Sárándi József: Egy esélytelen magánszáma (Négy vers)
Sziget a szárazföldön
„Mert jaj annak, aki kihull a mából.”
Ady Endre a XXX-ik századból
Ahol a sziget kezdődik
ott kezdődöm én –
az ismeretlen falu szárazföldjére vetett Robinson
Péntek helyett persze egy kedves nővel
osztom meg dolgos kipörgetettségem
a szétesett társadalom
láng-vízben álló szigettengerén
Nyomorultul gyönyörű érzés
zsiványtanyám oltalmában élni
Meg sem érintenek tudathasadásaitok árulásaitok
patkány-intelligens kannibáljaim
Mekkora könnyebbség arra gondolnom
torpedóitok hajótöröttjeként
siklottam ki ha csak ideiglenesen is
mérgezett karmaitok közül
De jó lenne hinni
hogy már életemben elfelejtettetek
A zuhogó esőben dögként gödörbe dobott
sárba taposott Mozart intermezzója
villan eszembe –
Kit érdekel sorsa egy zseniális nyomoroncnak?
Mellbeteg testéből kifogyott a szusz
de Ő jó kísértetként visszatért
és százezer zenekar hangszerével
hegedűn játssza játszatja
a haláltusáját vívó emberiség
hátborzongató rekviemjét
Hát így állunk hölgyek és urak
félig kényszerből félig önként vonultam ki
hullaszagú paradicsomotokból remetelakomba
Szőlő cseresznye barack eper s hatalmas
diófák kullancstalan pagodájában hallgatom
a fecskék rigók balkáni gerlék
romlatlan udvarló énekét
hogy varjúkárogástok ki ne ölje belőlem
a maradék csodát: belső békémet – békétlenségemet
Mezsgyén
Mi volt ez a képzelődéssel kezdődő ámokfutás?
Párbeszédeim a személytelen fenevadakkal
s harcom az éjszaka rám uszított konkrét kutyákkal?
Miért bőszített az ököllel bezúzott ablakok mögött rettegők hallgatása?
Féltemben lennék félelmes pokolfajzat
s fékevesztett cseréptörő zsonglőr?
Ki volt az öregasszony?
Dzsekim zsebéből apró döglött halakat húzott elő.
Teleholdnál olvastam az Álmoskönyvben:
hallal álmodni szerencsétlenséget jelent.
Nyakam szeghettem volna,
mikor a megtépázott bögrecsárda tetejéről leugrottam.
Köszönöm Neked, részeges ácsok, tetőfedők védőszentje,
hogy ismét Isten kötényébe estem.
Micsoda szerencsém volt, Uram-Atyám!
Meg is kérdeztem a kerítéstől:
„Hogyan férhettem át léceid keskeny résén?”
Emlékszem – felelte –, hogy gyerekkorodban vékony derekad volt.
Utoljára a nyugdíjas postás házaspár
ajtajának kémlelőablakát törtem be fél téglával.
Zárban volt a kulcs, hát kinyitottam.
Manyika néni meg sem lepődött a dolgon:
„Maga mindig ilyen hóbortos, Jóska” – mondta kedvesen,
és hároméves francia pezsgőt bontott.
Egy esélytelen magánszáma
„Véreim, magyar proletárok”
Ady Endre
Szeretnék úgy gondolni rátok
hogy ne kelljen rátok gondolnom
kegyetek keresem mégis lesajnált proletárok
keresem hogy visszafogadjatok
A nők a pénz a hatalom
s tárgyaink elhűtlenednek tőlünk
Emlékek hullái kezdenek bomlasztani
még félig ifjan s már félig vénen
Kiisszuk poharunkból a bort a hordó fenekéig
Doktorok Kórház Gyógyszerek következnek
s céltalan ébredések egyre háborúszagúbb napokra
Ilyenkor nem bánjuk hogy senkink sincs
kit elveszíthetnénk
Ilyenkor bánjuk hogy utód- s családtalan
magányos állatokként zuhanunk majd halálba
Mintha egy hosszú sírfeliratot olvasnátok –
Látom pusztítjátok ti is magatok
új közép-európai proletárok
Digitális impulzusok
Mikor ittasan telefon-ámokfutom
keresem
aki meghallgatná közületek
el se kezdett
dadogó
befejezetlen mondataimat
Spórolhatnék
a zsebemhez mérten
égbe szökő számlán
Szégyenítő gúnyos szavaitok
horgait sem kellene szaggatnom
másnapos ébredéseim
kínzó emlékeiből
Nem szánalomra
megértésre vágyom
amit rég kiölt belőletek
sorskudarc
harag
„gondviselő” előítélet
Legközelebb NULLA
a tizenkettediken-t hívom
a Fehér Szín-t
mert a Fehér Szín: ISTEN !
Illusztráció: Fülöp Péter fényképfelvétele (2015)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
