Csirke Zoltán: Egymásban és végleg (Három vers)
Változások kora
Mostanában mindig
rám kopog a hajnal,
forgolódom helyben,
furcsán-akaratlan.
Szobám sarkaival
határos a létem,
s lapul ott valami —
indulna már értem.
Egymásban és végleg
Rejtsél el magadba
egészen és mélyen,
árassz rám óceánt,
habhullámú-kéket.
Vezesd remegésem
titkod falán végig,
csukva lesz a szemem,
téged nézlek mégis.
Simít, markol kezem,
kiálts, nyögj a számba,
ránduljunk ritmusra,
gátlástalan táncban.
Lopott kis jelenünk
pőrén kínál szépet,
megmaradni kéne:
egymásban és végleg.
Karcolat
Pók nélkül leng a háló,
mögötte málló vakolat,
hamisak rég a hangok,
pár fotó sárgít arcokat.
Elkülönült a közös,
szökött egy más-világba tán,
s bukdácsolgat a jelen,
időz a múlás járatán.
Tördelt mozaik-képek
őriznek nyarat, fagyokat,
könnyben lágyult akvarell,
szívburkon markáns karcolat.
Egyenleget von a lét,
az ember benne áldozat;
születésünk nyereség,
a halál meg csak kárhozat?
Csirke Zoltán a 2019-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Sal Antal fényképfelvétele (2019)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
