Napút-köszöntők (2.)
Balázs Géza
Otthon gyakran azzal “húznak”, hogy ha öreg leszek, és már alig érdeklődöm a világ dolgai iránt, akkor is minduntalan azt fogom nyökögni: “Kérem a Naputamat…” A Napút olvasása, lapozgatása rendszeres tevékenységem. A Napút betölti, beragyogja a lakást. Bölcsészként, filológusként értelemszerűen szövegmániás, olvasás-írás mániás vagyok. A Napútban azt szeretem, hogy sokszínű. Egyben van benne szépség és okosság. Szépirodalom és ismeretterjesztés. Azt is szeretem benne, hogy nem fekete és fehér. Nincs benne két Magyarország. Legalábbis nem tűnik föl. Mindez rendkívül tudatos és áldozatos szerkesztői munkát takar. Süssön még sokáig a Nap(út)!
Széles Klára
A lap évkönyvében enigmatikus helyen található kiemelés: „Az igaz ember a nap útját járja, tartja a keleti mondás.” S ha figyelemmel kísérjük a Napút egyedi szerkesztési elveit, megpróbáljuk rekonstruálni lap-társaitól alapvetően megkülönböztető jellegzetességeit, ugyancsak eligazító, közös jegynek mutatkozik az a „szélesség”, amely „az ég derekán keresztül” — feszül? Húzódik? Amelyet tehát egy „út”-nak kell elképzelnünk, a Nap útjának, s amely — a másutt idézett, elfogadott keleti mondással egybevetve – mintája, megfelelője az „igaz ember” útjának. Ars poetica és élet-poétika a Napút, alkotóknak és befogadóknak egyaránt szól a „naputasság” hívása. Sőt, az orgánum folyamatosan munkálkodik azon is, hogy szándékos, véletlen alkalmakat teremtsen a naputasok személyes találkozásaira. Olyan emberek, életutak kereszteződéseire is teremt lehetőségeket, amelyek egymástól ugyancsak távol eső pályákon mozognak, aligha ütköznek, miközben tevékenységeik, kortárs-voltuk mélyén ott rejlik a közös indíttatás, kitartás, életvitel hasonló lelki, etikai ösztökéje. „Találkozni jó” – szerepel a lapalapító, főszerkesztő, szellemi gazda: Szondi György biztató meggyőződése az egyes könyvek, lapszámok – többnyire kiállítással, zenés, vetítéses műsorral, falatozással, kortyintással egybekötött — bemutatóira szóló meghívókon.
S hogy ez, a „naputasság” jegyében zajló találkozás mennyire eltér az egyéb, ismert társasági érintkezésektől, mert ennek köre a határtalanságig tágas, gazdag, és gazdagítható — arról a Napút egyik legsajátságosabb jelensége — mondhatjuk: a szerkesztő találmánya tanúskodhat ékesen: a 70 évesek nemzedékeire irányított rendszeres figyelem. Sem az irodalom- sem a kultúrtörténetben nem tudok hasonló kezdeményezésről, holott, most, megismerve, mennyire kézenfekvőnek tűnhet. Mennyire evidens, hogy 70-éves korra bizonyára beérhet egy-egy munkás élet termése, eredménye. Mennyire alkalmas távlat arra, hogy számbavételre kerülhessenek, s váratlan párhuzamként egymás mellett is látszóvá válhassanak egy-egy társadalom, nemzet „jelesei”, azok, akik nemcsak felesküdtek hajdan a szüntelen építő, alkotó mindennapokra, hanem a telő évtizedek során kitartóan be is váltották ezt az esküt.
Jankovics Marcell
Nem tudom, mióta, de sok éve már, folyamatosan kapom a Napút számait. Szeretem ezt a folyóiratot. Tetszik a formája, mérete, a betűzete s az a finom megoldás, ahogy a borítóra rapportált jelekkel utalnak a szám tartalmára. Sok mindent elolvasok belőle, bevallom, a mellékletét ritkán. Mindig kíváncsian várom, a következő számban mivel rukkol elő. Gyakori tematikus számait különösen szeretem.
*
Két éve, decemberben köszöntöttem az irodalom végvári vitézét, a Nap útján járó Szondi Györgyöt, a lap dicséretét zengve. Nem emlékszem már, mi volt az apropója. Most tudom, mert fölhívta rá a figyelmemet. 20. születésnapját ünnepli. A Napút. Isten éltesse alkotójával együtt!
Hadd mondjak néhány mennyiségi adatot:
200 tematikus szám, közel kilencezer szerző, köztük 800 képzőművész, 1800 jeles hetvenéves, 26500 oldal — az 1600 színes melléklet nélkül –, 130 + 10 (Káva Téka) füzetmelléklet … Tanultuk, mert muszáj volt, megmaradt, mert gyerekek voltunk, s ahogy mondják, a gyerekkori emlékek a legtartósabbak: „a mennyiség átcsap minőségbe és megfordítva” (Engels).
Öröm látni a sok nagy számot, örülünk tehát a mennyiségnek is, ami a lap létezésének, folytonosságának a bizonyítéka, de a minősége nem a mennyiségének köszönhető. Viszont ez esetben fordítva igaz Engels Blickfangja. A Napút a minőségének köszönheti – és persze, Szondi Györgynek –, hogy mennyisége is van.
Olvasom az Olvasatban, hogy Szondi várkapitány lassan (3 év múlva) „letészi a lantot”. Átadja apródjainak? Ez esetben a lant nem a költőé, hanem a szerkesztőé, ő inkább hangszert cserél, szerencsére többfélén is játszik, fölveszi az alkotóét, s ha, úgy hozza kedve, a tudósét. Végre! suttogom együttérzőn, hisz’ megértem őt. A szerkesztés áldozat, önfeláldozás az irodalom sáncain, lemondást jelent az alkotásról, van másik hősi példa rá: Oláh János. Csak az „apródok” lantja zengjen majd úgy, mint az övé. Kívánok neki hozzá való erőt, ihletett kedvet, de azért félszemét ne vegye le fölépített „palánkjáról”. Szeretném megérni a Napút 25. születésnapját.
Szakolczay Lajos
Az ég derekán keresztül valami fénylik. Hihetetlen erővel. Mi más volna az, mint a Napút. Szondi Gyuri szüleménye. Vele kel, vele fekszik, lehet, hogy már meg is kérte a kezét. Mindannyiunknak ilyen menyasszonyt kívánok! Csecseset (26500 nyomtatott oldal), farosat (130 Káva Téka-füzetmelléklet), mert tudja az értékét, önmagát pirospozsgásan kínálót (1600 színes képzőművészeti oldal).
Amelynek a fénye, fanyar borral és dióval kínálva a delikvenst, a szemünkbe süt. Kohó-meleggel izgatva-táplálva a látásközpontot; még az is észreveszi a dinamikus sugárzást, akinek nincs kedve szellemi dolgokkal bíbelődni. Mert a húsz év, amióta létezik a Szondi-körtánc, a szívünkbe mart. Eget és földet passzított egymáshoz, a hazát és a nagyvilágot szólította a parkettre.
Város, falu, fiú, lány, napkelte és alkonyat, történelem, szociológia, néprajz, ökológia, pedagógia, mitológia, csillagászat, várostervezés, építészet, politika, szabadságharc, 1948, 1956, gulágok, évfordulók, mártírok, kézművesek és filozófiai szállongók, irodalom, képzőművészet, színház, zene, sport, kisebbség és többség, széppróza, vers, esszé, kritika, vallomás, panaszolkodás, ennek-annak dicsérete, Közép-Európa és Kelet, hazánk és Nyugat, hexameter és haiku, nyújtott és rövidített (akárcsak egy jó szabásminta), magas és alacsony, piros is, és fehér is meg zöld is, a megannyi bolgár színről nem is beszélve, és még ki tudja mennyi határtalan küzdelem, öröm és bú, bűnmegvalló jóság utazik a NAPÚT nevű batáron (érzékelésünk űrhajóján). A kalauz nem csenget, örök a folyam!
Szondi Gyuri fáradtan, de égő szemekkel, jön a hátizsákjával, ki tudja mely Himaláját bebarangolva, és hozza nekünk a tudást. Az örömet, a hívó szót. Ezren, tízezren, százezren dicsérik nem mindennapi, csak az őrültekre jellemző munkáját. Mert volt-e a honban olyan intézmény – a Ki kicsoda évekkel ezelőtt megszűnt –, amely magához ölelte, szavukat is meghallgatva, a hetvenéveseket? A Napút, dokumentumhűsége elsőrangú, megtette. Szolgálva az oly sok helyről hiányzó emberséget.
A sosem hivatalos Napút, a munka meghozza gyümölcsét, egyszer csak hivatalos lett. Megkerülhetetlen. Ami más folyóiratban nincs, az mind benne van. Kiegészítő és teremtő szelleme letagadhatatlan. Sokunknak akkor nyújtott menedéket, amikor dörgött az ég, a folyók visszafelé kezdtek folyni, a ragacsos földbe beleragadt a csizma.
A korán eltávozott Prágai Tamást siratva, hadd soroljam föl azoknak a nevét, akik rovatokat, szövegeket gondozva Szondi Gyuri munkatársaként rengeteget tettek azért, hogy a húszéves Napút a legszebb arcát mutassa. Bába Szilvia, Babics Imre, Balázs Géza, Bognár Antal, Elek Szilvia, Hlavacska András, Kovács Ildikó, Sebeők János, Szondi Bence, Toót-Holló Tamás, Wehner Tibor.
Előttük is kalapot emelünk, hiszen azért munkálkodtak, hogy a fény még fényesebb legyen.
Isten éltesse a Napút gárdáját, Isten éltesse mindannyiunkat!
Illusztráció: Szakolczay Lajos (Kállay Kotász Zoltán fényképfelvétele, 2018)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
