Horváth-Tóth Éva: Téli ölelés (Két vers)
Légy-ott
Szemed villan
izzó smaragd
mohón elkap
egy pillanat
íriszeddel
levetkőztetsz
omlok földre
testem pőre
benned sóhajt
most vagy soha,
érintésed
csikland rajtam
barangolnak
hajlatokban
bársony ujjak
zihál ajkad
mámor szókat
vibrál a lég
gyönyör vágtat
kéjes pára
csordul falon
lobban parázs
hamvad a vágy
csendben csitul
apró csókok
ringó dombok
lanyhul a kedv
rebben lepel
titok lapul
a szívekben.
Téli ölelés
Ropog a tél
talpam alatt
süvít a szél
száguld tova
zörget hideg
az ajtókon
árnyék siet
házfalakon
ablak alján
nyújtózik már
a jégvirág
bontja szirmát
pattog szikra
izzik hasáb
kandallóban
sóhajt a láng
fenyőillat
bodorodik
emlék ringat
karácsonyi
szikrákat szór
lőporszaggal
csillagszóró
vidám dallal
tüske nyújtóz
díszek után
szaloncukor
lóg már a fán
üveggömbben
látom arcom
csillog szemem
gyermek vagyok
gyertyák gyúlnak
égnek fények
reményt súgnak
a sötétben
libben a füst
a kéményből
otthon illat
száll az égből
jég csilingel
fák ágain
átölelnek
a szárnyaid.
Horváth-Tóth Éva a 2019-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Velicskó Péter fényképfelvétele (2016)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
