Meghalt Choli Daróczi József (1939 – 2018)
„Férfiként: halálraítélt.
Megfogni neszeit az éjszakának.
Zuhanni, zuhanni mint a kő!
Arcom csontján a rés,
Hiányod miatt tátong.
Szememet feléd fordítom,
Lepergett húsomból kikelt
Szirmokat szórok nyomodba,
Mert most tudom,
Most már tudom,
Hogy múltamba belevesztél.
Befagy a szám,
Megpüffedt ajkaim között
Holdarcod ívét hordom,
Magamba beépítelek.
Sírgödör szélébe kapaszkodó
Fű hajad selyme fáj.“
Choli Daróczi József: Férfiként
* * *
Rostás – Farkas György
CHOLI DARÓCZI JÓZSEFRE EMLÉKEZVE
Átmenet
Nem búcsúzom, emlékezzetek:
volt itt valaki köztetek.
Próbáltam így is, úgy is
néha sikerült, néha nem.
Kiszámíthatatlanok az emberek,
de mit tehetek?
Egy átutazó csak szétnéz,
majd integet.
Bezárul egy korszak,
a függöny legördül,
csak főpróba volt.
Az élet még nem ért véget.
Itt elkezdődött,
ott folytatódik.
Semmit nem tudtam meg,
csak ismerkedtem idelent.
Majd Odaátról üzenek.
Choli Daróczi Józseffel a 70 es évek elején találkoztam Csepelen, a szülei házánál, a dombon. Egy tudós barátunk azt mondta, hogy nektek találkoznotok kell. Már hallottuk egymásról, meg olvastunk is egyet-mást… Így hát szedelőzködtem és elmentem Csepelre Cholihoz.
Mintha ezer éve ismertük volna, úgy üdvözöltük egymást, mint az ősi időkben, amikor még az utak vándorai voltunk. Azonnal mutatta a verseit, a fordításait, amin éppen dolgozott. Én is viszonoztam, elővettem a bakómból az én vereseimet. Így töltöttük az időt, verseket olvasva. Attól a perctől kezdve nem szakadtunk el egymástól, hívtuk, vártuk, kerestük egymást.
Sokat beszéltünk arról is, hogyan lehetne a cigányságnak polgárjogot nyernie e hazában. Nemsokára összegyűltünk, mint szabadságharcosok egy „szabad’ hazában. Hamarosan csatlakozott a testvérem, Ruva Farkas Pál, a Hollandiából hazatért Péli Tamás, Lakatos Menyhért, az akkor már ismert író, majd Daróczi Ági, a szép és tehetséges cigánylány, aki szavalóversenyt nyert és az ország kedvencévé vált, aztán Kovács Jóska, az indiai kinézetű mohácsi cigány fiú. Hosszú-hosszú ideig velünk volt a nagytudású Karsai Ervin tanár úr is. Együtt jártuk a világot, hogy becsületet és elismerést szerezzünk a cigányoknak. Elkezdtük szervezni a cigány klubokat, konferenciákat. Choli mindenhol ott volt.
Sokszor elmentem hozzá a „Lila iskolába”, ahol fiatal pedagógusként kezdte tanítói – tanári pályafutását. Ez az iskola lett a fiatal roma értelmiség egyik főhadiszállása. Egyre több fiatal csatlakozott hozzánk. A minisztériumba is bejárásunk volt, s követeltük, már Lakatos Menyhérttel is az élen a cigányság kulturális intézményeit.
Choli mindig az elsők között volt, nagy tekintélynek örvendett, itthon és külhonban is tisztelték, szerették. Verseit és műfordításait közölték a meghatározó irodalmi lapok és hamarosan megjelentek az első irodalmi antológiák (Fekete korall 1-2), a saját kötetek és a nevéhez fűződő első cigány sajtótermék, a Rom Som is. (Az önkormányzati támogatással kiadott füzet sajnos nem sokáig élt, a hatalom úgy döntött, mint később is annyiszor, hogy nincs szükség cigány újságra.)
Choli, ahogyan én is, bekapcsolódott a szárnyát bontogató roma önkormányzati törekvésekbe, mert elhittük, hogy mi is teljes joggal felemelhetjük a szavunkat a cigányság társadalmi egyenjogúságáért, önrendelkezéséért. Ideig-óráig úgy tűnt erre lehetőségünk is nyílik, de visszatekintve az idők távlatából, ezt a harcot is elveszítettük. A hatalom árnyéka megosztotta sorainkat és ellenségeskedést szült a cigányok között.
A tanítást Choli soha nem adta fel. Halálig tanította a cigányság kultúráját, nyelvét, és nem középiskolás fokon! Mindannyian nagyon büszkék voltunk az első romológiai tanszékre, amely többek között az ő közreműködésével jött létre a Zsámbéki Katolikus Főiskolán, Bencze Lóránd professzor támogató segítségével és Várnagy Elemér, valamint Karsai Ervin professzorok részvételével. A főiskola azonban egy szerencsétlen tűzeset áldozatául esett, s a tanszék sem indult újra, csak jóval később Pécsett, immár Choli nélkül. Ő azonban továbbra is kivette a részét a romani nyelv tanításából a Rigó utcában és más fórumokon is. Az utolsó időkben a roma szakkollégiumokban tanította a fiatalokat, akik nagy szeretettel és megbecsüléssel övezték „Choli bácsit”.
Az én Choli Komám – (merthogy keresztkomák is voltunk, Lakatos Ankával, Lakatos Menyhért lányával együtt én kereszteltem Choli egyik lányát) -, nem volt könnyű természetű ember. Egyenes és szókimondó beszédét néha zokon vették, de ő jobban szeretett kertelés nélkül szólni. Ebben talán igaza is volt.
Ízig-vérig cigány ember volt, magyar öntudattal és európai műveltséggel. Távozása pótolhatatlan űrt hagy maga után, nem lesz soha több Choli bácsi… De verseiben, műveiben mindig találkozhatunk vele és tanulhatunk tőle, amíg a világ világ.
Illusztráció: Choli Daróczi József (Fialovszky Magdolna fényképfelvétele)
Cimkék: búcsúztató, tizennegyedmagunkban
