Wehner Tibor díja
A Magyar Művészeti Akadémia közgyűlésén a Művészeti Írói Díjat Wehner Tibor írónak, művészettörténésznek adta át Vashegyi György, az MMA elnöke.
Ahány sok éve Wehner Tibor szerkesztőségünket erősíti – tudjuk: meg fogja érdemelni. Hogy melyik díjat a múltból nézvést ma – ez volt csak előttünk lepel mögött. Hadd örülhessünk veled mi is! (Nem a bennünket erősítés az elismerés-méltatás alapja ugyan… velünk-léted nekünk díj azonban, Tibor!)
* * *
A Napút idei “hetvenesek évkönyvében” – magáról figyelembe így ajánl:
Wehner Tibor
író, művészettörténész
(Sopron, 1948. szeptember 9.)
irodalmi karrier
beszédhibás szövegértelmezők fognak hebegni-habogni, szánalmas, utólagos magyarázkodásokba kezdenek, hogy ezért meg azért, így meg úgy, végső soron érthető módon és méltatlanul, elhallgatták és mellőzték, finoman fogalmazva nem figyeltek rá kellőképpen, vagyis hát egészen egyszerűen szartak a fejére, negligálták, keresztülnéztek rajta. és most már késő, mindegy is (nekik mindegy), ez most már nem (lenne) ugyanaz. hivatkoznak arra az esetre, amikor meghívták irodalmi felolvasóestre és nem olvashatott fel, valahogy nem került már rá a sor, mert mindig a végére maradt és nem volt vége, mindenki hazament mire felolvashatott volna, és így tulajdonképpen nem is csodálkozhatott azon, hogy nem volt kinek felolvasni, de azért felolvashatott volna az üres teremnek, nem akadályozta meg ebben senki. nem élt a lehetőséggel, vessen magára. az irodalmi élet demokráciája végső soron nem sérült, mindig odakeveredett valahogy az indoklások közé ez a végső soron-kitétel (ebben az okfejtésben is már másodszor szerepel). persze mindenhonnan visszadobták, illetve hát vissza sem dobták a kéziratait, akkor még postán kellett küldözgetni és általában nem válaszoltak, a postai forgalom elfogadhatatlan és érthetetlen problémáira, a rosszul címzett küldeményekre (a kézbesíthetetlen levelek ügyosztályára), a hülye postásokra (bántó általánosítás) hivatkoztak, ha reklamálni próbált, de persze csak egyszer-egyszer reklamált, mert méltatlannak és megalázónak tartotta a procedúrát, de azért a lelkiismeretét próbálta valahogy megnyugtatni. vette a bátorságot, bár maga sem tudta, honnan. ha meg véletlenül válaszoltak, akkor meg egyszer magázták, máskor meg tegezték (mintha egy pillanatra bevették volna a brancsba, de aztán mégsem), de azon túl, hogy ezzel teljesen megzavarták, mindegy is volt, mert így is és úgy is melegebb éghajlatra küldték (ahogy mondani szokás, és itt egy korántsem irodalmi kifejezés is szerepelhetne). a francba az egésszel. meg felhánytorgatták, hogy soha nem csatlakozott sehova, senkihez és semmihez, ezt is visszamenőlegesen a szemére vetették, mert a csoport vagy az irodalmi közeg – mondjuk ki nyíltan, a klikk – mindig ad valami védettséget, de számára sokkal fontosabb volt a látszatfüggetlenség, amivel meg, mint látjuk, semmire se ment. a pályázatokon is elkaszálták, hiába ötlött ki baromi jó jeligéket. általában elsunnyogták az eredményhirdetést, nem hozták nyilvánosságra vagy eredménytelennek minősítették a nemes szakmai versengést, megvoltak az eszközeik. az egyik legocsmányabb húzásuk volt, hogy be se tiltották az írásait, mint a menőbb, befuttatott, jól helyezkedő pályatársaiét, így lemaradt a tiltakozójegyzékekről is, nem hívták meg a nagy kollektív, minősítő jellegű aláírás-gyűjtögetésekre, aztán alkalomadtán (bármikor készen voltak a válasszal) felelősségre vonták, hogy nem állt ki mellettük, még erre sem képes. kimaradt az antológiákból is, a szerkesztőknek fogalma sem volt róla, hogy létezik, pedig a sok szarnál sokkal jobb és fontosabb szövegeket írt, ha a szar egyáltalán lehet viszonyítási pont, de ezek a jobb szövegek alig-alig jelenhettek meg, és emiatt az alig-alig miatt aztán a korrupt szerkesztők látókörébe se került. az egész egy ördögi kör, mindenki hibás és felelős. szarháziak. de a nyereségvágyból elkövetett cenzurális beavatkozások miatt sohasem fognak megbűnhődni, az aljas indokból vezérelt esztétikai tévedéseikkel meg be fognak vonulni az irodalomtörténetbe, és ez már maga a megdicsőülés, az örökkévalóság, basszák meg. úgy tűnik, és ebben egyre biztosabb, elérkezett az ideje, hogy megírassa a mértékadón visszafogott nagymonográfiáját. (beáll. a. sorba.)
Illusztráció: Wehner Tibor (Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele, 2018)
Ezek is érdekelhetik!
Haikuest / Tájékoztató →
Rövidesen megjelenik a Napút 2020/02. száma! →
Toót-Holló Tamás Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült →
