Barna Júlia: (ön)arcképek
a vesztes
alultáplált reményeim hátán
nem jutok el sehova
céltalanság lassít térképezem
életem holvolt-holnemvoltját
öröm-vágy vértezetben jöttem a világra
a napkeltéből sugárzó távlatokkal
de a fény elszivárgott
a hiány-lyuggatta éveken
— az éhségtől a kenyérig az út hossza
a vergődés a sokféle kötelékben
a különböző méretű küzdelmek
egyformán megalázó vereségei
a csalódások hogy mindenki
más nyelven beszél és ért —
földhöz ver újra a nem teljesülés
mindenről eszembe jut
hogy mulandó mint én magam
szemem szigorítják a belefagyott könnyek
az írott vigasz lekonyul
máshol bujdokol a béke
szembejön a tavasz mindenfelől
és az ég ártatlan kékje
már nem kibírható
a rosszkedvű
már a születés ösvényén megkínozva
— semmi jót ne jelentsen a megérkezés —
öblös magány pólyált panaszos sorsomba
az altató a ringató hazugság
szemembe árnyasodva kimúlt mind sorra
a folytatás: a járni tanuló gyermek erőfeszítése
— eltávolodna a földtől de az visszarántja —
a test és a lélek kékfoltos veresége
a mindig újrakezdő felejtés
hittel hímzett gyerekesség
— ömlés áradás felhő-tejbe forradás
fényvadászat seprős szelek árnyék-zugában —
a hirtelen felnőtté józanodásban
értelmezhetetlen elemeire bomlik szét minden
— a mondatok nyomorító szavak
az órák szétpattanó percek —
hogy adjak részeimből egészemnek nevet?
— makacs lét-buborék?
valami elpazarolt egészből a maradék?
nap-érleletlen-zöld aratás
rosszkedvem Péter-Pálján?
versenyző aki csak álldogál a pályán? —
gyűlölöm magam és önfeláldozóan szeretem
az igazságot ezervoltos
villámcsapásként észlelem:
elegem van a rádöbbenésekből
elfutnék és nem néznék vissza
a tükör megállít megsértődöm
— nem vagyok köteles
esztétikai élményt nyújtani senkinek —
világom zsugorodik
énem védett szegleteiből nem áradok semerre
a vonzások ereje megtörik a félelmek betongátjain
a harcos
a szív még fáradhatatlanul variálja
szabályosnak tűnő ritmusát
— cikcakkot rajzol
nem lapul vízszintes vonallá —
még tükrözöl és tükröződsz
elfoglalsz egy pontot a világban
korai még a fegyvert letenni
és megalázva megadni magad
de mit jelent a bátorság
a halál sokszoros túlerejével szemben?
(született gyávák vagyunk
kartondobozba zárt ólomkatonák
valaki játszik kirámol visszarak
és mindig ő gondolja ki a csatát)
a félelem gátszakadásain
naponta kivívott győzelmed a lét
történik hömpölyög bebútorozza
a neked rendelt időt
hiába húzódsz szélárnyékba
a történelem átfúj rajtad
és eloszlik borzongó sejtjeidben
hiába lázadsz
dacolsz kék ajakkal
öklöd szorítod
végül megbékélsz a halállal
az utazó
eget búvárló repülőgépen
vagy a szavak vérző sikolyán felszállnék
de szememre vetített messzi tájban
tavalyi nyárban és versben
sem találnám amit keresek:
örömök meg nem éltek
forró délvidékek
szememben úgyis hontalan lobognának:
nem kell megérkeznem
— gyökérszaggató távolodás után —
éjszakai fény-alagúton oda
ahol minden szikla
a tenger nyelvén beszél és hallgat
és a hegyek hullámaiból újra
alföldek vízszintesébe csillapodni
nem kell idegen helyek ködében
láthatatlanná válni
— és hogy újra megtaláljam magam —
borzongva hazavágyni:
itthon vagyok ahonnan már
nem kell elutazni
a jövő kék üveghegyei járhatatlanok
a múltat hiába formálom
nem otthonom:
már nem utazom Milettvolnába
itt maradok Amivanban
kísértet-tavaszok hűvösében
magamban kopogtatok
— mint váratlan vendég —
és szétnézek idegenként
a rab
megtiport létedből felszálló
nemvalóság-csúcsok közt kanyargó
csillám-körökön Napig táguló
szabadság-látomás kápráztat
embernyi méreted szorításában
(a DNS kettős spirálja a véges élet
és a gravitáció tart fogva)
a tűrt rabság megaláz
— máshol lennél és másmilyen —
a bilincs és a szégyen lehull rólad
szerencsés esetben
ha mélyen alszol és az éjjel
szokatlanul szép álmokat érlel
de nappalaid nem tudnak
más életbe szabadulni:
végtelenre vetülő
földnek verődő álmodó
magaddá zsugorodsz
az óvatos
veszélyek közt tévelygek
varázsolnék ellenük
de a trükköt nem mutatta meg senki
és nem jutnak eszembe
a hétköznapi megoldások
egyszerű leleményei
mit lehet tennem?
felsorolom magamban (megelőzésképpen)
mi ellen védekezzem:
veszélyesek az élet-halál-játszmákba
hajszoló érzelmi tévelygések
az agyat kikapcsoló szenvedélyek
a szemmozdítatlan révületbe ejtő
ajándékba kapott igazságok
mint ahogy gyanúval kezelendők
a hirtelen megvilágosodások
a tiltott és a kötelező dolgok
és a számomra hátrányos
összehasonlítások
— fölöttébb ajánlatos
jól bevált kételyeimhez ragaszkodni
Illusztráció: Barna Júlia (2016)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
