Wolfgang Borchert: A cseresznye
A falon túlról csörömpölés hallatszott. Most megeszi az összes cseresznyét, amit nekem tettek félre, gondolta. Pedig én vagyok az, akinek láza van. Anya szándékosan rakta ki a cseresznyét az ablak elé, hogy jól hűljön le. Apa pedig most elejtette a poharat. És nekem lázam van. A beteg felállt. Lassan araszolt előre a fal mentén. Aztán az ajtón át látta, hogy az apa a földön ül. Merő cseresznyelé volt a keze. Merő cseresznyelé, gondolta a beteg, az van rajta mindenhol. Cseresznye. Pedig nekem tartogatták, hogy megegyem. Hisz nekem van lázam. Az egész keze merő cseresznyelé. Bizonyára jól lehűlt már a cseresznye. Hisz anya szándékosan rakta ki az ablak elé. A lázam végett. Erre föl apa megeszi nekem az összeset. És most ott ül a földön, és merő cseresznyelé a keze. Nekem pedig lázam van. Neki viszont ott van a kezén a hideg cseresznyelé. A finom hideg cseresznyelé. Bizonyára teljesen lehűlt. Hiszen csakis ezért volt az ablak előtt. A lázam végett. Belekapaszkodott a kilincsbe. Amikor az megcsikordult, az apa felnézett. De hát, fiam, neked ágyban a helyed. Lázas vagy, fiam. Feküdj nyomban vissza az ágyba. Minden merő cseresznye, suttogta a beteg. Ránézett az apa kezére. Minden merő cseresznye.
Feküdj nyomban vissza az ágyba, fiam. Az apa megpróbált felállni, és eltorzult az arca. A kezéről csöpögött a lé. Merő cseresznye, suttogta a beteg. Mind az én cseresznyém. Lehűlt? kérdezte hangosan. Igen? Bizonyára már jól lehűlt, ugye? Hisz anya szándékosan rakta ki az ablak elé, hogy jól hűljön le. Hogy jól lehűljön.
Az apa gyámoltalanul nézett fel rá odalentről. Bágyadtan elmosolyodott. Nem bírok lábra állni, mosolygott, és eltorzult az arca. Nagyon ostoba helyzet, szó szerint nem tudok lábra állni. A beteg az ajtóba kapaszkodott. Az ajtó csendesen ide-oda moccant a beteg dülöngélésétől. Jól lehűlt már? suttogta, igen? Ugyanis elestem, mondta az apja. De nyilván csak az ijedtség teszi. Teljesen lebénultam, mosolygott. Csakis az ijedtségtől van. Mindjárt jobb lesz. Akkor majd visszaviszlek az ágyadba. Sürgősen vissza kell feküdnöd. A beteg az apa kezére nézett.
Á, semmiség az egész. Csak egy kis vágás. Mindjárt rendbejön. A bögre miatt van, legyintett az apa. Felnézett, és eltorzult az arca. Remélem, anya nem pöröl majd érte. Pont ezt a bögrét imádta annyira. Én meg most összetörtem. Éppen ezt a bögrét, amit annyira szeretett. Ki akartam öblíteni, s közben elcsúsztam. Csak ki akartam öblíteni egy kis hideg vízzel, hogy aztán beletegyem a cseresznyédet. Egy üvegpohárral nehéz bánni ágyban fekve. Azzal ágyban fekve nehezen tud bánni az ember.
A beteg az apa kezére nézett. A cseresznye, suttogta, a cseresznyém? Az apa újfent megpróbált lábra állni. Mindjárt hozom, mondta. Mindjárt, fiam. Menj vissza gyorsan az ágyba a lázaddal. Máris hozom a cseresznyédet. Még mindig ott van az ablak előtt, hogy jól lehűljön. Azonnal hozom. A beteg a fal mentén visszabotorkált az ágyához. Amikor az apa bejött a cseresznyével, mélyen a takaró alá rejtette a fejét.
Szalai Lajos fordítása
Illusztráció: Cseresznye (pixabay.com)
Cimkék: műfordítás, próza
