Móritz Mátyás: Az évek árnyékában
Sándor Györgynek
Ha nyolcvan éves az ember, azon csak a humor segít,
mint aki alól kihúzták a szőnyeget és a létrát;
összegyűjtve válogatott jellemtelenségeit,
játszva a horogra akadt, bölcselő an(alfa)bétát.
Úgy járja Hollós Ilona muzsikájára a polkát,
húzva csak a strigulákat, és vonva a nehéz igát;
számolva a lyukas percet, számolva a lyukas órát,
kesztyűt húzva, lemérkőzve a micimackómédiát.
Nyolcvan évesen az ember igyekszik, hogy hetvennek látsszon,
amíg a gondolatai a nyolcvanegyen forognak;
járva csak a sátántangót, a mágiarakáson,
szépnek látni a világot, a legboldogabb barokknak.
Nem is érti, ha kézen fogva rángatni kezdi a remény,
mint akin nem segít már a gyógyszer, a tubus, a tégely;
úgy adja a semmit tudót a semmittudás egyetemén,
vagy csak kérdezgeti csöndben, hogy meddig mehetek még el.
Nyolcan évesen az ember nem is hazudja, hogy jól van,
legfeljebb megigazítja a nyakán a lasszó hurkát;
ki tudja hány éve állva abban az aluljáróban,
útba igazítást kérve, szorongatva csak a burdát.
Az, mint nokedli a kacsát, nyeli, nyeli a kollagént,
maga is meglepődve, ha a szíve néha megrebben;
mint aki meg úgy született, a sors fura fintoraként,
hebegve csak és habogva nekünk – veleszületetten.
Az folytonosan robotol, az folytonosan kerepel,
hogy majd kiesik szájából ibafai fapipája;
az az egyszer már megtekert kifejezésen még egyet teker,
mint a nemzet sándorgyurija, a szópantomim Mórickája.
Nyolcvan évesen az ember belőlünk minden nevetést kihoz,
az tudja jól, milyen kemény tud lenni néha a péklapát;
akit úgy hasonlítanak Chaplinhez vagy Karinthyhoz,
mint aki nem felejti el az egykori házmester mozdulatát.
Az jól tudja, milyen, ha az ellenség cipője koppan,
a gyengeségeit is úgy váltja a nézőkért erőre;
miközben a hídszerepbe néha kicsit belerokkan,
néha úgy érezve, hogy már mindent elírtak előle.
Nyolcan évesen az ember beesett mellel, csapott vállal
képes megtalálni magát, és minket – minden szerepbe;
az a meghatottságtól a röhögésig mindent vállal,
Teréz anyaként beállva abba a bizonyos sebbe.
Az a jó termésért bátran felhasználja a műtrágyát,
mint akivel szemben büdösül most is a népes ellentábor;
irigyelve életszeretetét és a boldogságvágyát,
nem is sokat értve meg a szangvinikus alkatából.
Nyolcan évesen az ember inkább szakértő, mint laikus,
az szagot fog, mint egy uszkár, egy szelindek vagy egy kopó;
akkor is, ha sokaknak még most is túl didaktikus,
akiknek József Attila is túlzottan magyarkodó.
Az mindent tud a szerelemről, az minden tud a kínról,
az már nem fél megmutatni minden sebét és sérülését;
azért ha kell, magam ugrom a vízbe a hajóhídról,
ezáltal segítve tovább az emberiség épülését.
2018 Május 13. Vasárnap
Budapest, Csepel
Illusztráció: Sándor György (Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele)
Cimkék: köszöntő, slóka, vers
