Komáromi Gabriella: Mit ér a díj, ha harmadik?
(A novellista Lázár Ervin jelentkezik)
Hogy mennyit ér egy harmadik díj? Általában nem sokat. Hát még akkor, ha hárman, megosztva kapták, és 300 forint járt vele. Manapság egy gombóc fagylalt ára. De történetünk idején (jó hatvan évet kell visszaszámolni) egy elegáns albérletet lehetett ennyi pénzért kapni. A díjakat azóta is az minősíti, hogy ki adta, és ki kapta. Ha egyik sem fontos, felejthető a dolog. Ez esetben a ki a hangsúlyos. A díjat egy 21 éves egyetemista kapta, akit Lázár Ervinnek hívtak, mégpedig – ma már tudjuk – a legelső novellájáért. A mű címe: Kóborvér. Hiába keresnénk Lázár eddig megjelent novellásköteteiben. Nincs sem a Kisangyalban, sem a Hét szeretőmben. A kéziratos hagyatékban sem leltem, ahol azért van még egy fél tucat meg nem jelent novella.
Úgy látszik, mintha a szerző maga is megfeledkezett volna róla. Sokáig bibliográfiai adat volt a Széchenyi Könyvtárban, s egy akkoriban nagyon gyatra napilap (a többi sem lehetett különb) lappangó írása (Somogyország, 1957. május 15. 16. o.) Továbbá bekerült a Valóság íze c. kötetbe (szerk. Urbán László. Szekszárd, 2016.) „Kötetben eddig meg nem jelent írások”, mondja az alcím. Ez így nem egészen igaz, hiszen benne van a Csillagmajorból ismert legendás novella, Az asszony. A szándék körül is baj van, az újságok lapjairól nem kell feltétlenül mindennek kötetbe kerülnie. (A heti jegyzeteknek, a szerkesztői üzeneteknek semmiképp.) De a Kóborvérért és az Alkonyat közléséért hálás vagyok ennek a kötetnek. Az utóbbit magam is közöltem Csontos János tiszavirág életű lapjában, a Nagyításban (2010. május 3.) De ez a novella nem 1957 júniusában jelent meg a Jelenkorban. Valamivel későbbi. ( Jelenkor, 1959, 3. sz. 41-43. o.) Jelenkor egyébként 1957-ben még nem is volt. Lázár a köteteiből az Alkonyatot kifelejtette, pedig ízig-vérig Lázár-novella. A Kóborvért sincs okunk lebecsülni. Abból a nyersanyagból lett, amiből a későbbi novellák többsége és java. A stílus sem más. Mintha csak kimaradt volna a Csillagmajorból. Lássuk be, nem komótosan készülődött ez a novellista. 1958-ból már olyan maradandó novellái vannak, mint a Hóban vagy a Bartusek Géza, a kutya. Nem szabadna őket kihagyni semmiféle válogatásból.
A Helikon Kiadó új sorozata a Lázár Ervin művei címet viseli. Első kötete, a Csillagmajor, azaz a Novellák 1. meg is jelent már. A magyar irodalom egyik legszebb novellaciklusa megérdemli a kiemelést, a megkülönböztetett figyelmet. A 2-3. kötet az összegyűjtött novellákat tartalmazza majd. Az ilyesmire azt szokták írni, hogy „összes”. Ha belegondolunk, nagy merészség. (Arany Jánosnak a 200. születésnapján is elővetődtek ismeretlen kéziratai.) A novellák két kötete időrendet követ. Mai tudásunk szerint nem kezdődhet mással, mint a Kóborvérrel.
Arról a réges-régi pályázatról meg a harmadik díjról anélkül szót sem ejthetünk, hogy ne emlegessük: volt egyszer egy újságíró szak az ELTÉ-n. Az egyetemista Lázár Ervin ide járt. A szak hallgatói a képzés harmadik évét, az 1956/57-es tanévet, vidéki szerkesztőségben töltötték. Nagy idők voltak és viszontagságosak. Lázár szeptemberben Nyíregyházára került gyakorlatra, de október 25-én már Pesten volt, és nemzetőr, mint a többiek a Ménesi úti kollégiumban. „Most el kellene mesélnem, mi minden történt azóta, Ernőkém, ez lehetetlen. Letartóztatás, fölvonulás, üvöltözés, szerelem.”, írta barátjának. Novemberben azt hallották a szülei, hogy valahol a Dimitrov téren temették el. De azt is, hogy elhagyta az országot. Szerencsénkre élt, maradt. A második félévet pécsi szerkesztőségben töltötte. Az elsőt is ott szerette volna. De hát Pécsre az az évfolyamtárs került akkor, akinek a papája Dobi István beszédeit írta. Pécs akkor elsősorban azért vonzotta, mert holtáig legjobb barátja, a Ménesi úton kollégiumi szobatársa, a somogyi származású Király Ernő kaposvári szerkesztőségbe került. Átjártak egymáshoz, írtak egymás lapjába, „olvastam költőtárs”, mondogatták petőfisen, de hogy mit, kevéssé tudjuk, a gyakornok ugyanis csaknem mindig névtelen.
Istennek hála, a pályázatról Király Ernő, a hajdani római tudósító, az MTI Press igazgatója a minap mesélhetett még nekem. Az az őszi félév az ő számára olyasmiket jelentett, hogy a falvakból teherautóval élelmet hordtak a Corvin-közbe; aztán egy olyan lapba kellett írnia, amelyben kevés örömet talált, aki írta, s aki olvasta egyaránt. Király Ernő ekkor találta ki az irodalmi pályázatot. Legyen valami olvasnivaló a Somogyországban! 1957 május elseje tiszteletére hirdették meg a pályázatot. Nem akármilyen nap. Máig nem tudom feldolgozni, ha az októberi napok és a május 1-i felvonulás képeit egymásra vetíti a képzeletem. Jókai szavaival „lélekcserélő” idők voltak. A megtorlás és a konszolidáció éveit igen nehéz lehetett túlélni.
A Somogyország május 12-én írta: „Eredményes volt lapunk irodalmi pályázata. A téma és műfaj szabadon választott. 98-an jelentkeztek prózai művel, 97-en 331 verssel. A témaválasztás úgyszólván kifogástalan, az írások többsége „az úri zsarnokság, kegyetlenkedés ellen emelt szót… a politikai események értékelését is magába foglaló írások születtek.” Az első díjat Cserna Marianna Intra muros c. elbeszélése kapta. (1000 forinttal). A második díjat Adós József Salakon c. regényrészlete és „egy 45-ös párttag” jeligés verse (Gondolatok egy pártnapon) nyerte el 500-500 forinttal. A harmadik díjat hárman kapták. Lázár Ervin mellett Balogh Gyula és Dékány Anna, a már említett 300 forinttal. Király Ernőt faggattam, örült Lázár a 300-nak. Hát persze, nagyon. Akkoriban azt írta: „Nem tudom elfelejteni ezt a rohadt fizetést. És még én akartam segíteni édesapámékon.” Hihetnénk, hogy könnyelmű volt, de nem. (Vagy nem mindig.) Ugyanúgy könyvelt, mint dédnagybátyja az első világháborúban, aki azt is feljegyezte a naplójában, hogy vett három gombot. Nyíregyházáról ezt írta Ernő barátjának: „ Kedves Ernő!…Adnak tisztán 776 forintot, Ebből elment 300 Ft előleg. Maradt 476 Ft. Volt egy kis apró adósságom, kb. 30 Ft. Remek üzleti érzékkel még a múlt hónapban vettem öt könyvet. Fizetni persze most kell, az 170 Ft. Marad 276. Ebből kifizetem a lakást, az 130. Marad 146. Az ebéd 150 Ft körül van, úgyhogy mehetek a fenébe. …Itt vagyok fizetés után fél nappal 140 Ft-tal a zsebemben”. Hát persze, hogy nagyon örült annak a 300-nak. Lehet, hogy örömében vett öt könyvet. Az előző hónap vásárlásai között olyanok voltak, mint az Elvarázsolt lélek vagy Az öreg halász és a tenger. Nemcsak nagy író volt, nagy olvasó is.
A lap Cserna Marianna és Lázár Ervin írását közölte. Kolumnányi volt mind a kettő, az első több is. Igazi olvasnivaló a lapban, ahogy Király Ernő akarta. Cserna Marianna tehetséges volt. Volt története, tudott figurákat teremteni, egy egész kongregációs lánysereget is, akik titkon szerelmesek a fiatal káplánba. Hiteles, ahogy a káplánban szerelem ébred a legszebb, legkülönb lány iránt. Az is, ahogy az érzést sokáig rejtegetni próbálja. Őszinte szerelemmel teszi magáévá a lányt, bár kissé erőszakosan. De itt megbicsaklik a történet. A lány – egy magzattal a szíve alatt – kősziklává válik. Nincs szó, ami meghatná, megrendítené, kiengesztelné. Mintha azt a másikat nem tudná embernek tekinteni, akinek lehetnek érzései. Antiklerikális lecke az, ami ez után következik. „Bűne a koré…” , mondhatnám az írásra. De őszintén sajnálom, hogy Cserna Mariannának valami örökre kedvét szegte az írástól.
A Kóborvér olyan novella, amit Lázár le se tagadhatna. Felismerjük. Klasszikusokról szoktuk ezt mondani, és nem egy zsengéről. De hát nem is zsenge. Mintha a Csillagmajor világából olvasnánk valamit. Nem tartozhatna a novellaciklus emblematikus írásai közé, de beleférne. Ahogy olvassuk, csupa ismerőssel van dolgunk. Hujber Gyuvit még gyulázza, de kétségkívül ő az. Ott van Kobrák bácsi, a kanász, a Barta gyerek, Rozika, aki később Péli. S ott van a világuk, amelyben az álmok álma egy gyönyörű ló. Hujber Gyula életében először vesz lovat, de ez a ló elpusztulna, ha nem tévedne a tanyára egy bűvész, aki megmenti. (A bűvész vissza-visszatér még a Lázár-novellákba, de a pusztára. A tanya szót Lázár soha többet nem használja.) A jóság és a szeretet valóságos mutatványa, ahogy hálából befogadják a megmentőt, asszonyt kerítenek neki, lakodalomra készülnek. De egyszer vándorcirkuszosok járnak a tanyán. A bűvész szíve nagyot dobban, tolvajként elszökik, a kóborvér hajtja.
Ez a harmadik díj bizony olyan írást jutalmazott, amelynek nyomán az ifjú szerző József Attilá-san mondhatta volna: Én, Lázár Ervin, itt vagyok!
Illusztráció: Lázár Ervin
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
