Géczi János: A vigasz háza
Amikor ott jár s belép
a kizárólag férfiak által használható ajtón, elfogy a levegője. A berendezési tárgyaknak olyan kontúros kiterjedése van – pontosan érzékeli, csak épp nem hiszi el! – amilyennel azok egyike sem rendelkezhet. Ugyan a teremben, ahol áll, koránt sincs mindnek fénypereme, de az ismeretlen eredetű fényforrásból valahánynak jut. Az anyag – számba veszi: fa, fém, üveg, vakolat, textil, papír és bőr – valamennyi formájából belső, a tapasztalati világban ismeretlen derengés árad. Saját fénye van.
Az Ipad-del egyetlen felvételt készít.
Álló téglalap alakú fénykép. Jelentős tömeg befogadására képes – a felvétel pillanatában üres – közösségi terem. A szemközti fal két boltíves ablakán át ahogyan bezuhan, úgy hasal sűrű tömbjeiben a kőpadlón s a rajta nyugvó berendezési tárgyak vízszintes síkjain a napfény. Jól láthatóan nappal van. A beszüremlő sugaraktól leterítetlen, árnyékban maradó részek azonban kék, még áthatóbb fényben fürdenek.
A teljes szélességében áttekinthető falon a két, sarokhoz húzódó – nyolc-nyolc rekeszű, ívelt tetejű – ablak között tengely-szimmetrikusan fölrakott, gazdag mintázatú, áttört – vakolatból? fémlapból? fából? készített – díszítmény. Középütt két-két oszloppal közrefogott, fekete bársonnyal eltakart fülke: leomló függönyén a frigyszekrény ábrájának hímzésével.
A terem három, nyírfából – vagy ahhoz hasonlatos, világos deszkából – ácsolt-esztergált padsorában összesen hatvannyolc férfi helyezkedhet el. Valószínűtlenül széles ülő- illetve asztallappal ellátott valamennyi – amúgy azonos méretű – ülőhely. Vagy, mert a rájuk telepedők korpulensnek képzeltek, vagy, mivel ültükben is intenzív mozgásúak, kézzel-lábbal gesztikulálnak. A test mozgatása hozzátartozhat az ültőhelyben végzett közösségi jelenléthez. Mindezekhez szükséges a megfelelő kiterjedésű – az átlagos férfitestnél terjedelmesebb – tér.
A vezető képi motívumok között, a fényképfelvétel jobb oldalán megfigyelhető még egy emelvény részlete. A Tóra-felolvasás céljára szolgáló bima – az ortodox hagyomány számára is elfogadható módon – pontosan középre került. Ugyancsak hasábos kialakítással készült, s egy kétoldalt néhány lépcsővel megközelíthető emelvényen kap helyet: építményéből szintén csak egy keskeny szelet a kivehető. A bima korlátja derékig ha ér, s íves, díszes konzolok tartják tetőzetét. Fölötte a magasban, a zsinagóga fedélszerkezetének henger alakú nyílásában körös-körül ablakok. Azokon át jut fényhez a központi rész.
A fekete kárpittal lefüggönyözött, bársonyának feltűnő hímzésével könnyen azonosítható frigyszekrény (s a mellette feltételezhetően megtalálható szertartási kelléktároló Áron-szekrény), a mizrah-emelvény, valamint a csarnoknyi terem közepén magasodó bima együttese igazolja, hogy a felvétel a zsidók gyülekezeti helyén, zsinagógában készült. Amint azt ugyancsak tapasztalhatja a kép nézője, hogy ez a tér, legyenek vagy ne legyenek benne hívők, a várakozás helye. Maga az isten itt nem látható – de érzékelhető.
A fény: a fehér, a kék nem mossa, maszatolja el a többi színt.
A benapozott tér alapkarakterét az üvegfelületek és a fali díszítmények égszínkékje, a falak puritán fehérje és a politúrozott fabútorzat pácolatlan nyerssárgája adja. A három vezető kolorit itt-ott kiegészül egyéb színekkel (a jobb sarok mellett a fal mellé állított két karosszék kárpitjának bíborszínével, a fekete félkörfüggöny mellett őrt álló, két-két karcsú, korinthoszi főben végződő oszlop spirális díszítményeinek és a közéjük csúsztatott panelek növényeinek valósághű árnyalataival: a szőlőfürtök zöldjével, a fügék barnáival, a gránátalmák bronzvörösével). Harmonikusan illeszkednek a környező színvilághoz, összhatását mintegy megsokszorozzák. A kéknek a halványtól a sötétig, a sárgának a csontszíntől az aranyon és a narancson át egészen a barna változataiig megtalálható millió s még egy árnyalata. Egyedül a fehérnek nem lelhető fel nagyszámú fajtája, még kevésbé a feketének, amellyel a táblafeliratok betűi készültek.
A fémrozettáktól, a fémlemezből vágott és a fémesre festett falminták arany-ezüstjeitől csillogó, az ablakkeretekbe illesztett, bensőjüktől ragyogó üvegképek növelik a fénykékek eleganciáját és pompáját.
A mennyei kékség fokozására egyéb módokon is törekszenek az épület készítői és használói. Lehetetlen megkülönböztetni, hogy azúrtól vagy lapis lazulitól származik-e a tündökletes kékség. De hogy egyiktől sem?! Ledfények, fényszalagok, fénycsövek, a bútorok peremén futó fényfonalak, üveglapok alól elővilágló, gondos mintázatba rendezett izzószálak hidegkék fényétől származik a kolorit! A hatvanas évek Whalt Disney rajzfilmeiből és a lepukkadtságukat rejtegető lokálok neonjainak hangulatvilágításából ismerhetőek? A koralloknak helyet adó, mélytengeri világot bemutató akváriumokból? Vagy a röntgenfelvételek készítésére szolgáló kórházi szobákból?
Innen is, onnan is. Leginkább a kisázsiai, az arábiai, az észak-afrikai bazárok és a mélyükbe húzódó apró kávézók éjszakai világítását idézik. Az azúr csempékkel borított moszlim városok ócska fénydíszítését. Azerbajdzsán síita moszlimjainak mecsetjeit. Amennyire érthető, hogy a festészetet és a szobrászatot nem ismerő iszlám művészetben a mozaikfestészet sajátos technikája szerint él a megvilágítás agyafúrt lehetőségeivel, és az áttört felületek nyújtotta fény-árnyék alkalmazásával állít elő metafizikai hatást, annyira magyarázatra szorul az ebben a zsinagógában.
Tehát nappal, annak is korai szakaszában exponálódik a felvétel. A naptári időpont és a földrajzi helyszín sem marad homályban; ahogyan a legtöbb digitális felvételen, olvasható a megjegyzés, a képfelület jobb sarkában, krómsárgán: 2018. április 17, Tirat Carmel. A terem berendezéséből következik, hogy zsinagogális teret ábrázol. Ugyanezt igazolja a felirat: Beit Tanchum zsinagóga. Izrael. Végtére is, jó ez a szó-sorrend: a Kaukázusból érkezett zsidók által megépített Beit Tanchum (A vigasz háza) zsinagóga nem valamelyik – így egyetlen – város, hanem Izrael része.
Maga Tirat Carmel Haifa önálló, egykor arabok lakta, mára multikulturális peremvárosainak egyike, annak ellenére, hogy a központi nagyvárostól független önkormányzata van. Haifának és a környező Kármel-hegynek perzsa, görög, arab, héber, muszlim és keresztény szent könyvekben egyaránt akad említése. Egyúttal jelzik azt is, hogy történelme zaklatott és semmilyen egyértelmű igazsággal nem rendelkezik.
Haifa mindamellett Izrael legészakibb tengerparti városa, bármelyik pontjáról átlátni Libanon hegyeire.
Amint az sem mellékes, hogy számos testvérvárosa van: Marrákes, Portsmouth, a londoni Hackney, Newcastle, Marseille, Antwerpen, a dániai Aalbord, Bréma, Erfurt, Düsseldorf, Mainz, Limassol, Odessza, Sanghaj, Boston, Lexington, Fort Lauderdale, San Francisco, Palm Sesert, Manila, Fokváros, az argentinai Rosario. S peremterületeivel együtt még seregnyibb. A tizennyolc ezer lakosú Tirat Carmelnek – példának okául – a francia Maurepas, a német Monheim és a magyar Veszprém. Azaz, majd az összes városi település, ahonnan a zsidók idetelepedtek.
A Kánaán-földi Kármel-hegy egyik völgyében húzódott meg Illés próféta, s ugyan a magaslat a nevében a kert szót viseli, a kármeliták rendjéről inkább ismert. A kármeliták Illés szelleméhez úgy lettek hűek, hogy nem neveznek meg rendalapítót. Az ókori egyházatyák elveit követik, amelyek útmutatása szerint, mivel istennek van megtestesülése, lehetséges ábrázolható megjelenése is.
De nem keresztény templomban, hanem a kereszténységnél régebbi zsidó hitnek épített helyszínen készül a felvétel. A térszerkezetnek, a berendezéseknek, a tárgyi és képi szimbólumoknak útmutatásával kútmély múltba tekintünk vissza – hogy egyidejűleg a jövőbe lássunk. Ahogyan egy kútba nézve egyszerre érzékelhető az égbolttól kék vízfelszín és a kútgyűrűk ölelte levegőoszlop páratört opálszíne, éppen úgy szembesül a néző azzal, hogy e kolorit-gazdag térre mégsem a szemnek megtapasztalható színek a jellemzőek, hanem a kékek révén létrejövő rejtett fény. Nem a tárgyak jelenítik meg a tér eszenciáját, hanem a tárgyak hangsúlyozott sajátosságaiból és azok együtteséből születik meg a Kaukázusból nyugatra került – itt csak orosznak nevezett – zsidóknak a vigaszt adó világosság.
Illusztráció: Beit Tanchum zsinagóga (fotó: Géczi János)
Ezek is érdekelhetik!
Peter Sloterdijk: Foucault (részlet) →
Merza József: Akiket a történelem szele megcsapott →
Peter Sloterdijk: Jean-Paul Sartre →
