Pruzsinszky Sándor: Farkasok órája
(Színmű egy felvonásban)
Szereplők:
Áron (aki Avram Iancu népvezér szerepét játssza)
Kriszta (aki Farkas Johanna szerepét játssza)
Szilárd (aki Farkas Tamás ügyvéd szerepét játssza)
Dan (aki Axente felkelővezér szerepét játssza)
Tamás (aki Buteanu felkelővezér szerepét játssza)
János (aki Dobra felkelővezér szerepét játssza)
Jutocsa (aki Hatvani őrnagy szerepét játssza)
Csaba (aki Murgu szerepét játssza)
Pali (aki Balcescu szerepét játssza)
Gecse (aki Urban ezredes szerepét játssza)
Marion (aki Florea szerepét játssza)
Attila (aki Gazsi szerepét játssza)
XXX (aki Török bányaigazgató némaszerepét játssza)
(Felkelők és honvédek)
Játszódik Marosvásárhelyen, 1990. márciusában, illetve Erdélyben, 1848-49-ben.
1.
(1990. március. A marosvásárhelyi rádió székházában. A magyar adás munkatársai Áron hangjátékának, A farkasok órájának felvételét készítik. Mikrofonok előtt ülnek, hátul sötét ablak, fölötte jelzőlámpa. )
ÁRON Készen vagytok?
KRISZTA Nagyjából.
ÁRON Tudja mindenki a szerepét? Behunyt szemmel is?
DAN Én mindig nyitva tartom, Áron. Hisz’ ismersz.
ÁRON Tudom, Dan. Te mindig igyekszel tisztán látni a dolgokat…De most csak egy számít: a figyelem…Tehát figyelem! Felvétel indul! (int az ablak felé, a kis piros jelzőlámpa kigyullad) Adásban vagyunk!
(Áttűnés)
. 2.
(1848. március, Marosvásárhely. Avram Iancu lakása. Az ebédlőasztal mellett ülnek: Balcescu, Buteanu, Dobra és Axente)
BUTEANU (kikiált a konyhába) Soká főzőcskézel még, Avram?
BALCESCU Avram átkozottul sokoldalú! A fazék mellett is éppoly ellenállhatatlan, mint a szónoki emelvényen.
IANCU (hangja a konyhából) Meglepetés készül, uraim…
AXENTE Nekem aligha. Ismerem az ízlését.
(Bejön Iancu, gőzölgő üstöt hoz, leteszi az asztal közepére)
IANCU Szegedi halpaprikás. Szóljon, aki már ismeri. Az dupla adagot kap.
BALCESCU Ki ne ismerné? Aki egyszer evett, nem felejti.
AXENTE Nekem ugyan nem kell!
BALCESCU Már Ovidius megmondta az Ars amatoriában: ételből, nőből sose csinálj elvi kérdést.
AXENTE Ovidius nem élt magyarok között.
DOBRA Csak Augustus császár alatt. Ami, ha lehet, még rosszabb.
AXENTE Száműzték is a szülőföldjéről.
(Iancu előjön a konyhából, kezében egy fazék, leteszi az asztalra)
IANCU A zsarnokok mindenütt egyformák… Tessék, vegyetek..
(Vesznek a fazékból, esznek, Axente kivételével)
BALCESCU Mit gondoltok, testvérek, soká kell még tűrnie a világnak őket?
AXENTE Ha csak rajtam állna, egy napig se már!
IANCU Ami Pesten, a Pilvax-körben történik, az igazán nagyszerű és sok reménnyel kecsegtet…
AXENTE (Iancuhoz) Te bízol a magyarokban, Avram?
BALCESCU A bécsi forradalom után csak napok kérdése, hogy ott is felkeljen az ifjúság.
BUTEANU Szerintem is… Ami meg ott történik, nem marad nyom nélkül itt, Erdélyben sem.
AXENTE Eddig, ami Magyarországon történt Mohács óta, mindig a románok kárára történt… Hogyhogy ti ezt nem látjátok, testvérek?
(Felpattan a baloldali ajtó, és Hatvani siet be)
IANCU Ni csak, a Hatvani Imre! Lekéstél a halpaprikásról, tudsz róla?
HATVANI (lelkesen) Bánja a fene most a halpaprikást! Idefigyeljetek! (újságot ránt elő, lobogtatja)
AXENTE (ellenségesen) Ott az én adagom – befalhatod…
IANCU Történt valami?
HATVANI Bécs után Pesten is kitört a forradalom, testvérek!
(Mind felpattannak, Axente kivételével)
HATVANI Eltörölték a cenzúrát! Kiszabadították Táncsicsot és Murgut is –a ti román Táncsicsotokat… Metternich elmenekült! (Iancu, Buteanu és Balcescu összeölelkezik)
TÖBBEN Éljen Táncsics! Éljen Murgu!
BALCESCU Jól jegyezzétek meg a mai napot: eljött a szabadság és a testvériség órája — Erdélyben is!
ÍANCU Adja Isten, hogy így legyen! Hogy oly tartós legyen, mint a főn-szél a havasokon!
BUTEANU Erre iszunk, testvérek! (koccintanak, isznak, Axente kívételével)
AXENTE (lefelé fordítja a poharát az asztalon) Csak a torkotokon fenn ne akadjon…
(Áttűnés)
3.
(A rádió stúdiója. A társulat tagjai körben ülnek egy hosszú, ovális asztal körül)
ÁRON Azt hiszem, eddig jól ment minden… Jól mondtátok a szöveget, csak így tovább. (Csend) Van valakinek kérdése?
TAMÁS Örülök, hogy elmondhatom, Áron. Igazán jó ötlet az új stúdiót ezzel a darabbal avatni fel… Épp ez kell ide, március idusára! Okulásul, a szabadság, testvériség első óráira… Isten bizony, elérzékenyültem!
ÁRON Ez jó jel — épp ez volt a célom! (Dan jelentkezik) Dan?
DAN Én Axentét játszom – ez így nagyon rendben van, hisz’ román vagyok… De nem látom indokoltnak, hogy ez a fickó eleve ennyire fújjon a magyarokra… Ebből az első jelenetből csak azt látjuk, hogy ez az alak kilóg a sorból. Mert ezek a fiúk mind barátok és iskolatársak voltak, és egyként örültek a pesti forradalomnak… Akárcsak mi most együtt a Csau bukásának!
TAMÁS Úgy bizony! Buteanu, akit én alakítok, azt kérdi valahol egy magyar barátjától: „Nem értem, mi bajunk nekünk egymással? Ma láttam a piacon egy levágott véres ökörfejet. A románok azt mondják: a magyarok szokása ez, a placcra kitenni, a magyarok meg, hogy a románoké… Ez lenne minden?”
PALI Jó, jó. De hogy állunk a szürke farkasokkal?
ÁRON Miféle szürke farkasokkal?
PALI Ne tégy úgy, mintha nem tudnád… Ha szülővárosom nevét a táblán csak románul látom, az nekem szürke farkas. Ha román szomszédom azt látja netán felírva, mégoly apró betűkkel: „fogorvos”, így, magyarul, már üvölt benne az ő ordasa.
JUTOCSA Amondó vagyok, a továbbiakban lehetőleg tartsuk a szánkat, különben nem beszélhetünk szabadon. (Többen pisszegnek)
ÁRON Akasztófahumor! Ezt ugye csak poénnak szántad?
JUTOCSA (Palihoz) Láttál-e már, Pali, mézgába ragadt pillangót?
PALI Ne beszélj nekem, testvér, rébuszokban! Nem vagy te szekus…
JUTOCSA Nem hát: pillangó vagyok,- s épp azon, hogy a mézgára – az igazság kimondásának gyönyörűségére – rászálljak.
ÁRON Ne károgj, Jutocsa! Ahogy egykor a dinoszauruszok, ugyanúgy eltűnnek majd a minket kínzó szürke farkasok is. Én ebben biztos vagyok. (kis szünet) Különben mivel foglalkozol, hogy még mindig ennyire borúlátó vagy?
JUTOCSA A temető falánál van egy nagy kő – azt szoktam leköpdösni….Két méterről már a legyet is eltalálom…De ha nem jön a forradalom, a fejemet verem szét rajta.
DAN Mi juttatott ide, barátom?
JUTOCSA Az ökörfej. Egy viccet meséltem a piacon, mely az ökröt kapcsolatba hozta „a Kárpátok géniuszával.”
DAN Akkor örülhetsz, hogy köpködhetsz. A viccért halál járt.
ÁRON Úgy bizony. A szerencse kegyeltje vagy, Jutocsa, hogy élsz! Legjobb, ha így fogod fel…(Gecséhez) S te, Gecse? Osztálytársam a hetedikben? Még ott vagy az irodalmi lapnál?
GECSE El vagy maradva, Áron! Évek óta utcaseprő vagyok.
ÁRON Utcaseprő, te? Az osztály legjobb tanulója?? Aki kormány- kitüntetést kaptál, mert lefordítottad románra a Toldi szerelmét?
GECSE Épp azért… Egy irodalmi vénájú pecsétnyalónak úgy rémlett, hogy a nagyszájú cseh vitéz, akit Toldi miszlikbe vágott, egy kormányhivatalnokra hasonlít.
ÁRON Azt hihetnénk: ez is, meg az a régi történet is, amit épp előadunk, csak egy bomlott agy meséi… Pár év múltán csak bámulunk majd rajtuk: ilyen is lehetett?. (megszólal egy csengő) De munkára, szaporán! Mindjárt újra adásban leszünk…(kigyullad a felvétel piros lámpája)
(Áttűnés)
BEMONDÓ HANGJA Kedves hallgatóink! Folytatjuk műsorunkat… Önök a Farkasok órája című történelmi hangjátékot hallják…
(Abrudbánya, 1848. április vége. Farkas ügyvéd irodájában az íróasztalnál ül Farkas, előtte áll Iancu, Dobra, Buteanu, Axente)
ÍANCU Professzor úr, hadd mutassam be a Nemzeti Komité tagjait: Dobra úr, Buteanu úr, Axente úr és jómagam.
FARKAS Hogyhogy Nemzeti Komité?
IANCU Román Nemzeti Komité: ez lesz a románok felelős kormánya.
FARKAS Avram, maga kiváló jogász, a tanítványom is volt… De vesszek meg, ha értem… Magyarországnak már van felelős kormánya, s az Pesten székel.
BUTEANU De az nem a mi kormányunk, románoké.
FARKAS Az Magyarország minden nemzetiségének kormánya.
AXENTE Minket, románokat kutya se kérdezett.
FARKAS Ha nem vágnának ilyen komoly képet az urak, azt hinném: csak egy tréfa az egész.
IANCU Nem tréfa, professzor úr! Ez itt a kiáltványunk a román nemzethez. (Farkas elé teszi) Önnél akarjuk letétbe helyezni. Egyben felkérnénk, képviselje a Komitét a kormány előtt.
AXENTE (Iancuhoz) Tudod jól, hogy nem értek ezzel egyet.
IANCU (Axentéhez) Ne okoskodj, Axente! Én megbízom Farkas úrban, akinek kitűnő kapcsolatai vannak.
FARKAS (olvassa a papírról) „Milánó, Párizs, Bécs és Pest forradalmai után legfőbb ideje, hogy a román nemzet is felszabaduljon az elnyomás alól” – ezt hogy értik?
ÍANCU Szó szerint, professzor úr.
FARKAS Az áprilisi törvények meghozták a jobbágyfelszabadítást, közteherviselést, politikai jogegyenlőséget, uraim.
BUTEANU Ez kétségtelen.
AXENTE A magyaroknak, igen. Az erdélyi Diétán viszont, mint köztudott, a nagykutyák, a földesurak a hangadók, akik egytől-egyig magyarok… Hát nem sietnek életbe léptetni ezeket a törvényeket! Azt gondolják: „mi magunk között, a tiszta szobában majd megcsináljuk a szép új világot, de a románok, a piszkos bocskorukkal, maradjanak csak kint az istállóban!”
FARKAS Köztudott, hogy elhatároztatott az Unió: Erdély és Magyarország egyesülése…
DOBRA Nem kérünk belőle!
AXENTE Ennél még az is jobb, ha Erdély császári igazgatás alatt marad!
FARKAS Ez nonszensz, uraim! Miért akarják maguk ezt?
IANCU Professzor úr ne tudná? A magyar törvények a románt nem ismerik el politikai nemzetnek. De a császár igen!
FARKAS A fenébe is, maguk a császártól várják a felszabadulást?
AXENTE Az uralkodó kijelentette: a románokat is megilleti az önrendelkezés joga.
DOBRA Autonómiát, saját közigazgatást akarunk. Mindenütt, ahol többségben vagyunk.
FARKAS Önök, uraim, rettentő tévedésben vannak: a császár, aki a király is, már szentesítette Erdély unióját…Hogy támogathatná akkor a románság kivételét? Ez képtelenség!
AXENTE Mármint a bozgoroknak – akarom mondani: a magyaroknak.
IANCU Nézze, professzor úr, e hó harmincadikára összehívtuk Balázsfalvára a román nemzetgyűlést. El fogja fogadni ezt a programot, ez bizonyos. S akkor…
(Abbahagyja, mert bejön Johanna, kezében tálca, étellel megrakva. Megáll, Iancura néz)
FARKAS Ne zavarj most, Johanna, tárgyalás van, láthatod. Mindjárt végzünk.
(Johanna kimegy)
FARKAS Egy szó, mint száz, uraim, nem képviselhetem ügyüket. Ez képtelenség.
DOBRA (Iancuhoz) Hallod, Avram? Azt mondja: képtelenség.
IANCU (Farkashoz) Megtudhatjuk, miért?
FARKAS Törvénytelen eljárásban nem vehetek részt. Kérem önöket, verjék ki a fejükből ezt. (visszaadja a kiáltványt)
AXENTE Minek is jöttünk ide? Egy bozgor ügyvédhez?? Csak te lehetsz ilyen naiv, Avram!
IANCU Ne képzelje, professzor úr, hogy koldulni fogunk a jogainkért! A román nemzet elég erős ahhoz, hogy harcban vívja ki a szabadságát… Isten önnel, uram!
(Mind felállnak, hideg fejbólintással kisietnek. A kiáltvány ott marad az asztalon.)
FARKAS (kiszól) Johanna!
JOHANNA (be) Hívtál, apa?
FARKAS (odaadja a kiáltványt) Kérlek, vidd ezt a förmedvényt Iancu után. A z uradalmi bíró háza a Kálvária-domb mellett. Annak a fia ez az Avram. (kis szünet) De elpirultál, mi lelt?
JOHANNA Forró volt a leves, apám.
(Johanna ki, kezében a papírtekerccsel)
FARKAS (fejcsóválva néz a lány után) A leves? Vagy inkább Avram Iancu tekintete? …
5.
(Ugyanott, folytatólag)
ÁRON (int a felvételvezető kisablaka felé, a piros lámpa elalszik) Tíz perc szünet. Amíg bemondják a híreket.
SZILÁRD Tetszett a játékom?
ÁRON A kelleténél visszafogottabb voltál. Mintha félnél kimondani, amit közben gondolsz – tanító létedre, Szilárd.
SZILÁRD Egy éve már, hogy nem vagyok tanító.
ÁRON Hát mi vagy
SZILÁRD Szarszippantó. Mióta kiengedtek a sittről. (kis szünet) Ne sajnálj, megélek belőle. Jobban, mint azelőtt, a tudomány papjaként.
ÁRON Akkor mi a problémád a szöveggel?
SZILÁRD Alighanem húzni kéne belőle. Csak néhány apró, mérges fogacskát…
ÁRON Fogacskát?
SZILÁRD Megmártózva az idők szennyében, elnehezültek a szavak. Agyonnyomják a lényeget. Épp azzal, hogy néven nevezik azt is, ami megnevezhetetlen.
ÁRON No lám! Nálad is születik a cenzúra… Szívósabb, mint konyhában a svábbogár! Csak tegnap töröltük el, de mára, ha hagyjuk, újra átdugná torkos fejét a lelkünk zavarán. Ez megengedhetetlen! Barátaim, szokjátok meg: immár nem kell félnetek semmitől! Egyszer végre nevén kell neveznünk a dolgokat! S mikor, ha nem március idusán? (kis szünet) Köszönöm, hogy egyetértünk! Most menjetek, levegőzzetek. Tíz perc szünet.
(Mind kimennek, csak Áron, Dan és Kriszta marad)
ÁRON Ti még nem is ismeritek egymást. Ő Dan, őskori barátom, ő meg Kriszta, a menyasszonyom.
DAN (kissé gúnyosan vigyorog)
ÁRON Mit somolyogsz? Olyan hihetetlen?
DAN (felszisszen Kriszta kézszorításától) Au! Kemény a szorításod, szép menyasszony!
KRISZTA (indul kifelé) Tíz perc múlva visszavagyok.
ÁRON Hová mész?
KRISZTA A nénikémhez. Elfeledted, hogy itt dolgozik, a székházban? Csak üdvözlöm, és jövök.
(Kriszta kimegy)
DAN Gratulálok. Nagy egyéniség a menyasszonyod.
ÁRON Honnan tudod?
DAN Csak rá kell nézni. Buzog benne az önállóság. Az a típus, aki bármikor tud találni egy nénikét…
ÁRON Megfogadtuk egymásnak, hogy nem leszünk féltékenyek.
DAN Akkor nem véletlenül játssza Johannát, a közös szerelmünket.
ÁRON Valóban, cimbora… Jól érzékeled, hogy – bár az ellenkezőjét mutatja — igazából Axentét is perzselgeti ez a láng.
DAN Lehetek őszinte? Ezt csak te találtad ki. A forrásokban semmi nyoma.
ÁRON Fütyülök rá! Johanna különös figurája nálam igencsak fontos jelképe a sorsközösségnek.
DAN De szépen mondtad, Áron pajtás! Ezt már a suliban is szerettem benned… Ezt a kisfiús lelkesedést.
ÁRON Majd megismered közelebbről, s igazat adsz nekem: Krisztában van valami ebből a Johannából, akinek későbbi sorsáról semmit sem tudunk.
DAN Sose értettél a nőkhöz, testvér. Ezért is buktak rád, már a gimiben is.
ÁRON Úgy beszélsz, mint aki réges-rég megnősült.
DAN Már el is váltam.
ÁRON Hiába, mindig gyors voltál mindenben.
DAN Te meg, megbocsáss, kissé lassú.
ÁRON Lassú?
DAN Ezt a darabot a forradalmunk másnapján kellett volna sugározni. Megkönnyezték volna — magyarok, románok, egyként.
ÁRON Azt hiszed, most már – három hónap múlva – nem fogják? Már nem aktuális?
DAN Nem élsz, pajtás, a való világban… Álmokat forgatsz a fejedben, már a gimiben olyan voltál, mint valami homunkulusz egy távoli bolygón. Mindig messziről érkezel.
ÁRON Most valamennyien messziről érkeztünk. Pedig van, aki az utca másik oldalára se ment át.
DAN No, ti azért messzebb szaladtatok. Egész Pestig.
ÁRON Nyomomban volt a Szekuritate. Sejtették, hogy én vagyok e darab szerzője….
DAN Mindannyiunknak a nyomában volt, Áron! Mégse szöktünk.
ÁRON Mi lenne, ha inkább a szerepeddel foglalkoznál?
DAN Mi baj a szerepemmel?
ÁRON Túl hideg fejjel játszod Axentét.
DAN Te hogy játszanád?
ÁRON Több fájdalommal – csak az lehet ilyen kegyetlenül tiszta, akiben túlteng a fájdalom.
DAN Egymás orra alá dörgölni régmúlt fájdalmainkat… Rögtön vettem, hogy ezért írtad ezt a darabot…
ÁRON Elolvastad végig? Azt is, amit még nem adtunk elő?
DAN Átfutottam.
ÁRON (rosszallóan) Átfutottad… És mit szólsz hozzá?
DAN Provokatív mű. Sokan azt fogják hinni: csak kitaláltad.
ÁRON Minden szereplője, eseménye valóságos.
DAN Valóban.
ÁRON Hát akkor?
DAN Épp ez a baj.
ÁRON Ez minden?
DAN Majdnem.
ÁRON Ne kímélj! A barátom vagy. Mi hibádzik? Rajtad a sor.
DAN Látszik, hogy nem tanultál elég filozófiát. Ama óriásokról például, akik a félelem suttogására nőnek ki a földből.
ÁRON Kinőttek. Múlt időben. Mert a fejük már elgurult. A gyerekek labdáznak vele a grundon. Nem fognak nőni tovább.
DAN Reméljük.
ÁRON Biztos vagyok benne.
DAN Én nem.
ÁRON Húzni kéne? Te is azt mondod?
DAN Á, dehogy. Ha lenyelsz valamit a valóból, a nyakad köré tekeredik. De ha nem, akkor is. (mosolyogva nézik egymást) Nincs megoldás.
ÁRON Mindig ilyen sejtelmes voltál. Ez a legjobb tulajdonságod…
DAN Román tulajdonság. Azt leplezzük vele, hogy mi igazából realisták vagyunk. Két lábbal a földön. (kis szünet) Ti meg kissé fellengzősek.
ÁRON Lehet. Mert mi, magyarok, szeretjük feldíszíteni, ami fáj.
DAN Mi több: egyenest hivalkodni azzal, ha sorscsapás ér.
ÁRON Na, jó. Egyezzünk ki döntetlenben. Hogy aki meghallgatja a darabot, tanulhasson belőle, tudva, hogy ezek a dolgok soha többé nem fordulhatnak elő…(Kis szünet) Különben meg NEKED írtam.
DAN Éreztem ezt.
ÁRON Azért el ne bízd magad… Miért ír az ember? Hogy ha torkán akad a történelem, felköhögje. Hogy ha önmagával nem tud elég goromba lenni, teremtsen valakit, valakiket, akiknek keményen odamondogathat.
DAN Erről jut eszembe: a Nemzeti Megmentés Tanácsa ismeri a művedet?
ÁRON Egyenest ők javasolták.
DAN Petre Roman?
ÁRON Éppen ő. És téged is. (éllel) Szaktanácsadónak.
DAN Petre régi ismerősöm.
ÁRON Ez jó. Akkor duplán be vagyunk biztosítva….
DAN Azt mondják, újabban rövid az emlékezete.
ÁRON Ez butaság.
DAN Ne nézd le a butaságot, Áron! Hatalmas erő. A történelem motorja.
(Hirtelen üvegcsörömpölés hallatszik)
ÁRON Hát ez mi volt?
DAN Szerinted?
(Áron az ablakhoz szalad, kinéz)
DAN Mit látsz?
ÁRON Tüntetnek. Vagy kétszázan-háromszázan. Betörték a bejárati üvegajtót. Az öklüket rázzák felém.
DAN Az öklüket? (felnevet) ”A történelmet azok a dolgok alakítják, amiket az emberek többsége nem ért meg”… Szerinted ki írta ezt a szép mondatot? Te! A disszertációdban.
ÁRON Szépen meg is kaptam a fegyelmim miatta, hogy tudománytalan vagyok.
(Beszalad Jutocsa)
JUTOCSA Ettől tartottam… Odalent embertömeg! Azt követelik, állítsuk le az adást.
ÁRON Ne félj, nem tudnak bejönni. Az őrség bezárja a kaput.
JUTOCSA Szóljunk az igazgatónak.
DAN Nincs igazgató. Csak most írták ki a pályázatot a posztra.
ÁRON (Danhoz) Gondolom, te megpályázod.
DAN Már megpályáztam.
ÁRON A román adásét, gondolom.
DAN A magyarét.
ÁRON Én is.
(Meglepetten egymásra bámulnak)
.ÁRON Gratulálok.
DAN Én is neked. Szorítok, hogy sikerüljön.
ÁRON Ne udvariaskodj! Te fogod elnyerni! De meg is érdemled: román létedre nemcsak a nyelvünket, a lelkünket is tökéletesen ismered. (melegen) Igazi kakukkfióka vagy. A legjobb értelemben.
DAN Te se udvariaskodj. Ha van igazság, neked kell megkapnod…
ÁRON A céda igazság, amit minden sérelem magáévá tesz – hol is szerepel ez? Horatiusnál?
DAN Te mivel motiváltad a pályázatodat?
ÁRON Épp ezzel a darabbal.
JUTOCSA De mintha tudtad volna, hogy Dan lesz az ellenlábasod… Ezért adtad neki magyarfaló Axente szerepét… Ha így van, ügyes húzás volt.
ÁRON Magad vagy a gyanakvás, Jutocsa. Rágja lelked a kétely. Hogy lehet így élni? Ha lesz időnk, én leszoktatlak erről..
JUTOCSA Attól tartok, nem lesz… (Kirohan)
(Odalentről ideges, elmosódott hangok)
ÁRON Talán csak meccset akarnának hallgatni, helyettünk..,
DAN Akkor miért nem kapcsolnak át?
ÁRON Te is tudod, hogy nincs elég helyi csatorna. A miénkre a Vatra Romaneasca is igényt jelentett be.
DAN Szeretném, ha ez kettőnk közt maradna.
ÁRON Ne félj, ott a kapuőrség is. Nem nyitják ki nekik…
DAN Nyilván – mert már elszeleltek… Vak tyúk is talál szemet.
ÁRON Ne légy kishitű, Dan!
DAN Mindig kishitű vagyok. Ennek köszönhetem, hogy nem rúgtak ki az egyetemről…
(Kigyullad a piros lámpa)
ÁRON (Kikiált) Fiúk, lányok, ide gyorsan! Egy perc múlva adásban leszünk!
(Áttűnés)
6.
(Abrudbánya, 1848. október. Iancu szobája. Johanna és Iancu egymás mellett fekszik.)
IANCU Gondoltad volna?
JOHANNA Hogy mi ketten…?
IANCU Amikor bejöttél apád irodájába, rögtön arra gondoltam… (nem folytatja)
JOHANNA Mire?
IANCU Hogy a saját szemem néz vissza rám. (kis szünet)
JOHANNA (éllel) Egy magyar szem.
ÍANCU Ugyanolyan szomorú, mint az enyém.
JOHANNA Apám szerint a szemek mindig csalnak. Nem szabad hinni nekik.
IANCU Engem nem tévesztenek meg.
JOHANNA Mert mindegyikről az jut eszedbe: gyűlölöd a magyarokat…
IANCU Te is magyar vagy, nem?
JOHANNA Anyám román volt.
IANCU Meghalt?
JOHANNA Én öltem meg.
IANCU Te??
JOHANNA Azzal, hogy megszülettem.
IANCU (melegen) Te szegény.
JOHANNA Ezért nem szeret az apám.
IANCU Aki magyar.
JOHANNA Mert az anyámat, aki román volt, annyira szerette… Miért van az, hogy a szerelem annyi fájdalommal jár? Hogy egyik felem utálja a másikat?
IANCU Talán Isten büntetése.
JOHANNA Ő nagyon messze van. Jobb dolga is akad annál, hogy a mi villongásainkkal törődjön. Az se zavarja, ha a pópáitok azzal tüzelik a népet, hogy a magyarok ritkítása isteni parancs…
IANCU Meglehet.
JOHANNA Milyen közömbösen mondod ezt. Szinte unottan.
IANCU Miről beszélsz? (simogatja a lány haját) A fekete szemed, a sötét hajad: akár a lószőr…Nem szabadna bevallanom, hogy szeretlek…
(Kopogás az ajtón)
HANG Nyisd ki, Avram!
IANCU Itt vannak.
JOHANNA A Komité?
IANCU Siess, kapd magadra a ruhád! És bújj el ott hátul.
JOHANNA Elbújni? Nekem nem szokásom.
IANCU Most mégis arra kérlek – a Komité tagjai nem láthatnak meg itt.
(Johanna, kezében a ruhájával, el, a szín sötét hátterébe)
(Iancu a bezárt ajtóhoz lép, kinyitja. Bejön Axente, Buteanu és Dobra)
IANCU Üdvözöllek, testvérek! Jöjjetek beljebb. Van fejlemény?
AXENTE Nekem lett igazam: visszadobták, mint egy rongyot.
IANCU Mégis, mit mondott a főispán?
BUTEANU Hogy a kormány elutasította a tervezetet. Nincs autonómia. Nincs román nemzetőrség. A román nem politikai nemzet. (kis szünet)
IANCU Mi lesz most?
AXENTE Ezt te kérded? (éllel) A románok vezére? A havasok hercege?
DOBRA Hagyd ezt, Axente. Nem kellenek az ilyen kérdések.
AXENTE Még ma kiadod a felhívást a népfelkelésre.
IANCU Gondoljuk át még egyszer! Nem túl korai ez?
AXENTE Ha visszakozunk, hiteltelenné válunk. Kutya se fog hallgatni ránk.
IANCU Rendben. Kezdődjék a toborzás! Egyszerre itt is, meg Havasalföldön is.
AXENTE (Iancuhoz) Természetesen te leszel a főparancsnok!
DOBRA Terád hallgat a nép – és a határőrezred is.
IANCU (Axentéhez) S ha mégis visszalépnék? A te javadra?
AXENTE Hiba lenne. Mindenki becsapva érezné magát. A nép azt gondolná: nem vagy jó román.
IANCU Ostobaság. Miért gondolnák?
DOBRA Bozgor ügyvéd kezébe akartad letenni az ügyünk képviseletét!
BUTEANU Ha elvállalja, jól jártunk volna… Kitűnő ember, nekem is tanárom volt a jogakadémián.
AXENTE Ez az, amit nem fogunk nagydobra verni… (kis szünet) Szóval?
IANCU Kihirdetem a népfelkelést, a Nemzetőrség felállítását!
DOBRA Ez a beszéd, Avram!
AXENTE Hatezer ember áll készenlétben. Puskával, fokossal.
IANCU Találkozunk egy hét múlva, Balázsfalván.
BUTEANU Isten legyen velünk!
(Megölelik egymást és kisietnek)
(Iancu bezárja mögöttük az ajtót)
(A háttérből Johanna jön elő, felöltözve)
JOHANNA Ez őrület!
IANCU Igen: ez őrület.
JOHANNA Apám azt mondja, mind megbolondultatok.
IANCU Csak ennyit értene az egészből? Csalódtam benne.
JOHANNA Rólad azt mesélte: nem volt nálad tehetségesebb hallgatója.
IANCU Ő meg a legkedvesebb professzorom volt.
JOHANNA Akkor miért nem hallgatsz rá?
IANCU Nem érted te ezt. A román nemzet, rab álmából ébredve, felemelte fejét.
JOHANNA Akárcsak a magyar.
IANCU A románt én képviselem. A megalázottakat. Kisemmizetteket. Élőket és holtakat.
JOHANNA A holtakat is, Avram?
IANCU A holtakat is. Tudd meg: én magam vagyok a kerékbe töretett Horia és Closca.
JOHANNA Jaj, ne is mondd… De apám szerint az új törvények nektek is meghozzák a szabadságot.
IANCU Nekünk nem a ti szabadságotok kell, hanem a magunké! A mi álmaink mások… Mélyebbek és őszintébbek. A Dél keresztjéről szólnak, a nagy latin Anya őserejéről, akit a hódítók a földbe döngöltek, mégis föltámadott a Kárpátok ölén.
(Távolról a havasi kürt hangja hallatszik)
JOHANNA Mi volt ez?
IANCU A havasok szívdobbanása. (Egyre több kürt szólal meg)
JOHANNA Szép. Félelmetes. Még sose hallottam…
(Johanna a férfi vállára borul)
IANCU Hogy ver a szíved! Félsz?.
JOHANNA Félek.
IANCU Itt vagyok melletted.
JOHANNA Csinálj velem, amit akarsz… Csak apámat ne bántsátok.
IANCU Senki se fogja bántani, ha nem szegül ellenünk.
JOHANNA Istenem.
IANCU Egy nemzet elfoglalja méltó helyét a Nap alatt – ez neked oly rettenetes, te gyöngyvirág??
JOHANNA Florea mesélt a dák ősanyáról…
IANCU A kis cselédetek?
JOHANNA …Aki megátkozta ezt a földet… Te tudod, miért?
IANCU Mert vátesz volt, akárcsak a ti álmodó Emesétek. Előre látta, hogy elveszik majd tőlünk: előbb a rómaiak, aztán a magyarok.
JOHANNA Apám szerint mindez épp fordítva van.
IANCU Nem hallottál a ti szökellő csodaszarvasotokról? Aki idevezetett titeket hazát foglalni?
JOHANNA Avram, én nem vagyok okos. Nem értek ezekhez a dolgokhoz.
IANCU Akkor hogy mersz engem lehurrogni?
JOHANNA Csak azt tudom, hogy te jó ember vagy.
IANCU Honnan veszed?
JOHANNA Nem olyan, aki mások halálát kívánja. (kis szünet) Óvakodnod kéne Axentétől!
IANCU Igazán ? Kértem én tőled tanácsot?
JOHANNA Félek attól, ami történni fog.
IANCU Honnan tudod, mi fog történni, szépség?
JOHANNA Ó, én mindent megérzek! Dédanyámat megégették, mert boszorkány volt.
IANCU ( az ablakra mutat) Látod ott, Topánfalva felett azt a sűrű ködöt? Mihelyt felszáll, vörösre festi majd a lángoló nap a völgyet. Holnap ott fog megszületni az első független román prefektúra… De a fénye elűzi majd a félelmedet – téged nem érhet baj! Te hozzám tartozol.
JOHANNA S a többiek? Az apám? Florea? Nem lesz bántódásuk? Szabadok lesznek?
IANCU Szabadok, ha mondom! (újra hallani a havasi kürtöt a távolból: hármas kürtszó) De most mennem kell. Ez nekem szólt.
JOHANNA Veled megyek.
IANCU Mondom: nekem szólt. Engem hívnak.
JOHANNA Oda, ahol már vöröslik a hegyek csúcsa?
IANCU Holnap este visszavárlak. Itt leszel, Gyöngyvirág?
JOHANNA Szerinted?
(Iancu búcsút int és el. Áttűnés)
7.
(1990. február. Dan kis lakásában. Kissé szegényes, kopott értelmiségi lakás: könyvespolc, asztal, fafaragásos székek, széles ágy, hímzéses takaróval. Az ágy mellett és a sarokban is könyvek halmaza. A falon két festmény reprodukciója: Balcescu és Kossuth, valamint egy falióra, amelynek állnak a mutatói. Jobbra falépcső vezet valahova. Bejön Dan, Áron és Kriszta.)
ÁRON (Danhoz) Tetszik a fészked. Hangulatos. Mindent beborítanak a könyvek. Amiket sose fogsz teljesen elolvasni és megérteni. Szeretem az ilyesmit. S ez a grádics? Hová vezet?
DAN A padlásra. Háromszáz év halott lim-lomjai közé.
ÁRON Kíváncsi lennék, mik azok.
DAN Majd egyszer, ha lesz időnk, fölmegyünk, és leverjük a port. De nem lesz sok köszönet benne.
ÁRON (nézi a képeket) Balcescu és Kossuth. A két nagy álmodó.
DAN A padlásról hoztam le…Már kezdték megrágni őket az egerek.
ÁRON Igazán szép tőled.
KRISZTA És az óra? (nevet) A bolhapiacon vetted?
DAN A góbé, akitől vettem, azt mondta: Causescu palotájából való. Azért állt meg.
ÁRON Halandzsa. De tetszik a gondolat: 1989. december 22-én megállt a zsarnokság órája.
DAN S a gyűlöleté? Vigyázz, testvér: annak még mutatója sincs. Ti ezt Pesten nem érthetitek.
ÁRON Miért mondasz ilyesmiket nekem? Azt akarod, belesüljek Avram Iancu szerepébe?
KRISZTA Mert nem könnyű szerep, annyi szent: egy ember, akinek kifelé mást kell mutatnia, mint amilyen legbelül.
ÁRON (megcsókolja Kriszta nyakát) Ugye tudod, hogy imádom a nyakad okos vonalát?
KRISZTA (odébb húzódik) Kérlek, ne itt, Dan előtt.
DAN (Áronhoz) De miért ne? A darabodban mint Axente a szerelemben is vetélytársad vagyok, még ha titkolom is… Te írtad így! Nem lehetsz féltékeny saját magadra.
ÁRON Néha bizony elfog a kétely, szerencsés választás-e, hogy én magam játszom Avram Iancut?
DAN Igenis, szerencsés. Iancu számára a valóság kihívása – a románok vezérének lenni a magyarok ellenében – nem volt nagyobb annál a kihívásnál, amit egy magyar lány szerelme jelentett.
ÁRON Ez csak okoskodás… A személyiségében benne volt az a lehetőség, hogy fellázad a saját vezéri szerepe ellen is. Avramnagy lázadó volt, aki még a lázadó-szerep korlátai ellen is lázadt.
DAN Visszautasította a császári kitüntetést… Öreg korában felcsapott a szegények ügyvédjének… Akár hősnek is tarthatnánk… Te persze, szíved szerint, inkább tömeggyilkosnak neveznéd.
ÁRON Iancu maga is áldozat. A szerepé, amely, mint a csiriz, ránk ragad, és fogva tart, Talán ezért érzem azt, hogy végzetes álarcba bújtam.
KRISZTA Áron, Áron… Csak nem mentél át most hirtelen kétfarkú kutyába? Amelyik nem tudja eldönteni, melyik farkát csóválja? A szimpatikust vagy inkább az igazit?
DAN (évődve) Áron nem az az ember, aki megijed a saját árnyékától. Legfeljebb elbújik benne,
ÁRON Főleg, mert akkor ugrana a pályázat is… Végképp te nyernéd az igazgatói stallumot.
DAN Ekkora előnyt tényleg nem adhatsz nekem… Aki sokkal nagyobb riválisod vagyok, mint gondolnád.
ÁRON Sokkal nagyobb? Mint ahogy megírtam? Ezt hogy érted?
KRISZTA (gyorsan közbeszól) Meddig fogtok még kötözködni? Én ennék végre valamit. Megéheztem a felvétel alatt.
DAN (eltűnik, de rögtön vissza is jön, konyhai kötényben) Rántotta jó lesz?
KRISZTA Utálom a rántottát. Nem tudtad?
ÁRON Honnan tudta volna? Korábban nem ismertétek egymást…(hirtelen gyanúval) Vagy mégis?
DAN Látásból.
ÁRON (Krisztához) Kriszta! Ezt mintha elfelejtetted volna elmesélni nekem…
KRISZTA (Áronhoz) Te mutattál be neki. Elfeledted?
DAN (Krisztához, gyorsan) A sört szereted?
KRISZTA (dühös) Nem én. Ahogy egy férfin se a konyhakötényt.
ÁRON Tévedsz, Kriszta. Ez itt Danon nem kötény.
KRISZTA Hanem?
ÁRON A szárnya.
KRISZTA (Danhoz, nevetve) Repülni is tudsz?
DAN Mert most azt játszom, hogy Áron vagyok. (Kezével szárnymozgást utánoz) Együtt lebegek veled a Föld felett. A múltak ködös tájain suhanunk, mi ketten… Egy szárnycsapással a mérhetetlen űrbe jutunk…(körbe forog) Találkozunk a holtakkal, mert azt álmodjuk, hogy fölébredünk, százhetven évvel ezelőtt…(eltűnik a láthatatlan konyhában)
ÁRON De furcsa ma ez a Dan! Ilyennek még sose láttam.
(Dan visszajön, egy tálcán italt és poharakat hoz)
DAN Csak papramorgót találtam. Igyunk a sikerre, Áron!
(Koccintanak, isznak, Kriszta és Áron a torkához kap, krákog)
ÁRON Mi ez, Dan? Meg akarsz fojtani?
DAN De barátom! Elszoktál Pesten a cujkától? Ismered a mondást: az első kupicában a barátság lakik…
ÁRON S a másodikban? Maga az ördög, igaz? (hirtelen rossz érzése lesz, felpattan) Megyünk, Kriszta! Ma este még jelenésünk van, tudod…
(Felcsörren a telefon az asztalon, Dan fölveszi)
DAN (A telefonba) Egy történelmi játék, Gambra úr… Igen, a Nemzeti Megmentési Front megbízásából…Régmúlt eseményekről…Példázat arról, mennyire veszélyes a sovinizmus,,, Köszönjük, Gambra úr! (leteszi)
ÁRON Ki volt az?
DAN A megyei rendőrfőnök. Azt üzeni neked, hogy nincs veszély… Csak néhány becsiccsentett járókelő verődött össze, de figyelnek rájuk.
ÁRON Úgy látom, rám még jobban… Honnan tudta Gambra úr, hogy épp itt vagyok, tenálad?
DAN Tőlem nem.
ÁRON Persze, hogy nem. (Nevetnek, kissé kínosan) Akkor holnap. Jöhet adásba a harmadik rész. Isten áldjon. Vigyázz magadra!
(Áron és Kriszta el. Dan áll egy darabig, kezében az üres pohárral, majd indulatosan földhöz csapja)
(Áttűnés)
8.
(1848. október vége. Farkasék házában. Farkas ügyvéd sietve egy nagy bőröndbe rámolja a holmikat. Messziről újra hallani a havasi kürtöt)
FARKAS (kikiált) Florea! (nincs válasz) Florea, nem hallod?
(Besiet Florea)
FARKAS A füleden ülsz?
FLOREA A kürtöt hallgattam.
FARKAS Igen? És mit sugall neked ez a kürt?
FLOREA Tudja azt az ügyvéd úr, nálamnál jobban.
FARKAS Kérlek, hozd be a másik utazóbőröndöt is.
FLOREA Messzire utazik az úr?
FARKAS Csak innen el! Te is velünk jössz. A családhoz tartozol.
FLOREA Biztos ebben az úr?
FARKAS Itt laksz velünk, tizenkét éve, kislánykorod óta.
FLOREA De már felnőttem.
FARKAS Az én szememben nem fogsz felnőni. Mindig az a kis mezítlábas maradsz.
FLOREA Nos hát, ideje, hogy felébredjen…
(Florea kisiet)
FARKAS (maga elé) Ez is megbolondult.
(Bejön Johanna)
FARKAS Te meg hol voltál az éjjel?
JOHANNA Muszáj erre válaszolnom, apa?
FARKAS Eddig nem volt titkunk egymás előtt.
JOHANNA Majd egyszer megtudod.
FARKAS (csomagolás közben) Miféle válasz ez?
JOHANNA Csomagolsz?
FARKAS Tedd azt te is. A kisbőrönd már oda van készítve a szobádba.
JOHANNA Én nem megyek innen sehova.
FARKAS Csak Kolozsvárra. A sógorékhoz. Ott biztonságban leszünk. Remélem, nem tart soká.
(Florea be, hozza a bőröndöt)
FLOREA (mutatja a helyet a bőröndön) Egy egér húzta meg magát benne. Itt, ni.
FARKAS Mi lett vele?
FLOREA Agyoncsaptam.
FARKAS (Johannához) Ez történne velünk is, ha itt maradnánk.
FLOREA A maga helyében én maradnék.
FARKAS Nem kívánnék egérsorsra jutni – a saját házamban.
(Florea ki, közben megint megszólal távolról, de már egyre halkabban a havasi kürt)
JOHANNA Iancu kijelentette: nem lesz bántódásunk.
FARKAS Te nem tudod még, mit jelent ez a lárma.
JOHANNA A te fülednek lárma. Az enyémnek zene.
FARKAS A Horia lázadásakor is ez szólt. Az eredmény, mint köztudott, vérfürdő. Felperzselt kúriák, meggyalázott lányok, asszonyok. Egytől-egyig magyarok. (kis szünet) Nem csomagolsz?
JOHANNA Én maradok.
FARKAS Velem jössz, azt mondtam. És Florea is.
JOHANNA Én meg, hogy maradok.
FARKAS Nem képzeled, hogy itt hagylak? A felbőszített csőcseléknek kiszolgáltatva?
(Florea jön be: izgatott, a szeme ragyog)
FLOREA Iancu van itt!
FARKAS Ne engedd be! Mondd, hogy már elutaztunk.
(Iancu jön be)
FARKAS Avram, higgye el, hogy…
IANCU (közbevág) Johannáért jöttem.
FARKAS A lányom velem marad.
ÍANCU (éllel) Elutaznak? Itt hagyják a süllyedő hajót?
FARKAS Johanna megbetegedett.
IANCU (gúnyos) Igazán?
FARKAS Az orvos fürdőkúrát írt elő.
IANCU A közelben is van gyógyfürdő.
FARKAS Ha megengedi, a lányom mégis inkább Kolozsvárott…
IANCU (hidegen) Nem mennek sehova.
(Johannára pillant, jelentőségteljesen. Egy román felkelő siet be, valamit Iancu fülébe súg)
IANCU A saját érdekükben, professzor úr.
(Iancu, a Felkelővel együtt kisiet)
FARKAS (Johannához) Mit szólsz ehhez? Foglyok vagyunk a saját házunkban! És hogy nézett rád ez a haramiavezér??
JOHANNA A tanítványod.
FARKAS Szép kis tanítvány… Attól tartok, szemet vetett rád.
JOHANNA Képzelődsz.
FARKAS Akárhogy is, mi most villámgyorsan elutazunk innét. Siessetek csomagolni. Már megrendeltem a delizsánszot… egy óra múlva…
(Farkas kisiet)
FLOREA Csodálatos ember!
JOHANNA Iancura gondolsz?
FLOREA Álmomban vele voltam… S utána felboncoltam a szívét.
JOHANNA (megborzong) A szívét? Ijesztő álmaid vannak, hallod??.
FLOREA Tudni akartam, mi lakozik benne.
JOHANNA És megtudtad?
FLOREA A szíve egyik fele mérges lángokkal tele..
JOHANNA (mulat rajta) Netán még sisteregnek is?
FLOREA Ne kérdezze, mi van a másik felében.
JOHANNA (mosolyog) Nem kérdezem. Úgyis elmondod.
FLOREA Ha elmondanám, az végzetes lenne kisasszonyomra.
JOHANNA Akkor már jobb, ha titokban marad..
FLOREA Nem fogja megúszni… Egy éjjel eljön majd magáért.
JOHANNA (mosolyog) Gondolod?
(Felszakítják az ajtót: Axente és Dobra bejön)
DOBRA (Axentéhez) Megint ez a magyar ringyó.
FLOREA Johanna nem magyar.
AXENTE Csak ringyó? A kettő ugyanaz, nemde?
JOHANNA Tűnjön innét!
AXENTE Hűha! Mint a tigris… Ölni tudna a szép szemével…
FLOREA Az édesanyja román volt. Nem tudtátok?
DOBRA De az apja! Az hol van most?
JOHANNA Csomagol.
AXENTE Csomagoljon csak. Iancu parancsára lefoglaljuk a házat, a Komité főhadiszállásának.
(Előjön Farkas)
FARKAS Tiltakozom! Ehhez végképp nincs joguk.
AXENTE Háborúban állunk, uram. A Komité kimondta a hadiállapotot…
Önt a román nemzet elleni összeesküvésért hadbíróság elé állítom.
JOHANNA Jóságos ég!
FARKAS Miféle összeesküvés?? Tiltakozom! Hol a bizonyíték?
DOBRA Átkutattuk az íróasztalát… Na, mit gondol, mit találtunk? (papírt vesz elő, lobogtatja) Ez itt Beszterce-Naszód vármegye főispánjának levele önhöz, melyben jelentést kér a Román Nemzeti Komité tagjairól és más hangadókról. (vigyorog) Ez csak valami, nem? Ügyvédi szemmel is, igaz?
FARKAS Honnan veszik, hogy én e levélre válaszoltam is?
AXENTE Ön volt olyan könnyelmű, hogy másolatot csinált — professzor úr! (újabb papírt vesz elő) Tessék, itt van. Szerepel rajta az összes prefektusunk neve. S a népi légiók kiszemelt parancsnokai. Szép, alapos munka! Elismeri, hogy ez itt az ön írása?
FARKAS Elismerem. Kötelességem volt, hogy…
JOHANNA Apa!
AXENTE Már csak egy tanúra van szükség… (Florea orra alá dugja a papírt) Olvasd, te lány, a neveket!
FLOREA Nem tudok olvasni, uram.
AXENTE Akkor azt erősítsd meg, amit hallottál. Hogy elismerte: ő írta ezt a listát.
FLOREA Boldogasszony napján, a mángorlóval megütöttem a fülemet… Azóta igen rosszul hallok vele.
AXENTE A jobb, vagy a bal füleddel, te??
FLOREA Hát… amelyik most az íráshoz közelebb van.
AXENTE (magából kikelve ráordít) Szedd össze magad, te tyúkeszű! A lista alapján szállta meg a katonaság Mihálcfalvát! Összeterelték a falu román lakosait, és sortüzet lőttek – tucatnyi jó román lelte halálát! Emiatt a firkász miatt! Ettől se javul meg a füled??
FLOREA Hogy javulna? Még lüktet is hozzá, ha üvöltöznek a közelében.
AXENTE Hazudsz! Látszik rajtad, hogy minden szót jól hallottál!
FARKAS (közbevág) Hol az a hadbíróság?
AXENTE Az én vagyok
FARKAS Egy személyben?
AXENTE A Nemzeti Komitét képviselem. Vagyis a román nemzetet. Kimondom az ítéletet: halál! Indok: összeesküvés a román nép ellen. Azonnal végrehajtandó! (előveszi pisztolyát) Álljon a falhoz! (a falhoz löki Farkast) Nem kell meggyónnia, úgyse bocsát meg az Isten semmit.
JOHANNA Úristen! (apjához lép, átöleli)
(Bejön Iancu és Buteanu)
IANCU Mi folyik itt?
AXENTE Halálra ítéltem. Mint a román nép ellenségét.
IANCU Azonnal tedd el a fegyvert.
AXENTE Rosszul teszed, Avram, ha…
IANCU Nem érted? Ez parancs. (kiszól) Őrség!
(Bejön két felkelő)
IANCU (Farkasra mutat) Letartóztatom. Vigyétek, zárjátok az irodájába!
(Kivezetik Farkast)
JOHANNA Vele megyek. (Indul ő is)
ÍANCU A kisasszony marad.
DOBRA Ez az első parancsod, ami nagyon nem tetszik. Nemrég még azt mondtad: a magyaroknak vérrel kell fizetni a miháncfalvi sortűzért… Elárulnád, mi történt?
BUTEANU Csak annyi, hogy Avram a törvényesség talaján áll.
AXENTE (Iancuhoz) Láttam, hogy nemrég valami fülest kaptál… Hallhatnánk mi is, mi volt az a roppant bizalmas hír?
IANCU Mindjárt megtapasztaljátok. (Dobrához) Menj, Dobra, emeljetek sáncokat. Őrjáratozzatok egész éjszaka, a templom tornyába megfigyelőt.
(Dobra kimegy)
BUTEANU Támadás várható?
IANCU Fennáll a lehetősége.
AXENTE Az ügyvéd nyilvánvalóan közönséges kém. Nagy könnyelműség életben hagyni.
IANCU Rendes bíróság fog dönteni felette.
AXENTE Észnél vagy, Avram? Itt tartanál egy ellenséget? A főhadiszálláson? Aki mindent tud rólunk? Olvastad, mit jelentett rólad? „Iancu olyan, mint tigrisek között a medve: ellenállhatatlan, de nehézkes. Csalétekkel könnyen tőrbe csalható”. S én sejtem is, ki a csalétek… (Johannára néz)
IANCU Hosszú volt a mai nap. Holnap határozunk mindenről, a légióról is. Én addig (Johannára néz) — a titkárnőmmel előkészítem az ülést. Menjetek.
AXENTE (gúnyosan) A titkárnőddel…
(Axente és Buteanu kimennek)
IANCU Tigrisek közt a medve. Találó, mi?
JOHANNA Lenne egy kérésem.
IANCU Mi?
JOHANNA Engedj be apámhoz.
IANCU Minek?
JOHANNA Ha egyszer úgyis a foglyod vagyok…
IANCU (Át akarja ölelni) Ne beszélj így! Tudod, hogy szeretlek…
JOHANNA Jót mulatott Axente… Mikor jön el az idő, amikor nyíltan is vállalni fogsz engem?
IANCU Nézd, aki népvezér, az…
JOHANNA (közbekiált)…az már nem is ember??
IANCU (mosolyog) Milyen szigorú most az arcod! Mint valami papnőé…
JOHANNA Isten áldjon! (Indul kifelé)
IANCU Hová mész?
JOHANNA Megyek megkeresni téged.
IANCU Azt képzeled, több példányban létezem?
JOHANNA Állítólag Balázsfalván már faragják a szobrodat.
IANCU Igen? S mit mondanál neki, ha netán találkoznál vele?
JOHANNA Azt mondanám: „Eddig tetszettél nekem – mert nem tetszettél magadnak. De ez már nem érvényes”.
IANCU Fogalmad sincs az ügyünkről… Nem tilthatom meg a népnek, hogy tetsszem neki… Maradj velem, kérlek!
JOHANNA Ha nép lennék, nekem is nagyon tetszenének az olyan mondatok, hogy „A magyaroknak vérrel kell fizetni Miháncfalváért”.
IANCU No, kezdesz végre megérteni.
JOHANNA De nem vagyok a nép. Csak egy lány, aki retteg a haláltól.
IANCU Könnyű neked. De én ott álltam ötvenezer igazságra éhes, bosszúszomjas paraszt előtt… Mit kellett volna mondanom? „Menjetek haza, feküdjetek le szuszogni a kecskebőr dunyhátok alá?” Azon nyomban megköveznek…
JOHANNA Miért nem bújtál el? Az lett volna a legnagyobb jótétemény.
IANCU (nevet) Elbújni? Mekkora gyerek vagy te még! Csak beszélsz, beszélsz… Mégsem értesz semmit. (melegen) Lehet, hogy ezért vagy oly kívánatos…(Meg akarja csókolni, de a lány kitér előle) JOHANNA Éjszaka üvöltött a csend. Valami szörnyűség történhetett.
IANCU (kis szünet) Dobra és Axente emberei lerohanták Zalatnát, Felvincet , Nagyenyedet, Kőrösbányát, Marossárpatakot, Abafáját.
JOHANNA Teremtő Isten… Ezt súgták a füledbe az imént?
IANCU A halottak száma ezer és kétezer között. Az enyedi kollégium megsemmisült a tűzben. (kis szünet)
Gondolom: most gyűlölsz.
JOHANNA Menjünk innét! Meneküljünk!
IANCU Ha menni akarsz – menj. Nem tartalak vissza. (kis szünet)
JOHANNA Veled maradok.
IANCU Tudtam, hogy szeretsz.
(Odakintről kürtszó harsan.)
IANCU A havasiak küldöttei. Fogadnom kell őket, ugye, megérted?….
(Iancu kisiet. Johanna az íróasztalhoz lép, kihúz a másik oldalán egy titkos fiókot, és kivesz belőle egy pisztolyt, majd a ruhájába rejti)
(Ekkor jön be Farkas, az íróasztalhoz lép és kihúzza ugyanazt a fiókot)
JOHANNA A fegyvert keresed?
FARKAS Lelövöm ezt a móc kutyát.
JOHANNA A legjobb tanítványodat?
FARKAS Ez maga az ördög! Nem láttad a pisztolyt?
JOHANNA Nincs már ott.
FARKAS Megtalálták? Ezt is? A rohadékok.
JOHANNA Én találtam meg, apa.
FARKAS Add csak ide.
JOHANNA A kútba dobtam.
FARKAS Miért, te bolond?
JOHANNA Bújj el a kertben. A tárolóban, a krumpliszsákok mögé. Ott aligha keresnek.
FARKAS És te?
JOHANNA Engem ne félts. Majd érted megyek, ha alkalmas.
FARKAS Majd? Miért nem most, te őrült? Amíg nincs itt.
JOHANNA Ő mindig velem van.
FARKAS Ő?
JOHANNA Nem találtad még ki?
FARKAS Avram Iancu a szeretőd? (kis szünet) A véreskezű? Nem hiszem el!
JOHANNA Ha behunyom a szemem, felizzik a helye, ahol utoljára láttam.
FARKAS Ez életem legsötétebb napja.
JOHANNA Ma ébredtem tudatára: ki is vagyok én.
FARKAS Nemzetáruló! Az én lányom!
JOHANNA Anyám nemzete ujjong, apám nemzete átkozódik – ne tudd meg, milyen érzés.
FARKAS Jó is, hogy kútba dobtad azt a pisztolyt. Ha nálam lenne, főbe lőném magam…
JOHANNA Inkább siess – a krumpli mögé!
FARKAS (keserűen felnevet) A krumpli mögé? Talán bújjak is alá, mint egy vakondok? Én, az aranyokleveles ügyvéd? A jogakadémia professzora?
JOHANNA Mindig azt mondtad a beszédeidben: „Tudjátok, egy nap eljő az ítélet napja…” Hát itt van.
FARKAS Az Armageddon! A fölégetés, szétszóratás… De milyen bűnökért, Uram??
(Farkas eltűnik, Johanna a díványra roskad, arcát kezébe temeti. Aztán egy lövés durran. Visszajön Iancu)
IANCU Gratulálok. Sikerült megszöktetned.
JOHANNA Te lőttél rá? Csak nem…?
IANCU Ne félj. A levegőbe lőttem.
JOHANNA Tudtam, hogy jó ember vagy.
IANCU De elfogatóparancsot adtam ki ellene.
JOHANNA Amit, remélem, holnap reggelre visszavonsz.
IANCU (a földre néz) Nincs szükségem súgóra.
JOHANNA De miért nézel a földre?
IANCU Nehéz az arcom, mint a kő.
JOHANNA (megsimogatja Iancu arcát) Az arcod barna és napszagú. A bajszod fecskefarok, s azt kívánja: a fészke én legyek…
(Nézik egymást, majd némán összeölelkeznek)
(Bejön Florea, szétrebbennek)
FLOREA Bocsánat, ha rosszkor…
JOHANNA Dehogyis, Florea. Teríts nyugodtan. Vacsoraidő van.
(Florea két személyre terít, kirakja az ételeket, de ideges, összekoccantja a tányérokat, leejti az evőeszközt)
IANCU Ideges vagy, Florea.
FLOREA Fölakasztották a Török urat.
JOHANNA Mi?? A bányaigazgatót?
FLOREA Mikor odaértem, még rúgkapált a lába.
IANCU Axente?
FLOREA Piros-fehér-zöld zászlót találtak nála.
IANCU Elmaradt egy brosúrával a marha… Nem volt annyi esze, hogy legalább a császári lobogót dugja ki??
(Johanna felpattan és kirohanna, de Iancu eléje áll)
IANCU Kérlek, maradj! Kivizsgáltatom és…
(Johanna odébb taszítja és eltűnik)
IANCU (maga elé) Erős nő a szeretőm…Istenemre, az ő kezéből elfogadnám, bárhogy is szólna, az ítéletet.
(Kintről lárma, kiáltozás hallatszik)
(A lárma felerősödik, egy-két lövés hallatszik, Axente, Buteanu bejönnek)
IANCU Mi van odakint?
BUTEANU Magyarokra vadászik a tömeg… Puskával lőnek rájuk! Ezt nem tűrheted meg, Avram!
AXENTE (Buteanuhoz) Ne rémüldözz, kiskatona, ezek csak díszlövések! Urban ezredes tiszteletére.
IANCU Hát megjött? Már épp ideje volt.
(Urban jön be)
URBAN (Tiszteleg) Ön Avram Iancu?
IANCU Személyesen.
URBAN (Enyhe gúnnyal) Köszöntöm a hegyek hercegét.
IANCU Üdvözlöm önt Auraria Gemina prefektura székhelyén.
URBAN (kissé gúnyos) Nocsak…Mint a Római Birodalomban?…Szívélyes üdvözlet Puchner tábornoktól! Erdély katonai parancsnoka hétezer puskát, lőszert, húsz ágyút küldött velem önöknek.
IANCU Hálás köszönettel vesszük, hogy őfelsége ennyire magáénak érzi felkelésünk ügyét. Úgy vélem, Ausztria császára a román nemzet legőszintébb barátja! (kis szünet) Éppen ezért… (megáll)
URBAN Éppen ezért?
IANCU Éppen ezért fel kell tennem önnek egy kérdést, ezredes úr.
URBAN Hallgatom.
IANCU A balázsfalvi kiáltvány után arra kértük őfelségét: jogi aktussal ismerje el a románok politikai jogait s a prefektúrák függetlenségét a magyar kormánytól.
URBAN Amennyire én tudom, e koncepció őfelsége legmagasabb pártfogását élvezi, s a tárgyban mihamar ülésezni fog az Államtanács is…
IANCU Puchner tábornok úr, legelső üzenetében, a román többségű prefektúrák függetlenségét nekem kész tényként említette….
URBAN Talán a tolmácsolás pontatlansága okozhatta e kis félreértést…
BUTEANU Ez azért mégis furcsa… Őfelsége pontatlan tolmácsai!
IANCU (Urbanhoz) Nincs szükségem tolmácsra, uram… Tökéletesen értek s beszélek németül…Miért nem velem tárgyalnak?
URBAN (lekezelően) Nézze, megértjük, hogy türelmetlen… Hisz végtére is mint néptribun, vagy inkább afféle kvázi-államfő, ugyebár, teljhatalmat akar…
IANCU Téved, ezredes úr! Nekem, ha ügyünk győzelemre jut, semmi hatalom nem kell… Egyszerű vidéki tanító leszek vagy ügyvéd…
URBAN (gúnyos) Mily megható! Ön tehát az új Cincinnatus… Átengedi az elnökséget, mondjuk, Axente úrnak? Vagy Buteanu úrnak?
IANCU Az még odébb van. Utolsó feliratomban már azt is felajánlottam, hogy a prefektúrák közvetlenül őfelsége fennhatósága alá tartozzanak… De mindmáig nem kaptunk választ.
URBAN Őfelsége meg kívánja várni a hadi helyzet javulását… S ehhez önöknek is katonai csapást kéne mérniük a magyarokra.
AXENTE Hamarosan az egész Érchegységet és Máramarost birtokba vesszük.
URBAN Ha így lesz, nem fognak csalódni a legfelsőbb jóakaratban!
(E pillanatban ágyúlövéseket hallani)
URBAN Mi ez?
KIÁLTÁSOK: A magyarok… Támadnak a magyarok!
URBAN Nem erről volt szó, prefektus úr! (tiszteleg)…Uraim… (sarkon fordul és kisiet)
BUTEANU Lelépett. Őfelsége legmagasabb jóakaratával együtt…
AXENTE Hogy beszélsz, Buteanu? Mintha a Kossuth beépített ügynöke volnál…
(Ágyúlövések, berohan Dobra)
DOBRA Felvinc felől jönnek – az őrszemek szerint két dandár, de nem kizárt, hogy két egész ezred.
IANCU „Nem kizárt” – ez neked jelentés?
DOBRA Sajnálom… Axente irányítja a hírszolgálatot.
BUTEANU Már, ha ráérne — a civilek likvidálása közben…
AXENTE (Iancuhoz) Civil ruhás honvédek voltak köztük…
(Beszalad egy Felkelő, Johannával))
FELKELŐ Bekerítenek! Már csak Topánfalva felé szabad az út!
IANCU Visszavonulás, gyorsan!
BUTEANU Én fedezlek — add alám a határőröket!
AXENTE (Iancuhoz) Nehogy már… Megbíznál egy rossz románban? Kossuth titkosügynökében?
IANCU (Buteanuhoz) Vedd a határőrőket… Tartsd a topánfalvi utat, amíg lehet…(a többiekhez) Gyerünk, testvérek – Johanna, Florea, ti is!
JOHANNA Én maradok.
FLOREA Én megyek. (Elbizonytalanodik) Azaz hogy…Veled maradok.
JOHANNA Menj csak, Florea! Ne szakítsd szét a szívedet.
IANCU (Johannához) Velünk jössz! Megparancsolom.
JOHANNA Ne tedd, szerelmem.
IANCU (hisztérikus) Mit akarsz? Visszavedleni magyarnak?? Főbe lövesselek?
JOHANNA Lövess csak! Az a kő, amely arcodat lehúzza – nekem a szívem helyére csúszott. Oly keménnyé tette, hogy lepattanna róla a golyó.
(Kialszik a piros fény)
(Áttűnés)
9.
(Idő: 1990. március. Dan szobája. Dan az asztalnál ül, olvas. Kriszta jön be)
DAN (felugrik) Na végre!
KRISZTA Nagyon vártál?
DAN Nagyon. (átölelné a lányt, de az eltartja magától)
KRISZTA Lassan a testtel!
DAN Odavagyok érted! Ahogy régen…
KRISZTA Annak vége. Te is tudod. Elfogadtad.
DAN De veled játszani! Ez a helyzet… Őrület!
KRISZTA Ez csak játék. Nem a valóság. Magad mondtad.
DAN Velem jössz? A bemutató után?
KRISZTA Veled? Hova?
DAN Akárhova. Magyarországra. Angliába. A világ végére.
KRISZTA Lelépni? Ki elől? Mi elől?
DAN A szürke farkasok elől..
KRISZTA Neked újabban kényszerképzeteid vannak.
DAN Itt settenkednek körülöttünk. A szemükben, a mozdulataikban. Ismerem őket. Máris túl sokba került nekünk a szabadság. Valakiknek fizetni kell érte.
KRISZTA És Áron? Vele mi lesz? (kis szünet)
DAN Majd keresünk neki odakint valakit.
KRISZTA (éllel) Milyen konstruktív vagy! Akárcsak annakidején! Amikor Pesten, a fesztiválon beszerezted magadnak azt az egyszer használatos kóristalányt… Két szobával arrébb a miénktől…
DAN Azt mondtad, megbocsátottad.
KRISZTA Csak visszaminősítettelek baráttá. (Kis szünet)
DAN Visszaveszlek, Kriszta!
KRISZTA (nevet) A hős Axente! Csak a szád jár… Meg sem merted Áronnak mondani, hogy mi nemcsak látásból ismertük egymást, de az ágyban is.
DAN Ennek most vége, Kriszta! Még ma megteszem…
KRISZTA Isten ments! Tönkre tennéd a bemutatót… Kinyírnád az egész társulatot.
DAN Na, jó. A befejezésig várok. De mihelyt leadtuk, elé állok és…
KRISZTA (leinti) Nagy botorság volna! Nem érnél vele semmit. Csak a barátságtok lenne oda. A legértékesebb barátság.
DAN Inkább csapjuk be őt közösen? .
KRISZTA Nem csapjuk be. Őt választom. Másodszor is. (kis szünet)
DAN Te szándékosan kínzol engem. Isten bizony, szándékosan! Épp úgy, ahogy a darabban azt a rémes Axentét.
KRISZTA Ne keverd össze a szerepet a valósággal!
DAN (Kiáltva) De én a valóságban is szerelmes vagyok beléd! Még jobban, mint annakidején… Nem vagy képes ezt felfogni??
KRISZTA Van benned egy kép, amely az én vonásaimat viseli, de az már nem én vagyok. ..Nyugodj meg, Dan. El fog múlni.
DAN Bevallom, már-már azt érzem, mint Axente: gyűlöletet.
KRISZTA Valahol azt olvastam, hogy a gyűlölet is szeretet, csak álruhában.
DAN (lehiggad, izzadó homlokát törli) Álruhában? Ahogy Áron darabjában? Csupa álruhás szerető? Jaj, de vicces… Olyan ez a darab, akár a Pandora szelencéje… Ha kinyitjuk…kisétálnak belőle… (nem folytatja)
KRISZTA Kisétálnak? Kicsodák?
DAN Tudod te azt.
(Bejön Áron, Attila kíséretében)
ÁRON Bemutatom Attilát: ő fog beugrani a Gazsi szerepében.
ATTILA (izgága alkat, és zavarba hozza a Krisztával találkozás) Halihó, kezicsókolom…(kezet akar csókolni Krisztának) Nagy megtiszteltetés ez nekem! Hogy Kovács Kriszta művésznővel együtt fogok fűbe harapni a következő jelenetben…(nevetnek) A múltkor láttam magácskát meghalni abban a Caragiale-darabban…Mondja, hogy kell halottnak lenni színpadon?
KRISZTA Jó kérdés! Én rossz halott vagyok. Még öt percig is nagy erőfeszítés nekem mozdulatlanul feküdni… El kell dugnom a kisujjamat, mert folyton mozogni akarna.
ATTILA A dzsinn az oka, csókolom. A rossz szelleműnk. Az mindig megtalálja az emberen a kényes pontot, hehe…
ÁRON Jól van, Attila… Köszönöm, majd együtt vigyázunk arra a rossz dzsinnre!
Neked is szorítunk a sikerhez!
ATTILA Köszönöm, köszönöm! (szertartásos, egyben tréfás meghajlással el)
DAN Fura egy figura. Lefogadom, hogy népszínművekben játszott…
KRISZTA (Áronhoz) De te nem ezért jöttél most ide… Van valami rossz hír?
ÁRON Képzeljétek, telefonált a Megmentési Front megyei elnöke… azt kéri, halasszuk el kicsit a folytatást.
KRISZTA Kicsit?
ÁRON Csak pár nappal. Amíg a kedélyek lenyugszanak.
DAN Na, tessék. Itt a dzsinn…
KRISZTA És te? Te mit feleltél erre?
ÁRON Hogy megbeszélem veletek.
DAN Igaz, nincs igazgatónk még. Nem dönthetsz egymagad. (kis szünet)
ÁRON Szóval? Mit mondjak neki? Elhalasztjuk?
KRISZTA Még mit nem! (Kis szünet, Dan hallgat)
ÁRON Dan?
DAN Hát… nem is tudom…át kell gondolni ezt…
ÁRON (Krisztához) Mit szólsz ehhez?
KRISZTA Dannak most fontos dolga van: birkózik.
ÁRON Mit csinál? Kivel?
KRISZTA (éllel) „Lenn, a lenső lélek úton”: Axentével.
ÁRON (Danhoz) Értelek, testvér. Ha rajtad állna, te most szépen átmennél láthatatlanba, s úgy járkálnál, kocsmáról-kocsmára, protest songokat dúdolva.
DAN Mondanék valamit, Áron… ha van még egy percünk…de ne vedd zokon, ha őszinte leszek és…
ÁRON Erre most nincs időnk… Én is a halasztás ellen szavazok! Tehát, kettő az egyhez: folytatjuk! Adásban vagyunk, felvétel indul! (Áttűnés, kigyullad a piros lámpa)
10.
(Idő: 1849. január. Farkasék háza, a szobában minden szétdobálva, az asztalon egy szétnyitott térkép)
(Jahanna és Florea egy-egy széken ülve fülel a kinti harci zajra, lövöldözésre)
FLOREA Hát megjöttek a magyarok…
(Felszakítják az ajtót: Hatvani őrnagy jön be, az adjutánsa, Gazsi kíséretében)
HATVANI Hatvani népfölkelő őrnagy vagyok… Elpucoltak a – (gúnyosan) – a rómaiak…Kikhez van szerencsém?
JOHANNA Farkas Johanna.
HATVANI Csak nem a kormánymegbízott úr lánya? (Floreára) Hát ez a fehérnép?
JOHANNA Florea, a barátnőm.
GAZSI Fogadjunk, hogy román a kicsike!
JOHANNA És akkor mi van?
GAZSI (Hatvanihoz) Én azért megmotoznám.
FLOREA Tessék: van nálam egy bicska. (Előveszi és indulattal az asztal lapjába vágja)
GAZSI Látja, őrnagy úr? Ezeknek még a pincsije is veszélyes. .
HATVANI Amelyik kutya ugat, nem harap. (körülnéz) Ez volt annak a magyarfalónak a főhadiszállása?
GAZSI (fintorog) Le se tagadhatnák: érzik még a medveszag… Különben azt susogják, egy helybéli magyar lány volt a szeretője a haramiának! Őrnagy úr szerint lehetséges ez?
HATVANI Kizárt dolog, Gazsi. Bizonyos, hogy csak pletyka. Ilyen időkben nem fordulhat ilyesmi elő. (körülpillant) Nincs a házban valami harapnivaló, kisasszony?
FLOREA Tüstént hozom. Már terítve is van. (Kisiet)
HATVANI (Tölt magának és Gazsinak az asztali üvegből) Terített asztallal vártak a haramiák… Ilyen a Hatvani-szabadcsapat híre, mi, Gazsi? Proszit! Arra, hogy visszavettük Abrudot!
GAZSI Mit Abrudot? Az egész Érchegységet…
(Egy honvéd belöki az összekötözött kezű Iancut)
HONVÉD Jelentem: elfogtuk a vezért!
HATVANI (kedélyesen) Hát megvagy, te jó tanuló? Nevetni fog, kisasszony: Iancuval iskolatársak voltunk a jogakadémián… Együtt lelkesedtünk a szabadságért és a testvériségért.
IANCU Mi most is azért harcolunk…
HATVA NI Mi talán nem?
JOHANNA Egymás torkának szegezett késsel?
HATVANI (Iancuhoz) Nemsokára a pokolban főzheted a halpaprikást, ugye, tudod?
IANCU Ne aggódj – ott is téged kínállak meg először.
HATVANI Hogy volt képed március idusán velem együtt Táncsics és Murgu kiszabadulását ünnepelni??
IANCU Ha március 15. után képesek lettetek volna meghallani a mi hangunkat is, nemcsak a magatokét üvölteni, nem fajultak volna idáig a dolgok.
HATVANI Zalatnán véres a sár… Kit akarsz te még meggyőzni?
GAZSI Majd a statáriális bíróság előtt megmagyarázza. Ha lesz rá ideje… (Johannához) A kisasszony ismeri ezt az embert?
JOHANNA Csak… csak látásból.
HATVANI Kegyedet nem bántalmazta?
JOHANNA Hajam szála se görbült.
GAZSI Nem is erőszakolta meg senki? Amúgy móc módra, ahogy szokták? Alig hihető.
HATVANI Gondolják át ezt, kérem. A vallomásuk hadititok marad.
FLOREA A vallomásunk?
HATVANI Reggel, a rögtönítélő eljárásban. Önök tanúsítani tudják, milyen gyilkos parancsokat adott ki ez a szörnyedék.
JOHANNA Floreának rossz a balfüle. Két méterre se hall.
GAZSI De a kegyedé hibátlannak látszik.
HATVANI Johanna! Számítunk a terhelő vallomására. Figyelmeztetem, ez hazafias kötelessége. (Gazsihoz) A foglyot zárjátok addig a cselédszobába. (Johannához) A tiszteket a vendégszobába szállásolom el.
(A honvéd elvezeti Iancut)
JOHANNA (Floreához) Hozd már a vacsorát a tiszt uraknak.
(Florea és Gazsi el)
HATVANI Hihetetlen, hogy egy ilyen szép lány, mint kegyed, karcolás nélkül megússza ezt a mócdúlást! Mondja: mi a titka?
JOHANNA Értem a lelküket.
HATVANI Lelkük? Ezeknek?? Olyanok, mint a Messmer gépemberei. Magnetikus masinák. Csak azt tudják, amit a pópáik beléjük plántáltak: a gyűlöletet. Csak összetörni lehet őket, hajlítani nem, mint a rossz gépeket. Kegyed nem így látja?
JOHANNA Én csak embereket látok – és mind boldogtalan. Boldogtalan ország.
HATVANI Kegyed különös lány.
JOHANNA Csak azt mondja meg: apámat látta-e? Azt se tudom, él-e még? (kis szünet)
HATVANI Nem beszélhetek. Hadi titok.
JOHANNA Akkor csak bólintson. Kérve kérem! Ebből is tudni fogom.
HATVANI (kedélyes) Bólintok én, hehe…már, ha csókot kapok…
(Bejön Florea, nagy tálcán hozza az ételeket. Jelentőségteljesen néznek egymásra, mielőtt a lány eltűnik jobbra, a vendégszobában)
HATVANI (más hangon) Remélhetem, hogy velünk vacsorázik?
JOHANNA Csak üljenek le a tiszt urak, mindjárt jövök én is.
(Hatvani bemegy jobbra, a vendégszoba ajtaján)
(Johanna a szín bal sarkába megy. Előveszi a pisztolyt és a levegőbe lő, majd a fegyvert a ruhájába rejti)
(Hatvani és Gazsi beszalad)
HATVANI Valaki lőtt!
JOHANNA Én is hallottam.
GAZSI Jelentem: balról jött a lövés.
JOHANNA Pontosabban: a kertből.
(Hatvani és Gazsi, fegyverrel a kézben, balra el)
(Johanna eltűnik a középső ajtó mögött, majd visszajön Iancuval)
JOHANNA Gyorsan! A ház mögé, a verembe!
IANCU Verembe?
JOHANNA A krumplis zsákok mögé!
IANCU A krumplizsákok…a halhatatlan krumplizsákok!
(Iancu balra el, Johanna a fegyvert az ágy alá dobja)
(Visszajön Hatvani és Gazsi)
HATVANI Senki sincs a kertben… Vajon ki lőhetett?
GAZSI Hát ez elég ijesztő.
(Bejön a honvéd)
HONVÉD Jelentem: baj van. Eltűnt a fogoly. Valaki levette róla a lábbilincset. (mutatja a kezében)
HATVANI Ezért az a valaki felelni fog.
(Odakintről újabb lövés. Két honvéd betámogatja a sebesült Buteanut)
GAZSI Itt van hát az a valaki.
JOHANNA Megsebesültél, Buteanu?
BUTELEANU Ne törődjön velem.
JOHANNA (lerántja Buteleanu kabátját, a férfin ing helyett a román zászló, mely csupa vér) De hát el fogsz vérezni, ember! (kendőt vesz elő és kezdi bekötözni a férfi mellén a sebet)
BUTEANU A zászlót…a zászlót hagyja rajtam…azt akarom…abban lőjenek agyon…
GAZSI Ne reménykedj, fickó. Akasztás lesz. Nem számítasz katonának.
HATVANI (Johannához) Ezt a haramiát is ismeri?
JOHANNA Ne nevezze haramiának! Buteanu a barátunk.
HATVANI Barátunk??
JOHANNA Szembeszállt Axentével… Az értelemhez appellált…Nem rajta múlt, hogy az indulatok…
HATVANI (Buteanuhoz) Az értelemhez apellált? Milyen rendfokozatban tette ezt, uram?
BUTEANU Mint Avram Iancu egyik helyettese.
GAZSI Á! Farkasban a fehér!
HATVANI Mint a Hatvani-népfölkelő ezred statáriális bíróságának elnöke, kimondom az ítéletet Buteanu úr felett: kötél általi halál! Azonnal végrehajtandó!
JOHANNA Tanúvallomást akarok tenni!
HATVANI Parancsot adtam az exekúcióra!
GAZSI Halpaprikás a pokolban… Gyerünk! Vigyétek!
(Két honvéd közrefogja Buteanut, és kimennek)
HATVANI Még hogy a kibékülés híve volt? Tudna erről mesélni a két tucat honvéd, akinek életébe került, hogy ez az ember oly makacsul védte a topánfalvi utat…
JOHANNA (maga elé) Csak az ördög akarhatta, hogy számodra ne jusson hely a krumplis zsákok mögött.
HATVANI Mit motyog, kisasszony?
JOHANNA Mikor meghalt anyám, a tenger zúgását hallottam…Ahogy most is, igen… Valahányszor meghal valaki a közelemben, hallom a hullámokat…
HATVANI (Gazsihoz) Jó érzés, hogy ezt is rendbe tettük, nemde, Gazsi?
GAZSI Korántsem, őrnagy úr… Ki segítette Avram Iancut a szökésben? Vérbeli gerilla akció! Tisztáznunk kéne ezt is, ha nem akarjuk hagyni, hogy a hátunk mögött…
(Lövés dördül a közelből, Gazsi összeesik)
HATVANI Mi ez??
(Berohan egy honvéd)
HONVÉD Őrnagy úr, visszajöttek! Bekerítettek!
(Megint és egyre erősebben hallani a havasi kürtöt)
(Florea be, letérdel Gazsi mellé, feltépi az ingét)
FLOREA Szívlövés. Csak Axente tud ilyen pontosan lőni.
MÁSIK HONVÉD (be) Már az alvinci templomnál vannak! Nem bírjuk tartani…
(Lövés dördül, II. Honvéd is a földre rogy)
FLOREA (felsikít) Isten, segíts! Csak most az egyszer…
JOHANNA Bújjunk össze, Florea…(magához öleli a lányt)
HARMADIK HONVÉD (be) A határőrezred is! Felperzselik a falut! Adjon parancsot a kitörésre!
HATVANI Mindenki a főtérre! Kiürítjük a falut, és kitörünk, Torda felé! (Johannához) Jöjjenek maguk is, gyorsan, gyorsan!
(Hatvani és a III. Honvéd kirohannak)
JOHANNA (Floreához) Menj csak, ha akarsz… Én maradok.
FLOREA (reszket) Még sose féltem ennyire…
JOHANNA A tieidtől, Florea?
FLOREA Ismerem őket. A bosszújukat. Még a fákon, köveken is…
(Berohan a III. Honvéd, kifulladva, alig tud beszélni)
III. HONVÉD Lelőtték! Lelőtték… az őrnagy urat is… Mire várnak?? Siessenek!
(III. HONVÉD ki)
FLOREA Mit tehetünk mi itt?
JOHANNA Csak egyet: tartjuk az eget.
FLOREA A lyukas eget…Mi, gyenge nők.
JOHANNA Amíg téli álomba nem dermed a világ…
(Hirtelen Farkas Tamás jelenik meg, Murgu kíséretében, aki kezében irattáskát tart)
JOHANNA Apám! Honnan kerülsz elő?
FARKAS Egyenest Szegedről. Kossuth biztosa vagyok. Nem tudtátok?
FLOREA S ez az úr itt?
FARKAS Eftimie Murgu, Kossuth követe. Maga a Megváltó! Mert most senki sem hozhatna örömtelibb hírt, mint ő.
FLOREA A Megváltó? (gyorsan keresztet vet) Jaj nekem – már félek ettől a szótól.
JOHANNA Létezhet ilyen hír? Épen maradt valahol egy város? Fél napra elfelejtettek egymás torkának esni az emberek ?
MURGU (kivesz a táskájából egy összegöngyölt papírt) Higgyék el: nagyszerű, ami történt. Ha hiszik, ha nem: itt van a kezemben a megvalósult szabadság, egyenlőség, testvériség.
JOHANNA A Holdról beszél, uram?
MURGU Erdélyről beszélek. A békekötésről. Minden román és minden magyar között. Az a neve: „Projet de pacification” Köttetett Szegeden, öt nappal ezelőtt. (kigöngyöli) Ez az, látják? Itt van rajta Kossuth és Balcescu aláírása… Erdély és Magyarország föderatív állammá alakul – tudják, mit jelent ez? Béke – örök időkre.
JOHANNA Örök időkre?
FLOREA Úgy hangzik, akár a szentmise.
JOHANNA Kár, hogy Avram Iancu nem tud erről.
FARKAS Te viszed meg neki a hírt.
JOHANNA Én?
FARKAS Elkíséred hozzá Kossuth követét.
JOHANNA Menjünk.
11.
(Idő: 1990. március 15. Johanna, búcsút intve, elindul Murguval. Eltűnnek a színről, amikor megint csattanás, üvegcsörömpölés hallatszik.
ÁRON HANGJA Mi történt?
CSABA HANGJA Segítség! Fejbe dobták Krisztát! Az utcáról, egy kővel! Az ablakon át!
(Áron előrejön a takarásból)
ÁRON Álljunk meg! Az adást megszakítjuk…(A piros lámpa kialszik)
(Áron, Csaba és Dan behozzák az ájult, véres homlokú Johannát. A többiek riadtan szaladnak oda)
CSABA Gyorsan, a mentőket! S a feje alá tegyetek valamit… Nehogy megfulladjon a vértől.
MARION Szegénykém. (Felpárnázza Kriszta fejét a szövegkönyvvel) Itt a szövegkönyv, a fejed alatt… jó vastag… Legalább van valami haszna is…(közben megszólal a mentőautó szirénája)
(Áttűnés, kis ideig még távolodva halljuk a szirénát)
12.
(A szín: Dan lakása. Kriszta bekötött fejjel, lehunyt szemmel fekszik Dan pamlagján. Föntről nyikorgó léptek hallatszanak. A rozzant falépcsőn egyenként lejönnek a halottak: Buteanu, Török, Gazsi, Hatvani és a két honvéd, kezükben egy-egy kis mécses. Megállnak a kis szobában a pamlag, vagyis Kriszta mögött. Balról bejön Áron és Dan. )
DAN Még nem tért magához.
ÁRON Csak alszik.
DAN Jó, jó, de meddig?
ÁRON Míg föl nem ébred magától.
DAN (megfogja Kriszta kezét) Alig van pulzusa.
ÁRON Persze, mert annyi altatót kapott, hogy egy lónak is elég lenne.
DAN Még most is alig akarom elhinni. Hogy alig három hónappal a megszabadulás után…
ÁRON Ne óbégass.
DAN …Hogy ez lehetséges… Hogy megtámadják a Rádiót… (kezét tördeli)
ÁRON Inkább azért imádkozz, hogy Kriszta felépüljön.
(Kriszta kinyitja a szemét)
DAN Hurrá, kinyitotta a szemét!
ÁRON Jobban vagy, Kriszta?
KRISZTA Eljöttek a halottak… Itt vannak mind , mögöttem.
DAN A halottak?
KRISZTA Kezükben az emlékezés mécsese – úgy néztek rám, mintha bolond volnék! Mintha nem látnátok őket!
ÁRON Senki sem áll mögötted…
DAN Úgy éljek, Kriszta, senki.
ÁRON Kissé zavart még a fejed…
DAN Ami nem csoda… Vagyis nagyon is érthető.
KRISZTA S a mécsesek? Nézzétek, hogy lángolnak a lelkek!
(A halottak két kézzel magasra tartják a mécseseiket, a lángokat lobogtatja a lépcsőfeljáró felől jövő légmozgás)
DAN (Áronnak, halkra fogva) Már vizionál…Ez orvosi szempontból rossz jel.
ÁRON Nincs itt senki, csak mi hárman, Kriszta… Csak a lemenő Nap fényét látod lángolni a falon…
DAN Törődj bele a valóságba, s nem lesz semmi baj.
ÁRON Hogy élni tudj, szerelmem. (Simogatja Kriszta arcát)
DAN (Kriszta homlokára teszi kezét) A homloka szinte lángol a láztól…
ÁRON Rég be kellett volna vitetni a sürgősségire! (gyorsan tárcsázza az asztali telefonját) Halló, Krízisosztály??
(Áttűnés)
13.
(Idő: 1990. március 17. A kórház folyosóján. A társulat tagjai a kórterem ajtaja előtt csoportosulnak)
GECSE Hallottátok, mi történt? Tegnap, mialatt mi a Rádióban voltunk, a főpostán röplapokat osztogattak.
PALI Meg a sütődében. A zsömle mellé.
MARION Meg a mosodában. A szennyes ruha mellé.
JUTOCSA Meg a tömegben, a Rádió előtt. A Cuvintul Liber cikkét… Hogy az RMDSZ-ben létezik egy háromlépcsős terv Erdély Magyarországnak juttatására…
JÁNOS Ezt én akkor hallottam, amikor fel akartak gyújtani egy gyógyszertárat, mert egy sánta ember azt kiabálta, ott csak magyarul szolgálnak ki…
SZILÁRD Ismerem azt a sántát: cukorkát és szentképeket árul a Kultúrpalota előtt. (rövid csend).
GECSE Mit mondanak az orvosok?
MARION Nem tért még magához?
DAN Mesterséges kómában tartják.
MARION Hogy a méreg felszívódjék az agyból.
GECSE Méreg? Miféle méreg, te?
CSABA (jelentőségteljesen) Hát A MÉREG.. Nem világos?.(hallgatnak)
TAMÁS Azt mondják, hat halott lett tegnap. Magyar is, román is… Tudjátok: a vasdorongok…(hallgatnak)
JUTOCSA Mikor mondanak végre már valamit??
(Kinyílik a kórterem ajtaja. Egy orvos kerekes ágyon kitolja Krisztát: a fején a kötés, szeme nyitva, egyik kezén az infúzió)
ÁRON (odalép az ágyhoz) Kriszta… hogy érzed magad?
ORVOS Éber kómában van, azért van a szeme nyitva. De nem valószínű, hogy most bárkit is felismer.
MARION Beszélni szabad hozzá?
ORVOS Sőt. Jó hatással lehet az emlékezés receptoraira. Megbocsátanak… (Visszasiet a kórterembe, melynek ajtaja becsukódik mögötte)
DAN Látsz engem, Kriszta?
ÁRON Persze, hogy lát! Micsoda kérdés ez? Csak szólni nem tud.
DAN Nem érted te ezt, Áron.
ÁRON Mit nem értek, Dan?
DAN Most megbüntet engem.
ÁRON Marhaságot beszélsz, azt tudod?
DAN A hallgatásával.
ÁRON Mi??
DAN Nekem szól a hallgatása.
ÁRON Miért szólna neked?? Nem látod, hogy engem néz? Folyamatosan rajtam a tekintete!
GECSE Bolondok vagytok? A hallgatásán vitatkoztok? Amikor élet s halál között lebeg?
DAN (ráordít Gecsére) Fogd be a szád, Gecse! Annyi eszed sincs, mint egy sündisznónak!
(Kriszta hirtelen felül az ágyban)
ÁRON No, csakhogy magadhoz tértél!
DAN Végre! Mondd, hogy megbocsátasz!
ÁRON (Danhoz) Téged most is csak ez foglalkoztat, mi? Amikor…
KRISZTA (Áronhoz) Megjöttünk, AVRAN.
ÁRON Áron vagyok. Ez most a valóság, szerelmem.
KRISZTA (bámul) Miféle Áron?
ÁRON A játék véget ért, Kriszta!
KRISZTA Játék? Miféle játék?
ÁRON Mondom: ez most a valóság. Balesetet szenvedtél.
KRISZTA S az üzenet? Fontos üzenetet hoztunk neked… ugye, Murgu? Hol van Murgu? Nem látom Murgut…
CSABA (odalép az ágyhoz) Itt vagyok.
KRISZTA Mutasd meg neki. Mutasd Avramnak. Az egész világnak, hogy béke! Vége a testvér-háborúnak. Örök időkre! (kis szünet) Hol van?
CSABA (zavarban) Most épp…nincs nálam…
KRISZTA Elvesztetted? (sírva) Jaj!
CSABA (kínban) Megyek…megkeresem…(gyorsan kimegy)
KRISZTA (visszahanyatlik a párnára) Avram Iancunak…a szerelmemnek…aki letagadott az imént…neki is alá kell írnia…vagy érvényes anélkül is?
DAN és ÁRON Érvényes! Persze, hogy érvényes!
KRISZTA (behunyja a szemét) Biztos ez?
TÖBBEN Érvényes! Annak kell lennie, Kriszta!
ÁRON (a közönséghez) Most szóljon, aki szerint nem az!
(Gyors függöny)
Illusztráció: Avram Iancu (Barbu Iscovescu festménye, részlet)
Ezek is érdekelhetik!
Zatyko-Zana Annamária: Aylides (részlet) →
Tatár Rózsa: Ady és Adél – „Lázálmok” az életünkből →
Lukáts János: De, hiszen ez Berlin! →
