Sz. Tóth Gyula: „Aki végre révbe jut”
Mikszáth Kálmán versei. (Mikszáth Kálmán Társaság)
Összegyűjtötte, sajtó alá rendezte és a könyvet írta SUHAI PÁL.
Az ezerarcú hős. Volt egy ilyen című, ha jól emlékszem, csehszlovák film, gyerekkoromban többször láttam, drukkoltam a II. világháború viharában a megszállók ellen bátran harcoló főszereplőnek. Nos, Suhai Pali egészen másfajta, de sokarcú és hős. A magyar irodalom értékeiért küzd, makacsul, határozott elkötelezettséggel, megállás nélkül. Hol itt, hol ott bukkan fel, hol ezt, hol azt mutatja fel. Nincs nyugta. Tudja, a magyar irodalom drága kincs, van felfedezni való bőven. Hát, nem rest, odahajol egyenest. És most ezzel a könyvvel lepi meg az olvasókat. Szép kiállítású, keményfedelű könyvritkaság. Ami a tartalmát illeti, különösen.
Merthogy versek, és még hogy Mikszáth versei! Mindig van új a Nap alatt. Holtig tanul a jó ember. Mindig tanulunk valami újat. Mikszáth tananyag az iskolában, a költőről azonban csak ritka tanári kivétellel esik szó, gyanítom, az irodalomtörténészeknek is csak szűk köre tud róla. Suhai Pál gondos jóvoltából új történet kerekedik – Mikszáth új arca. És Suhai Pál életműve is újabb értékekkel gazdagodik. Sok műfajú, szerteágazó tevékenységeket művel: irodalomtörténész, költő, író, tanár, szerkesztő… mindezek az „oldalak”, a műfaji sajátosságok egyesülnek e könyvben. Elsőre verseskötetre gondolunk. De nemcsak az, jóval több: fényképek, levelek, dokumentumok, ezek felkutatása, rendszerezése, közben mikrotanulmányok elhelyezése, saját szerzemények. Köröttük adatok. A fő vonal: a versek. Közben fokozatosan lépünk beljebb a mikszáthi világba, a személyes és az alkotói szférákba. Ezeken keresztül fejezetek nyílnak és vezetnek a magyar történelembe. 1860-tól, az író 13 éves korától, amikortól származik a legelső fellelt verse: A mosolygó élet. És mindezek nyomán feltárul a kutatói munka menete, anyaga. Külön tanítandó. Így együtt jelentős kultúrtörténeti mű „áll össze”. Tanítani való.
A precíz szerkesztésből két nagy fejezetet fedezhet fel az olvasó. Úgy, mint KISEBB KÖLTEMÉNYEK (36) és HOSSZABB ELBESZÉLŐ MŰVEK (3), mindkettőt előszó vezeti fel. Az első nagy fejezet négy kisebből áll. Az első: Tanulóévek – Rimaszombat és Selmecbánya. Ennek anyaga két újabb alfejezetet tartalmaz: Rimaszombati versek; Selmecbányai versek. A második fejezet (Sötét évek – Mikszáth pályakezdése) szintén két újabb alfejezetre oszlik. Ennek tartalma: Az Igazmondóban megjelent versek; A Hasznos Mulattató és a Lányok Lapja versei. Az első rész harmadik fejezetében (Szeged – és ami utána következik) ismét két alfejezet: Prológ, illetve Az utolsó versek. Végül a prózaíró költészetéről elmélkedő negyedik fejezet (A prózaíró költészete). A második nagyobb egység az újabb előszót követően három elbeszélő költeményt s ezek magyarázatait tartalmazza (Herceg Eszterházy Miklós kalandjai szárazon és vízen; Jókai Mór vagy a komáromi fiú, ki a világot hódította meg; Herceg Eszterházy Miklós további kalandjai). A versek megítélése, Mikszáth verseinek elhelyezése a magyar költészetben külön elemzést igényel, tessék csak tessék, a rendszerezett gyűjtés, az értőn meditáló esszék segítségével ezután lehet szép feladat vállalkozó irodalomtörténészek számára. Végigolvasván a kötetet, azt sem áruljuk el, mely versek tetszettek leginkább. Hagyjuk meg ezt az olvasó élvezetére. Viszont ami különösen érdekelt, és amit nem hagyhatunk reflexiók nélkül, az „a prózaíró költészete”. Most akkor Mikszáth Kálmán költő volt, prózaíró volt, vagy zsurnaliszta, vagy mi? Ehhez is kapunk segítséget: Suhai Pál Praznovszky Mihálynak írott levélesszéjében járja körbe a nagy kérdést. Arra jut, hogy Mikszáth jóval több volt, mint zsurnaliszta. A versbeszéd is előkerül példákkal. Így a Marseillaise szövegének halandzsa változata, amely a Különös házasságban diáktréfaként fordul elő, valamint a versbetét egy Weöres-rögtönzéssel történő összehasonlító „szemügyre vétele”. Végül odatart a gondolatmenet, hogy Mikszáth művészete „néha egészen közel kerül a vershez, a költészethez (ha nem is a lírához). A jó prózaírók (s természetesen Mikszáth is) vagy maguk is költők, vagy költők rokonai”. Készséggel hagyatkozunk az esztéta tanári megállapítására.
A kutatásmetodikai munka „felhozatala”: lábjegyzetek, képek jegyzéke (16), névmutató (96, köztük pl. Hunyadi Mátyás, Janus Pannonius, Napóleon, Rejtő István). Iszonyú, aprólékos munka, aki már végzett hasonlót, tudja, aki nem, annak ajánljuk. A végére hagytuk az Előszóban elhelyezett biztató közlést, miszerint az „itt közreadott anyag nem teljes – nem számol pl. a gyermekversekkel.” Már meg sem lepődünk. (Lektorálta Praznovszky Mihály, a Mikszáth Kálmán Társaság örökös tiszteletbeli elnöke, a palócföld tudós ismerője, a Palócföld és a Tempevölgy egykori főszerkesztője.)
Nem mehetünk el szó nélkül a kiadvány technikája mellett. Tipográfia: Bucsy Balázs, a nyomás a veszprémi OOK Press Kft. munkája, amelynek kiváló szakmaiságát régóta van szerencsénk ismerni, személyesen, még közös produkciók révén is.
A szerkesztés minden bizonnyal „a sajtó alá rendező” érdeme. Változatos, korhoz, tartalomhoz illő betűtípusok, fekete-fehérben is üde képek: karikatúrák, arcképek, épületek, szobrok, könyvlap-, újságcikk-másolatok. Mindez arányosan elrendezve az írások között. Hangulatos lapok, szemnek, fejnek tetsző élvezetes olvasmányok követik egymást. Igazi könyvcsemege, nem csak vájt fülűeknek.
Illusztráció: Mikszáth Kálmán (Benczúr Gyula festménye, részlet)
Ezek is érdekelhetik!
Kovács katáng Ferenc: Padkára hajt, hogy fölriadjunk →
Ádám Tamás: Halott madarak álmai →
Bene Adrián: A rálátás távlata →
