Szakolczay Lajos: SZÖG-ART ’19
A Széphárom Közösségi Tér kiállítása
Mi új mondható el az 1992-ben alakult szegedi SZÖG-ART Művészeti Egyesületről? Az új is régi: működik. A csaknem három évtized alatt a szellemi közösséget az önkifejezői forma kiteljesítésére használó aktív csapat több mint kétszáz hazai és külföldi kiállítást rendezett. S az égiszük alatt létrejött, évente közös élményt s találkozást nyújtó Plein Air Nemzetközi Alkotótelepen pedig eddig tizenhat nemzet csaknem kétszáz művésze vett részt.
Mindezt lehet az izzásig fokozni? Lehet. Méghozzá avval, hogy a friss (vagy eddig kiállításon nem szereplő) munkák folyamatosan a közönség elé kerüljenek. A múlt évi nagysikerű dunaszerdahelyi tárlat után, íme, itt egy újabb kollekció. Hogy meggyőződhessünk az alkotókat hajtó – ösztönző – motor erejéről? Arról is, de még inkább eme lendülettel készült művek egyediségéről. Huszonnégy szegedi, illetve a városhoz kötődő képzőművész – festő, grafikus, szobrász és iparművész – arra tett hitet, hogy a zajló, irányzatok versenyétől sem mentes kortárs képzőművészeti életben úgy mutasson szellemi egységet, hogy közben az egyéni arculat is minél jobban lássék.
Mert lehet csoportként működni – nyilván az egymásra gyakorolt hatás (technikai újdonságok kicserélése, stb.) nem lebecsülendő –, de a kiválás kockázatos öröme a legfőbb szempont. Az egyedi, senki mással össze nem keverhető arc (aura) megteremtése. Amit látunk, az bizonyság – jól kivehető karakterek „össztánca”. Irányzatok, alkotás- és gondolkodásmódok, képszerkezetek, stb. – figurális, absztrakt, organikus, konstruktív – szemléje.
A figura- és alakrajz kezd elveszni lassan, de ha Lóránt János Demeter bravúros tusrajzát (Halványodó emlék), vagy Eszik Alajos vagabund, hol biblikus indíttatású (Szent Kristóf), hol metropoliszban táncoló színes grafikáját nézzük (Reggeli Dzsinnel), az alakok énekelni kezdenek. S ez elmondható Darázs József néprajzi gyökerű, földéhségű, jelimádattal telített madonnájáról is (Magna mater). Sinkó János festményein pedig a játék-alakok farsangi táncot járnak, az óramutató járásával azonosan pörögnek. Deák Zoltán grafikáival a fél-figurális alakrajz és a nonfiguratívba hajló látásmód között egyensúlyoz. A valóságábrázolás módja? Az átszellemített figurák szokvány-kalitkából való kitekintése.
Láthatni, mi minden – szerkezeti újdonság, némelykor a szürrealizmusban megmerülő jókedv, nyelvöltögető sziporka, a háttér elengedése – kell ahhoz, hogy az újdonatúj formák életre keljenek. Az izgalmat csak fokozza, ha az organikus létszemlélet bizonyos konstruktív, a kép szerkezetét fölöttébb meghatározó (mértani) elemekkel párosul. Halla Tibor olaj-vásznait látván, különösképp a föld sebeit betakaró megannyi színes (zöld-sárga) mezővel, a művész eme alkotásmódnak tudora. Gál Lehel gomolygó felhői széttörik – megvilágosítják – a komor hasábok közé zárt világot, míg Pataki Ferenc zöld-fekete dzsungele épp a Kelet felől jövő fénnyel válik – itt is a konstruktív építkezés a lényegi erő – üzenetközvetítővé: nincs az a vihar, ami a Föld lámpását semmissé tehetné.
Molnár Sándor a művészkönyv-alkotó szenvedélye mellett (Egy könyv az ábeli könyvtárból) a betűvel díszített testtel valóságos űrlényt formáz – két fél-korongból és egy teljes korongból áll a C figurája –, míg Szabó Tamásnak (miként a festmény címe közli) egyetlen Mozdulat elég ahhoz, hogy az organikus lét jelezte kiszakadás drámáját elénk hozza. Aranyi Sándor több látószögből alakított világa fölöttébb azért különleges, mert az alkotó a szakralitás felé nyújtózó (fotó alapú?) fényvilágban – Életjel, Oltalom alatt – éppoly otthonosan mozog, mint a finoman átszűrt, tompa fények alkotta táj festménnyé való emelésében (Hajnal a Tiszán).
Serényi H. Zsigmond a konstruktívok között is mester. A fehéren fehérrel már Tóth Menyhért csodát művelt. Eme fehér izzást fordította tudatos érlelődés folytán, főképp a térkapcsolatokat vizsgálandó, a ragasztott feszes zsinórok alkotta mértani formába. A fehér alapon a jelirányú színmélységeket a halovány és erősebb szürkék csak fokozzák (Térkapcsolatok, Tér-Centrum-Kép). A SZÖG-ARTon belül a nonfiguratív ábrázolásnak is akadnak hívei. Ha a drámai absztrakt oly eleven, mint Bíró Ildikó (Invázió), Marosi Katalin (Emlékeim), Sejben Lajos (Tavaszpont), vagy a lírát és drámát egyként mutató Zombori László Jégmezője, akkor az érzelmi háttér híven közvetíti a kedélyvilág változásait.
Több olyan egyesületet ismerek, amelyekben alig-alig szerepelnek az anyaggal dolgozó művészek: szobrászok, keramikusok, üvegművészek. A SZÖG-ART ebből a szempontból is különleges, hiszen a festőecset, a rajztoll áldozói mellett, akarva-akaratlan igazodván a sokszínűséghez, ugyancsak többféle irányzat művelői alkotnak. Lett légyen portrészoborról, domborműről, az emlékezetet ébren tartó reliefről szó, a gondos mívesség, az anyagszeretet, a nyitott s zárt felületek összhangja, stb. a művek sajátja.
Kalmár Márton kisbronza (Gabi) és Fritz Mihály domborműve (Szalay Ferenc) a hagyományosabb, de sosem lebecsülendő formázást képviseli. Különösen érdekes a nemrég meghalt hódmezővásárhelyi-szegedi mester, Szalay előtti főhajtás, hiszen az ülő póz (gondolkodó festő) eleganciáját egy, a háttérben lévő saját festmény, a szárkúpokkal teli táj „bronzképe” hitelesíti. Farkas Pál földre tekintő, rajta egy kis földgömböt néző, kubista beütésű egy-tömb alakjában (Barcsay) benne van minden – konokság, határozottság, világra nyitottság –, ami a kortárs magyar piktúra egyik legnagyobbját jellemzi. Amit látunk: talpon álló szikla.
Szathmáry Gyöngyi triptichonja – ebből is látszik, hogy a már említett mester pályája, sorsa mennyire beleivódott a szegedi alkotókba – szintén Szalay Ferenc életművének erőteljes, bronzban megvalósult látomása. A jelképekkel (angyal, Nap, Hold, ló) dúsított, biblikus felhangú nyitott és zárt terek, némelykor áttört felületek hű kifejezői egy példázatos művészsorsnak (In memoriam Szalay Ferenc I.-III.).
A többféle anyagot (bronzot, vasat, követ, fát) az önkifejezés szolgálatába állító Székó Gábor a letisztult konstruktív formák – huzalok között is föld felett lebegő „kavics”, egymás terhét viselő, simára csiszolt fatömbök – erejében hisz. Az ecset mellett a térbeli kiterjesztést is kedvelő Sejben Lajos szobrai modern gólemek (Erőd), furcsa, modern korunkat is megfricskázó nyitottsággal (Könyvoltár).
Popovics Lőrinc andezit-üveg és andezit-üveg-márvány kompozíciója (Lélekvitorla, Princípium), valamint Kovács Keve kör alakú ólmozott üvegablaka (Tondó kompozíció) mestermű. Az előbbit a térbeliség fátyol-lengése, az utóbbit az eltolt keresztszárak által négy részre (organikus, ipari, stb.) vágott világ színekben is különleges összhatása avatja szimbólum értékűvé. Brzozka Marek magas tüzű kerámiáinak (Maszk I.-II.) modern korunk bújócska-játéka adja a karaktert.
Illusztráció: A SZÖG-ART csoport tagjainak festményei
Ezek is érdekelhetik!
Kovács katáng Ferenc: Padkára hajt, hogy fölriadjunk →
Ádám Tamás: Halott madarak álmai →
Bene Adrián: A rálátás távlata →
