Németh Attila: Tizenhét vers
Tél
Téli délután, délután
Ülök a körtefaágon,
lóbálom lábam.
Szalma ingem, ingem,
nadrágom, nadrágom,
Elszállt varjú, varjú
károg, karmolt éjszakát!
Nincs ki hívjon,
nyájat legelőt, nyájat,
Szent az Isten,
Zöld erdő, erdő
Kék felhő, kék felhő
Nincs
1.
Mit mesélnek,
fák, madarak,
jöttél hozzám
Duna jegén át!
2.
Nincs szerelem,
vízzé váll
lelkem száll
szirom lobban
a tavasz a tájon.
Búj
1.
Estefelé búj,
hó hull, hull,
Onnan kisüt
a nap, medve,
málna, eperfa!
2.
Nehéz élni,
keresni téged,
vesszőn rügy,
virág lesz majd
ajkamon
Lámpa
A víz madara,
lúd, gólya, favirága,
víz – víztócsa!
Öreg bögre, bögre,
meséje, gyertya,
füstös fali lámpa.
Jöttél hozzám,
szállva, repülve,
két napja, napja.
Isten szekerén,
szalma, széna
bögrében nincs
körte, alma virága.
Elnézem
a havat,
ágra fagyott
havat, havat.
Visszaszállt gólyát,
szénakazal
felgyújtását.
Vissza
Visszahívom
éveim, virágaim,
madaraim,
somfa virága,
eső, patak.
Elszállt rügy,
felhő, sunyít
a róka, farkas,
medve, szél
szakít ágat,
Anyám halála,
életem nincs,
s van éjszaka.
Négy
Négy év
az őz, az őz,
Repül felhő,
Somvirág,
Szerelmes,
mint
faág, s levél
öröklét s teremtő.
Temetés
1.
Temetés nehéz,
itt-ott láng ég,
Mesél a madár,
Kékszemű szarka
2.
Lettem föld
négy láda
arany elterített
hegedű, cipő,
lejöttem meggyfáról,
nyári esőt hoztam.
Ösvényen
Ösvényen lép az ősz,
Hajnal hasad
Öreg erdőt nevelt, meséli
a szilvafa.
Mi az ága?
Négy hajam szála, szála.
Anyám elmesélte életét,
Lámpa lobbant, itt az éj!
Nézz
Nézd az öreget,
fél az estétől,
beteg, köhint,
vonyít a hegy.
Kutya szalad
öregszekér, öregszekér
út temet el.
Miért hívtak
itt álló fának?
Négy zsák
öreg kukoricának.
Sor
1.
Sötét az ing
kik a felhő
ifjú erdő
a szerető.
2.
Elnézem
szilvafa virágát,
Alatta
gyertya szárát.
Köhög
Köhög, köhög
fúj a szellő.
Holnap perdül a
szellő, szellő.
Itt a virág,
négy madár
temetés, s mégse
rívás, sírás.
Kukorica
1.
Elállt a havas eső,
kisütött a nap.
Fenyőgallyon
sír tegnap s ma!
Anyám koszorúja
pár virág,
segíts Isten,
virág a világ!
2.
Tegnap jöttem
keletről esővel,
bottal, szalmakalappal.
Nem szólt hozzám
az Isten.
Kukorica volt keze,
lába, csókja.
Anyám
Anyám már nem mesél,
öreg – öreg sír!
Fúj a szellő,
róka s farkas hegedül.
Zöld az erdő
nincs nélküled
hit s szerelem.
Keresd a párom
tölgyfa kereket.
Itt-ott egyedi madár
sírj, nevess, élj szerelmesen!
Te
Nincs te,
én, te, te,
öreg a félelem!
Madár zeng,
énekel,
erdő zörren,
jön, jön,
jön, jön
a szekér értem,
balta, fűrész
röppen,
hegedű szól,
gyertya ég mellette.
Nézd!
Nézd a fát,
lehunyja haját,
elnézem,
tíz madár.
Hogy nincs ki szeressen,
s mindig szeret.
Lépj értem,
döcög a szekerem!
Nézz el
Nézd, én csak téged
látlak, várlak!
Egyedül nehéz, nehéz,
ing nélküled
a szelem a lét.
Jöjj el hozzám
erdőn, mezőn,
négy falun, temetőn.
Kecske
Este havat
hoz a madár,
füstöl a kémény
négyágú síp
Eltemetem a madarat
füst eszi a szeget
kecskefejű körtefát.
Illusztráció: Kukoricacső télen (pixabay.com)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
