A királyi főből született uralkodó
A fordító bevezetője
Az itt szereplő történet a Bölcs és Balga című példázatgyűjteményhez tartozik, amely tizenkét részből és azon belül ötvenegy fejezetből áll. A könyv Indiából származó dzsátakákat, úgynevezett születéstörténeteket tartalmaz. A szanszkrit nyelvű eredeti kéziratok többsége elveszett, de a tibeti fordítás mellett léteznek kínai, koreai és mongol változatok is, valamint Délkelet-Ázsia több országában is ismertek ezek a mesék. Tibetbe valószínűleg Kr. után a VII.-IX. század körül került a gyűjtemény, és a néhány századdal később összeállított kánon fontos részévé vált, elsősorban a Kádampa-rend és annak utódja, a dalai lámákat adó Gelukpák számára, és persze minden olyan törekvő okulására is, aki a buddhizmus alapvető tanításait ilyenfajta mesés példázatok alapján szeretné megismerni. Mert nem csupán legendás folklór-gyűjtemény a Bölcs és a Balga – amelynek szerzőiről természetesen semmit sem tudhatunk, és amelyben az évszázadok, sőt évezredek alatt, kultúrkörnyezeteknek és fordítóknak köszönhetően is sokat változott a történetek szövése –, hanem a korai buddhizmus leglényegét magában foglaló értékes szentirat, melyből, egy frappáns meghatározás szerint, aki tanul, az bölcs, és aki nem, az balga. A könyv külön érdekessége, hogy ez volt az első tibeti könyv, amit európai nyelvre lefordítottak: I. J. Schmidt, holland származású, pétervári orientalista 1843-ban. (A műről különben már Kőrösi Csoma Sándor is említést tesz korábban, a tibeti buddhista kánonról szóló ismertetésében.)
A mű cselekményei tehát valójában mesés példabeszédek, vissza-visszatérő szereplőkkel, helyszínekkel, megelevenedő roppant buddhista mitológiával, ahol a távol-kelet fantasztikus képzetei a mindennapi élet alakjaival vegyülnek. Ezekből az évezredes mesékből jól megismerhetjük azt is, hogy miként éltek, gondolkodtak a világról a korabeli emberek, milyen kapcsolatban voltak isteneikkel, uralkodóikkal, és figyelemmel kísérhetjük a szegények és gazdagok változatos történeteit. Legfőképpen azonban a buddhista tan kialakulásának, dicsőséges elterjedésének és erkölcsi-szellemi erejének bizonyítékául szolgálnak ezek a mesék, főszerepben magával a Diadalmassal, aki szerzetes-tanítványaival együtt vándorol, majd megpihen egy-egy uralkodó vagy herceg ligetében, és példabeszédeket tart. Az alaphelyzet tehát sokszor nem különbözik a buddhista szútragyűjteményekben leírt állapotoktól, csakhogy amíg ott a prédikációk hosszas filozófiai-metafizikai kifejtését olvashatjuk, a Bölcs és Balgá-ban azonnal a dzsátakák mesevilágába lépünk, ahol betekintést nyerhetünk a buddhizmus kialakulása előtt is már évezredek óta létező lélekvándorlás tanának csodálatos, népi képzeletvilággal színesített fantázia-birodalmaiba. Előfordul, hogy a Buddha számtalan korábbi megtestesülései csak mintegy keret-elbeszélésekként szolgálnak az indaszerűen burjánzó, tanulságos befejezésű meseszövésekhez, máskor ő maga is aktív szereplővé válik, illetve az is előfordul, hogy nem vesz részt a történetekben. Idő és tér elveszíti jelentőségét,„elmével felfoghatatlan, számtalan világkorszakkal ezelőtti” eseményekbe csöppenünk – az adományozó koldus Világforgató uralkodóként születik újra, hogy aztán egy bűnös cselekedet miatt megint nincstelen legyen, istenek és rosszakaratú démonok avatkoznak folyton az emberek életébe, és persze az egész Bölcs és balga tele van a mesék egyéb általános motívumaival: kívánságteljesítő drágakő, világhegy, világóceán, kincsőrző kígyó, aranyalmát termő csodafa, stb. Mindamellett kizárólag a buddhista születéstörténetekben találkozhatunk a Diadalmas és tanítványai mindennapi életével, a korábbi világkorszakok Buddháival, repülő szerzetesekkel, istenek és különféle mennyek leírásaival, roppant időképzetekkel, százezer évekig uralkodó királyokkal és még számtalan más dologgal, amelyek élvezetessé és valóban misztikussá is teszik az ilyen művek tanulmányozását.
A királyi főből született uralkodó című mesében érdekes példázatot olvashatunk az emberi hatalomvágyról. A történet tanulsága buddhista ismeretek nélkül is nyilvánvaló, azonban néhány ponton a távol-keleti gondolkodásmód és kozmológia jellegzetességei miatt talán magyarázatra szorul. A bevezető mondat: „Magam hallottam ezt a történetet” – visszatérő formula, nemcsak a mesékben, hanem a szútrákban is, a szájhagyomány útján való hiteles bizonyítéknak tekinthető, amely a közvetlen mester-tanítványi hagyományláncolatra utal. A mű elején említett „három kárhozat” az ember alatti létformákat jelképezi, vagyis az állati, a növényi és az ásványi világokat. A buddhizmusban később ezeket kiegészítették, rengeteg alvilág-tartományt népesítve be (pl. éhes szellemek világát, nyolc jeges és nyolc forró poklot, és azoknak is különféle al-elágazásait, stb.). „A négy világsziget” – vagyis a „Magas termetűek”, a „Marhapásztorok” és a „Csúf hangúak” szigete, amelyek a mi világunkkal, Dzsambu szigetével együtt, a négy égtájnak megfelelően helyezkednek el a kozmoszban –, mindegyikén emberek, illetve emberhez hasonló élőlények élnek. A „Kerékforgató király” – az egész teremtett világ ura, a kozmikus világuralkodó. A „Négy mennyei király” – a buddhista világhegy csúcsán laknak, égtájak szerint, az istenek legalacsonyabb csoportját jelképezik, a kígyódémonok, az ártó szellemek és az illatevő lények fölött uralkodnak. „Harminchárom isten” – a Négy mennyei király feletti következő birodalom, amelynek vezetője Indra, aki a korai védikus panteonból került be a buddhista istenek közé. Indiában szerepe szinte teljesen lehanyatlott, a buddhizmusban viszont komoly jelentőséget tulajdonítottak neki. A „megvilágosodás gyümölcsei” – a szellemi fejlődés különféle fokozatai, négy van belőlük, az utolsó az „ellenséget legyőző szent”, más néven Arhat, a korai buddhizmus megvilágosodott lénye, aki minden tudati szennyeződést eltávolított magából.
*
Magam hallottam ezt a történetet.
Történt egyszer, hogy Buddha, a Diadalmas ezerkétszázötven szerzetesből álló kíséretével Kószala királyság fővárosában, Fényes Győzelmű királyfi szerzetesek számára létrehozott ligetében tartózkodott. A Diadalmas ekkor a bűnre csábító viselkedésről, a haszon és a hírnév utáni hiábavaló vágyakozásról, és a kapzsiság örökké kielégíthetetlen természetéről prédikált.
– Akit élete során állandóan mohóság fűt a világ javai vagy a nagyravágyás iránt, az a három kárhozatba zuhan, rögtön az után, hogy életet vált, és mérhetetlen szenvedések kínjait tapasztalja majd. Bizony jól emlékszem, hogy korábban magam is rabja voltam a vágyakozásnak, s ezt számtalanszor meg is bűnhődtem már.
Ekkor egyik tanítványa, Ánanda, kezét összetéve elébe járult, és így kérlelte:
– Ó, Diadalmas, hogyan történt mindez?
A Diadalmas pedig így beszélt:
– Valamikor, felfoghatatlanul régen, számtalan világkorszakkal ezelőtt, élt egyszer egy Guszali nevű király, aki nyolcvannégyezer birodalom felett uralkodott. Feleségeinek száma palota-kíséretével együtt közel húszezer főből állt, és rajtuk kívül legalább tízezer tanácsadó leste minden lépését. Történt egyszer, hogy a király fején egy fényességes, tojás alakú, tündöklően tiszta vízhólyag jelent meg, amely egyre nőtt-növekedett, mígnem végül akkorává vált, mint egy igazi tök. Mikor elérte ezt a nagyságot, egy repedés keletkezett rajta, a belsejében pedig egy gyönyörű szép, aranyszínű, kékes-fekete hajú gyermeket találtak, aki a nagyra hivatott szülöttek csodás jeleit viselte a testén.
A jósok megvizsgálták a kicsi királyfit, és így nyilatkoztak:
– Ez a fiú kétségkívül csodálatos erényekkel rendelkezik. Ha felnő, Kerékforgató király vagy a négy világsziget uralkodója lehet belőle! – ezután pedig a gyermeknek a “Fejből Született” nevet adták.
A királyfi hamar felcseperedett, és mivel megvoltak hozzá a képességei, az ország egyik fejedelemségének uralkodójává nevezték ki. Nem sokkal később az öreg király megbetegedett, és hiába vizsgálták, próbálták gyógyítani, már semmi sem segített rajta, megvált az életétől. A fejedelemségek vezetői ekkor összegyűltek, és a Fejből Született elé járultak, arra kérve, hogy ő legyen az új király. Fejből Született így válaszolt:
– Ha valóban rendelkezem az uralkodás képességével, akkor a négy égi király, valamint maga Indra kérjen meg erre, majd pedig szenteljenek fel engem!
Alighogy e szavakat kimondta, a négy égi uralkodó a földre szállt, és drágaköves vázából öntött illatos folyadékkal hintette meg a királyfi homlokát. Ezután Indra, az istenek vezetője is leereszkedett a mennyből, és egy drágakő-koronát adományozott neki, majd fejére helyezte, és érdemeit magasztalta.
Ezután a fejedelemségek vezetői arra kérték, hogy vonuljon az ország közepébe, amire Fejből Született így válaszolt:
– Ha valóban rendelkezem a királyi hatalom erényeivel, az a helyes, ha az ország jön énhozzám és nem fordítva!
Alighogy e szavakat kimondta, a semmiből hirtelen egy pompás királyi palota keletkezett előttük, valamint park, benne fürdőzéshez kiváló tó, egy aranykerék, egy elefánt, nagy értékű tarka lovak, drágakövekkel díszített asszonyok, miniszteri tanácsadók és szorgos közemberek házaikkal a távolban – egyszóval minden szükséges dolog, amely felett aztán uralkodni lehetett. A Fejből Született a négy világsziget birodalmának Kerékforgató királyává vált, és a szent tan törvényeinek megfelelően kormányozta népeit.
Történt egyszer, hogy a király sétálgatás közben látta, ahogy az emberek a földjeiket művelik, és megkérdezte a tanácsadókat:
– Ők most mit csinálnak?
– Felség, minden élőlénynek szüksége van a táplálékra, ezért szántanak és vetnek.
– Ha én a királyi hatalom erényével rendelkezem, akkor nincs értelme efféle tevékenységeket végezni, mivel hatalmamban áll, hogy a nyolcféle élelem magától is megteremjen! Mindenki lakjon jól, éhségük, szomjúságuk örökre múljon el!
Alighogy e szavakat kimondta, termett is rögtön elegendő étel és ital a nép számára. Azután tovább sétáltak, és a király a távolból takácsnőket pillantott meg, akik szőttek-fontak megállás nélkül.
– Hát ezek meg mit csinálnak? – kérdezte.
– Felség, ha étel, ital bőségesen jut is az embereknek, díszes öltözékekre is szükségük van, ezért ruhákat készítenek.
– Ha én a királyi hatalom erényével rendelkezem, akkor teremjen számukra szövet is, legyen a szegényeknek elegendő ruhája!
Alighogy e szavakat kimondta, a birodalom erdőinek, ligeteinek pázsitjai megteltek színpompás szövetekkel, jutott belőlük jócskán mindenkinek.
Azután tovább sétáltak, és a király zenészeket pillantott meg, kezükben hangszereikkel.
– Ezek vajon kicsodák? – kérdezte.
– Felség, ha elegendő étel, ital és ruha jut az embereknek, szórakoztatásukról akkor is gondoskodni kell, ők azok, akik ezzel foglalkoznak.
– Ha én a királyi hatalom erényével rendelkezem, akkor töltsék be a birodalmamat mennyei zeneszerszámok!
Alighogy e szavakat kimondta, körös-körül a fák ágain különféle hangszerek jelentek meg, maguktól is megszólaltak, és hallgatásuk csodálatos örömöt szerzett mindenkinek. A király hatalmas erényei miatt az égből hétféle drágakő kezdett hullani garmadával, és az egész birodalmat betöltötte.
– Ez a drágakő-eső kinek az érdeme? – kérdezte a király a tanácsadóitól.
– Felség, kizárólag a tiéd és alattvalóidé.
– Ha alattvalóim erényei miatt történnek ilyen csodálatos események, akkor hulljanak a drágakövek továbbra is csak mindenütt, ha viszont nekem köszönhetők, akkor csak a palota belsejében!
Ekkor a mennyei drágakő-eső mindenhol megszűnt, a palota belsejében viszont még hét napig tartott. Fejből Született király érdemei miatt az emberek nyolcvannégyezer éven át bőségben és gazdagságban éltek.
Történt egyszer, hogy a palota kapujához érkezett egy ártó szellem, aki így beszélt:
– Keleti irányban van a Magas termetűek szigete, ahol a jólét sokkal nagyobb! Helyénvaló volna, ha a király látogatást tenne náluk!
Fejből Születettet nem is kellett biztatni, tanácsadóival együtt beszállt egy hétféle drágakővel díszített aranykerékbe, és az égbe emelkedett. A Magas termetűek szigetén az ottani fejedelemségek mind hódoltak neki, és abban a birodalomban is nyolcvannégyezer esztendőn át tartott a bőség és boldogság korszaka.
Azután az ártó szellem újra megjelent, és ezt mondta:
– Nyugati irányban található a Marhapásztorok szigete, ahol szintén jobban élnek, mint a te országodban, illő volna őket is meglátogatni!
A király ugyanúgy cselekedett, mint korábban, és azon a helyen nyolcvanezer esztendőn át bővelkedtek a szerencsében. Az ártó szellem ismét előtűnt, és így beszélt:
– Észak felé a Csúf hangúak szigetén is gazdagabban élnek az emberek, mint a te országodban, őket is látogasd meg!
A király közéjük is elment, és ott tizennyolcezer esztendőn át tartott a bőség és boldogság korszaka. Az ártó szellem ezután a következőket mondta:
– A Négy mennyei király pompáját illően magasztalni igen nehéz, ezért helyénvaló, hogy oda is elutazz!
Fejből Született ekkor összehívta a minisztereit és négyféle hadseregét, majd kíséretével együtt az égbe emelkedett. A Négy mennyei király látta őket a távolból, és mindannyian megrettentek. A hadsereg a paloták elé ért, békében letáboroztak, aztán ismét visszatértek oda, ahonnan jöttek – aztán, mintha mi sem történt volna, az egész csapat visszavonulót fújt. A Fejből Született király érdemei révén a Négy mennyei király lakhelyén százezer esztendeig tartott a bőség és boldogság. Ezután a király, hadseregével együtt, a Harminchárom isten birodalmába indult. Miközben mentek, a királyi elefántok és lovak ürülékei az égből mind visszapotyogtak, pontosan arra az ötszáz bölcsre, akik a Szumeru hegy tövében üldögéltek. A bölcsek csodálkozva egymásra néztek, hogy vajon kicsoda művelhet velük efféle tisztátalanságot. Az egyik közülük, aki járatos volt a világ dolgaiban, azt mondta:
– Ő a Fejből Született király, aki most kíséretével a Harminchárom isten birodalmába tart. Kétségkívül lovaik és elefántjaik ürülékei hullanak ránk!
A bölcsek ekkor rendkívül megharagudtak, és különféle jelekkel és varázs-formulákkal átkozták meg a királyt és hadseregét, így azok nem tudtak továbbmenni. Fejből Született megértette, hogy hirtelen miért akadtak el, és magában így fogadkozott:
– Ha én a királyi hatalom erényével rendelkezem, akkor ezek a bölcsek most mind gyűljenek körém, és hódoljanak nekem!
A király csodálatos erényeinek fénylő ragyogása miatt a bölcsek kénytelenek voltak elállni ártó szándékuktól, sorjában Fejből Született elé járultak, és felajánlották szolgálataikat. Ezután ők is csatlakoztak a kísérethez, és együtt indultak tovább a Harminchárom isten birodalmába. Messziről már feltűntek a tündöklően tiszta fehér mennyei paloták, melyekhez húszezer díszes kapun át vezetett az út. Az istenek, látva a hatalmas hadsereget, megijedtek, és a kapukat vasreteszekkel mind bezárták. Mikor a csapat odaért, Fejből Született megfújta a harsonáját, felajzotta íját, és megrázta az íjhúrokat, amitől az isteni paloták kapuiról azon nyomban lehullott az összes retesz, és szabad volt az út. Odabent maga Indra fogadta a királyt, palotájába vezette, és egy gyékényre ültette. Az istenek urának és az emberek királyának külleme teljesen hasonló volt, bizony senki sem találhatott volna közöttük semmi különbséget. Fejből Született az istenek palotájában az öt mennyei dicsőség magasztos pompájában részesült. Akkoriban a titánok királya harcban állt Indrával, hadsereggel akarta elfoglalni a palotáját, de nem bírt vele, azonban még így is elég sok kellemetlenséget okozott. Amikor Fejből Született mindezt látta, belefújt a harsonájába, és megrázta az íját, amire a titánok hadserege azon nyomban fejvesztve elmenekült. A király pedig ekkor ezt gondolta magában:
– Ha én olyan hatalommal rendelkezem, ami senki máséhoz nem hasonlítható, akkor még maga a nagy Indra sem vetekedhet velem. Ha most megölném, elfoglalhatnám az ő trónusát…!
Alighogy megszületett elméjében ez a bűnös gondolat, lezuhant a mennyből, egyenesen a régi palotája tövébe, és szörnyű kínhalállal pusztult el. Az emberek köré gyűltek, és egymás között így tanakodtak:
– Ha megkérdezik majd, hogy Fejből Született király miként halt meg, hogyan magyarázzuk meg nekik?
– Mondjátok azt, hogy a király a féktelen hatalmi vágyakozás miatt életet váltott. Uralkodása alatt drágakő-eső hullott hét napig, és a négy világsziget királya lett hosszú évezredeken át, majd két isteni birodalomba is eljutott, de mégsem rendelkezett elegendő bölcsességgel, ezért kellett elpusztulnia.
– Ezért van az, szerzetesek, hogy a legnagyobb bűnös tettek közé tartozik a haszon és hírnév utáni vágyakozás. Az efféle gondolatokat messze kerüljétek el, és csak a valódi megvilágosodásra törekedjetek!
Ekkor Ánanda ismét a Diadalmas elé járult, és ezt kérdezte:
– Ó, Diadalmas, Fejből Született király korábban miféle érdemeket szerzett, hogy ilyen kiváló körülmények között lehetett élnie?
– Valamikor, felfoghatatlanul régen, számtalan világkorszakkal ezelőtt, élt egyszer egy Pursa nevű buddha, aki kíséretével együtt az emberek között vándorolt. Ekkoriban egy ifjú bráhmin, aki éppen feleséget keresett magának, e célból egy marék borsót a földön megfelelően szétszórt. Egy gyerek arra járt, a borsószemeket fölszedte, és szívében örömteli érzülettel a Diadalmasnak adományozta. Négy szemet az alamizsnagyűjtő csészéjébe tett, egyet pedig a fejére.*
Erényei miatt hatalmas érdemeket szerzett. Mivel négy terményt rakott a csészébe, ezért a négy világsziget uralkodójává vált. Mivel egyet a fejére, ezért két isteni lét bőségének pompájában részesülhetett.
Amikor a tanítványok a Diadalmas beszédét végighallgatták, egyesek a megvilágosodás első gyümölcsét érték el, voltak, akik a másodikat és a harmadikat, és akadtak közöttük olyanok is, akik ellenséget legyőző szentté váltak.
(Fülöp G. Tamás fordítása)
Illusztráció: Indra elefánt háton (1820 körül készült grafika)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
