Györgyi Csaba: Fellegek majálisa
Szép lesz.
Az öreg kolostorok menetrendszerinti irathangulatai, és a tavasszal is viselhető, őszi kabátok színei, perdülései megnyugtatták. Erre szükség is volt ezekben a fényes digitál-időkben, amikor már nem volt se Déli-sark, se Párizs. Semmi ilyesmi.
Mint mindenki ezen az egy ideje már forgó világtengelyen, ő is végleg megszabadult a kapcsolódások diktatúrájából, s az ölelések és a vigaszt adó illatok rabságából.
Mindig ott volt, ahol a teste.
Ha valami fájt, az akkor fájt, és nem máskor, mivel fájdalmat már nem emlék vagy szorongás idézett elő. Tulajdonképpen egyáltalán semmi nem idézett elő semmit. Világ? Rendben.
Az ujjbegyét, a retináját, a vérnyomását, az összes in- és outputját, egyszóval szinte mindenét érezte ez a vadonatszabad, mindörökké zászlótlan szenzorvilág. Úgy élt, ahogyan a többiek, tehát a múltat már ő is csak játszotta. Tudta például, hogy öt perc múlva egy hagyományos japán temetési szertartás ízét hordozó pogácsával lesz randevúja, s hogy addig még van ideje egy kicsit leülni, és az APÁM szót végre rendesen elmantrázni.
Ez volt a harmadik dolog, ami megnyugtatta: a szavak már nem jelentettek mást, csak saját magukat. Minden élet haladt a maga útján, egyik sem állt a másik elé vagy mögé. Minden élt, és játszotta, hogy vár valakit, valamit, vagyis leginkább valaminek a végét.
Ébren-álmodók lettek az emberek.
Kamcsatkától Lisszabonig. Nagymamával ebédelnek, tavak síkját próbálgatják a talpukkal, sőt néha még az arcukkal is. Az asztaloknál ücsörögve egymásra mosolyognak, hiszen értik egymást, s úgy bontogatják a kölcsönös megértést, mint egy helyes kis ajándékcsomagocskát.
A közösség megérkezett, éppen időben. Olyan még van, hogy a MÁSIK, de már megfelelő a módja. Van olyan is, hogy MI, viszont ELLEN-TI már egyáltalán nincs.
Hogyan lehetséges ez? Hát úgy, hogy minden feloldódott abban a vékonyka légtérben, amely akkoriban adatott, amikor az ablakok több fényt kezdtek beengedni. Mintha valami közelebb lökte volna az embert a lényeghez, amelynek előtereiben az áramló élet elevenen és szabályosan vidám.
Máris kész egy kapaszkodó: vidám,
vagyis derűs, mélyre beülő, tiszta szív, éppen megfelelő darabka, négyzetbe csinosan illeszkedő korongocska egy kihímzett, puha tasakban, álló idejű szoba fiók-mélyén.
Időközben elkészült egy másik kapaszkodó is, a mindig magas helyi értékű, könnyen átjárható, értő érintkezés.
Nézd, lassan már össze is érnek, üres kezem üres kezedhez. Elfelejtett, anyagtalan, tengeralatti művészet ez, amelynek akár hátat is lehet fordítani, ha megszólal mögöttünk egy ismerős hang.
Két épület közé vásznakat feszítettek ki.
Mivel már többször volt ilyen vászonkifeszítés, jelenleg több, párhuzamos történet is fut. Ezek itt a történetek hajói, s az épületek közé kifeszített vásznak vitorlák. Csak azok lehetnek, ugyan mi mások lennének?
Civilizációnk így halad előre.
Szélirányban, ahogyan az már lenni szokott.
Jó lenne már végre kijutni a tengerpartra.
Természetesen ehhez előbb még le kellene kapcsolni a gombjával a rádiót. Lekapcsolni és kidobni. Ha van örökre hátrahagyott dolgok udvara, akkor nagyon is oda.
Olyan szép és tágas az, hogy csak úgy, véletlenül még álmodni sem lehet róla, amikor ketten egyszerre mondják egymásnak: érj rám! Ebbe a gondolatba most szabad egyet beljebb lépni, kérem!
Szép fénytől fehéren izzani.
Köszönöm! Látja, hogy milyen színesek a járdám kövei, és hogy a hőmérsékletük is különböző? Némelyik alatt hűs a mélység, a másik alatt kicsi lény búvik, de van, amelyik alatt csak egy másik kő, csak egy másik élet van.
Másolatok másolatainak másolatai peregnek le a falakról.
Ezek akkoriban kerülhettek oda, amikor még fiatalnak mondtuk magunkat. Később aztán arra jutottunk, hogy a legjobb lenne szép fénytől fehéren izzani.
Mi az a Fellegek majálisa? Talán egyszerűbb lenne elmagyarázni, de az nem fog menni, mert a magyarázgatás azonnali halált okozna. A fokozatos ébresztő szabályát betartva még csak annyit, hogy rontsátok el a hibáitokat!
Menekülés a csendbe.
A mindent sokszor lehet látni, hiszen minden pillanat a van.
Egyszer minden idegen hazatér. Az is, aki el sem ment hazulról.
Ennyi csillagot az égen?
Illusztráció: K. Nagy Lajos fényképfelvétele
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
