Lászlóffy Aladár: Onnan nézek szerteszét (8-9.)
Virághullató század
Az ember az egyetlen önpusztító lény a fajok túlélésére berendezett nagy eleven sorsjátékban. Ehhez az etikus kiváltsághoz éppen értelme segítette hozzá, amennyiben intézményesítette az önpusztítást: önvédelemből. A nem érdekében az egyedek ellen emelt kritériumokkal. Egyre ravaszabb és hatékonyabb normarendszereket talált ki, törvényeket hozott, eredetileg nemes, pozitív céllal, nem csupán elrettenteni. Elhárítandó egy már nem a természet, hanem önmaga felől is fenyegető veszélyt; ám egyre jobban belefeledkezve, elsodródva az eredeti állapottól, öncéllá burjánzó gyakorlat kicsinyeskedése közepette, egyre veszedelmesebbé vált a dolog. Mindent kezdett önpusztításra használni. Jogot, vallást, ideológiát. Bizonyos fokig és értelemben a tudást, a tudományt is. A pre-kopernikuszit s a poszt-hirosimait egyaránt.
Nem indokolt? Indokolt lenne az egész történelemről mint a gyűlölet történelméről beszélni, mert az eszméktől a tettlegességig, az állati ösztönöktől az elborult agy kormányozta szellemiségig sajnos egyenletesen eloszolva ott van végig a véres történelemben, mely mégis az Athének, a reneszánszok történelme is, hogy néha igazán úgy tűnik: csak elöltözött, álruhás Bach-muzsika minden. Sajnos az, hogy az asszírok szó szerint szíjat hasítottak legyőzött ellenfeleik: a hadifoglyok hátából és az, amit az emberi testtel-lélekkel épp ebben a pillanatban is elkövetnek valahol, magán- vagy közindítékból, nem növekvő, de nem is csökkenő tendenciát mutat. Ennyi tapasztalat kásahegyén, kincses szemétdombján ücsörögve, a legkönnyebb volna elismerni: beismerni, hogy szerkezeti a dolog, ennek a világegyetemben csodaként, eddig unikumként ismert értelmes lénynek a létében valamiért és valamitől, lehet: valamire – kiküszöbölhetetlen az egyedben és az emberiségben egyaránt néha besűrűsödő és kicsapódó indulat ténye.
Ezzel a letűnt századra akasztható jelzőnek akár békét is hagyhatunk, úgyis elbúcsúzott már szegény, és jelzőkkel úgy teleaggatva a jövő korok örömére vagy kárörömére, mint valami karácsonyfa. „Mindig így volt e világi élet”, századnyi szegmentumait mérni áltudományos pepecselés. Ezzel nem nyugtathatjuk magunkat persze, de ne is essünk abba a fénytörési bűvöletbe, hogy a mi egzisztenciális élményünk feltétlenül világrekord is. Mert józan eszű mai embert nem hat meg más, csak állandóan új meg új veszélybe sodort érdekei testének-lelkének, tovább sanyargatott gyermekeinek és tovább korlátozott vágyainak.
Pipin herceg és Albinus mester
Pipin: Mi a betű? – Albinus: A történelem megőrzője. – És mi a szó? – A lélek elárulója. – Ki nemzi a szót? – Hát a nyelv. – És mi a nyelv? – A levegő ostora. – Mi hát a levegő? – Az élet fenntartója. – Mi az élet? – A boldogok vigalma, a nyomorultak gyásza, a halál bevárása. – Mi a halál? – Bizonytalan vándorlás, az élők siralma, az ember haramiája. – Mi az ember? – A halál rabja, átutazó vándor, mindenütt vendég… – És milyen az állapota? – Amilyen a mécsvilágé a szélben. – Hol van a helye? – Hat fal között. – Melyek azok? – A fent, a lent, elöl, hátul, jobbról és balról. – Hányféle módon változhat? – Hatféle módon. – Melyek azok? – Éhség és jóllakás, pihenés és munka, ébrenlét és álom. – Mi az ég? – Forgó gömb. – Mi a Nap? – A földkerekség fénye, az ég szépsége, a természet bája, a nappal ékessége, órák osztója. – Mi a Hold? – Az ég szeme, a harmat adója, időjárás jóslója. – Mik a csillagok? – A magasság festményei, az éj ékességei, hajósok kalauza. – Mi az eső? – A Föld megtermékenyítője, a termés létrehozója. – Mi a szél? – A levegő megrázkódtatása, vizek mozgatója, a föld szárítója. – Mi a föld? – A növények anyja, élők táplálója, az élet éléstára, mindnyájunk sírja. – Mi a tenger? – A merészség útja, a föld határa, országok felosztója, folyók szállása, záporok forrása… – Mi a folyó? – Szüntelen mozgás, a Nap üdítője, a föld öntözője. – Mi a víz? – Az élet támogatója, a szenny tisztítója. – Mi a tűz? – Fokozott melegség, a gyümölcs érlelője. – Mi a fagy? – A fű ellensége, a lomb megrontója, a föld bilincse. – Mi a hó? – Száraz víz. – Mi a tél? – A nyár száműzetése. – Mi az ősz? – Az év magtára. – Mi az év? – A világ négyes fogata. – Ki vezeti? – Az éjjel és a nappal, a hideg és a meleg. – Ki a kocsisa? – A Nap és a Hold. – Hány palotája van? – Tizenkettő…
(Fenti írások megjelentek a Napút 2008/3-4. számaiban.)
Ezek is érdekelhetik!
A műfordításról (1.) →
Budapesti szegletek (10.) →
Budapesti szegletek (9.) →
