Már nem nézelődtek, mint a turisták, behunyták a szemüket. A lánynak fiús alakja volt, bár, ahol kellett, mint érőfélben lévő gyümölcsök, feszültek a domborulatok. Kázmér ujjbegye finom és érzékeny. Nem látni akart.
A lány akkor még nem mesélt a turistaútjairól. Az építészet, a kőcsipkék érdekelték. Ha négyen – lányok – valamerre mentek, némelyikük nem a szállodában éjszakázott. Igazából nem mindig szálloda volt, ifjúsági szállás. Táborban is voltak. A szülők nyugodtan horkoltak a hitvesi ágyban. Volt, aki hazavitte a munkát, volt, aki otthon dolgozott. A lány szülei is elfáradtak, amikor az apja az itatóssal végigsimított a füzetlapon, a gondos anya már félálomban volt, vagy éppen felébredt. Mitpiszmogazöreg! – mérgelődött, közeledett a hajnali fölkelés ideje.
Nem a jószág miatt. Korai volt a műszakkezdés. Nyugodtan aludtak volna, ha az öreg nem írt volna megszállottan valami jelentéseket, felolvasandó beszédeket. Nem tudták, hogy a kőcsipkéken és vízköpőkön kívül, külföldön más kiemelkedő élmények is érdekelhetik a lányokat.
Ez a mai viszont belföldi tanulmányúttal is felért.
Kázmér sem vetette meg a jellegzetes körvonalak tanulmányozását, de egyelőre még csak a csóknál tartottak. A pygmalioni formák lekövetése – amelyeket később talán életre lehet kelteni – gondolati szinten jelentkeztek. A gombákat is a hajnali harmat neveli.
A lány nem tervezett külföldi utat a közeljövőben. Kázmér nem tudhatta, hogy nyughatatlan természete folyton kényelmetlen utakra tereli. A tornyok egyre csak emelkednek, árnyékuk megnyúlik. A lány egyelőre a merev kőcsipkékkel eltelve bandukolt, mintha az élő természet mellékes lenne.
Kázmér nem is gondolta, hogy ami a hajlatokat illeti, aznap még megelégszik a román ívelésű kapuboltozatokkal, amelyeken a kőcsipkéket megközelítették és el is hagyták, hogy a zajos városba visszatérjenek, ahol a lánynak szállása volt, Kázmérnak lakása.
A különös öreg fa emléke, amelynek árnyékában jó megpihenni, egy darabig elkísérte őket, de az intimitás csak kavargó gondolatok formájában. Még egyikük sem tudta feldolgozni az újonnan felfedezett, meglepő eredményre vezető kutatásokat, amelyek tárgya… A tárgya nem a kulináris élvezetek étlapjára kívánkozott, bár a szájszerveknek legalább akkora szerepe volt, és az ízlelésnek.
Az esernyős japán idegenvezető erre már nem járt a csoporttal. Kázmér nagyszülei laktak valamikor ebben az utcában. A lépcsőn mentek le, pedig a szerpentinen is mehettek volna.
Aznap nem esett az eső.
Kázmérnak most jutott eszébe, hogy nem vettek képeslapokat. Igaz, nem is divat, valamint túl feltűnő, ha postás túl sok képeslapot hoz. Főleg újból és újból ugyanabból a városból.
Majd a negyedik naptól csetelnek.
A lány egy napi járóföldre lakott, ami – huszonegyedik századi értelemben – még mindig egy napi járóföld.
Illusztráció: “A búzavirág szeme” – (~Van Gogh, ~leányszirom)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
