Komáromi Sándor (1939-2019)
Nyolcvanévesen elment Komáromi Sándor — bibliográfus, germanista, műfordító. Műhelyünk mindig rendelkezésére állt, kölcsönös volt a megbecsülésünk. Sokszor megtisztelte szerkesztőségünket rendre felfedezés számba menő kutatói és műtolmácsolói munkáival. Nívódíjban részesült Cédrus-pályázatunkon. Kiváló stiliszta, jeles elemző volt. Egyik legfontosabb tette Johannes Weidenheim (1918–2002) Pannon regény című klasszikus jelentőségű prózájának magyar megszólaltatása. Főhajtásul ebből a könyvből idézünk. Komáromi Sándor emlékét megőrizzük.
*
Johannes Weidenheim (1918–2002) az egykori magyar, majd jugoszláv Bácska táji németségének kiemelkedő írója. Művei közül elsőként és egyedüliként a Pannon regény olvasható magyarul, amely a kisebbségi közösség két világháború közötti életét és második világháborús felbomlását ábrázolja egy tragikus asszonysors rajzán keresztül .
Marconi feltalálja a drótnélküli távírót. Épp a millenniumát üli a Magyar Királyság. (Feledés borítja, miként is kerülhetett a házhoz a festett vizespohár, mely a vastag talpába foglalt rézveretes érme által még sok ideig emlékeztetett az eseményre.) Oroszország cárja elrendeli a mandzsúriai vasút megépítését. Bismarck, a menesztett birodalmi kancellár innen vagy ezer kilométerre a német erdőkben valahol írni kezdi élete emlékeit. Mindez ugyanegy esztendőben történt, mégpedig amelyikben Katharina is a világra jött. Az nem tudható, neki magának a tudomására jutottak-e valaha is az év eme vagy más történései.
A Katharina nevet a jámbor felmenők még a Lemberg hegy vigyázta tájékról, Rajna-Pfalzból hozták magukkal ide, délre, a pannon síkra vagy másfél száz évvel ezelőtt. Hogy ott miként s hogyan jött szokásba, azt már nem tudta megmondani senki sem. De a keresztségben az anyja meg a nagyanyja után ezt kapta meg az apró jövevény. Sok keresztnév végigfut egyszerű embereknél is a családfákon. A szülők és keresztszülők együtt vigyázzák, hogy meg ne szakadjon a lánc.
Katharinának keresztelték, de gyerekként apja-anyja és a faluban általában a svábok kezdettől csak Kathinak szólították. Ahogy aztán a magyarokból is egyre többen hozzájuk telepedtek, s később a szerbek is sokasodni kezdtek, lassan akár Katalin, Katica vagy éppen Kata lett belőle. Vagyis a fennkölt eredeti forma sokáig megmaradt a papírnak. Fennhangon legfeljebb ha az iskolában mondták ki, nagy ritkán, ha a tanító kicsit erősebben neheztelt rá, s szigort mutatva kimértebb formában szólította. És, persze, a keresztelőn meg konfirmáláskor. Természetesen aztán az esketésnél is. Meg még egyszer, utoljára, egy másik sorba tartozó alkalomból, nem is az Isten házában, és úgy, hogy maga akkor, bizony, már nem hallhatta: amikor a pap a gyászoló gyülekezet színe előtt mondta végig a teljes nevet, mintha rászorulna a bemutatásra: özvegy Katharina Delhaes, született Katharina Korell.
Felnövekedőben simogatást, kedves szót nem sokat kapott, csak amennyit a napi gond és törődés anyja-apja szeretetéből meghagyott. Összeszorított száj, szívósság, félmozdulat: ezt szokta meg. Igénytelen volt, mint a kaktusz. Merő alázat – mást elképzelni se lett volna mersze. Később megtanulta, hogy mindezt valami derűnek tetsző élénkséggel leplezze. Aki csak ismerte, ezt jól láthatta rajta.
Már apró gyerekként örökös egyedüllét volt a része. Félni nem félt, igazán nem volt mitől. Sokat üldögélt magában a sötét konyhasarokban. Leginkább a hosszú téli estéken, mindig csak odabent. Keze az ölében, szemben a dohogó kemencével. Meg se hallotta ilyenkor a kintről beszűrődő zajokat, apja, anyja kiáltozását az ólaknál, ahogy az állatokat rendezik.
Illusztráció: Komáromi Sándor gyászjelentése
Cimkék: búcsúztató, hírek, műfordítás
