Wehner Tibor: Képzelt lények és megszelídített démonok
Gerzson Péter (1957–2015) különös szobrászi életműve
Mit tehet az a művész, akinek édesapja a korszak egyik meghatározó életművet építő alkotója, maradandó műveket készítő, tisztelet-övezte főiskolai tanára, képzőművész szövetségi elnök festőművésze? Vállalkozhat-e az atyai teljesítmény meghaladására a fiú, folytonos konfliktusokat vállalva, állandó összehasonlításokkal szembesülve, szembenézve az esetleges kudarcok lehetőségével? És ha igen, akkor milyen utat kell választania: követnie kell a példát, vagy teljesen új megoldásokat, módszereket és eszközöket kell keresnie? Súlyos, a művésszé válást, a művész-létet, az alkotómunkát meghatározó problémák, amelyekre nap mint nap válaszokat kellett adni, s amelyek elől nem lehetett kitérni. Bár számos apa-fiú művészkapcsolatot ismerünk a világ művészetében és a magyar művészetben is – hivatkozhatunk a Caraccikra, a Bellinikre, a Brueghelekre, vagy közelebbről és a közelmúlt hazai történetéből a szentendrei Ferenczyekre, a gödöllői Remseyekre, az erdélyi Szervátiuszokra, vagy napjaink jelenségei sorából a Breznay-, a Lelkes-, a Csíkszentmihályi-, vagy a Pirk-famíliára, a két Szurcsikra –, és távolról minden nagyon harmonikusnak tűnik: a gyermek folytatja a szülő mesterségét. Ám ha közelebbről vizsgálódunk, akkor azt láthatjuk, hogy mindig vannak háttérbe soroló tényezők is, s mindig kiemelkedik az egyik művészegyéniség – vagy az apa, vagy a fiú lesz domináns –, vagyis két vezérlő csillag általában nem regisztrálható. És kimondhatjuk: a Gerzson-művész-családban a vezérlő csillag Gerzson Pál festőművész volt, akinek az árnyékában kellett művésszé válnia és munkálkodnia Gerzson Péternek. És a fiú életműve: különálló, sajátos, autonóm jegyekkel felruházott szobrászatként áll előttünk, s nemcsak azért, mert nem édesapja alkotói területén, a festészet ágazatában, hanem a szobrászatban tevékenykedett.
Gerzson Péter munkássága, életműve alig-alig ismert a művészeti és szakmai körökben. A viszonylagos ismeretlenségben több tényező is közrejátszhatott: elsődlegesen magányos, tartózkodó személyisége, a zajos nyilvánosság fórumaitól való távolságtartása, de fontos tényezőként mérlegelhetjük azt is, hogy munkásságának kibontakozó korszakát külföldön élte meg. A budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1977 és 1981 között a ma már legendák övezte, kivételes művésztanár-egyéniség Somogyi József tanítványaként felkészült szobrász 1993 után Genfben és Párizsban élt és dolgozott, és kezdetben svájci, majd franciaországi kiállítótermekben, galériákban rendezett műveiből kiállításokat. És bár Magyarországon is fontos történések kapcsolódtak munkásságához – 2003-ban a nyíregyháza-sóstói kisplasztikai alkotótelepen több alkotását is bronzba önthette, és 2014-ben a budapesti Körmendi Galériában is bemutathatott édesapja, Gerzson Pál festőművész emléktárlattá rendezett képei körében egy szűkebb válogatást munkáiból, majd halála után, 2017-ben az óbudai Artézi Galéria rendezte meg emlékkiállítását –, különös plasztikai világa, a magyar szobrászatban társtalan műegyüttese mindmáig csaknem teljesen visszhangtalan maradt. Ennek a visszhangtalanságnak az okait tovább kutatva hivatkozhatunk a Gerzson Péter-alkotta művek viszonylagos kis méretére és egyedi voltára is. Noha az 1980-as és 1990-es években megbízásra egy-egy „monumentális”, közösségi térben elhelyezett kompozíciót is készíthetett – mint például a soroksári Dr. Angeli Lambert– (1981), és a nyíregyházi Benczúr Gyula-portrét (1990) –, a későbbiekben tenyérnyi, vagy még annál is kisebb, csupán néhány centiméteres – a viszonylag könnyebb anyagi és technikai kivitelezési feltételeket megkövetelő, rugalmasabb raktározási és szállítási lehetőségeket biztosító –, főként viaszveszejtéses bronzöntési technikával megvalósított, tehát egyetlen példányban készült alkotások, „kis kisplasztikák” születtek meg műhelyében.
Míg itthon a nyolcvanas évtizedben még hagyományos aktok és portrék formálódtak műhelyében, és 1989-ben egy figurális, kétszáz darabból álló terrakotta-sorozatot is készített, az 1990-es évektől, külföldön megélt alkotóperiódusában új korszak nyílt meg szobrászatában a Képzelt lények című sorozat kompozícióinak, illetve az ún. ékszerszobrok megalkotásával. Ezen műveinek anyaga leginkább a bronz, a kő, a vas, illetve a néhány centiméteres magasságú ékszerszobrainak matériája az ezüst és a krómkobalt-ötvözet. Bronzszobrai leginkább azzal a viaszveszejtéses, viaszban való mintázással és bronzba öntéssel készülő plasztikák, amelyek rendkívül érzékeny formarend, rejtelmes téri alakzatok kidolgozására nyitnak lehetőséget, és amelynek kompozíciói megismételhetetlen, egyedi példányok. Plasztikai munkáit kartonra festett, a szobrászati világának motívumait idéző olajképekkel és ugyancsak parányi méretű rézkarcokkal, érzékeny futású vonalakkal előadott, a képzelt lény-szobrokkal együtthangzó, mintegy szoborterveknek is minősíthető tusrajzokkal kísérte. A Képzelt lények című kisplasztika-sorozatában organikus jellegű alakzatokból építette fel a fantasztikus teremtményeket megformáló, illetve az elvont, lágyan modellált konstrukciókat megjelenítő, parányi, illetve tenyérnyi méretű kisplasztikákat, amelyeknek minden különössége, rejtett szépsége valóban akkor bontakozhatna ki, ha kezünkbe fogva, egészen közelről nézhetnénk, fedezhetnénk fel minden részletet. Az egyik magyar hetilapban, a Demokrata című magazinban 2005-ben megjelent, ma már méltán forrásértékűnek ítélhető beszélgetésben alkotói világának indítékait feltárva fogalmazta meg Gerzson Péter: „Ami igazán érdekel, az az, hogy az ember véges, bármilyen szempontból nézzük, a világ pedig végtelen. Ennek a kettőnek a találkozása az a tény, hogy az ember benne él a világban, a természetben: amely a végesnek és a végtelennek az összeérése. Ez mozgat valójában. Úgy érzem, hogy a szobraim ezen a határon állnak. De az én szememben az igazi művészet sem más, mint lavírozás ezen a határon. Át nem lehet lépni, de odaáll az ember a szélére és átnéz. Nincs még egy emberi tevékenység, amely erre képes lenne, a tudomány sem. Talán még a matematika próbálkozik, de távolról sem így. Van jó néhány szobrom, amelyet ha valaki először lát meg, vagy az jut eszébe, hogy ez valamilyen inka hatásra született, vagy japánt mond, esetleg eszkimót, de mindig valamilyen Európán kívüli kultúrára gondol. Ez tetszik.” /1.
A távol-keleti művészet szemléletmódjának, az óceániai törzsi művészet stilisztikai jegyeinek távoli hatása valóban felfedezhető Gerzson Péter munkáiban: az áradó, a burjánzó formarendben, az organikus és a mesterséges jelleget is elmosó, illetve a kettő határán egyensúlyozó, furcsa motívumokban, a szürreális látomásszerűségben: a démoni világ-idézésben, a hallatlanul mozgalmas sziluettekben, a váratlan test-áttörésekben, a szeszélyes elágazásokban és fenyegető-játékos nyúlvány- és csápszerűségekben. Izgatott vibrálás, virtuális dinamika, nyugtalan mozgás hatja át, teremti meg a kompozíciók atmoszferikus terét, mintegy sugallva az alkotói szándékokat:. „… a bennem lévő démonokat, amelyek minden művészt üldöznek, ezekkel a szobrokkal mint varázslatokkal megszelídítem. Ahogyan a törzsi szertartások teszik.”/2. – vallotta meg a művész. Gerzson Péter kisbronzai, ezüst- és krómkobalt szobrai fantasztikus részletgazdagsággal kidolgozott, esetenként valóban ékszerészi aprólékossággal és műgonddal kivitelezett, a drámai mélységek és a tündökletes szépségek ambivalenciáit hordozó művészi kifejezések: végső soron a kor, a XX. század utolsó, a XXI. század első évtizedeinek oly végletes ellentétekkel ütköző, egyre kaotikusabb jelenségeire a szimbolikus összegzéseik révén hitelesen reflektáló alkotások.
Néhány kiállítással talán tudatosítani lehetne, hogy ez az oeuvre rendkívül értékes alkotóeleme a modern magyar, az ezredforduló előtti és utáni évtizedek szobrászatának. Jó lenne, ha a tárlatokkal párhuzamosan néhány mű a mértékadó művészeti gyűjtemények kollekcióiba is bekerülhetne. Tanúsítván, hogy élt közöttünk egy szobrász, akit alig-alig ismerhettünk, de aki állhatatosan küzdött a rá és ránk támadó, az őt és minket fenyegető démonokkal. Ha közel hajolunk ezekhez a varázslatos kis szobrokhoz, akkor felfedezhetjük, hogy valóban sikerült megszelídítenie őket.
Jegyzet:
/1. Boros Károly: Gerzson Péter szobrász. Magyar Demokrata 2005. június 9.
/2. I. m.
Illusztrációk: Gerzson Péter művei
Ezek is érdekelhetik!
Kovács katáng Ferenc: Padkára hajt, hogy fölriadjunk →
Ádám Tamás: Halott madarak álmai →
Bene Adrián: A rálátás távlata →
