Csernák Árpád: Az öngyógyító
…fájdalmaim voltak, és el kellett mennem orvosokhoz…, de nem sokat tudnak tenni…, csak beszélnek, vizsgálgatnak, kínoznak… A legtöbb meghasonlott embert orvosok között láttam. Én hallgatok. Nem akarom ijesztegetni azokat, akiket szeretek…, de érzem: a jin és jang rendkívüli találkozásai utáni űr…, üresség állandósul…, …nem félek…, bírom a fájdalmakat…, de egyszerre elkezdett minden a halálról szólni… Uram irgalmazz!
…azt hittem, tudok még néhány értelmes, vagy legalábbis érthető mondatot írni azoknak, akik még olvasnak… Mindig tágas, laza formákra vágytam, ne legyen túl költészet, se túl próza, a megértést szolgálja, senkit se téve ki, se szerzőt, se olvasót, fennköltebb gyötrelemnek…, de akit a tigris üldöz, az nemigen tud gondolkodni…, a mag a darálóban ne álmodozzon arról, hogy még lehet belőle növény…
…tedd a jobb kezed a tested azon részére, ahol tudod, hogy gyulladás van… képzeld el, hogy a kezedből az energia áramlik az adott részre és elolvasztja a gyulladást, a betegséget, ahogyan a napsugár a havat…, mondogatom magamnak, és teszem is, amióta az orvosok fölfedezték néhány bajomat… fölfedezték, aztán elküldtek mindenféle helyekre, amiket én csak „vidámparknak” meg „játszótérnek” neveztem…, gyanús színű és állagú italokat itattak velem, zakatoló gépekbe fektettek…
…akkoriban jegyeztem le ezt a haikut, hogy „gépek vizsgálnak / orvosok elemeznek / Isten eldönti”… Ez utóbbiban most is biztos vagyok, de az „orvosok elemzését” nem látom… Az utolsó „vidámparki jelenet” másfél hónappal ezelőtt játszódott le…, a főorvos azt mondta: a következő hónap elején összeülnek konzultációra, és eldöntik, hogy mik a további teendők, de a főorvos azóta sem jelentkezett… én meg nem hívom föl, hiszen a főorvos azt mondta, hogy majd ő jelentkezik, és egy komoly felnőtt ember csak tudja tán, hogy mit beszél, mit ígér… Nem sok jóra lehet számítani az orvosok részéről, de – valóban -: úgyis Isten dönt… én nem hívom föl, persze mindent megteszek annak érdekében, hogy egészséges legyek, mondhatjuk úgy is, hogy „meggyógyuljak”, mert én is „egészségesen szeretnék meghalni”…
…az orvoslás negyedik oszlopa az orvos jelleme: önzetlensége és erkölcsi tisztasága, ami Paracelsus szerint minden gyógyszernél hatásosabb. Azt tanította, hogy Isten a legfőbb orvos, csak Isten képes minden betegséget meggyógyítani. Az orvosnak az Ő példáját követve, szerényen és szeretettel kell munkálkodnia…
…mindenekelőtt Isten, az isteni erő, aztán a hit, az én hitem, aztán a szeretet, mások szeretete, és ezek után a test, a sejtek, akikkel úgy kell beszélgetni örökké, mint a kisgyerekekkel… A szeretet… meglepett, hogy ennyien próbálnak segíteni… Egyik barátom – akinek szintén van mit diskurálnia a sejtjeivel – nagy doboz gyógynövény örleményeket, nagy doboz vitaminokat és egyéb természetes, növényi alapanyagú tablettákat küldött…, …az orvosok szerepe mindebben bizonytalan…, még az is lehet, hogy tudnának segíteni…, de mindezt inkább ellenükre kell tenni… mert végül – úgyis – Isten dönt…
Amikor a főorvos azt mondta, hogy az utolsó vizsgálatok után összeülnek, és eldöntik: hogyan tovább, én azt mondtam: „addigra én meggyógyulok”…, mire ő: „nem fog”…, 2019 forró nyarán egyfolytában teákat főzök, sötét porokat keverek el meleg vízben, tablettákat szortírozok… Ezeket a cselekményeket elneveztem „teaszertartásnak”…, kell a játék, a humor… másképpen – valóban – nem lenne egy csepp remény sem… hogy ehelyett esetleg „nyaralhatnék”? Már azt sem tudom, mi az… És az jobb lenne? Sok ember, örökös ricsaj, sorbanállások, dugók az utakon, az izzadságtól rádtapadó ruhák…
…elkezdtem válogatni a különböző lehetőségek között, amik a kvantummezőben léteznek. Elkezdtem megtapasztalni az eredményt és elkezdtem a jelenben magamévá tenni az érzést, hogy milyen lenne abban a jövőbeli helyzetben lenni. Azt csináltam, hogy egyesítettem az elhatározásomat érzelemmel. A testem pedig – mint a tudattalan elme – azt kezdte hinni, hogy a jövőbeli valóságban van.
Szó szerint új géneknek adtam jeleket új formában, mert a testem nem tudott különbséget tenni, az életemben történt valóságos esemény által létrehozott érzelem, és a gondolatom útján a testem részére fabrikált érzés között.
Hirtelen elkezdtem nagyon jelentős változásokat észlelni a testemben. Kezdett olyan lenni, mint a hangerőszabályozó, napról-napra kisebb lett a fájdalmam. Abban a pillanatban, hogy felismertem az összefüggést aközött, amit belsőleg csináltam és amit ennek hatására külsőleg megtapasztaltam, odafigyeltem arra, amit csináltam és megtettem újra. Folytattam a gyakorlást.
A gondolatok az elme nyelve, az érzések pedig a test nyelve. A gondolkodás-érzés, érzés-gondolkodás ciklus nagy mennyiségű ismétlése egy idő után arra készteti a testet, hogy memorizálja az állapotot csakúgy, ahogy az elme teszi. Amikor a test az elmévé válik, már SZOKÁS-ról beszélünk…., amikor a test az elmévé válik, akkor az igazi változáshoz felül kell emelkedni a testen…. felül kell emelkedni az emlékeken, a függőségeken, a szokásokon, a viselkedésen, mindenen, amik a régi énhez kötnek…. amikor a régi éntől megyünk az új én felé, át kell kelnünk a változás-folyón…. abban a pillanatban, ahogy elhagyjuk a régi gondolkodást, a régi cselekedetet, a régi érzéseket, abban a pillanatban, ahogy tudatára ébredünk a tudattalan énünknek, ez az a pillanat, amikor belépünk a változás-folyóba. El kell kezdened másként gondolkodni. Egy nap hatvan-hetvenezer gondolat fordul meg a fejünkben, ennek kilencven százaléka ugyanaz, mint tegnap volt… ugyanazok a gondolatok ugyanazokat a választásokat eredményezik…, ugyanazok a választások ugyanazokat az érzéseket produkálják…, ugyanazok az érzések jelentik a személyiségedet, és a személyiséged hozza létre a személyes valóságodat. A személyiséged abból tevődik össze, ahogy gondolkodsz, ahogy cselekszel, ahogy érzel. A jelenlegi személyiséged, létrehozta a jelenlegi személyes valóságát, amit elneveztél ÉLET-nek. Ami azt jelenti, hogy ha egy új személyes valóságot akarsz létrehozni, akkor el kell kezdened gondolkodni azon, hogy mit gondolsz. És megváltoztatni. El kellene kezdened odafigyelni a szokásaidra, viselkedésedre, és tudatossá válni velük kapcsolatban. És akkor meg kéne látnod azokat az érzelmeket, amiket memorizáltál, és amik összekötnek a múlttal. És megkérdezni önmagadtól: szeretetet adnak ezek az érzések nekem? Új gondolatok új választásokhoz vezetnek… új választások új viselkedésekhez vezetnek… új viselkedések új élményeket jelentenek… új élmények új érzéseket keltenek…. új érzések új gondolatokra serkentenek… Ha a gondolataid beteggé tehetnek, képesek a gondolataid egészségessé tenni!
Ha nem tudsz nagyszerűbben gondolkodni, mint ahogy érzel, akkor a múltban gondolkodsz. Nem tudunk jövőt teremteni, ha a múlt érzelmeihez kötődünk. Amíg a stresszhormonokból élsz, materialista vagy, mivel a stresszhormonok elhitetik velünk, hogy a külső világ valóságosabb, mint a belső. Ezeknek a hormonoknak a hatására teljesen elkülönítve érezzük magunkat a lehetőségektől. Amikor az oroszlán üldöz, nincs idő teremteni. Az emberek nagy része a világban azzal tölti az idejét, hogy felkészíti magát a „legrosszabb esetre”. A múlt alapján akarják a jövőt megjósolni. Ki vagyok én? Mi a legnagyszerűbb megnyilvánulásom? Min kell változtatnom, hogy boldog legyek? És elkezdek azon spekulálni, hogy kivé válhatok, amikor jobban leszek? Annak a puszta gondolatától, hogy kivé válhatok, az agyunk elkezd változni. Amikor egyesíted elhatározásodat az érzelemmel, akkor egy új létállapotba lépsz. Amikor az agyadat arra készteted, hogy eltérő módon működjön, akkor megváltoztatod az elméd…
Dispenza úr! Próbálkozom a szisztémájával, és hat is, mégis néha arra gondolok: feladom… FÖL. ODA. Teljesen…, hogy csak Istenen múljon…, nekem nincs erőm ezt végigcsinálni… Nagyon nehéz, hogy folyamatosan azon dolgozzam, hogy más legyek, mint amilyenné lettem, amin pedig egy életen át dolgoztam… Rendben van: valamit biztosan rosszul csináltam, ha beteg lettem…, de biztos, hogy ez egyedül az én „művem”? Az én „bűnöm”? A legszörnyűbb az, amikor visszatérnek a fájdalmak…, ilyenkor úgy érzem magam, mint egy visszaeső bűnöző… Ami körülvesz bennünket, itt, most, az már nem garantált. Engem pedig olyan tapasztalatok értek, hogy nem írhatok vádiratokat, mert vígság és könny szinte egyre megy… Na és aztán, ha mindjárt a túloldalra érek? Élni édes, de nem nézni, az is remek…, Milosz sorait Tandori fordította le… már egyikük sem nézelődik… de, hát egyszer, valahogy mindenképpen be kell fejezni… Milosz 93 éves volt, Tandori 80…, azt mondta: öregemberekkel az gyakran előfordul, hogy meghalnak… Nem is a haláltól félek, hanem az odáig elvezető utat érzem gyötrelmesnek, megalázónak…, néha unalmasnak…, mert már lassan semmi másra nem tudok gondolni, semmi mással nem tudok foglalkozni…, de hát nem is rólam van itt szó elsősorban, hanem arról a néhány emberről, aki szeret…, meg a kutyámról…, akiknek esetleg fájdalmat okozna a hiányom…, én már akkor nem érzek fájdalmakat…
Ha tudnád, hogy te vagy a valóság teremtője, ha a zsigereidben éreznéd, hogy gondolataid összefüggenek a sorsoddal, kihagynál egyetlen napot is? Hagynál egyetlen olyan gondolatot elslisszolni a tudatod mellett, amit nem akarnál megtapasztalni? A gének a lehetőségek könyvtára, alkatrészek tárháza. Amikor kezdesz valamit másképp csinálni, amikor kezdesz valamit másképp gondolni, amikor kezdesz valamit másképp megélni, amikor kezdesz valamihez érzelmileg másképp viszonyulni; szó szerint megváltoztatod a genetikai megnyilvánulásaidat. De felmerül a kérdés: Ha a személyiséged hozza létre a személyes valóságodat, és te minden nap visszatérsz az életedbe és ugyanazokat az embereket látod, és ugyanazokat a dolgokat csinálod, pontosan ugyanabban az időpontban, akkor a külső környezeted kapcsol be bizonyos áramköröket az agyadban, és arra késztet, hogy ennek alapján gondolkodj. Ameddig ugyanaz a környezet emlékeztet arra, aki vagy, és te a környezetednek megfelelően gondolkodsz, addig a személyes valóságod hozza létre a személyiségedet. A változáshoz tehát nagyobbnak kell lenni, mint a környezeted, nagyobbnak kell lenni, mint a megszokások az életedben. Lennie kell egy látomásnak, egy ötletnek, egy álomnak, és nem csinálni ugyanazokat a dolgokat. Hiszen minden csapás az életünkben bevezet minket a nagyszerűségbe… ez a bennünk levő nagyság megidézése. Ha egyszer megtudod, hogy kell csinálni, onnan már tudod, hogy kell csinálni… Amikor tiszta tudattá válsz, nincs szükséged semmi másra. Amikor elfeledkezel magadról, amikor testnélkülivé, énnélkülivé, semmivé, helynélkülivé, időtlenné válsz, egy gondolattá a lehetőségekben, abban a pillanatban, hogy tudatosság vagy, uralmad van a tested felett. Akkor tudsz változtatni valamit a környezetedben, akkor tudsz jövőt létrehozni. Amikor a „Küzdj, vagy fuss!” idegrendszer hatása alatt vagyunk, az agy és a szív kiesik a ritmusból. Az agy különböző részei nem kommunikálnak egymással, mert az emberek azt mondják: „Egy tigris van a sarkunkban, szaladnunk kell!” Abban a pillanatban, hogy tiszta tudatossággá válsz, elfelejtkezel magadról. Ahogy ez megtörténik, az agy azt mondja: ”ISTENNEK HÁLA, ELMENT AZ ÚTBÓL!” Ha valamit meg akarsz változtatni a testeden, meg kell feledkezned a testedről! Ha valamilyen problémát meg akarsz oldani az életedben, meg kell feledkezned az életedről. Ha meg akarod teremteni a jövőt, akkor meg kell feledkezned az időről. Arcnélkülivé, nemnélkülivé, foglalkozásnélkülivé, vagyis tiszta tudattá kell válnod. Mi lenne, ha reggel, amikor kikelsz az ágyból, ahelyett, hogy végig csinálnád ugyanazokat a dolgokat, amiket eddig, felkelnél, és azt mondanád: „Ma megtanítom neked, milyen érzés csodálatosnak lenni. Mi lehetne a legnagyszerűbb megnyilvánulásom a mai nap folyamán? Ki tudom mutatni a szeretetet? Tudok türelmes lenni? Fel tudok töltődni energiával és lelkesedéssel? Tudok adni?”
Ha képes voltál gyakorolni, és megváltoztatni az agyadat és a testedet, akkor a barátaid így reagálnak: Másképp nézel ki! Levágtad a bajuszod? – Nem is volt bajuszom… Mert érzik az energetikai változást. Amikor megváltoztatod az energiádat, megváltoztatod az életedet. Nagyszerű időszakot élünk. De nem állhatsz fel a spiritualitás nevében és nem mondhatod, hogy éljünk mindannyian békében, majd beülsz a kocsidba és leszorítasz mindenkit az útról… Le kell tenni azokat a dolgokat, amiket arra használtunk, hogy megkaphassuk, amit akartunk, hogy valami nagyszerűbb megtörténhessen. Ez azt jelenti, hogy minden állapot a külvilágunkban valahogy visszatükrözi a szemléletünket. Például, ha békét akarsz a világban, jobban teszed, ha nem vitatkozol. Ha meg akarsz tapasztalni igazi rácsodálkozást az életre, szakíts időt a rácsodálkozásra.
El kell kezdened „nem természetes dolgokat” csinálni. Amikor válság van, mindenki a hiányt érzi, akkor kell ADNI! Amikor mindenki más félelemben él, akkor kell BÁTOR-nak lenni. Amikor mindenki más ellenséges és ítélkezik, akkor kell könyörületet mutatni. Ha képesek vagyunk olyan dolgokat csinálni, ami egyáltalán nem természetes, előbb vagy utóbb természetfelettivé válunk. Ha te dolgozol a haragodon és a csalódottságodon, én pedig dolgozom a félelmemen, a szorongásomon és az ítélkezésemen, és törődök magammal, te is törődsz magaddal, ha mindenki így tesz, előbb vagy utóbb meglátnánk a változást a világban. Azzal kezdjük, hogy önmagunkba nézünk, meglátjuk azokat az érzéseket, amik lehorgonyoztak minket a múlthoz, amik szó szerint megbetegítettek minket.
Ha felkelsz minden reggel, és úgy teszel, mintha a világegyetem géniusza lennél, végtelen elme, és egészséges, akkor valószínűleg meg kell állnod az út szélén és a tolladdal leírni, ami letöltődik a kvantum mezőből. Arra lettünk gyermekkorunktól hipnotizálva, hogy azt higgyük, szükségünk van indokra az örömhöz, hogy szükségünk van indokra megköszönni valamit, hogy szükségünk van indokra ahhoz, hogy inspirálva legyünk. Ez a newtoni fizika régi valóság modellje: ok és okozat. Valami külső dologra várni, hogy a belső érzésed megváltozzon. Abban a pillanatban, hogy jobban érzed magad belülről, megfigyeled, hogy mi okozta kívülről. Ez ok és okozat. A valóság kvantum modellje előidézi az okozatot.
A történelemnek azt az időszakát éljük, amikor egy magasabb szintű elmével kell a kihívásokra felelnünk. Nem csinálhatjuk ugyanazokat a dolgokat, nem gondolhatjuk ugyanazokat a gondolatokat, nem produkálhatjuk ugyanazokat a cselekedeteket, nem érezhetjük ugyanazokat az érzéseket, miközben titokban arra vágyunk, hogy az életünk megváltozzon. Válaszolnunk kell ezekre a kihívásokra, és hősöknek, hősnőknek kell lennünk, akik örökséget hagynak ebben a különleges időszakban…
…sokáig kell tanulni, hogy békével távozz, mikor az elkerülhetetlen óra közeledik. Más halálnemek összefonódnak a reménnyel: megszűnik a betegség, kialszik a tűzvész; a romok biztonságba juttatnak, noha úgy látszott, maguk alá temetnek, a tenger lehörpint, s ugyanazzal az erővel hány ki sértetlenül; a katona visszaszólítja kardját a már pusztulásra ítélt nyakáról – de nincs mit remélnie annak, akit az öregség küld a halálba. Egyedül nála nem jöhet közbe semmi. A halálnemek közül nincs szelídebb, de hosszadalmasabb sem… Bölcsességével nem csak Lucilius barátját vigasztalta Seneca, hanem engem is… bölcsesség…, na ez az ami számomra elérhetetlennek látszik…
…a halál, melytől rettegünk és húzódunk, megszakítja a létet, de nem rántja ki tövestül. Eljön majd ismét a nap, és visszabocsát a fényre – bizony sokan húzódoznának tőle, ha nem felejtettek volna már el mindent a visszatérés előtt…
…minden, ami pusztulni látszik csak átalakul. Figyeld meg a dolgok önmagukba visszatérő körforgását: látni fogod, hogy semmi sem enyészik el e világon, csak felváltva süllyed és emelkedik…
Két hónap elteltével kétszer is felhívtam a főorvost…, kicsengett, de nem vette föl…
Illusztráció: Lombikok (pixabay.com)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
