Hisszük Szkok Ivánt
Hetvenöt esztendős Szkok Iván. Hihetjük? Tegnap ünnepelte – jelesen hisszük. Hisszük öt évvel ezelőtt a folyóirat hetvenesek évkönyvében megosztott valló gondolatainak csokra alapján is (újra közzétesszük most — így is köszöntve). Hisszük, hiszen épp öt Napút Hetedhét-díjasunk portréját festette meg egyedi díjként valamennyi kiváló műfordító(nk)nak; készül a hatodik díjfestmény. Hisszük, mert velünk van jó alkotóerőben, mi pedig egyszer műtermében vele voltunk s megörökítettük: http://www.naputonline.hu/2018/01/04/vendegsegben-szkok-ivannal/
Hisszük Szkok Ivánt tisztelettel. (A szerkesztőség)
*
Felnézek az égre, kéken ragyog, a rekkenő nyárban enyhe szellő játszik a zöld levelekkel. Bármerre nézek, minden idillikus, festői. Vajon ki festi meg és kinek?
A művészet mise. Szent átalakulás. Amikor Petőfi Sándor leült az üres papír elé, hogy ráírja a gondolatait, mondjuk az Egy gondolat bánt engemet cím versét, egy idő után elfogyott a papír és megszületett a mű.
A papír átváltozott – művé. A katolikus liturgiában is ez történik. Amikor a pap veszi az ostyát és a kelyhet, akkor a szemünk láttára történik meg a csoda, az átváltozás, s vesszük benne Krisztus testét és vérét. A művészet megváltoztatja a dolgokat, átlényegíti. A festék átminősül színné, formává, gondolattá.
Úgy szokták festeni a portrét, hogy a festő és a modell között van a felület, a tábla. Én meg úgy, karhajlításnyi távolságra fogom a modellemet, mondjuk érintés-távolságra. Ilyen közelről egészen más az arc. (Természetes, hogy négy szemet kezdtem látni.) Supka Magdolnát is így festettem meg, halála előtt egy-két héttel.
Alapvetően fontosnak tartom, bármilyen műalkotásról legyen szó, lakótelepről, házról, képről, burkolatról, esetleg töltőtollról, hogy valamilyen filozófiai rendszerbe kapcsolható legyen. Láthatóvá kell hogy váljon a műből, hogy én a környezethez szóló művészetet akarok tenni, vagy egy bizonyos elithez szóló művészetet, vagy egy analizáló, vagy egy szintetizáló művészetet, vagy a nonfiguratívval sodródó művészetet, vagy azon túlit. Én minden izmust és nonfiguratív művészetet, szélsőségesen absztrakt törekvést analizáló tevékenységnek tartok, hiszen mindegyik az eredetet kutatja.
Kik azok az őrültek, akik még akkor is hajlandók harcolni, amikor már semmi esélyük sincs a győzelemre? Amikor a perzsa hadsereg elindult a görög szigetek ellen, akkor az a maroknyi, szűk csapat elhatározta, hogy útját állja ennek a perzsa hadjáratnak, és győztek. Ebben semmi logika nincs, hiszen a görögöknek mind egy szálig meg kellett volna halniuk, de nem így történt.
Köszönettel tartozom mindazoknak, akik a pályámon segítettek. Édesanyámnak, akivel felmentünk a visegrádi hegyoldalra, hogy onnan a magasból rajzoljuk le a falut gyönyörű jegenyéivel, a Duna kanyarulatát, édesapámnak a büszke névért, nevelőapámnak a szerető biztatásért, tanítóimnak, akik érdeklődéssel hajoltak rajzaim fölé, Szabady tanár úrnak az emlékezetes órákért, Éva nővéremnek, akitől az első olajfestéket kaptam, Faragó András operaénekes nagybátyámnak, akivel együtt füleltük az éjszakai erdő csendjét, a Képzőművészeti Gimnáziumban Sebestyén Ferenc tanár úrnak, főiskolai mesteremnek, Kádár Györgynek, és akik példát adtak; Bernáth, Domanovszky és Barcsay mestereknek, a művészettörténész Végvári Lajosnak, Somogy Józsefnek, a szobrásznak, fiatal és idős kollégáknak, barátaimnak, s akiket csodáltam: Rembrandt mesternek, Ferenczy Károlynak és a zseniális Csontváry Kosztka Tivadarnak és a fiatal Maulbertschnek, és kritikusaimnak – és gyűjtőimnek, akik bíztak bennem; elsősorban feleségemnek, Marának.
Szkok Iván
Illusztráció: Szkok Iván (Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele, 2017)
Cimkék: hetvenesek, hírek, köszöntő
