Fekete Anna: Éva levele Ádámnak
Isten kertjében minden lényt könnyen
kiismerhetsz. Idő és türelem dolga csak
összehasonlítani a virágokat, megfigyelni
az állatokat, Isten mozgó játékszereit. Vannak köztük
együttműködők, vannak magányosak, és persze
ragadozók, örök-nyugtalanok. Mintha álmodban
nyílegyenes sorok közt sétálnál magabiztosan:
a lények oly lassan változnak. Milliárd év kell,
hogy egy róka repülni akarjon, vagy hogy a lég
egyenruhásai, a hollók és a varjak a felhők
koronája fölött felépítsenek egy irdatlan várost.
Csak te vagy, szerelmem, aki álomról álomra
változol. Gyümölcsöt szedsz, aztán becserkészed
a többieket, majd repülni akarsz, de mielőtt még
szárnyad nőne és a csontjaid könnyűek lennének,
át akarod úszni a tengert. Írod, a halálra készülsz,
pedig a fogad fáj, vagy csak próbára akarsz tenni.
Hogy méltó vagyok-e… De mire is kéne méltónak
lennem? Azt tudtad, hogy az állatok éjszakánként
megértik egymás nyelvét? Hogy a szél azért jár
küldönc módjára, körbe-körbe, hogy a jókívánságaikat
a legkisebb, még láthatatlan lényekhez is elvigye?
Te nyugodtan menj! Építs hajót, ragassz szárnyat,
emelj magadnak várost, siess, igyekezz!
Én itt maradok a többiekkel.
Illusztráció: Jacob Jordaens Ádám és Éva c. festménye (1640)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
