Domokos Johanna: A vicces angyal
Jász Attila: Belső Angyal, Kortárs, 2019
Szülőhelyet keresve az évezredekre visszamenő fény (Sun) városát választotta ki, miután őt is teljesen megviccelve kilenc hónapi belső világosságra ítélte, és egy nap éppen egy déli napfénybe kiengedte. Hogy útját rázósra egyengesse, rá-ránézett, és valami pocsolyákba, sárba bele-bele lökdöste. Hogy legyen otthon egy kis vita, hangfelemelés. Iskolai tananyagát is szigorúan követte. Mivel legközelebb a betűkben ez állott földire lefordítható tudományához, rámutatott a kémiára. Csak jelzőt kell elébe tenni, avagy vezetéknevet: angyalkémia, ami nem más, mint b(et)űbájos játék. Ezt meghallani: le kell húzni a külvilág zaját, a belsőt fel kell erősíteni, meglátni: az előttünk levőben a távolira, a mélységére kell tekinteni, megérinthetni: a test csontjait újra és újra kell rendezni. Hisz minden révülőnek folyamatos beavatásai vannak, és ebből ő előbb-utóbb ki-kiváltva magát (redemptio): elfogadja. Majd egy március 1-én megírja egy további tréfa dátumát (2054). Most együtt mosolyognak, mindig egy-ikük nevében.
Bátor címválasztás. Még bátrabb angyali meta-, transzlepszis. Misztikus költészet. Vom Feinsten. Finoman prózai. Tökéletes keretben. Aranykori töredéktől az alkotás csöndjein át a kamerából végül kifutó filmtekercs utáni fényekig. Égi zenét hallunk (Perényi Miklós, Erik Truffaz, Jacob Bro), fény-képeket látunk (Kárpáti Tamás, Molnár Péter, Csontváry, Hollán Sándor), majd a világ szürke árnyalatokat vesz fel, s hűlő fényeiben elidőzünk, míg Indiáktól üveg fák mellett haladva fényburokban Párizsból Skandinávián át Krakkóba pillanatok villanatfényében utazunk. A bevetülő fényben Trakl, Arany, Fehér Sólyom, Szent György, Villányi László, William Carlos Williams, Rilke, Aleš Debeljak és még jó páran, név nélkül is, sokunk és a Megváltó között lassító szolgálatban. A nyelvet imák (minden szó), álmok (minden kép) vonalán fénytöri. Stabil kapcsolat, a kamera nem remeg, a lencse fényei újrateremtenek. Végül visszaad annak, akitől önmagát is kölcsön. Végtelen türelme vigasz.
A belső angyal szárny és szárnytalanul hóban játszik (Egy angyal áll) éjszakai (bizonyosan), nappali (erről nincs vers) játszótéren, manócsontokat szór tisztított vízbe, tükörbe bámul (Üres), boncasztal mögött kételkedik (Ázott Angyal), jazzfájdalokat ír, a kései óra ellenére önfeledten táncol. Mindeközben alkalmazkodik a vizuális fordulathoz (visual turn), és kamerázik. Szósvenk, figyelemzoom, lélekfahrt hozza létre az igazán belső montázssort angyalok és emberik világáról. Amint figyelésük közben ráérzünk a fény követhetésének módozataira, oldódni kezd a virtual reality headset. Változik a néző és képtárgy viszonya. A látszat lehull, ez az állat nem állat, csak látszat, emberi arc, ahogy egymással is harcban áll / testben a lélek. Ebben a metamorfózisban a háromdimenziós mondatok is. Nehogy a tudat, az érzet, a képzelet bármiben is megszilárduljon, a lét sokkal szabadabban és merészebben alkotó. Ha nem vesszük észre, hogy ebben sok a tréfa, nagyon ledöbbennénk attól, hogy kevés, majdnem semmi sem bizonyos. Állítmányai módjaiban is, kinyílik-e az ajtó vagy nem?, be akar-e szállni isten?, vagy megunta, vagy // feladta, vagy csak szórakozik.
A belső angyal nemcsak a teret, történéseit, de az időt is másként látja. Utunk rövid, bár ha párhuzamos és metsző világaink idősíkjait összeadjuk, akkor végtelen. Időben és térben. Benne e kötet hangvételében, amiáltal a képekben összeszerveződött világok anyagmennyisége folyamatosan csökken, míg a termék angyalmennyisége személyarányosan növekszik a kilenc versciklus bennünk való előrehaladtával. A reakciósebesség egy adott sz-metrikájú alkémiai reakció figyelempontjának matematikai egyenletéből kapható meg. Mennyi idő kell ahhoz, hogy a tájkép enteriőrre váltson, vagy a nap- és holdból ne fekete égitest legyen (Váli Dezső), vagy hogy a teliholdnál rájöjj: ebbe az álomversbe te most már tényleg belehaltál— lemérheted. Mindenesetre a februári darázsnak egyetlen éjszaka elég, hogy a tűzifának bekészített tölgy-/ hasáb kérgében felébredjen, hónapokig tartó szendergéséből.
A belső angyal nagyon is tudja, miként kell a lélek kémiáját elősegítenie; hogy az egyes reakciók nagyon eltérő belsebességűek, amikor úgy éljük meg a pillanatot, mintha első, vagy utolsó lenne az (Varga Benedek). Jellemét legmélyebben a nem-erőltetés jellemzi (A könnyűség álma), amivel bárkinek felerősítheti belső hangját. Felerősíti azt, ami összeköti a hallottat a hallóval, a látottat a látóval. Miként? A horizont negyedik dimenzióját pásztázó versírással, -olvasással talán. Azaz nemcsak írnokát, operatőrét, folyamatosan tréfálja azokat is, akik elkezdik olvasni, nézni a verseket. Megtörténteti azt, amit az első fennmaradt angyalpoetikai munka, a Natyasastra ekképp tár fel: áthangolni finomabb valóságokra az arra képes olvasót, megtörténtetni valamelyiket az apadhatatlan csodák közül (Kúszófény). Mióta is, hogy minden egyes belső angyali mű hasonló kérdéseket, hasonló láttatást tesz fel? És mily nemesen ráhangolódik e verskamera a kérdező-láttatók eme sorára.
A belső angyal, ha szükségét látja, vadállatként ront rád (Csendállat). Figyelmünket megnyitja a döbbenet. Ezután a verseket a történeteiknél erősebben mondja a kamerázás szívdobbanásának finomsága. Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik, alig tudunk a kék borostájú verseinek földi tartalmára figyelni (őszi kék). Az azon túlit a belső angyal hangképnyelvének kamerázása mutatja. Ami mindenek mellett old, csendesít, létszerelmessé tesz.
A belső angyal megvigasztal. Mint versek is mutatják, sokkal többen vannak közöttünk, mint gondoltuk. Számos nevet ki is ír, számosat elrejt a női és férfi vonalú ajánlat finom egyensúlyozása közepette (Goethe, Andrea). Végül Más szövegfényben visszavezet otthonunkba, hol ébren álmodom, nem gondolkodom, / csak tudom, mit kell tennem, írni, aztán hallgatni / hosszan, figyelni a fények folytonos változásait, / ahogy kihűlnek, megkövülnek szépen lassan. A filmtekercs kiszalad a kamerából; marad a primer, a fény.
A belső angyal kedvenc szórakozása az analízis. A különböző rendű reakciók sebességére felírt differenciálegyenletei peremfeltételeinkkel oldhatóak meg. Ehhez szüksége van ránk. Folyamatosan szólongatja bennünk a belső angyalt. Most érzem, ahogy a vállaimon ülnek, pajkosan nevetgélnek, és valami új csintalanságot terveznek. Nálad is?
Illusztráció: Jász Attila (Tamás Bertalan fényképfelvétele)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Kovács katáng Ferenc: Padkára hajt, hogy fölriadjunk →
