Szentmiklósi Tamás: Dörmögő (1.)
KÉSÉS
Az éjszakai lapzárta után érkezett a hír, hogy megszűnik a lap.
*
IDŐTLENSÉG
Megakad a szemem az éttermi feliraton: REGGELI EGÉSZ NAP KAPHATÓ!
*
ÁLLÁSHIRDETÉS
Levélbomba-küldő szolgálat keres alkalmi munkára fiatal, ambiciózus, büntetlen előéletű kézbesítőt.
*
RENDELŐI REND
„Kérjük, kopogással ne zavarják a rendelést! A betegek fogadása és ellátása elhalálozási sorrendben történik!”
*
DROGHASZNÁLATI ÚTMUTATÓ
Használat után a szer fogyasztója felrázandó!
*
KÓRHÁZI HELYZETKÉP
Sok sebből vérzik a sebészeti osztály.
*
TEMETŐI KIÍRÁS
Temetés után reklamációt csak az elhunyttól fogadunk el! (Igazgatóság)
*
VONATON
Az ablakon kihajolni és közben teli torokból a kormányt szidni tilos és életveszélyes, de jólesik!
*
KARRIERÉPÍTÉS
A lejtőn nem lehet megállni – ha vinni akarod valamire.
*
VÉDŐITAL
Szeszes ital, amit az iszákosok azért isznak, hogy védjék magukat a megoldhatatlannak látszó konfliktusokkal szemben.
*
ÁLLÁSHIRDETÉS
Nevelési tanácsadó szolgálat keres gyermektelen munkatársat.
*
FELHÍVÁS
Keresem a képen látható, Pamacs névre hallgató pincsimet. Legutóbb a Móricz Zsigmond körtéren bukkant fel nagymamám társaságában, aki egyébként szintén eltűnt.
*
ÁLSZEMÉREM
Van egy kultúra, amelyben a félszeműeket egy ősi temetkezési szokás szerint hantolják el. Az elhunyt műszemére pénzérmét helyeznek, hogy gazdag legyen a túlvilágon. Ez az érem az úgynevezett álszemérem.
*
GYORS OLVASNIVALÓ
A gyorsétteremben, ahol gyorsan készült szendvicset evett, néhány másodperc erejéig eltűnődött azon, hogy milyen gyorsan eliramlik az élet. Ám gyorsan elűzte balsejtelmeit. Gyorsan befejezte az evést, gyorsan megtörölte a száját a szalvétával, gyorsan kiment, hogy gyorsan könnyítsen magán, majd gyorsan fizetett, hogy gyorsan autóba üljön. A kocsiba huppanva gyorsan elintézett néhány telefont, majd beletaposott a gázba, hogy gyorsan hazaérjen. Útközben a rendőrök leintették – és gyorshajtásért megbüntették.
*
GYORSULÓ IDŐ
Eszeveszett tempóban gyorsul az idő az életemben. Ha nem csal az emlékezetem, nem is olyan régen sarlatán kurzusok még azzal reklámozták magukat, hogy ha rájuk bízod magad, egy hónapon belül folyékonyan beszélhetsz angolul. A legújabb hirdetések már azzal kecsegtetnek, hogy ha nem sajnálod rá a pénzt, két órán belül úgy beszélhetsz, akár egy született angol.
*
MEGFIGYELÉS
Egy fogyasztói társadalomban egyre kevesebben ismerik a fogyasztói társadalom fogalmát.
*
XXI. SZÁZADI MESE
„Ügyvéd úr, ha kihozza a börtönből az adócsalással vádolt lányomat, feleségül veheti és megkaphatja a részvényeim felét!”
*
ÖNBIZALOM
Egy barátom szeret okoskodni. Bármiről beszélgetünk, nincs az a téma, amelyről ne nyilvánítaná ki sommás véleményét. – Te aztán tényleg mindenhez értesz! – vetem oda neki egyszer ironikusan. – Mindenhez IS! – riposztozik röhögve.
*
RÖVIDÍTÉS
– Te milyen vallású vagy?
– R. k.
– Római katolikus?
– Nem, rendesen körülmetélt.
*
KIJÓZANODÁS
Nagyon megváltozott. Már nem tud hinni abban, hogy az ember megváltozhat.
*
„AZ ÁLMATLANSÁG KÓRJA”
Sokszor elképzelek egy kocsmát, melyet én nyitottam meg, én üzemeltetek, s ahol egyáltalán mindenért én vagyok felelős. Én döntöm el, hogy miféle italok kaphatók, miféle zene szól, miközben a vendégek iszogatnak, természetesen az én ízlésemet dicséri vagy teszi nevetségessé az enteriőr, de, ad absurdum, még az is rajtam múlik, hogy legalábbis meghatározott napokon kik foglalhatnak helyet az asztaloknál. Ha én kocsmáros lennék, az én képzeletbeli kocsmámban lennének napok, amelyeken csakis illusztris, kifejezetten az adott alkalomra várt vendégek léphetnének be. Képzelj el egy estét, Olvasó, egy szigorúan zártkörű, persze, időtől és helytől független estét, melyen, mondjuk, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes, Gelléri Andor Endre, Rejtő Jenő, Jaroslav Hašek, Bohumil Hrabal, Isaac Bashevis Singer és társaik közt jelen van Gabriel García Márquez is. Utóbbi, ki tudja, hány pohár ital elfogyasztása után, nem bír magával, a társaság többi tagját csendre intve előveszi egyik kötetét, és felolvas belőle.
Tegyük fel azt is, hogy az én képzeletbeli kocsmám valamikor a kilencvenes évek közepén nyílt meg. A kocsmán kívüli világ tele várakozással, csodavárással. Benn az én kocsmámban az én bölcseim csak ücsörögnek, fújják a füstöt, emelgetik poharaikat, és meg sem fordul a fejükben, hogy kitegyék a lábukat az utcára, ahol lázas látnokok, fantazmagóriás futóbolondok, vérgőzös vágyálmokat kergető álmessiások, lobogó tekintetű és hajú ábrándhajhászok futkorásznak. Mi arról, ami odakint zajlik, tudomást sem veszünk, csendben poharazgatunk, néha-néha összenézünk, el-elfintorodunk, amikor a kinti zaj megcsapja fülünket, de különben a fülünk botját sem mozdítjuk, élvezzük tovább egymás társaságát. Erre mi történik, ez a sötétképű kolumbiai előveszi az egyik kötetét, Száz év magány a címe, s felolvas belőle. Valami Macondo nevű faluról szól, melynek lakóit egyik napról a másikra megtámadja az álmatlanság kórja. A járvány az egész falut megfertőzi. Hiába forgolódik mindenki éjjel az ágyában a falu lakói közül, senki nem bír elaludni. Másnap viszont mindenki olyan pihenten kel fel, hogy semmire sem emlékezik a rossz éjszakából. „… az álmatlansági kórban nem az a legszörnyűbb, hogy az ember képtelen aludni, hiszen a test nem érez semmilyen fáradtságot, hanem egy ennél még súlyosabb tünet, amely előbb-utóbb kérlelhetetlenül jelentkezik: a feledés. Tudniillik, amikor a beteg már megszokta az állandó virrasztást, elméjéből kezdenek kihullani a gyerekkori emlékek, majd a dolgok elnevezése és fogalma, végül pedig az emberek azonosítására is képtelenné vélik, sőt, a tulajdon énjét sem ismeri többé, és valamiféle múlt nélküli bambaságba süllyed.” (Gabriel García Márquez: Száz év magány, Magvető, Budapest, 1971, 42. o., ford. Székács Vera). Idővel a falu lakói eljutnak odáig, hogy minden kitörlődik az agyukból, a végén már a teheneikre is kénytelenek ráírni, hogy meg kell őket fejni, mert tejet adnak, a tejet pedig fel kell forralni, majd kávét beleönteni, hogy tejeskávé legyen belőle.
Márquez felolvasását hallgatva legszívesebben elordítanám magam, hogy hagyja abba, de nem lehet, tiszteletben kell tartanom vendégeim rigolyáit. Lopva körülnézek, mert felettébb érdekelnek díszvendégeim eme nem akármilyen pillanatban. Nos, Krúdy busa fejét nem emeli föl az asztalról, de amint véget ér a felolvasás, kinyúl a kezével a poharához, a szájához közelíti, s tartalmát torkába üríti. Karinthy öklével az asztalra sújt, körbehordozza tekintetét, horkant egyet, majd az asztalra borul. Gelléri leveszi szemüvegét, az abrosszal tisztogatja, s közli, hogy mindjárt jön, fel kell hívnia egy hölgyet. Rejtő sejtelmesen mosolyog, belekezd egy viccbe, de félúton abbahagyja, s kifejezéstelen arccal mered maga elé. Hašek hunyorog, mint aki nem tudja, mitévő legyen, aztán sóhajt egyet, s belekortyol italába. Hrabal, aki amúgy nagy mókamester hírében áll, magába roskad, s még egy sört rendel a nagymellű pincérnőtől. Singer ártatlan szemekkel néz, ádámcsutkája feltűnően mozog, eleresztene egy jiddis bölcsességet, de nem jön ki hang a torkán. A társaság ébren lévő tagjai mind-mind rám meresztik a szemüket, hiába próbálok, nem tudok kitérni a tekintetek elől. Érzem, hogy most minden rajtam áll vagy bukik.
– Záróra – közlöm velük halkan, de ellentmondást nem tűrően.
Illusztráció: Köves Tamás grafikája (2016)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
