Virágh László: Zene és Kozmosz
Virágoskertben
Alcím-pótló versike a „Ritka kertben…” nótájára:
A nyolcvanon túli Virágh Lászlót dicsérve,
Köszöntést szűkszavún is mámor-kedvvel mérve:
Élj sokáig, ékes úr;
Forgasd tollad konokul;
Ritka kerted öntözd mindenki örömére!
Két napja újból hallottalak énekelni. Jól ismert törekvéseid jegyében október 20-án – Balassi Bálint születésnapján, a Régi Magyar Vers Ünnepén – méltó hangversenynek adott otthont a Petőfi Irodalmi Múzeum Díszterme, s az eseménynek nem csupán közreműködője, de művészeti vezetője is voltál. Melletted színpadi félkaréjban régizenészek, lantosok, énekmondók tisztes hada foglalt helyet, köztük Zádori Máriával, Kátai Zoltánnal, Szabó Istvánnal, Csörsz Rumen Istvánnal, vagy éppen az Általad irányított Ars Renata szólóének-együttes további tagjaival. Műsorotok gerincét énekelt Balassi-versek képezték, s e sorozat elmaradhatatlan, felemelő végpontjaként a hallgatóságot bevonó közös énekléssel zárult az est (sőt: effajta kollektív muzsikálásokra már a hangverseny korábbi szakaszaiban is sor került). Nemesebb, maradandóbb hatású búcsúakkorddal nem is igen zárulhatna egy ilyen jellegű összejövetel; fölöslegesnek tűnne hosszabban is ecsetelni, miként válhat általa az élmény szellemi–lelki–testi teljessége valóban mindenkiévé. Közvetítettből közösségivé.
S voltaképp nem ugyanez az akkord jellemzi egész muzsikuspályádat? Elhivatott munkád gyümölcseként a „múltban feledett” régi immár közkinccsé átformáltan kel újbóli életre. Abszolút kedvencem e téren a Magyar dalok a XVII. századból címet viselő CD-kiadvány: feldolgozásaid jóvoltából ünnepi díszt öltve tárulkozik föl benne a kor hazai melódiatermésének kincsesháza, s micsoda szellemi ívet jár be – jelképesen mily káprázatos életteljesség hordozója itt – a virágénekek, moralizáló s gyászénekek, szerelmi panaszok, kesergők, majd lakodalmi dalok hat részbe foglalt sora! Az összeállítás vokális rétegét illetően életed párjának, Zádori Máriának jutott a fő szerep – mindvégig hasonlíthatatlan szuggesztivitással bilincselve székéhez hallgatóját –, de példaként Neked és a tolmácsoló Ars Renata csapatának lett köszönhető a „Mint sír a fejér hattyú” szövegkezdetű dallam többszólamú feldolgozása: e lélegzetelállító kóruszene-csoda… S a kiadványnak további dimenziókat kölcsönöz a Vagantes trió közreműködése. „Nincs is ragyogóbb a régi magyar zenénél!” – kiált föl az ember az album vége táján.
Feldolgozásaid nyomdokain ugyanakkor másfajta, és szokványosnak csöppet sem mondható távlatokat is kibontottak az évtizedek. Ahogy Te Magad fogalmaztál: „Egy ideig modern stílusban komponáltam, a szerzett tudást csak a régi magyar zenei emlékek rekonstruálásában kamatoztatva, de modern kompozícióimmal elégedetlen voltam. 1998-ban azonban, Balassi 444. születésnapjára megírtam a »saját kezű versfüzér«-re komponált ciklusomat, a XVI–XVII. század fordulóján használt (manierista) zenei stílusban. Olyannyira jól sikerült, hogy némelyek közönségbarát műként emlegették az utána következő jó néhány művemmel együtt, amelyek túlnyomó többsége Balassi-szövegekre készült. Ezeket mind az Ars Renata szólóének-együttesnek írtam”. S vonatkozó következtetéseid: „Miért ne lenne jogunk hát ahhoz, hogy a témának megfelelően válasszuk meg a stílust, és, mondjuk, Balassi verseit a maga korának ízlése szerint zenésítsük meg, kivált ha tudjuk, hogy a magyar zenetörténet ezen korszakában mekkora hiányok tátonganak. Ki tilthatja meg hát, hogy újraálmodjuk azt a kort, és betöltsük a hiátusokat egyfajta rekonstrukciós játékot játszva? Mi lett volna, ha…? Ilyen játékos kedv és szándék vezetett, amikor ezeket a műveket megírtam. De én ezt a játékot – mint a gyermek – halálos komolyan gondolom. Hogy pedig nem hiába tettem, azt a művek fogadtatása is bizonyítja”. E régi korok stílusát fölelevenítő kompozícióiddal egész egyszerűen iskolát teremtettél.
Jelen köszöntés művészetednek és teljes tevékenységi körödnek csupán néhány szeletét érinti. Mégis látható e röpke sorok nyomán: ma, e harsány és kétes fényt árasztó korban – az „önmegvalósítás” hiú ideológiáinak tombolása közepette – így is lehet! Igenis, lehetséges művészi alázattal alkotni – egyszersmind példamutatóan ápolva elődeink öröktűz-hagyatékát. A valódi értékek bűvöletében, a szépség és igazság birodalmában otthonra lelve.
Isten éltessen, kedves Virágh László! Adjon további erőt és egészséget, hogy még jó ideig gyarapíthasd kultúránkat régi-új kincseiddel!
2019. október 22-én, Liszt Ferenc születésnapján,
tiszteletteljesen
Sziklavári Károly
* * *
Letöltés (PDF, 240KB)
Illusztráció: Virágh László (Kállay Kotász Zoltán fényképfelvétele, 2019)
Cimkék: tanulmány, vers, zenetáj
