Szalai Lajos: Imma von Bodmershof haikui
Imma von Bodmershof (1895–1982) osztrák író és haiku-költő 1895. augusztus 10-én született Grácban. Családjában több ismert személy is akad. Édesapja az a báró Christian von Ehrenfels (1859–1932) filozófus és pszichológus, aki az alaklélektan (gestaltpszichológia) egyik úttörője. Fiútestvére, Umar Rolf von Ehrenfels (1901–1980) antropológus és orientalista, aki huszonévesen muszlimmá lett.
Imma (eredeti nevén Emma Lilly Isolde von Ehrenfels) művészettörténetet és filozófiát tanult Prágában és Münchenben. Irodalmi kapcsolatai közül említést érdemel Rainer Maria Rilke (1875–1926), továbbá Stefan George (1868–1933) német lírikus, aki az ún. George-kör központi alakja volt. E körhöz fűzte kapcsolat Imma irodalmár vőlegényét is, akit az első világháborúban veszített el. 1925-ben férjhez ment Dr. Wilhelm von Bodmershofhoz, aki a keleti meditációs formák szakértőjeként vált híressé, s ami még fontosabb, írt egy haikukkal foglalkozó tanulmányt is. Imma, már von Bodmershof feleségeként, hazaköltözött férjével Ausztriába. 1937-től jelentek meg hagyományőrző és hazafias töltetű regényei és elbeszélései. Első haiku kötetét, amelynek nemes egyszerűséggel a Haiku (Haikuk) címet adta, 1962-ben publikálta, amelyet további három követett, a Sonnenuhr (Napóra) 1970-ben, a Löwenzahn (Pitypang) 1979-ben, s végül az Im fremden Garten (Idegen kertben) 1980-ban. Irodalmi munkásságával számos díjat és kitüntetést nyert el. 1982. augusztus 31-én halt meg Kremsben.
A második világháború utáni első években egyre több német és osztrák szerző figyelme fordult a haiku műfaja felé. Miután széles körben elterjedt, hogy első ránézésre nem is olyan nehéz egy effajta 17 szótagos vers megalkotása, amelyet az általános téveszme szerint nem kötnek semmiféle szabályok és előírások, buzgó haikutermelés vette kezdetét, aminek következtében a piacot elárasztotta sokféle kísérleti termék. Haszon mindazonáltal mégiscsak származott ebből a felbuzdulásból: a haikuírás végtére is nemes időtöltésnek tekinthető, s egyszersmind egyfajta első lépésnek is az irodalom felé. 1960-tól kezdődően azonban mind Németországban, mind pedig Ausztriában egyre jobban megnőtt a komolynak mondható haiku-szerzők létszáma. Az ő háromsorosaikat már a haiku alapjait jelentő tradícióba való beleélés jellemzi. E szerzők között a legkimagaslóbb egyéniség Imma von Bodmershof.
Imma von Bodmershof elsősorban annak az Erwin Jahnnak köszönheti ismertté válását, aki kyotói és tokiói egyetemeken 30 éven át német irodalmat oktatott. Mint a japán költészet kitűnő ismerője, mereven elutasította, hogy haikunak nevezzen egy 17 szótagos nyugati háromsorost, ha az nem felel meg a formai és tartalmi kritériumoknak. Mivel bensőséges viszonyban állt a japán nyelvvel és a japán életérzéssel, egyre-másra arra a fájdalmas megállapításra jutott, hogy a keze ügyébe kerülő – haikunak tartott – összes német nyelvű költemény a legcsekélyebb lehetőséget sem kínálja a japán versekkel való összehasonlításhoz. A japán haikuk alapos tanulmányozása arra a – végeredményben mégiscsak – alaptalan következtetésre sarkallta, hogy Nyugaton nem írhatók igazi haikuk, mivel ott nincsenek olyan költők, akik annyira szoros kötelékben élnének a természettel, mint a régi japán mesterek. Aztán úgy adódott, hogy Imma von Bodmershof Napóra c. kötetének és Wilhelm von Bodmershof ugyanabban a kötetben publikált Tanulmány a haikukról című dolgozatának a megjelenését követően kénytelen lett alaposan megváltoztatni a véleményét.
Imma von Bodmershof bebizonyította, hogy a haiku mélyebb értelme minden nehézség nélkül társítható a szigorú versformával. Ezek az ő saját versei voltak, amelyek mind a japán szakértőket, mind pedig a saját irodalmi környezetét arról győzték meg, hogy német nyelven is lehet tökéletes haikukat alkotni.
Imma von Bodmershof költészete első ízben teremtett szimbiózist a német verselés és a hagyományos japán haiku között. A barátnőjének írt egyik levelében maga fogalmazta meg, hogy a haiku mindenekelőtt a tartalom, a forma és a ritmus egysége. Azt mondta, haikut nem lehet csinálni, arra rá kell bukkanni. Megerősítette ezzel a régi japán mestereknek azt a megállapítását, amely szerint a haiku sekélynek tűnik, ugyanakkor mély, és könnyűnek látszik, jóllehet nehezen járható.
Az 1962-ben publikált első kötetében található a mintegy 130 strófából álló, lebilincselő évszaksoroló. Remélhetőleg az itt következő véletlenszerű válogatás (évszakonként 5-5 strófa) saját magyar átköltésemben is meggyőzően tanúsítja Imma von Bodmershof költészetének nagyszerűségét.
TAVASZ
Nézd, a tojásban
pici, sárga napocska.
Hogy ment oda be?
*
Nagy napunk virradt.
Az ebihal partra száll,
béka… béka lett!
*
Halkan dobbanj, szív!
Libbent a lepke –
tőled riadt meg talán.
*
Május! Kandúrom hol van?
Hívtam és szidtam,
de nem jött haza.
*
Mély vizeknek felszínén
vízipók szalad:
szárazon lábal.
NYÁR
Pipacs virága,
napünnep vagy! Ha hold jön,
éj szele kiolt.
*
Napraforgóban
méh alszik egymagában.
Eltévedt volna?
*
Toronyóra-mutatót
fecskék csipkedik:
az idő várjon.
*
Akár egy csepp víz
a tó házam előtt: már
láttam a tengert.
*
Búzaföldre süt a hold:
az kiált?, nem, csak
egy macskabagoly!
ŐSZ
Egy vén a sötétbe néz,
a lámpa pislog,
ügyet se vet rá.
*
Szeptember csendje –
dongó döngése árad,
zendül a világ.
*
Váj, szemétben váj
folyvást a tyúk. Árnyéka
vele jár bambán.
*
Hold, ha nem tudnám,
hogy csak árnyak takarnak,
kétség gyötörne.
*
Egy fán sok sötét gyümölcs?
Varjak szálltak fel
közeledtemre.
TÉL
Jégvirágzások!
Páfrány, moha és pálma:
fagyból születtek.
*
Bár csuktam mindent
alvás előtt, név szerint
hívott az álom.
*
Hó – erdei tó –
vadnyomok futnak bátran
a mélység felett.
*
Éjjel jég hátán –
lám, holdszikrák inalnak.
Óvhelyre vágynak?
*
Csalogány fészkét
tavaszon lestem –
s ma leltem rá tar gally közén.
Illusztráció: Imma von Bodmershof (1969)
Cimkék: esszé, haiku, kritika
