Szaló Péter: Belső zarándok – gondolatok Baka Györgyi kötetéről
Karácsony Sándor azt állítja, hogy igenis van magyar filozófia „csak éppen hogy nem a magyar tudomány területén van a lelőhelye, hanem a magyar klasszikus költészet egyes remekeiben.” Mert „A mi lelki életünk – fejtegeti tovább – nem agyonkategorizált és agyonkonzervált, hanem egységes és élő. Bennünk nem vált szét a tudás és a költészet. A mi igazi tudósaink mindig költők is egy kicsit, költőink viszont tudósok, nem csak műkedvelők.” „Mindaz, ami hamisítatlan és örök értékű költészet, az a maga egészében és valóságában filozófia is mindig egy kicsit.”
Karácsony Sándor gondolatai jutottak eszembe Baka Györgyi verseit olvasván. Költészetnek igazi költészet, amiben oly mélységek tárulnak fel, amit csak igazi tudás, filozófia birtokában lehet megjeleníteni. Mert koherens világkép van mögötte. A lírai, szépen megformált sorok, az illatokat és hangulatokat megidéző szavak messze többek izgató nyelvi leleménynél. Filozófia ez Karácsony Sándor-i minőségben.
Érzéki és szellemi egyben e kötet, amit nem nehéz felfedezni az alig pár tucatnyi verset tartalmazó kötetben. De hogy az érzéki és a szellemi mennyire egy, és hogy mennyire egy tőről fakad, arra a Letenném. c. verse szolgál ékes bizonyságul. A vers gyönyörű! Megformálása, finom rejtettsége, többértelműsége önmagában adja irodalmi értékét. De örök értékű költészetté önvallomása teszi, a belső vívódás, hiszen a szellemi és az érzéki harcban áll egymással.
Uram – fohászkodik, jelezve törekvése irányát, de beismerve törtségét, testbe zártságát. „Végsőkig hordozom keresztem lobogó természetem”, mely „hozzám nőtt mint kopott bőröm”. Hogy miről is beszél, megtudhatjuk a kötet más érzéki és lírai verseiből. Letenné már e keresztet, a szenvedélyt, de hordja „míg vissza nem veszed lélegzetedbe lélegzetem”. Letenné szinte bűnbocsánatért esedezve, de mégsem teszi. Mert mégis csak ez ő maga, ez a szenvedély. Ez az érzéki világ mindenestül az övé. Az érzéki világ színei, a
„lenvirágkék ég
és halványviola
pára a víz fölött
leheletnyi zöld”
(balatoni azúr),
a virágok, a szél meleg lehelete, az elemek, a fénylő kristályok, a csobogó patakvíz, a levendula mályva turbolyamenta olaja. Ez önmaga nőisége vágyaival, odaadásával és feloldódásával.
A feloldódás, az elengedés már kivezet az érzéki világból a létfelettibe. Azaz az érzéki szenvedély olyan kereszt, ami a megváltás keresztje is. A szenvedély legmagasabb izzásában a személyiség feloldódik, elvesztése kiemel a horizontális minőségekből, átemel egy magasabb létállapotba. Ettől válik lírája teljessé Karácsony Sándor gondolatai értelmében.
Baka Györgyit igazából csak a versein keresztül ismerem. Persze tudok pár dolgot munkásságáról, Hamvas Béla szellemiségének ápolásáról, e szellemi körhöz való kötődéséről Szabados Györgytől Miklóssy Endréig. De ezek csak morzsák. Versein keresztül azonban pontosan kirajzolódik személyisége. Ahogy Keresztes Szent János érzékien lobogó Istenszeretetét szerelmes szavakkal fejezi ki, Baka Györgyi más köteteiben is kétértelműen játszik az érzékiség isteni és emberi dimenzióival.
Hamvas Béla sem filozófus a nyugati gondolkodás axiómái szerint. De mégis az Karácsony Sándor észjárása szerint, mert megértett valamit az életből, megértett valamit a halálból, ráadásul annyit, amennyi ember számára lehetséges. Bormester Mihály Hamvas Béla Karneváljában rádöbben arra, hogy minden, ami vele történik és történt a századok alatt, az valójában egyetlen pillanat. Minden egyszerre történt és történik, valami végtelen szinkronitásban, mert az időnek nincs tartama. Minden egy – emlékezzünk Hérakleitosz-ra – az időben is.
„az álom úgy nyitogatja
csukja a jelen s jövő
kapuját mintha nem is
létezne széttagolt idő
mintha az ősképtől a képmásig
vezető végtelen tört/én/elemben
együtt ringna minden ami
volt és még eljövendő”
(Szendergés a százhalombattai halmok alatt)
Mintha – ezzel a szóval kissé elbizonytalanítja állításait. De ez nem bizonytalanság, hanem tudatlanság magabiztosságától való elhúzódás. Mert hogy mennyire alapélménye az idő ezen megélése, számtalan ponton adja tanúbizonyságát.
„tenyérnyi hely
folytonos kezdet
és egyben vég is”
(se hold se csillag)
„a pillanat előttibe
két végtelen között”
„idő s időtlen folytonos
dallamban összeolvad
elfúj a szél és visszahoz
fölzeng a hajnali zsolozsma”
(szüntelen jelenlét)
Címadó verse a Belső zarándok látszatra mintha egy életút lezárása lenne. De nem lezárás, nem egy Arany János-i elégia, hiszen számára a vég és a kezdet ugyanaz, végtelen spirál örvénylése. Az öt versszakot négy szóval tagolja:
„távolodom
…
lépdelek
…
szállok és végül
…
visszatérek”
Egy teljes élet állomásai ezek: „távolodom”: bele a világba, „lépdelek”: sodródik tovább, „szállok”: már felfelé emeli a horizontját, „visszatérek”: megbékél a sorssal.
„visszatérek
föladtam rég a támadást a védekezést
csak lélegzem a lét ölében
szavaim csenddé szövi a szél
ablakomon túl a hársfaágak
hullámzanak ritmikus csíkokban
illatuk áthatol a réseken”
Ez nem a megsemmisülés fájdalmas hangja, hanem az átlényegülésé. Amikor a harc véget ér, de nem kapitulál, hanem felismeri, hogy az a kisszerűség világa, mert számára magasabb szférák nyíltak meg.
Baka Györgyi keresetlen egyszerűséggel adja Janus Pannonius szájába mesterei önmagán átszűrt tanításait:
„Hitbéli Barátom, keresd az Isten képét magadban,
hagyj fel a külső kutakodással,
honnan a bú fakad s a szívöröm, Őt ott találod,
tisztasága tűzön is vízen is áthatol
teremtetlen mélysége megelőzi a kezdeteket
ha magadat Tőle nem választod el
nem fogsz reszketni többé születés és halál között!”
(Janus Pannonius tanácsa hitbéli testvéreihez)
A belső zarándoklat itt továbbvezet. Amit addig csak sejtetett, az megszemélyesítésre kerül: Ő! Ő, akinek nem lehet neve, az időfeletti, a teremtetlen, aki van. Akihez vissza lehet térni, akivel megvalósulhat a teljes egység, az unió mistica. Az örök befogadó, akitől legfeljebb te választod le magad, akit nem veszel észre, akinek te fordítasz hátat, ahogy a „visszájára fordult ember elrejti a lélek arcát”. Pedig
„minden forma az ő tükre
magamba nézek, ott van
sehol nem találom, Ő van”
(Szophia)
De ha csak lélegzel a lét tövében és nem kívül keresed Őt, hanem ráhagyatkozol, az élet drámája új megvilágítást kap, a halál nem a megsemmisülés többé, hanem feloldódás az örökben, az egyetlen, a tartam nélküli időpillanatban.
És ez is gyönyör forrása, ahogy a Metamorfózis c. versében idézi meg az idő és tér feletti pillanatot.
„Amikor már megközelíthetetlenek
vagyunk minden külsőnek,
kisodródtunk térből és időből,
akkor történik meg,
a legbelső feloldódás,
melynek gyönyöre
gyöngyházfényű, mézízű,
akár a fogantatásé,
lelkünk leveti magáról
az utolsó földi leplet is
mámorosan ismeri föl
valódi természetét.”
(Metamorfózis)
Őszinte, kitárulkozó és örömteli költészet Baka Györgyié. Örömben él az, aki tobzódik a virágok ezerféleségében, aki felfogja a lüktető csillagvilágok hatalmas lélegzetét, aki a tél végi kertben már a készülő színvarázs ébredését látja, aki sírva szeretve él itt, belül hordozva hazáját. Földöntúli elragadtatásban él, aki tud fohászkodni a megtagadotthoz, átélve a nemzet tragédiáját, amikor
„csak a tépett lyukas levelek
a szemfedőként ránk boruló
csend marad”.
(Fénykeresztek)
Az elhallgattatás csendje, az emberi tartás csendje mellett megidézi a földöntúli csendet, amit ki más áraszthatna maga körül, mint Hamvas Béla. Baka Györgyi Hamvas Béla emlékének szentelt bordala, Hamvas „Bor filozófiája” című esszéjének csodálatos párlata, igazi aszúesszenciája. Látjuk a diófa árnyékában a gyalult asztalt kenyérrel és sajttal, ahol a Jóisten fogyasztotta az uzsonnáját. A virágok és illatok övezte idill a csendben születik és ez a csend megszüli a transzcendencia csendjét. Minden együtt van: a bor, a másik személy, a kérdező, a válaszra rávezető és mindenek koronája a derű.
„szerény vendég érkezik
nevezetes névtelen
nézz a szemébe
…
figyelj magadba
és megérzed őt
csendet hoz
hűs zamatokat
bora tűzzel telt
mint a jól érlelt lélek
kérdéssel felel
nekünk kérdezőknek”
Nincs és nem is kell más útravaló, mint amivel a vers szolgál:
„költök szavait lélegezzük s igyunk
„a többit majd hozza a bor””
(Jázmin és olaj)
Budapest, 2018. július
Illusztráció: Baka Györgyi (2017)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Kovács katáng Ferenc: Padkára hajt, hogy fölriadjunk →
