Báthori Csaba: Búcsúzkodás
I.
Amiben volt, nem fér abba a testbe.
Bogyós a szem, mintha az űrbe esne,
és egymást rágja a ragadozó fog,
s mint egy üres szénlyuk, a szája villog.
Máshova se, csak a szájára nézel,
mintha ott találkoznál az egésszel.
Más a fej szaga. Lassan megkívánja
fehér gyolcsok közt lappangó halála.
Nem hasonlít rád többé a barátod.
Fekve kihátrál, bár még jönni látod.
Szólni szeretne, de már csak a csönddel.
Egysejtű boldogtalanság magánya.
Meztelen bőre utolsó palástja.
Most kapjuk meg egymást, egyetlenegyszer.
II.
Láttad már őt, ahogy egész tenyérrel
törli könnyét? Láttad lejtős szemében
a kérezkedést? Ahogy földre tér el
a szeme s nem legel már a meséken?
Látod-e? nehezebb, mint a nehézség,
ahogy átoson a kék levegőbe.
Táncot járnak a vékony ujjpereckék,
de mozdulatlan menekül a teste.
A körme végig kukoricasárga.
Összes pereme felgörbül a tűzben,
s mintha egy mentő nagy hullámra várna.
Napról napra szitálja a kegyetlen
rosta. S zajtalan, egészben, kitódul
sovány hajjal a lenti forgalomból.
Illusztráció: Acélarcok (pixabay.com)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
