Németh András: Életkép (Három vers)
Kivárva az órát, a percet
Gazdatest
őrzi meg
lelkekért
békevágy
és a lágy
húst, a vért
játszva szeg,
bíbor est
kincseit —
Szenvedő
úgyse hal
még halált,
nincs közel —
átölel
kínt, zilált
hang ural
észt, erő
fogy megint —
Életkép
Mint a magamét.
Csak nézném.
Árnyékfoltos rét.
Pár másodpercig
éjt, nappalt játszik
minden hangyának.
Szép országukban
fűmezsgyét snájdig
strázsák őriznek,
és kérik, várjak,
míg jó tücsköknek
nem lesz váratlan
jéggyantás tél. Gyík
vagy légy testét
őrizném,
mint a magamét?
Szobordávid, Michelangelo keze alól
— Szepes Erika kultúrakövetnek, szeretettel.
Apám? Lehetnék én ő?
Azt nem tudom, mennyire
természetes a póz, van
mégis valami abban,
hogy bölcs nyugalmát sosem
vesztette el, bár feje
egyszerre a leendő
hősé, meg a szelíd kő
testével áldott, üde
márványerekkel tele
szenté. Csak a modelljét
képzelhetem el úgy két
szemmel, talán védene,
mindig, gyerekként, hite
tábláinak igéit
őrző öregeket. Mint
élő anyám. És, vele,
apám. Lehetnék én: ő.
Illusztráció: Michelangelo Dávid c. szobra
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
