Környezet

augusztus 29th, 2018 |

0

Gráfik Imre: Ökoturizmus

In Fejős Zoltán – Szijártó Zsolt (szerk.): Turizmus és kommunikáció. Budapest-Pécs. 2000. 96-111.

Az 1990-es évektől egyre gyakrabban találkozhatunk az előadás címében szereplő fogalommal, elsősorban természetesen a turisztikai (elméleti) irodalomban. A nemzetközi és a hazai (gyakorlati) turizmus területén használt kifejezés alatt azonban igen változatos jelentéstartalmak húzódnak meg. Hol szűkebben, hol tágabban értelmezve a szóösszetételt (melynek első tagjával; az ökológiával[1] kapcsolatban vö.: Széky 1983), azt tapasztaljuk, hogy a különböző megközelítésekben, leírásokban, ajánlásokban, programokban minden esetben felfedhető a lényeg, nevezetesen a turizmus és az azt befogadó környezet viszonyának a kérdése, összefüggése. Az ökoturizmus különböző meghatározásai is ezt a problematikát fogalmazzák meg, kisebb-nagyobb differenciáltsággal, több-kevesebb részletezettséggel.

Napjainkban az ökoturizmus már a turizmus önálló szakága, melyet Magyarországon is oktatnak a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolán (LÁSZLÓ 1998). Amennyiben pedig ez így van, akkor látszólag könnyű a feladat: értekezni az ökoturizmusról. Ez azonban – egy rendkívül összetett vonatkozásokat magába foglaló tárgykör esetében – önmagában sem egyszerű, s különösen nem az, ha a témát egy másik tudományterület felől, nevezetesen a néprajz, az antropológia összefüggéseinek és lehetséges kapcsolódásainak oldaláról közelítjük meg.

A magyar néprajztudomány egyes kutatók munkásságában többször is kapcsolatba került az ökológiával.[2] Néprajzkutatóként magam két olyan területen is végeztem kutatásokat, melyek bizonyos vonatkozásokban ökológiai kérdések felvetéséhez vezettek. Az egyik a szállítás és közlekedés története, a másik pedig a település és a hagyományos építkezés, beleértve a lakáskultúra, s így a kézművesség kérdéseit is. Kutatási témáimban pedig általában, de különösen etnoszemiotikai elemzéseimben, a rendszerelméleti megközelítés érvényesítésére törekedtem. Mindezeken túl a szabadtéri néprajzi muzeológiában való tevékenységem révén kapcsolatba kerültem olyan elképzelésekkel és programokkal, melyek ugyancsak ökológiai összefüggésekhez vezettek. Mindezek során fokozatosan jutottam el az ún. etnoökológia jelentőségének felismeréséhez és lehetőségeinek felvetéséhez (GRÁFIK 1996, HOTWAGNER – WUKITS 1996, BENCE1998).

A néprajztudomány felől közelítve az ökoturizmushoz, két tényből indulhatunk ki. Egyfelől abból, hogy „a természettudomány által kidolgozott optimális ökológiai modellek nem egy esetben összevágnak a több évszázados tapasztalatokra épülő népi gyakorlattal” (ANDRÁSFALVY 1990: 124). Másfelől viszont abból, hogy általában a turizmus emblematikus elemei körében a népi-paraszti kultúra, különösen a folklór, a népművészet szerepe és jelentősége jól megfigyelhető. Azaz: “… a turizmus expanziója a hagyományos kultúrát is birtokba vette. Az idegenforgalmi vonzerők között már korán szerepet kapott mind az európai társadalmak döntően paraszti folklórja, népművészeti teljesítménye, mind a fejlődő világ kulturális öröksége” (FEJŐS 1984: 5-6).

Az ökoturizmus, miközben beépíti magába a turizmus különböző ágai, ágazatai  (kulturális, művészeti, természeti, egészségügyi illetve gyógy, sport, üzleti) által felfedezett és felhasznált elemeket, a fő hangsúlyt a turizmus és az emberi környezet viszonyára, illetve annak alakulására és alakíthatóságára helyezi (BOERS –BOSCH 1994).

Ezt a törekvést fejezik ki az ökoturizmus különböző definíciói is, melyek mindegyike mást  helyez a középpontba: a turizmus egészét, a szakosodott idegenforgalmat vagy szűkebben magát a turisztikai utazást. A számtalan változat közül csak néhányat idézünk, annak érzékeltetésére, hogy az eltérések milyen mértékűek és tartalmúak. A turizmus egyik szakszótára (HARRIS – HOWARD 1996: 90) az ökoturizmus három definíciójával is szolgál: “ecotourism Variosuly defined. Indicative definitions appear below:

1. Ecologically sustainable tourism in natural areas which interprets local environments and cultures, furthers the tourist,s understanding of them, fosters conservation and adds to the well-being of the local community (Rischardson 1993).

2. Purposeful travel which creates and understanding of cultural and natural resources, while at thesame time maintaining the integrity of the ecosystem in which they are found, and producing economic benefits that encourage conservation (Ryel and Grasse, cited in Whelan 1991).

3. Ecologically sustainable tourism that fosters environmental and cultural understanding, appreciation and conservation (Ecotourism Assotiation of Australia).”

Más meghatározások – mint pl. Jon Kusleré –, miközben definiálnak, azt  hangsúlyozzák, miben különbözik az ökoturizmus az úún. tömeg turizmustól: “tourism based principally upon natural and archaeological resources … /and/ it differs from mass tourism based upon man-created /sic/ attractions such as night clubs, restaurants, shops, amusement parks, tennis parks, etc. Or partially man-created such as beach front hotels and associated manicured beaches” (BANDY 1996: 544).

Egy ökoturizmus markentiggel foglalkozó tanulmány megfogalmazása – amelyre a fentebb idézett szakszótár második változata is hivatkozik – tűnik a legkomplexebbnek: “purposeful travel that creates an understanding of cultural and natural history, while safeguarding the integrity of the ecosystem and producing economic benefits that encourage conservation … The long-term survival of this special type of travel is inextricably linked to the existence of the natural resources that support it” (idézi BANDY 1996: 544).

A turizmus egészét tekintve ez a hangsúlyeltolódás, hangsúlyáthelyezés összefüggésbe hozható általában az ember és a természet kapcsolatában bekövetkezett harmonikus viszony megbomlásával. Azaz, drámaibban fogalmazva és szimbolikusan szólva: az “Éden”, illetve a “Paradicsom” elvesztésével (vö. ATTENBOROUGH 1989). Földünk egészét tekintve ez a globálisan ható – többnyire emberi tevékenységekhez is köthető – veszélyes folyamatok (pl. általános felmelegedés, savas eső, toxifikálódás, biodiverzió, erózió) megjelenését, illetve erősödését jelenti.[3] Térségi, regionális és helyi vonatkozásokban pedig – különböző méretekben ugyan – az erőforrások korlát nélküli ki- és felhasználását, az erdőirtásokat, a környezetszennyezést, szemetelést, a túlzott infrastruktúrát, a baleseti forrásokat, a pazarlást, az agresszív zajt, a zsúfoltságot, a környezet esztétikai károsodását, stb. jelentheti (vö. BOERS – BOSCH 1994: 176-176, BANDY 1996: 547, MUNDRUCZKÓ – STONE 1996: 145-146). Mindezek a hatások természetesen a turizmus nélkül is érvényesülhetnek, és érvényesülnek. Az azonban aligha vitatható, hogy a XX. század tömegturizmusa a folyamatokat minden vonatkozásban felerősítette, s egyes térségekben az elviselhetőség határáig is kiterjesztette.[4]

Az ökoturizmus tehát, összhangban az úún. fenntartható (sustainable) turizmus koncepciójával, a turizmusnak az a szakága, mely tudomásul véve a turizmus és a természeti környezet összefonódását, meghatározóan a természeti és környezetvédelmi szempontokat kívánja érvényesíteni a társadalom életében mind fontosabb szerepet betöltő turizmusban.

Ennek érdekében fogalmazódtak és fogalmazódnak meg azok a követelmények, amelyek a turizmus – fentebb már más vonatkozásban felidézetteken túli – környezeti hatásaiban rejlő veszélyekre (pl. közlekedési forgalom, vízellátottság) hívják fel a figyelmet. Ebben a vonatkozásban különös figyelmet érdemel a turisztikailag igénybe vett térség fizikai, pszichológiai és – témánk szempontjából kiemelten – az ún. ökológiai kapacitásának kérdése. Ez utóbbi valójában azt jelenti, hogy “egy fogadóhely mennyi turistát képes befogadni anélkül, hogy azok rombolnák a környezet ökológiai egyensúlyát.” (MUNDRUCZKÓ – STONE 1996: 146.)

A probléma jelentőségére enged következtetni az a tény, hogy napjainkban az idegenforgalmi piacból mintegy 5-10 % felel meg az ökoturizmus szigorú követelményeinek. Ugyanekkor viszont a WTO-nak a turizmus lehetőségeit és adottságait számításba vevő minősítése szerint a turisztikai világpiac egyharmada az ökoturizmus keretébe tartozik (LÁSZLÓ 1998: 7). Egy más megközelítésben, illetve megfogalmazásban ez azt jelenti, hogy földünkön potenciálisan 7000 – kisebb-nagyobb kiterjedésű – areát tartanak nyilván a szakemberek, melyek alkalmas terepet adnak/adhatnak az ökoturizmusnak (BANDY 1996: 546).

Magyarország területének ilyen típusú felméréséről és minősítéséről jelenleg nem állnak rendelkezésemre pontos adatok. Csak utalok rá, hogy az ún. Nemzeti Parkok (Bükk-hegység, Hortobágy, Kiskunság), valamint a Balaton és az ún. Kelet-Nyugat projekt keretébe tartozó bizonyos térségek, s főként a nagyobb állóvizek és folyók, illetve azok szakaszai (pl. Velencei tó, Fertő tó, Duna) feltétlenül ide sorolandók (vö. HALL – KINNAIRD 1995: 114-115 és 118). A védett területek és térségek a hazai természetvédő mozgalmak hatására, de az európai uniós törekvések követelményeiként is időközben növekedtek.[5]

Az ökoturizmus szempontjából azonban nem feltétlenül előny a természeti környezet, a földrajzi táj, egy adott régió különleges védettséget jelentő minősítése. Ez mindenekelőtt abból a generális, bár olykor eltúlzott ellentmondásból következik, miszerint a turizmus (akár luxus, akár tömeges jellegű) lényegében ökoszisztéma-ellenes. E felfogás és értelmezés szerint a turizmus – különösen a nem ellenőrzött és a környezeti viszonyokkal nem összehangolt formái és módjai – infrastrukturális (közlekedés és szállítás), urbanizációs (kommunikációs és komfort) és indusztriális (szennyezés és hulladékképzés) igényeivel, illetve ezek hatásaival megbontja a természeti környezet harmóniáját, a táj egyensúlyban levő ökoszisztémáit. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ha nem is feloldhatatlan az ellentét a turizmus és a természet- és környezetvédelem között, de bizonyos érdekellentét folyamatosan fennáll. Egyetértően idézzük e vonatkozásban egy német szerzőpáros gondolatát: “Der Tourismus mit seinen Aktivitaeten steht in einem staendigen Spannungsfeld zwischen dem ökonomischen Nützen und dem ökologischen Schützen der Natur und Umwelt.” (HOPFENBECK – ZIMMER 1993: 74-75)

Más oldalról azt is vizsgálni kell, hogy a turizmus ezen új irányzatában, ágazatában, szakágában az ökológia vagy az ökonómia viszonyrendszere a domináns, illetve hogy melyik értelmezés szolgálja jobban az ökoturizmus céljait. Az ökoturizmus ugyanis a globális turizmus modernizációs kihívásait és eredményeit felhasználva, a lokális ökonómia vitalitására építve ad teret a különböző nemzetek, népek, népcsoportok kibontakozásának. Ebben az összefüggésben vetődik fel a kérdés, hogy valójában mi is az ökoturizmus: ökológia vagy ökonómia? (vö. BANDY 1996: 545-552). A válasz nagyon összetett; alapvető, s talán a legáltalánosabb problémaként elegendő csak arra a kérdésre utalni, hogy az egyes országok, illetve országrészek mire fordítják, illetve milyen arányban részesülnek a turizmus által megtermelt nemzeti jövedelemből.

Az ökoturizmus lényege azonban éppen az, hogy feloldja, kezelje ezeket az ellentmondásokat, illetve a különböző területeken kialakult feszültségeket. Ennek érdekében ajánlatos és megkerülhetetlen számba venni azokat a körülményeket, amelyek megfelelő előkészítettséggel és érvényesítéssel előnyként értelmezhetők. Ezek egy része következik az ún. ellenőrzött keretek között fenntartható turizmus alapelveiből, melyek az alábbiakra terjednek ki: 1. Erőforrások, 2. Túlzott felhasználás, hulladék 3. Változatosság, 4. Idegenforgalom a távlati fejlesztésben, 5. Gazdasági fejlődés elősegítése, 6. A helyi közösségek bevonása, 7. Kapcsolat a helyi szervezetekkel és a nagyközönséggel, 8. Alkalmazottak képzése, 9. Marketing, 10. Kutatómunka (vö. A turizmus és az emberi környezet c. fejezettel: BOERS – BOSCH 1994: 176-178).

Az ökoturizmus a fentieken túl, illetve azokon belül, elméletileg és – egyre inkább úgy tűnik – gyakorlatilag is gazdag lehetőségeket kínál megvalósítói számára, akár szervezői, bonyolítói, megvalósítói, akár résztvevői a programnak. Maga az a tény, hogy egyidejűleg koncentrál egy adott, meghatározott és jól körülhatárolható természeti, táji környezetre, és az abban élő emberre, emberi közösségre, azaz többszörös és komplex ökoszisztémá/k/ra[6], jó kiindulási alap. Amennyiben pedig erre az alapra ráépülnek mindazok a lehetőségek és aspirációk, melyek az ökoturizmussal kapcsolatba hozhatók és hozandók, akkor úgy tűnik: valóságos perspektíváról van, illetve lehet szó. Az ökoturizmus, miközben a hagyományok fenntartását feltételezi, tág teret ad liberális törekvéseknek, demokratikus szociális és természeti viszonylatoknak, feltételezi a szabályozott piacot és a sokoldalú modernizációt, valamint a tevékenységből befolyó profit visszaforgatását az érintett régiókba, a helyi közösségek társadalmi, gazdasági folyamataiba, a természeti és kulturális örökség megőrzését segítve ezzel (vö. BANDY 1966: 542 és 546).

Az ökoturizmusban természetesen hangsúlyozottan számolni kell az ún. ökológiai dimenziókkal. Ezek körébe értendő mindenekelőtt a környezetszennyezés (levegő, víz, zaj), a természeti táj potenciális veszteségei, mint pl. a szabad területek, erdők, illetve a tájhoz való hozzáférhetőség, továbbá a növény- és állatvilág veszteségei, vagy éppen a korlátok közé (rezervátumokba) szorított élővilág, egészében véve az ún. ökoszisztéma tönkretétele (lásd: FREY MARTI 1996: 15).

Az esettanulmányok azt mutatják, hogy az ember és a természet kapcsolatában, különösképpen, ha ebbe bekapcsoljuk a turizmust is, csak egy differenciált stratégiával érhető el a cél. Egy, az Alpok térségére vonatkozó program pl. e vonatkozásban kiemeli az alpesi települések konszolidálását, az érintett térség revitalizációját és a határozott jövőkép kialakítását (MESSERLI 1989: 281-302). Nem lehet itt nem gondolni magyarországi települések elnéptelenedésére és egyeseknek éppen az ökológiai gondolkodás és életvitel révén, ún. ökofaluként való újjászületésére (pl. Gyűrűfű). Az ökoturizmus természetesen többet jelent a környezetvédelmi szempontok érvényesítésénél, s ilyenformán a környezetvédelem két ellentmondásos aspektusa: a gazdasági fejlődés fékezése, illetve az összhangot kereső fejlődés közül az utóbbit részesíti előnyben.

Egy másik megközelítésben és megfogalmazásban a turizmus rendszerében az ökoturizmust az ún. szelíd turizmus körébe sorolhatjuk. Ez  “… olyan vendégforgalmat jelent, amely a helyi lakosság és a vendégek közötti kölcsönös megértést segíti elő, nem veszélyezteti a meglátogatott területek kulturális sajátosságait, és lehetővé teszi a táj kímélését is.” (TASNÁDI  1998: 47) Más szóhasználattal élve, és részben más tartalommal is, az ún. lágy turizmus megjelenéséről és elterjedéséről, illetve az e meghatározás alá sorolható turisztikai elképzelésekről beszélhetünk, melyek a természethez való kettős viszonyulásukban (a természethez kötöttség reneszánszával párosult észorientált, gazdasági motiváltságú környezetvédelem), és a régiók adottságait, lehetőségeit felhasználó és felértékelő programjaikkal nyújtanak az ökológiai mozgalmakkal harmonizáló alternatívát (vö. SCHLEICHER 1998: 209-210).[7]

Az ökoturizmus eredetét keresve a turizmus történetének több szakaszára, jelenségére, az idegenforgalom specifikumaira utalhatunk. Mindenekelőtt az ún. természeti turizmussal hozhatjuk kapcsolatba, de ennél többről és főként másról van szó. Az azonban nem vitatható, hogy a vadászati utak, a vadonok felkeresése, utazások távoli vidékekre, exotikus tájakra, szafariparkok felkeresése mind azt mutatják, hogy az emberek érdeklődése korán és folyamatosan természet-centrikus volt és maradt. A lehetőségek és az adottságok változtak. Többek között a közlekedés fejlődése, valamint a gazdasági fejlődés eredményeként az ún. konzum-kultúra kiterjedése és a szélesedő, s anyagilag megerősödő középosztálynak a turizmusba való nagymértékű bekapcsolódása, továbbá a megnövekedett szabadidő kitöltésének igénye, szinte kényszerítő körülményként hatott a turizmus egészére (BANDY 1996: 542).

A turisták igényeit mind változatosabb kínálattal kielégíteni törekvő – már ökológiai szempontokat így figyelembe vevő, illetve érvényesítő – turizmussajátos és lehetséges szolgáltatásait a megnevezésekben is jelezte: pl. “agri”, “farm”, “rural”, “soft”, “alternatív”, vagyis azt, ahol és ahogy a turizmus (és a turista) aktivitását kifejtheti, illetve amire alapozhatja programját (KEANE 1992: 44, továbbá vö. HAMMELEHLE 1990, valamint különleges igények kielégítéseként lásd GRÁFIK 2003). Lényegében tehát e folyamatba illeszthető, vagyis a  „másság” iránti érdeklődés egyik  területeként  értelmezhető  maga a kialakult ökoturizmus is (lásd: FEJŐS 1998: 7). A turizmusba bekapcsolódó széles rétegek számára a választék bővítése, a speciális vágyak kiszolgálása üzleti érdek volt (és ma is az), s valójában ezt szolgálták az  “exotic”, “natur”, “green” hívószavakkal operáló turizmus adta lehetőségek. E klasszikus formák, illetve módok azonban a részt vevő turisták számára többnyire passzívak voltak. Kivételt az ugyancsak korán megjelenő különleges programokat ígérő utazások, mint pl. a vadászattal, lovaglással, hegymászással stb. összekapcsolt kínálatok jelentettek. Ezek azonban főként áraik következtében az ún. “luxus” turizmus körébe tartoztak, különösen akkor, ha távoli vidékek ún. érintetlen területeire csábították a turistákat.

Az ökoturizmus abban (is) újszerű, hogy nem feltétlenül nagy költségek ellenében, s nem elsősorban messzi tájakat céloz meg, hanem sokak számára több szempontból is kedvező áron elérhető és megvalósítható, változatos és aktív programokat ajánl.

Ebben az összefüggésben érdemes kitekinteni azokra az igényekre, melyek a turisták oldaláról megfogalmazódtak. [8] Német turisták körében végzett felmérés szerint az ideális úti cél meghatározásánál a következő sorrend alakult ki: 1. Táji vonzerő, 2. Ellátás, 3. Általános légkör, 4. Látnivalók, 5. Éghajlat, 6. Nyugalom, kikapcsolódás, 7. Az utazás módja, 8. Szállás, 9. Ár, 10. Nyelvi megértés, … 12. Művészeti értékek, … 16. Népművészet, illetve a Frankfurti Reklámpszichológia és Piackutató Intézet kérdéseire adott válaszok alapján az alábbi dominancia-sorrend volt megfigyelhető:  táj vonzása 56%,  éghajlat 40%,  ár 32%, pihenés 27% (CZEGLÉDI 1982: 51-52.; vö. GRÁFIK 2007 ).

Mármost amennyiben a fenti igényeket összevetjük az ökoturizmus által felkínált lehetőségekkel, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy a közelítések nagyon kedvezőek. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az ökoturizmus által “favorizált” szolgáltatások (még ha figyelembe vesszük a “szigorú követelmények” által diktált megszorításokat illetve korlátokat is), szinkronba hozhatók a turisták kívánalmaival. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a ma még csak “bimbózó” állapotban levő ökoturizmus jól orientált marketinggel világszerte a turizmus jövőbeli virágzó üzleti ága lehet (vö. BANDY 1996: 552).

Magyarországra szűkítve az ökoturizmus lehetőségeit, az elméleti alapvetéseken túl a nemzetközi (s főként kontinentális) ökoturizmus tapasztalataira és a szerény hazai előképekre kell utalnunk. A magunk részéről, leszámítva a természet- és környezetvédelem ultráinak követelményeit, lehetségesnek ítéljük a turizmus és az ökológia hazai összeegyeztetését. Magyarországon föltehetően nem kell tartani az ún.  “ökológiai imperializmus” túlzott méretű erőszakos természetromboló törekvéseivel, mely által a világ egyes régióiban okozott ökológiai válságért – többek szerint erkölcsileg – a fehér ember tehető felelőssé (vö. JUHÁSZ NAGY – ZSOLNAI 1991: 7).  Világszerte, s így nálunk is, egyre inkább felismert gazdasági, társadalmi és politikai érdek az ökológiai gondolkodás és szemlélet minél szélesebb körű érvényesítése (lásd: VAYDA 1996, vö. SZÉKY 1979).

Az ökoturizmus hazai főiskolai jegyzetében jelentős helyet foglal el az ún. falusi turizmus tárgyalása (LÁSZLÓ 1998), mely a képzésben mint önálló tantárgy is szerepel. Ez természetesen nem véletlen. Külföldi példák is azt mutatják, hogy a falusi turizmus, ha nem is szinonimája az ökoturizmusnak, de annak egy lehetséges, bizonyos körülmények között domináns változata (pl. BOGATAJ 1982, BRIASSOULIS – STRAATEN 1992, KLEMENS – HAS – NEUER 1990, továbbá: KENÉZ 1995, KOVÁCS 1995).

1. kép. Agroturizmus és falusi turizmus logók

Forrás: http://www.falusiturizmus.hu/uploads/logok.JPG

2. kép. Szentgyörgyvölgy, vendégház

Forrás: http://www.zold-turizmus.hu/kepek/sz_043_szentgyorgy.jpg

Annak ellenére, hogy egy már működő tevékenységről van szó, a falusi turizmus meghatározásánál mégis szembe találjuk magunkat bizonyos nehézségekkel.  “Ma még nem egészen tisztázott, mit is kell falusi turizmus alatt értenünk…  Az egyik értelmezés ezt a tevékenységet vidéki családok jelenlegi lehetőségeire alapozott jövedelem kiegészítési formájaként fogja fel…  A másik felfogás sokkal szélesebb közelítést alkalmaz, melybe beleférnek a hagyományos idegenforgalmi vállalkozások, panziók, éttermek, a vidéki térségben folyó valamennyi vendéglátási és szabadidős kikapcsolódási forma…  A falusi turizmus a kínálat szempontjából különös vállalkozási forma, mert a sok esetben kihasználatlan, vagy a helybeliek számára értéktelennek tűnő, vagy nem eladható lehetőségek feltárását, piacképessé tételét, piacra vitelét jelenti a turizmus szempontjából nem kiemelt területeken. Ami a falusi turizmusban eladható, annak egy része a közös javakhoz tartozik (jó levegő, természeti látványok stb.), másik része többnyire csak a helyi közösség együttes erőfeszítésével tehető piacképessé (szabadidős létesítmények, programok, hagyományok). A harmadik rész pedig az, amit a vendéglátó egyénileg, többnyire a család lehetőségeire, felhalmozott vagyonára és a családtagok tudására, szorgalmára és szabadidejére alapozva biztosít (szállás, étkezés, saját termékek eladása stb.):” (KOVÁCS 1995: 77)

Bárhogy is értelmezzük a falusi turizmust[9], vitathatatlan tény, hogy fontos és meghatározó szerepet kaphat a vidéki települések, a faluk fejlődésében (vö. PÁL 1995).

Mintegy zárójelben jegyezzük meg, hogy a falusi turizmus sok vonatkozásban kapcsolatba hozható az agroturizmussal, “amely a vidéki térség mezőgazdasági adottságainak idegenfogalmon belüli értékesítését foglalja magában. Az idegenforgalmi terminológiában azonban e fogalomkör nem ennyire tisztán szerepel, minthogy a zöldturizmus, lágyturizmus, falusi turizmus, vidéki turizmus stb. is tartalmazza a mezőgazdaságra (pl. falusi gazdaságokra) épülő idegenforgalmat is, és katalógusokban vagy tudományos cikkekben, konferencia-előadásokban szinte minden fogalom mindenféle értelmezésben előfordul, amit az idegen nyelvről fordított anyagok még tovább variálnak. Leszűkítve azonban a fogalmat az agroturizmusra, azt úgy helyes értelmeznünk, hogy magába foglalja az agrártérségekben helyet kapott és a mezőgazdasági adottságok, termékek értékesítésére épülő turizmust.” (KENÉZ 1995: 83.; vö. FALUSI Turizmus 2005; lásd még az ökoturizmus, a falusi turizmus témakörökben megszaporodott szakdolgozatokat https://www.google.hu/search?hl=hu&site=imghp&tbm=isch&source=hp&biw=1280&bih=591&q=falusi+turizmus+szakdolgozat&oq=falusi+turizmus+sz&gs_l=img.1.1.0i24k1l10.1813.6801.0.11218.18.18.0.0.0.0.169.2218.0j18.18.0….0…1.1.64.img..0.18.2209…0j0i30k1.OriEvIhv92c#imgrc=_

Letöltés 2017. május 15.)

3. kép. Galamdúc vendégház Őrség

Forrás: http://falusivakacio.hu/hazak/galambducvendeghazazorsegben/1.jpg

4. kép. Cserépmadár szállás, Velemér

Forrás: http://www.cserepmadar.hu/images/Orseg/13.jpg

Tekintsünk azonban el a terminus-vitáktól!

A fentiekből kikövetkeztethető, hogy a falusi turizmusban sok olyan elem van, mely mind az ökológia, mind a néprajz/antropológia tárgyával szoros kapcsolatba hozható. A teendő tehát látszólag nagyon egyszerű, azaz nem más, mint hogy ezeket a közös érintkezési területeket a turizmus  szolgálatába állítsuk. Ehhez azonban mindenekelőtt arra van szükség, hogy felmérjük a még meglévő s hasznosítható jelenségeket, másrészt pedig arra, hogy a ma már nem, de egykor megvolt helyi sajátosságokat – ha lehet funkcionálisan – revitalizáljuk. Ez utóbbira a maga komplexitásában az egyik legjobb példa az ún. Dorfneuerung program, a hagyományos település és építkezés reorganizálása (pl. ARTNER 1990, ill. REISCHL 1995), mely – több közös illetve közelítő vonás ellenére – nem azonos az ún. öko-architekturával (lásd,  pl. SPIGEL 1984, KEPPLER – LEMCKE 1986, KRUSCHE – ALTHAUS – GABRIEL é.n.). Mindezt természetesen úgy kell tenni, hogy a tevékenység a maga jellegzetességeivel kellően vonzó, valamint – mintegy ebből következően is – gazdaságos legyen, minden érintett részére.

Az ökológia és a néprajz/antropológia oldaláról tehát egyfelől szükség van kutatásra és hiteles dokumentálásra, másrészt viszont a turizmus terén szükség van a figyelemfelkeltésre és programszervezésre, ez utóbbiban az autenticitás megőrzésére és ezzel egyidejűleg az üzleti szempontok érvényesítésére.

A megvalósítás azonban nem egyszerű. A szándékokat, a törekvést valamelyest kifejezi a Szenegálba hívó frankfurti iroda szlogenje: “Senegal – Entdecken. Erleben. Authentisch!” (VISCHER 1990: 131) Ugyanekkor azonban elgondolkodtató, hogy dél-afrikai útjukról beszámoló turisták szerint  minden olyan perfekt volt, mint Svájcban (GUJER 1990: 154)…

Tennivaló pedig igencsak bőven akad, mind a lehetőségek, mind az ismeretek terén. Egy írországi esettanulmány  pl. kimutatta, hogy az ún. agrár turizmusban részt vett turisták csak 30%-ban vették igénybe az önellátás, illetve a farmok nyújtotta lehetőséget, továbbá  hogy minél kisebb volt egy vendéglátó farmgazdaság, annál nagyobb volt a turisták részéről az aktív bekapcsolódásra való hajlandóság ( KEANE 1992: 50).[10]

Miközben kétségtelenül történnek bizonyos erőfeszítések a hazai falusi turizmus kiterjesztésére, mégpedig mind a turizmus menedzsmentje (vö. ANTAL 1994), mind a közgazdasági, jogi környezet kedvezőbbé tétele terén (lásd: KOVÁCS 1995 irodalmának több tételét!), nem hallgathatjuk el, hogy a magyarországi környezet- és természetvédelem – mintegy rivalizálva más, éppen néprajzi adottságokkal, vagy néprajzilag is értelmezhető sajátosságokkal – olykor saját pozícióinak erősítésére törekszik. Ezt tükrözi pl. a következő megállapítás: “Sajnos – véleményünk szerint – az érdeklődés és a sajtóközlemények nem a megfelelő aspektusban mutatják az Őrséget. A néprajzi vonások kerültek túlsúlyba, pedig ezek már a múlté. Fontosabb értéke az Őrségnek a szép, változatos táj, az elszórt szeres településforma, az erdők közé beékelt, nagy zöld, nyílt mezők, rétek, szántók.” (CEBE 1984: 89)

Nem kívánunk belemenni a falusi turizmus lehetőségeinek és vállalható programjainak részleteibe, azt azonban szükségesnek tarjuk megemlíteni, hogy e téren is egy korábbi, ígéretes folyamat kényszer-megszakadása utáni újraélesztésének lehetünk tanúi. A falusi vendéglátás ugyanis már a két világháború közötti időszakban is működött Magyarországon. A Magyar Királyi Balatoni Intéző Bizottság kiadásában, 1934-ben megjelent  Falusi vendéglátás mestersége című füzetben leírt gondolatok 60 év elteltével is tartalmazzák a legfontosabb elvárásokat.” (WALLENDUMS 1995: 99) Tanulságos az a korabeli közgazdasági-közigazgatási érzékenység is, mellyel az állam kezelte a kérdést: “A Magyar Királyi Pénzügyminiszter a 64.775/1937 VIII. a. szám alatt közzétett körrendelete valamennyi m. kir. Pénzügyigazgatóságnak és adóhivatalnak a fizetővendéglátás házadóalapjának megállapításánál arra szólít fel, hogy a legnagyobb körültekintéssel és óvatossággal járjanak el.” (KOVÁCS 1995: 79)

Az ökoturizmus tehát létezik. Tartalmát, megvalósításának körülményeit, módjait, formáit tekintve különböző változatait figyelhetjük meg az egész világon. A néprajz/antropológia oldaláról számunkra az a legfontosabb, hogy a turizmus ezen szakágában a természettudományos megalapozottság mellett méltó helyet kapjon a humán, a kulturális és az etno-ökológia a maga hasznosítható, hiteles elemeivel. Meggyőződésünk, hogy csak egy ilyen komplex értelemben vett ökoturizmus szolgálja hatékonyan, gazdaságosan és kellemes emlékeket hagyóan mind a szolgáltatókat, mind a résztvevőket. Ennek kidolgozásában nyújthat segítséget  szaktudományunk, feltárva a különböző népek, az egyes régiók, a helyi közösségek hagyományos kultúrájának azon jegyeit  (pl. a népi természet- és tájismeretet; a környezetkímélő haszonvétel  /gyűjtögetés, halászat, vadászat / formáit;  a tájvédő termelő tevékenység /állattartás, növénytermesztés / módjait; a természetes alapanyagokra épülő felhasználás /élelmiszer, élvezeti szerek, táplálkozás / gyakorlatát; a  környezeti ártalmakat nem okozó feldolgozás /kézművesség, háziipar, kisipar / eljárásait (vö. GRÁFIK 2005; GRÁFIK 2009); az energiakímélő életmód /lakás, fűtés / megoldásait; az energiatakarékos közlekedést; a lokális identitást /azonosság és másság /; a helyi népszokásokat; a folklórt),  melyek  – különösen, ha ökológiailag is determináltak – emblematikus elemei, vonzerői lehetnek az ökoturizmusnak.

5. kép. Falusi turizmus Magyarországon 1998-2009.

Forrás: http://2.bp.blogspot.com/-NruknlRXQak/UIlIOch-FjI/AAAAAAAABRk/PbSZUpwiXNM/s1600/20101006_MTI_G0583.jpg

6. kép. Ajándék, illetve emléktárgy-választási preferenciák (A szerző szerkesztése)

Több vonatkozásban találkozhatnak, és esetenként találkoznak is az ökoturizmus törekvéseivel a régészeti, természettudományi és főként a néprajzi jellegű tájmúzeumok. Ez utóbbiak terén a magyar muzeológia jó hagyományokkal rendelkezik (vö. a korábbi évtizedek tájház-mozgalmával, illetve az újjászületett/újjászerveződött Tájházszövetséggel (lásd  http://www.tajhazszovetseg.hu/ letöltés 2017. május 15.). A tájházak  – ha fenntartási, üzemeltetési gondok miatt csökkenőben is van a számuk – fontos szerepet töltenek be a vidéki turizmusban.

Aligha van Magyarországon, aki ne ismerné a több tekintetben is köztes helyet és többes szerepet, funkciót betöltő Hollókő település világszerte elismert példázatát (előzményeként lásd  MENDELE 1969; valamint Hollókő Ófalu és környezete; Világörökség, kulturális kategória, felvétel éve: 1987. lásd http://www.vilagorokseg.hu/holloko-ofalu / Letöltés 2017. május 15.)

7. kép. Hollókő Ófalu és környezete, térképvázlat

Forrás: http://www.vilagorokseg.hu/holloko-ofalu

8. kép. Hollókői házsor

Forrás: http://www.orszagalbum.hu/holloko_p_9818

Néprajzos muzeológusként azonban különösen értékelem és követendő mintának tekintem azokat a külföldi ökomúzeumi példákat, melyek abban különböznek a szabadtéri néprajzi múzeumoktól, hogy kifejezetten előnyben részesítik az ökológiai gondolkodás és mentalitás megjelenítését ( például az Elzászi Ökomúzeum, mely valóságos utazás a régi időkbe. 70 autentikus házból álló falu, ahol a látogatók megismerhetik a régmúlt idők mindennapjait és az elzászi építészet gazdagságát (lásd http://www.badenpage.de/ausflugsziele/ausflugsziele-in-der-region-elsass/ecomusee.html letöltés 2017. május 15.)

9. kép. Ökomúzeum (Ecomusée) Elzász, reklám

Forrás: http://www.lavieamulhouse.com/wp-content/uploads/2015/03/Capture-d%E2%80%99e%CC%81cran-2015-03-31-a%CC%80-12.29.34.jpg

10. kép. Ökomúzeum (Ecomusée) Elzász, látkép

Forrás: https://pixabay.com/p-972572/?no_redirect

Végezetül, mintegy igazolva, hogy az ökoturizmus által felvetett elméleti és gyakorlati kérdések mennyire jelen vannak napjainkban, két friss sajtóhírrel zárom gondolataimat. A Nemzetközi Természetbarátok tagállamai kétévenként választják meg az országhatárokat átszelő, ökológiai szempontból értékes és veszélyeztetett európai régiót. Legutóbb az “Év tája” Böhmerwald/Sumava  (bajor-osztrák-cseh területeket magába foglaló) régiója kapta a rangot és megkülönböztetett figyelmet jelentő címet. Érthető és szinte kötelező a törekvés: “Most, hogy az Év Tája lettünk, szeretnénk többet tenni a régió ellenőrzés nélküli és diszharmonikus fejlődésének megakadályozása érdekében…… A Böhmerwald/Sumava régiónak az embert és a természetet egyaránt szolgáló turizmus felé kell nyitnia…… … Célunk a fenntartható fejlődés, mely összekapcsolja az ökológiai, gazdasági és társadalmi aspektusokat.” (Európa magazin 1999: 38) Ugyanezen lap ad hírt arról is, hogy a német újraegyesülés után egy brandenburgi kis falu, Brodowin, a pazarló és természetromboló termelőszövetkezet felszámolása után, elvesztve korábbi strukturális és szociális környezetét, a bizonytalanságból az ökológiai szemléletű fejlődési útra tért, s ún. biofaluvá alakulva, a természetbarát turizmus lehetőségeivel is számolva találta meg boldogulását (FREUND 1999).

Irodalom

ANDRÁSFALVY, Bertalan

1990 Ökológia és néprajz. Ethnographia 124-125.

ANTAL, Katalin

1994 A falusi turizmus mint idegenforgalmi érték. Kereskedelmi Szemle 12: 35-37.

ARTNER, Franz

1990 Dorfneuerung im Burgenland. In R. Kropf (red.): Arkadenhaeuser. Eisenstadt. 431-448.

ATTENBOROUGH, David F.

1989 Az első édenkert. Budapest.

BANDY, Joe

1996 Managing the Other of Nature: Sustainability, Spectacle, and Global Regimes of Capital in Ecotourism. Public Culture 20. Vol. 8. Num. 3. 539-566.

BENCZE, Lajos

1998 Mi az etno-ökológia? Beszélgetés Gráfik Imrével. Muratáj 2: 95-99.

BOERS, Han – BOSCH, Martin

1994 A Föld mint üdülőhely. Bevezetés a turizmus és a környezet kapcsolatrendszerébe. Budapest.

BOGATAJ, Janez

1982 A falusi turizmus (paraszti turizmus) és a néprajzkutatás. In Niedermüller P. – Zelnik J. (szerk.): Cul/Tours. Folklór-Társadalom-Művészet 15.  75-79. Budapest. Népművelési Intézet.

BOMANN-LARSEN, Jacob

1991 Kritikus előszó a Bergeni Konferenciához. Zöldövezet 1: 8-9.

BORSOS, Balázs

1993 A kulturális ökológia és magyarországi lehetőségei. Makó. Makói Múzeum Füzetei 75. 109-114.

1996 Ecosystem – Geographic Area – Economic Region. Acta Ethnographica 40. (1-2): 131-184.

2000 Az ökológia a társadalomtudományban. Külön tudomány, paradigmaváltás vagy csak  új megközelítés? http://ligetmuhely.com/liget/az-okologia-a-tarsadalomtudomanyban/

(letöltés. 2017. május 15.)

BRIASSOULIS, Helen – STRAATEN, van der Jan (ed.)

1992 Tourism and the Environment. Regional, Economic and Policy Issues. Dordrecht-Boston-London. Kluwer Academic Publishers.

CEBE, Zoltán

1984 Az őrségi falusi turizmus környezet- és természetvédelmi szempontjai. In A falusi üdülés az Őrségben. Kereskedelmi Szervezési Iroda. h.n. 89-110.

CZEGLÉDI, József

1982 Korunk turizmusa. Budapest. Panoráma.

Európa Magazin

1999 Böhmerwald/Sumava: “Az Év Európai Tája”. Deutschland 4: 38. Európa Magazin.

FALUSI turizmus

• Ajánló bibliográfia. Agrárkönyvtári Hírvilág. évfolyam 3. szám 19-22. Lásd

http://www.omgk.hu/Bibliografia/faltur.pdf  (letöltés: 2017. május 15.)

FEJŐS, Zoltán

1982 A turizmusról az ökonómián innen és túl. In Niedermüller P. – Zelnik J. (szerk.): Cul/Tours. Folklór-Társadalom-Művészet 15.  4-10. Budapest. Népművelési Intézet.

1998 “Hordák” és “alternatívok”? A turizmus néhány újabb megközelítése. In Fejős Z. (szerk): 5-9.

FEJŐS, Zoltán (szerk.)

1998 A turizmus mint kulturális rendszer. Budapest. Néprajzi Múzeum.

FREUND, Andrea

1999 Brodowin: Amikor egy egész falu az ökológiára szavaz. Deutschland 4: 48-51.

FREY MARTI, Claudia

1996 Verkehrs- und Umweltproblematik in touristischen Gebieten. Analyse … am Beispiel Oberengadin. Bern-Stuttgart-Wien. Verlag Paul Haupt.

GRÁFIK, Imre

1996 Etnoökológiai alapvetések – Grundrisse der Ethnoökologie. Szombathely-Budapest.

Kézirat.

2003 Lovas turizmus – lovashagyomány (Gondolatok egy kiállítás kapcsán). In Fejős Zoltán – Szíjártó Zsolt (szerk.): Helye(in)k, tárgya(in)k, képe(in)k. Budapest: Néprajzi Múzeum. 209-227.

2005 A népi kultúra és a tömegkultúra értelmezéséhez, illetve összefüggéseihez. Továbbgondolások Józsa Péter nyomán. Vasi Szemle 59. (5.): 562-574.

2007 Kézjegy. Kézműves hagyomány mint védjegy, avagy az eredetiség garanciája.

In Wilhelm Gábor (szerk.): Hagyomány és eredetiség. Tabula könyvek 8. Budapest: Néprajzi Múzeum. 240-251.

2009 A kézműipar és a népművészet hatásterülete (Műfajok, mesterségek rendszere)

Zalai Múzeum 18. Petánovics Katalin 70 éves.  Zalaegerszeg, A Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága. 2009. 111-122.

GUJER, Marianne

1990 Südafrika. Ein Paradies für Weisse. In L. Klemens-M. Has-M. Neuer (herausgegeben): 151-157.

GUNDA, Béla

1986 Megjegyzések a kulturális ökológiához. Új Forrás 5: 3-13.

HALL, Derek – KINNAIRD, Vivian

1995 Ecotourism in Eastern Europe. In E. Cater – G. Lowman (ed.): Ecotourism. A Sustainable Option? 111-136. Chichester-New York-Brisbane-Toronto-Singapore. John Wiley and Sons.

HAMMELEHLE, Jürgen

1990 “Alternativtourismus” und seine Folgen in Goa/Indien. In L. Klemens-M. Has- M. Neuer (herausgegeben): 81-90.

HARRIS, Robert – HOWARD, Joy

1996 Dictionary of Travel, Tourism and Hospitaly Terms. Melburne. Hospitaly Press.

HOPFENBECK, Waldemar – ZIMMER, Peter

1993 Umweltorientiertes Tourismusmanagement. Strategien, Chechlisten, Fallstudien. Landsberg/Lech. Verlag Moderne Industrie.

HOTWAGNER, Heidemarie – WUKITS, Ewald

1996 AusBildungsZentrum für traditionelle Werktechniken Südburgenland. Eisenstadt. Projekt.

IKVAI, Nándor

1991 Ökológia és agrokultúra. A hagyományos gazdálkodás és környezet összefüggései a Kárpát-medencében. Herman Ottó Múzeum Évkönyve XXVIII-XXIX. 329-337.

JUHÁSZ NAGY, Pál – ZSOLNAI, László

1991 Kultúrák és természetképek. Zöldövezet 1: 5-7.

KEANE, Michal

1992 Rural Tourism and Rural Development. In H. Briassoulis – J. van der Straaten (ed.): 43-55.

KENÉZ, Győzőné

1995a Az agroturizmus. A falu X/2: 83-91.

1995b Falusi turizmus fejlesztési megoldások Lengyelországban, Szlovákiában és a keletnémet régióban. A falu X/3: 107-113.

KEPPLER – LEMCKE

1986 Mit Lehm gebaut. Ein Lehmhaus im Selbsbau. München. Blok Verlag.

KLEMENS, Ludwig

1990 Ökonomie durch Ökologie. Ungewöhnliche Versuche in Schleswig-Holstein und dem Saarland. In L. Klemens-M. Has- M. Neuer (herausgegeben): 123-126.

KLEMENS, Ludwig – HAS, Michael – NEUER, Martina (herausgegeben)

1990 Der neue Tourismus. München. Verlag C.H. Beck.

KOVÁCS, Dezső

1995 A falusi turizmus helye a családi gazdálkodásban és az átalakuló mezőgazdaságban. A falu X/2: 75-82.

KRUSCHE, P. und M. – ALTHAUS, D. – GABRIEL, I. (herausgegeben)

É.n. Ökologisches Bauen. Bauverlag.

LÁSZLÓ, Péter

1998 Ökoturizmus. Budapest. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola.

LENGYEL, Márton

1994 A turizmus általános elmélete. Budapest. KIT Képzőművészeti Kiadó.

MAEDER, Ueli

1985 Sanfter Tourismus: Alibi oder Chance? Die Schweiz – ein Vorbild für Entwiklungslaender? Zürich.

MENDELE Ferenc

1969 Hollókő műemléki jelentőségű területének védelme. Műemlékvédelem XIII. (4.): 201-211.

MESSERLI, Paul

1989 Mensch und Natur im alpinen Lebensraum. Risiken, Chancen, Perspektiven. Bern-Stuttgart. Haupt.

MUNDRUCZKÓ, Györgyné – STONE, Graham

1996 Turizmus. Elmélet és gyakorlat. Budapest. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.

PÁL, Imre

1995 Falufejlődés – falusi turizmus. A falu X/2: 69-73.

REISCHL, Gábor

1995 Falusi turizmus és értékmentés. A falu X/3: 77-84.

SCHLEICHER, Vera

1998 Turizmus és regionalizmus. In Fejős Z. (szerk.): 203-213.

SPIEGEL

1984 Öko-Architekten kaempfen für die Versöhnung von Natur und Wohnen.  Spiegel 38 Jahrg. Nr. 39. 228-244.

SZÉKY, Pál

1979 Ökológia. A természet erői a mezőgazdaság szolgálatában. Budapest. Natura.

1983 Ökológia. Kislexikon. Budapest, Natura.

TASNÁDI, József

1998 A turizmus rendszere. Szolnok. Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola.

VAYDA, Andrew P.

1996 Methods and Explanations in the Study of Human Actions and their Environmental Effects. Jakarta. CIFOR/WWF Special Publication.

VISCHER, Lilo Roost

1990 Dorftourismus im Senegal. In L. Klemens-M. Has-M. Neuer (herausgegeben): 127-133.

WALLENDUMS, Árpád

1995 Vendéglátó gazdaasszonyok. A falu X/3: 99-105.

[1]              Ökológia: „az élő és élettelen környezet kölcsönhatásait, azok módozatait és okait vizsgáló tudományág … az ökoszisztémák működése, anyag- és energiaforgalma, produktivitása, elterjedése a környezet különböző kényszerfeltételei között… Vizsgálódása mindig kétirányú: a környezeti kényszerfeltételek és az élő rendszerek komplementer reakcióira irányul. A vizsgálat objektuma szerint két ága van, növényökológia és állatökológia… Az ökológiai ismeretek és szemléletmód alapvetően fontossá vált korunkban a népesedés és a környezetszennyezés problémáinak megoldásában.” (ERDEY-GRÚZ 198x: 730) – Későbbi, szaklexikonbeli meghatározásban: „Az élőlény és környezete közötti kölcsönhatás-rendszert, a fizikai, kémiai és biológiai ismereteket hasznosítva, rendszerelméleti alapon elemző tudomány. Több tudomány részismereteit ötvözi, összefüggéseit vizsgálja. Kutatásának alapegysége legtöbbször az ökoszisztéma, amelyben a környezet a benne, illetve rajta élő biocönózissal együtt szoros kölcsönhatás-rendszert hoz létre és tart fenn … Az ökológia tehát az ökoszisztéma struktúráját és funkcióját, illetve az ezekben lejátszódó változások törvényszerűségeit vizsgáló tudomány.” (SZÉKY 1983: 113) – Fontosabb részterületei: élőlény és környezete (egyedi környezettan – autökológia), populációk (populáció ökológia (demökológia), életközösségek (közösségi környezettan – szünökológia). Továbbá egy-egy élőlény csoportra vonatkozóan alkalmazott ökológiai ismereteket tárgyal a növény-, illetve állat-, tovább szűkítve természet-, vadászati-, vizek-, erdészeti-, talaj-, … ökológia. Napjainkban e tudomány területén is bizonyos hangsúlyeltolódások figyelhetők meg (pl., a humán ökológia felértékelődése), vagy éppen a fogalmi rendszer (pl. az ökoszisztéma) értelmezésében.

[2]              A teljesség igénye nélkül vö.: GUNDA 1986, ANDRÁSFALVY 1990, IKVAI 1991, újabban BORSOS 1993, BORSOS 1996, BORSOS 2000.

[3]              Lásd az 1987-ben készült, ún. Brundtland jelentést: BANDY 1996: 543.

[4]              Erre vonatkozóan csak két példa: egy nagy-britanniai hegycsúcs kirándulóhelyén nyári hónapokban naponta majdnem 1 tonna szemetet, a dél-angliai New Forestből évente mintegy 25000 üveget szállítanak el (TASNÁDI 1998: 63).

[5]              Egyes túlzó vélemények és követelmények szerint az ország területének túlnyomó része védelemre érdemes. Ez a szemlélet egyébként nemcsak hazánkra érvényes. Az 1990-es évektől világszerte és általában megállapítható az ökológiai mozgalmak divatja és bizonyos agresszivitása. Az ún. fenntartható fejlődés programját megfogalmazó bergeni konferencia kritikája során volt aki így fogalmazott: “Úgy tűnik, hogy most mindenki zöldülni kezd.” (BOMANN-LARSEN é.n. : 9.)

[6]              „(Hőenergiát veszítő), lágy, szabályozott és vezérelt rendszer… Működését a visszacsatolásos (feed back) mechanizmus tartja nagyjából kiegyensúlyozott (homeosztatikus) állapotban.” (SZÉKY 1983: 118)

[7]              A létező problémával, vagyis az idegenforgalom és a környezetvédelem kölcsönhatásának kérdésével a Helsinki Értekezlet is foglalkozott, és követelményként fogalmazta meg, hogy a turizmus fejlesztése ne okozzon kárt az érintett országokban, a környezetben, valamint a művészeti, történeti és kulturális értékekben (CZEGLÉDI 1982: 200).

[8]              Hivatkozott adataim ugyan egy régebbi kézikönyvből származnak, de tájékozódásom és megítélésem szerint informatívnak tekinthetők

[9]              Mely egy más, rövidebb meghatározás szerint: „Minden vidéki – nem városi és nem kiemelt üdülőhelyen fekvő – településen (mezőváros, község, falu, tanya) történő vendéglátás, mely magába foglalja a szállást, étkezést és programszervezési szolgáltatásokat.” (PÁL 1995: 71)

[10]             Vagy egy más vonatkozású, ám igen tanulságos példa a Saar-vidékről, ahol is az emberek az úton 16 autómárkát ismertek fel, de  csak 7 növényt (KLEMENS 1990: 126).

Illusztráció: Bagolyturista (pixabay.com)

Cimkék: környezet

Feltöltötte:

Napút Online

Ezek is érdekelhetik!

Lukáts János: Tornyok, tetők, tópartok →

Lukáts János: Madárlátta Svájc →

Hegyi Botos Attila: Az okság (a közelgő Karácsony jegyében) →

Basa Viktor: Öt vers →