Száva Csanád: Hallatszik a kocsi ajtajának csukódása
Az ébrenlét és mély alvás közötti állapot bénító. Látja a könyvet, de nem tudja, cirillel van-e ráírva Bulgakov neve. Fontosnak érzi, fontosabbnak, mint azt, hogy igenis ő az, aki nézi a könyvet. Ő: Luszi. Hallatszik a kocsi ajtajának csukódása. Ez mindig kizökkenti. Most is szertefoszlott az előbbi betűk fontossága és kriksz-krakszokként hull bele egy sötét lefolyóba. Bulgakov Pilátusa még megszólal, de nem hallatszik, amit mond. Pedig lehet, hogy ez volt az igazi ítélet.
A kocsi indul, előtte azonban hallatszik a zörej, mint rendesen. Hallatszik a kocsi ajtajának csukódása. Luszi nem fog ma vermutot inni, ahogy annak idején, mikor bulizni indultak a tengerparti estbe. Már úgysem bírja Millát, szakított vele. Inkább Bulgakov lesz ma este. Vagy Dosztojevszkij. Az nagy inkvizítor hogyan döntene Milláról? Hát Gyágyáciról, aki épp becsapta az ajtót? Vagy Buci volt az, aki kicsit később ült be a kocsiba? Nem volt hajlandó használni rájuk azokat a bizonyos szavakat: apa, anya. Mindenki így mondja. Az emberek olyan hülyék tudnak lenni, főként, ha a szüleikről van szó. Csak nehogy mindenki legyek – ez van a fejében. Buci nem haragszik. Gyágyáci csak mosolyog és ingatja a fejét. Szinte látni a tunikáját. Ítél és mossa kezeit.
Hallatszik a kocsi ajtajának csukódása. A macska ilyenkor szokott kibújni a kosarából, hogy szokásos körútját végigjárja, kezdi az éjjeliszekrénnyel. Ilyenkor egy galamb turbékol az eresz alatt. Ma egy lilás, de tulajdonképpen barna-szürke árnyalatú. A farka fehér. Amúgy semmi említendő. Gyágyáci csak mosolyogna és ingatná a fejét. Majd a tunika. Ahányszor ezt teszi, pipájából kevés füst bújik elő. Nem igazi pipa: olyasvalami, mint az elektromos cigaretták. A régi pipája kiszáradt, nem kapható már olyan méretű filter, amely bele illene, a tömködő még New Yorkban elveszett. Vagy Jeruzsálemben? A nyaralások hosszú sorában mindig ott volt velük a kocsi. Még ott, a Szentföldön is. Hallatszott a kocsi ajtajának csukódása, minden reggel, ahogy a pálmafák mögül kinéz az ablakon. A galambok, a verebek ott mást jelentettek. Milla is ott volt még. Együtt teáztak, egyik nap bögréből, másnap az I – szív – NY csuporból. Mindig csak egyikből. Cserélgették a ruháikat. Mintha ikrek volnának. De ez rég volt már. Még élt az öreg cica.
Most épp felfele mászik a macska. A galamb hirtelen elrebben, szárnyai mintha összezúzódnának, mintha vércseppek látszanak a szegeken. A könyv még csukva. Buci sorozata ott van a könyvben – horribile dictu. Megvásárolta azt a szappanoperából írt könyvet. Micsoda sikamlós ötlet! Bár azon a másik éjjeliszekrényen lapul az a bizonyos könyv. Ki se nyitotta, a képernyőt bámulja egész délután. Bár lenne egy olyan, mint mondjuk a Twin Peaks. De az rég volt már. És ez meg se közelíti. Hallatszik a kocsi ajtajának csukódása, ilyenkor mindig ideges lesz, elszakadnak a szálak, a lapok keverednek. Buci kötni is szokott. A kártyázást haszontalannak tartja. Főleg azt, amelyiket csak úgy emleget: szívre szív, betűre betű. Vagy számra szám? Valószínűnek látszik, hogy van valami haszna a kötögetésnek, bár talán a macska örvend ennek leginkább.
Gyágyáci sose foglalkozna ilyennel. Ő tudja a dolgát. Tudja melyik galamb milyen fajta. Nem beszél erről, mert nem szükséges – ez az ő bölcsessége. Millának megbocsájt, ha gyilkol, még akkor is, de csak hogy Bucit meg a többieket kielégítse. Hosszú az út – szokta mondani. Sose érünk Makóra, főleg azért, mert már ennyit és ennyit mutatott az óra, mikor Buci becsapta az autó ajtaját. Számok – Milla is utálta. Luszi csak bizonyos órákat számolt. Például a macska. Vagy például Milla. Buci és Gyágyáci soha. Olvasott valami hasonlót… talán épp Bulgakovnál, vagy valami amerikainál. Készül az ébredés már, elég volt az olvasott világokból, számoljunk. Számoljunk le. Millának annyi, most már mindegy. Az emlékképek eltűnnek, mint a kagylók eltűntek a lefolyóban, azon a bizonyos nyaraláson. Az utca megmarad, ahányszor kinéz az ablakon, ha ott van a galamb, vagy ha nincs, akkor is: az utcát látja. Ajtó csukódik. Ez mindig kizökkenti. Olyankor nem marad, csak az utca. Milla nincs már. A galamb elröppent. Gyágyáci csak készülődik, ahogy szokott, aztán kifújja magából a számokat és betűket, ahogy az autó is fújni kezdi a füstöt, miután bevágta az ajtót. Buci elszórakozgat, nem lát a fonáltól, amit ott tart az óra előtt. A sorozat hangos párbeszédei, a filmzene jól ismert akkordjai betöltik és elringatják az egész lakást, még az ajtón és ablakokon is ki-kiszivárognak. Az autóig is. De olyankor nem csapják be az ajtaját. Csak ha Makó vagy valamelyik másik, talán egy tengerparti város az úti cél. A galambok útvonalai kifürkészhetetlenek. Nekünk mindenképp, ez egy ilyen társaság.
Hallatszik a kocsi ajtajának csukódása. Luszi a galambra figyel, aztán jöhet a többi. Kinyírtam, emlékszem: Bucit és Gyágyácit. A macska nincs itt, most megnyugszik, meglátta végre a vért. A galamb hirtelen elrebben, szárnyai mintha összezúzódnának. Ő az, aki nézi a jeleket. Ő, Luszi, az ítéletidőben. Macskaszemei vérben forognak. Ez most komoly. Hallatszik a kocsi ajtajának csukódása.
Száva Csanád a 2018-as Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Kállay Kotász Zoltán fényképfelvétele (2018)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
