Sir Philip Sidney: Jön, s vele két sugárzó szeme…
(Son. 76.)
Jön, s vele két sugárzó szeme párja rám
ragyog, ki nélküle unottan hevertem
fagyos bánat éjén, de most napom felkel,
örömben hajnalpír, szerelemben a láng.
Jön, fényt hoz s meleget, mint Éosz hajdanán
szelíd erővel, s játszani mer két szemem
a rózsaujjú víg világgal, mely meg nem
perzsel, csak oszlatja dermesztő éj jaját.
De lám, szólok, s delelőre ér már napom,
szikrázó fénye nő, lángol az égszekér,
sikoltok: szívem ég! szemem káprázik vakon,
se szél, se árnyék nem hűsít, nincs menedék,
fulladok, nézek, lábam görcs, fejem kába,
imádkozom, napom szelíden dőljön ágyba.
She comes, and straight therewith her shining twins do move
Their rays to me, who in her tedious absence lay
Benighted in cold woe; but now appears my day,
The only light of joy, the only warmth of love.
She comes, with light and warmth, which like Aurora prove
Of gentle force, so that mine eyes dare gladly play
With such a rosy morn, whose beams most freshly gay
Scorch not, but only do dark chilling sprites remove.
But lo, while I do speak, it groweth noon with me;
Her flamy glistering lights increase with time and place;
My heart cries, ‘Ah, it burns’; mine eyes now dazzled be;
No wind, no shade can cool; what help then in my case,
But with short breath, long looks, staid feet and walking head,
Pray that my sun go down with meeker beams to bed.
Fordította: Kiss Zsuzsánna
Illusztráció: Herbert James Draper, Astrophel & Stella, Sir Philip Sidney
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
