Kritika

március 11th, 2018 |

0

Dr. Töttős Gábor: A korát megelőző ébresztőóra

Concettók, új szavak és manierista stílusjegyek
Prágai András Fejedelmeknec serkentö oraia (1628) első könyvében

Mivelhogy életünc igen rövid, hoszszu emlekezetünket hadni igyekezünc. Sallustius[1]

A cím első része némi magyarázatra szorul, de ahhoz, hogy megértsük, milyen régi műről van szó, egyszerűen utalhatunk rá: oly régiről, amikor még a serkentő, mai nevén ébresztőórát új jelképnek lehetett tekinteni. Azt pedig, hogy mi mindenben járt a saját kora előtt, nyelvtörténeti tényekkel fogjuk igazolni.

Az Akadémiai Kiadó 1970-es évekbeli büszkesége, a teljességét fennen hangoztató Világirodalmi Lexikon 4. kötete Antonio Guevaráról szóló címszavában[2] Major László egy szóval sem említi, hogy az először 1529-ben megjelent műnek, a Libro aureo de Marco Aurelionak létezik 1628-ból Prágai András jóvoltából egy teljes magyar fordítása Feiedelmeknec serkentö oraia címmel.[3] Ez önmagában lehetne véletlen felületesség, de az már nem, hogy a magyar könyvkiadás máig adósa ennek a hatalmas, főszövegében is 1055 oldalas műnek az új kiadásával. (Ezen nem változtat az sem, hogy a három könyvből álló munka Draskovich János átültette második részét, az 1610-es grazi kiadást – ahogy annak idején is – az 1980-as években közreadták hasonmás formában.)[4] Mindennek következményeként már előzetesen kijelenhetjük: bízvást ez az egyik oka annak, hogy eddig senki nem fogott hozzá a korában oly népszerű[5] és nagy hatású alkotás tüzetes, nyelvtörténeti szempontú vizsgálatához, s ezért lehet e tanulmánynak címében az „új szavak” kitétel.

A műfajában és terjedelmében is rendkívül ritka fejedelmi vagy királytükör fordítása hosszú évszázadokig egyedülálló teljesítmény a magyar szellemi életben, színvonala a legcsekélyebb kívánnivalót sem hagyja maga után. Az átültetés során Prágai Andrásnak egyszerre kellett igazodnia a Wanckelius János, azaz Johann Wankel által spanyolból latinná remekelt „eredeti”-jéhez, az előtte serénykedő Draskovich János elért eredményeihez, saját tudása és anyanyelve korlátként fel-felmagasló határaihoz, a fordítás szorgalmazója, a Rimay János által ezért külön megdicsért[6] I. Rákóczi György és művelt kortársai igényeihez.[7] „A fejedelmi tükröt az a Rákóczi fordíttatta le vele, aki a mű megjelenése (1628) után két évvel foglalta el az erdélyi fejedelmi széket. Ha a Rákóczi személyéhez köthető későbbi államelméleti irodalmat is tekintjük, azt mondhatjuk, hogy Bethlenhez hasonlóan ő is tudatosan törekedett saját személyének, udvarának, politikai célkitűzéseinek, egyáltalán egész szellemi »aurájának« megörökítésére és megörökíttetésére. Az ezt biztosító művek között az első a Relox [Feiedelmeknec serkentö oraia] lefordíttatása és megjelentetése volt”[8] – tartja a modern szakirodalom, de kitudhatta volna ezt jobban magánál a megbízó udvari papjánál, vagyis Prágai Andrásnál, aki egyaránt érezhette felelőssége súlyát és feladata nagyságát. Patrónusának szóló előszavában utal is nehézségeire, amikor megírja: „En-is peniglen, nem tudom mivel mencsem magamot mindenec előtt, hogy Nagyságod ez könyvnec Magyarúl való tolmacsolására méltoztatot, kinec forditása nagyob elmét kévánt vólna, és az én tehetségemnec és elmémnec gyengesége miat, soc számlálhatatlan fogyatkozásockal soc fö tudos embereknec szemec eleiben megyen.”[9] Mindezt tarthatnánk a kötelező szerénység humanista fordulatának is, ha nem ugyanitt mondaná el, menyire beteg volt: „még kezeimmel sem birtam, hanem iró Deák pennájára tolmácslottam”,[10] vagyis tollba mondta fordítása egyes részeit.

Mivel a hatalmas mű számos pontján addig ismeretlen fogalmakkal és kifejezésekkel, soha nem látott-hallott népekkel, gondolatokkal és tárgyakkal találkozik, kénytelen minden tudását latba vetni, hogy a fölfejtett értelmet kellő színvonalon ültethesse át magyarra. Szinte egyedüli segítsége ebben Szenci Molnár Albert két kézikönyve, a Latin–magyar és magyar–latin szótár, amely Nürnbergben jelent meg 1604-ben,[11] valamint a Hanauban 1611-ben kiadott Lexicon Latino–Graeco–Hungaricum. E művek szellemét és helyesírását is szemmel láthatóan követi, de korántsem szolgai módon, hanem humanisztikus igényességgel változtatva, ha az szükségesnek mutatkozik. Nyelvi tudatosságára mi sem jellemzőbb, mint az imént említett íródeákkal és annak helyesírásával kapcsolatos megjegyzése: „alkalmatlansága miat soc boszuságot nyeltem, valamennyiszer eszemben vettem az Orthographia, az igazán való irásnac regulája ellen, az fogyatkozást”.[12]

Mindez a gondos körültekintés könnyűszerrel felismerhető, ha a Prágai által létrehozott szöveget nyelvtörténeti vizsgálatnak vetjük alá. Nem az illendő vagy álságos szerénység mondatja velünk, hanem a tapasztalat: többet, jobbat érdemelt volna nálunknál ez a munka, hiszen kiterjedtebb adatbázissal, de már egy vagy néhány munkatárssal is jóval nagyobb eredményre juthattunk volna. Jelen formájában a feldolgozás úgy zajlott, hogy Prágai András művének első könyvét betűhíven számítógépre vitte jelen tanulmány készítője, majd minden egyes szót, valamennyi alakváltozatot górcső alá vett, kiderítendő, vajon az vélelmezhető-e újnak vagy sem. Új szónak tekintettük tartalmi szempontból az 1628-as kiadási évig más forrásból nem adatolt, akkor vagy azóta felbukkant, saját alkotású, egyedi szerepű és jelentésű szavakat (szabad morfémákat).[13] Szintén újnak vettük, ha alakilag (képzés, összetétel stb. révén) először Prágainál szerepelt egy-egy szó; s annak tartjuk akkor is, ha jelentésében nála fordul elő először[14] egy adott önálló nyelvi egység (szabad vagy félszabad morféma).

A feldolgozáshoz Szenci Molnár említett 1604-es szótárát, A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára négy kötetét,[15] Szily Kálmán,[16] Szamota István és Zolnai Gyula,[17] Bárczi Géza,[18] Hadrovics László[19] kézikönyveit, valamint Czuczor Gergely és Fogarasi János A magyar nyelv szótára című művét[20] használtuk. Ellenőrzésképpen végignéztük (a Magyar Remekírók sorozatban 1983-ban megjelent) Pázmány Péter műveit, amely döntően felöleli munkásságát: ő – Kosztolányi kifejezésével élve mint a „magyar próza atyja” – mindenképpen mérvadó az új nyelvi elemek megítélése és használata tekintetében. A szavak utóéletével kapcsolatban megvizsgáltuk, vajon a születésük után közel három évszázaddal használták-e vagy sem Prágai alkotásait. Ennek érdekében a Nyugat folyóirat 1908-1941 között megjelent teljes anyagával vetettük össze az új szavak és jelentések mindegyikét.[21] Mindez természetesen csupán egyfajta alapkutatást tett lehetővé, a további munkálkodás, elsősorban az adatbázis kibővítése, árnyaltabb megállapítások reményével is kecsegtet.

A kutatás eredményeinek bemutatására célszerű néhány reprezentatív adatot felvillantanunk. A terjedelmes mű szűk első harmadában, 324 oldalon 485 fenti értelemben vett új szót találtunk.[22] Mennyiségileg kellő összehasonlítást jelent Kazinczy Ferencnek, a nyelvújítás vezető személyiségének 1831-ből származó írása, melyben összegzi, ő maga hány új szót hozott létre. Szily azt állítja: „e följegyzés se nem teljes, se nem hibátlan”,[23] ám összeadva megállapíthatjuk: még a százat sem éri el új szavainak száma, vagyis Prágai a maga korában messze túlszárnyalta a felvilágosodás legendás alakját. Ha Kazinczy egyes leleményeinek maradandóságát vizsgáljuk, aligha lehet kétségünk afelől, hogy az „ábráz, bódor lovancz, borzanat, császna, járdalni, éldelni, emlény, étkivány, gondszabadjai bölcs, hongyilkos, győr, ismermény, képlő mesterségek, kivány, könyör, körny, lebel, lengenye, lengzet, lepe, méltány, nyakgyalú, omboly, szabadságtörő, szomor, szöveteg, vétek tudallata, zápbeszéd”, tehát a létrehozott szavak negyedrészénél több (26 szó) még a saját századát sem élte túl. Ezzel szemben a Prágai alkotta vagy meghonosította 485 szó 53, 7 %-a még három évszázad multán is fellelhető volt a XX. század legjelentősebb magyar folyóiratában.

Noha ez természetesen nem lehet versengés tárgya, ennek alapján mégis megállapíthatjuk, hogy Prágai nyelvészi tevékenysége legalább olyan jelentős, mint költői, prózaírói és fordítói munkássága. De ha így van, akkor miért nem tudunk erről? Azért, mert A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára ahelyett, hogy végigolvastatta volna ezt a művet, megelégedett szórványadatokkal. Ennek következtében garmadával lelhetünk benne téves adatot, és szerzőnk érdemei közül jó, ha minden huszadiknak a tényét megemlíti.[24] Az is figyelemreméltó adat, hogy Prágai András minden hetedik szó- vagy értelmezési találmányát néhány évvel a Fejedelmek serkentő órája megjelenése után már megtaláljuk Pázmány Péternél, s ami aligha véletlen: mindössze egyszer más jelentésben, 38-szor ugyanabban, s négyszer már átvitt értelemben.

Ez mindennél látványosabban mutatja, hogy mennyire figyeltek egymásra, s függetlenül – a korban egyáltalában nem mellékes – vallási hovatartozásuktól, átvették egymástól az új eredményeket a magyar nyelv fejlesztésének terén is. Pázmány nemegyszer ötletforrásnak is tekintette Prágai művét. Erre csupán egyetlen példát hadd hozzunk. A Guevara-fordítás első könyvében találjuk a következő kozmikus képet: „[Manasses fejedelem] Es hogy semmifële vétkektül üres ne legyen, mivelhogy tőle mindenfële jóságos cselekedetec távoly vóltanac, el annyira kegyetlen vólt, és Ierusalemben annyi soc ártatlan vért ontatot ki, hogy ha annyi viz eggyüt vólt vólna, mennyi vért széllel országában ki ontot, minden halottac, kic megh ölettettenec az az vérrel el borittattanac vólna, és elevenekis belé hóltanac vólna.”[25] A képet Pázmány – noha szellemesen továbbfejlesztve azt – egészen egyértelműen átveszi az 1636-os prédikációkötet A részegségnek veszedelmes undokságárúl című darabjába: „Igyunk hadainak győzedelméért, fiainak egészségéért! És azt ítílik, hogy efféle könyörgések Istenhez hatnák?! Oh, emberi bolondság, hogy a részegséget áldozatnak ítíli! […] Annak is, aki egészségéért isznak, nemhogy használna, de nagyot árt efféle köszönet. Mert aki tudja, hogy egészségéért részegeskedő köszöngetéssel élnek, és ellene állhatván, nem ellenzi: bizonyos, hogy Isten haragját és átkát érdemli, és ki tudja, talán a több vétkek között, egyikért azért rontotta és pusztította Isten a mi szegény hazánkat, hogy az ő szabadulásáért annyi részegítő köszönések lettek; hogy ha egy nagy völgybe vinnék a török császár erejét, és reáeresztenék azt a bort, melyet sok részegeskedésben megittak Magyarország szabadulásáért: nem kellene semmi vízözön a török veszedelmére; mind borban halnának.”[26]

Nem célunk a 485-nél több új szó felsorolása, de néhány típust, s annak egy-két jellegzetes képviselőjét lehetetlen meg nem említenünk. Nem jelezzük mindannyiszor a megalkotás/megjelenés 1628-as évszámát, de olykor – ha meglepőnek érezzük vagy szükségesnek látjuk – zárójelben utalunk rá, hogy a nyelvtörténet tudománya mennyivel későbbről tartja őket számon. Az első csoportba tartozik a latinból való jó érzékű és szerencsés átvétel. Ezek legtöbbje – csekély változtatással vagy anélkül – ma is él nyelvünkben.[27] Az athéni akadémikusok, az alán/ok/ (népnév, 1793), asztrológia, cinikusok, epikurëusok először említődnek honosított szóként, a tudományos fokozatot jelentő doktorok (1760) szellemes megállapításban bukkannak fel: „Többen vadnak már az Doctoroc, hogy nem mint az tudos emberec.” Epitáfium ’sírfelirat’, etika (1752), filagória (1638), fiskus (1632) ’kincstár’, fizika ’természettan’, grádus (1659), impérium (1779), indus (1638), libánusfa ’tömjénfa”, línea (1799) ’vonalzó’, logika (1659) ’a gondolkodás tudománya’, longobárd, macedón, magisztrátus (1898), medikus (1792), millió (1708), monarcha (1651) ’egyeduralkodó’, monarchia (1650)’államforma’, mór (népnév, 1648), panteon, patrícius/patricia ’az ókori Rómában nemes férfi, illetve nő’,[28] peripatetikusok, platonikusok, retorika ’szónoklattan’, sákramentum (szakramentum = 1649), szarmata (népnév), szibilla /jósnő/, szír (népnév), sztoikusok, teátrum (1651), vazallus (1759). S e 37 szó, amely kivétel nélkül mind ma is él, csak mutatvány ebből a körből, melyből mindegyik legkevesebb négy, legtöbb 270 évvel megelőzte korát.

Prágai óta van valakinek egy kerékkel több vagy kevesebb, mert ő fedezi fel az „elméjeknek kerekét”. Ő segít kézzel-lábbal tiltakozni. Ő érzi először, hogy szorongunk, mert elmúlt az aranyidő, hanyatt-homlok rohanunk, és nem tudunk valakit lerázni, sem a rossznyelvek ellen védekezni. Szűkszavúak vagyunk, s a kéretlen vádaskodóval szemben gyötrődés, rémülés, rettenés kerít hatalmába. Nem látjuk előre a dolgok kimenetelét, mert mindenről annyi mendemonda kering. S bár lelkünkben él a sóvárgás, de nem a hivalkodó vagy elázott emberek iránt, hanem az élelem, a fűtés, a gyermektelen jövő országlása miatt. Ki hinné, hogy a fenti szövegben 22 szó, minden negyedik az ő találmánya, vagy értelmezése? (Lásd a FÜGGELÉK 69 egészen mainak ható szavát!)

Mindez azonban sokkal érzékletesebb, ha nem a XXI. században fabrikált szövegre fanyalodunk, hanem Prágai András szellemi tárházába lépünk be. Legcélszerűbb ezt a manieristákra oly jellemző concettók felidézésével megtennünk. Bán Imre meghatározásában: „A concetto nem egyéb, mint szellemes, váratlan hatást előidéző metafora.”[29] A metafora értelmezése azonban nem a legegyszerűbb összevont hasonlat, hanem ’minden meglepő, szellemes, hasonlítás, olykor megszemélyesítés’ is.[30] Ha ezt szellemét követve a különböző retorikai eszközök és alakzatok irányába bővítjük, de megszorításként ez utóbbiak esetében a szellemességet, a csattanószerű hatást is hozzávesszük, mind mennyiségileg, mind minőségileg megejtően gazdag kincsre bukkanunk.

Célszerűségi szempontból érdemes osztályoznunk a szöveg jelenségeit. Látszólag legegyszerűbb a végletesen tömörített metafora. Például: „Egy vezérnec lelkével egy taboris [tábor is] el él.”[31] Ma úgy mondanánk: „Egy vezér elszántságából és lelkesedéséből megél az egész sereg.” Vagyis az egyszerű metafora mögött újabbakra és újabbakra bukkanunk. Ebbe a típusba tartozik a Cicerótól vett hasonlat is: „Nincs nagyobb rokonság, mint embernek hazája.”[32] Talán Prágaitól magától származik – egyike a ritka, forrásmegjelölés nélküli bölcsességeknek – a következő: „Iay annac az ki az Christus palastyával [értsd: palástján] osztozic.”[33] Szent Ambrus kihagyásos metaforája szintén ennek a típusnak bravúros fordítása: „Mikor egy bűntettetic, sokan tanittatnac ackor.”[34] Plutarkhosz történetírói tapasztalata szimbólumokba burkolt körülírással így tájékoztat a hatalom természetéről: „Nem sokat kel az koronához biznod, mikor az az fejed fölöd [!] látod az czipellést [cipőt].”[35] Csak a művelt, Bibliát forgató olvasó érti meg Nicetas fanyar mosolyú példázatát, melybe egész történet sűrűsödik: „Vay mely nehéz az fejedelemnec az magassab buza fejeket le nem csapkodni.”[36] Néha ez a forma odáig tömörödik, hogy – hihetőleg nem manierista szándékból – kétségessé válik az értelmezése, mint Manilius mondatában: „Az egyetleneknec nem lehet eggyessęgec.”[37] Ugyanígy érdemes lenne megkeresni az Seneca eredeti szövegét a biztosabb megértésért e bölcsességben: „Az magtalan világh meg az ö job termeset ki nem atta.”[38]

Egy lépéssel tovább halad az a forma, amely a tömör concettót megmagyarázza, például (Pachimeriustól): „Egy koronaba két fö egyszersmind nem fër, és orszagnac birodalma, ha soc fële oszol, haborusággal rakva.”[39] Ugyanez a típus ellentétbe oldott metaforával: „Mert az iffiu fiaknac gonosságoc oly éles fegyverec, mellyec az vén atyáknac sziveket által járjác.”[40]

Mindehhez Prágai sokszor és szívesen teszi hozzá a nyelvvel való szellemes játékát, a manierista csillogás valóságos tobzódását. Lactantius ugyancsak meglepődne, ha saját elmeszüleményét kilencszeres alliterációba öltöztetve látná viszont: „Nincs Istennec erösseb és ékesseb temploma az embernec szivénél, ezt ékesicse ember eleteben ebben adgyon szállást Istennec.”[41] A fordító új szót is alkot, hogy Curtius figura etimologicával parádézó szövege még elegánsabb legyen: „Az vitézsęges halált az vitéz emberec kivánva kivánnyác.”[42] Szintén e stíluseszköz némi iróniával fűszerezve: „Az birac egyebec vétkeinec azért-is kedveznec, hogy magoc künnyebben vétkezhessenec”[43] – mármint Cicero szerint. Alliteráció és figura etimologica egymásba fonódik, miközben logikai alakzat valósul meg, mellyel az eredetit író Valerius Maximus is elégedett lehetne: „Job az jambor embernec jamborsága és méltósága élet nélkül hogy nem mint élete méltóság nélkül.”[44] A főszövegben a bekezdések végén sok hasonló naiv túlzás búvik meg, melynek valódi tartalmát elfedi a mesteri stílus. Alliteráció, megszemélyesítés, metonímia, figura etimologica, kettős ellentét, majd újabb metonímia és túlzás rejlik egy mindössze húszszavas mondatban: „Mert szomoru szivnec sockal-is nehezeb egy gond, az gondoc kőzzül legh kissebbic, hogy nem mint az testnec száz mása vas.”[45]

Kényszerűen félbehagyva a példák sorát, egy utolsó gondolati kalandozással próbáljunk annak nyomára jutni, vajon lehetnek-e még olyan jellemzői Prágai művének, amelyek a korabeli népszerűséget fokozhatták? Az egyik ilyen, hogy lépten-nyomon felfedezzük a zaklatott kor emberének alig burkolt elvágyódását. Ebbe a sorba tartozik (a II. Piusz pápává lett) Aeneas Silvius Piccolomini manieristáknak oly kedves sztoikus bölcsessége: „Az országnac semmi szerencsejét ne böcsüllye bár senki nagyobra az pusztában való csendessëgnél.”[46] De a szerző és a fordító nem lenne elégedett, ha csak pusztát írna, ezért kitalál egy új fogalmat, (Prágai magán-pusztának fordítja s hozzá mindjárt a filagóriát is honosítja) majd – látszólag a gondtól gyötört fejedelmeket sajnálva – mindjárt bele is helyezi a társadalmi összefüggésekbe: „Az rab tőmlőczbül ki szabadulván ha vadon erdöben avagy pusztában szalad, hát az lábán való vasat valamint lehet le vágja avagy raspollyal el reszeli: de ti bár magán pusztában mennyetek-is, ezer felé gondoc busittyác elméteket. Mert ugyanis az magán való helyec virágos kert, és abban Filegoria gyanánt vadnac az keseredet sziveknec.”[47]

Fontos erénye, hogy nem idegen tőle a szelíd humor sem, mint például Pausanias concettószerű hasonlatában: „Az bor az embereket szinten ugy felemeli, mint az toll az madarakat.”[48] (A szellemesség megítélésében ki-ki saját tapasztalatára hagyatkozhat.) Olykor a kedvderítés társadalmi éllel is párosul: „Ha az szegénnec nyavalyája, az gazdagnak-is az ö bódogsága el vétettetnéc, ez után ez világon az irigysëgnec sem vólna semmi ereje.”[49] Nyíltsága és tömörsége egész gondolatsorokat indíthat meg a nevetésre ingerlő mondással: „Hasznossab az várasnac egy ökör, hogy nem mint egy bolond.”[50] Máskor a mosoly lehervad ajakunkról, ha végiggondoljuk, mit is jelent, amit olvastunk: „Mert csak nevetsëg arról elmélkedni, hogy miképpen igazgattyác az emberec ez világot.”[51]

Megvan – látszólag csupán hangulati elemként – a mai „Nehogy már a lekvár tegye el a nagymamát” típusú szólások előképe: „Az juhoc nem igazgathattyác az juházt.”[52] (Philo) Merészebb, sőt vakmerőbb egy szintén e foglalkozással példálózó aranymondás Nicetastól: „Gyakorta Királyi pálczát visel mëg az-is, az ki még csac juh pásztorságra sem vólna alkolmatos.”[53] Bonfinitől sem kevésbé csípős a concetto: „Valakit az koronával fel koronáztatni lácz, de ha ökör leszenis, Király tisztelettel tisztéld.”[54] Plinius bölcsessége mögött is elégtételes humor – a hatalom mulandóságával való évődés – búvik: „Vagy akarja vagy nem akarja az Király, de holta után ugyan leszen követközendö Király.”[55] Máskor tréfás költői kérdés és magyarázata az együttes hatóeszköz (Augustinustól): „Micsoda eger olgya le az macska nyakarol az harangot? Ki meri mondani az Császárnac enyim az major enyim ez az szólga.”[56]

Ez tulajdonképpen ráirányítja figyelmünket arra a harmadik, s talán kellően nem méltányolt manierista jellemzőre, hogy a szerzők sokaságánál fedezzük fel a történelem- és társadalomszemlélet plebejus vonásait. Eddig erre a tényre csupán Keserü Bálint utalt egy kevésbé számon tartott írásában: „A cél nem kevesebb, mint »barbárságunk«, kínzó elmaradottságunk fölszámolása, Nyugat-Európa utolérése. Az ilyen erőfeszítések mögött ott érezzük mezővárosaink parasztpolgárságának és értelmiségi pályára lépett fiainak vágyát a jobb életre és olthatatlan kultúrszomjukat. A megálmodott és részben kiküzdött változásokban ma már lehetetlen észre nem vennünk a demokratikus, az antifeudális, a racionalista tendenciákat. Ezek a reneszánsz világnézeti forradalmából táplálkoztak s már-már a felvilágosodást előlegezték.”[57] Ebben az összefüggésben tehát nem jelenthetjük ki, hogy a manierizmus legalább távoli (vagy távlati!) ideáljában ne tartotta volna meg a humanizmus reformációba oldott kívánságait, melyeket – a szerző Guevara és a fordító Prágai esetében személyéből is adódóan – a plebejusi hozzáállásban is kifejezett. „De vallyon mit használ hogy ha ma az szólgánac élete el fogy, azonközben hólnap Vránac aytáján zörget az halál?”[58] – kérdezi Guevara a főszövegben. Tacitus maliciózus megállapítása tovább lép: „Az szabadság és az Vrac nehezen elegyednec egyben.”[59] Az alullévők önérzetes büszkesége mondatja Augustinusszal: a kérkedést leszámítva „akar micsoda emberekis nem egyebec, hanem csac emberec.”[60] A kor értelmiségijeinek sokasága (mivel többnyire első generációs írástudók és gondolkodó igehirdetők voltak, s közülük még a látszatra legszabadabb is mélyen átérezhette alávetettségét) ezért is olvashatta meg húzgálta alá szívesen a számára látszólag érdektelen királytükröt, a Feiedelmeknec serkentö oraiát. Nyelvi avatottsága, újításokra ösztönző korszerűsége, cizellált stílusa és érdekes történetei mellett hihetőleg sokféleképpen értelmezhető politikuma is hozzájárult tartós népszerűségéhez. Mindezt már a kortárs is látta, s értékítélete egyértelműen a kor hasonnemű alkotásai fölé helyezte: „Ezen Fejedelmi Órának megböcsülhetetlen méltóságát, kerekeinek mesterségessen való formálását s forgását, aki jól mértékelheti fontolhatja elméjével, meg tudhatja itélhetni minden egyéb magyar nyelven kiterjedett Politicus könyveken felől való haladásával mennyire vitte, s nyujtakoztatta légyen ez a könyv elől előttök pállyáját. Mint annakokáért az önnön maga böcsi, hogy böcsössebb a több efféle némü könyveknél…”[61]

FÜGGELÉK

Prágai András ma is közismert, keletkezésük koráról nem vagy alig árulkodó szavai (zárójelben a ma nyilvántartott első előfordulás)

1. aranyidő

2. ázott ’lerészegedett’

3. becstelenít

4. csaláncsípés

5. derék /ember/

6. élelem ’élelmiszer’ (1755)

7. élhetetlen

8. émelyít

9. ezerféleképpen ’számtalan módon/formában’

10. fogas ’magvas, tartalmas, találó’

11. forró ’heves’

12. fő-fő ’legfőbb’

13. főpolgármester

14. főtisztviselő

15. fűtés

16. gyarapodás

17. gyermektelen

18. gyötrődés

19. haditanács (1746)

20. halottsirató ’a kiterített halott mellett <ellenszolgáltatásért> imádkozó, éneklő, őrködő személy’

21. hanyatt-homlok

22. hitszegés

23. hivalkodó (1733)

24. imilyen-amolyan

25. juházik ’megnyugszik’

26. kéretlen

27. kibujdosott

28. kimenetel

29. királyi ’fenséges’

30. lerázni <valakit vagy valamit>

31. levegő ég ’levegő’ (Pázmánynak tulajdonítja az MNyTESz 1636-ból!)

32. lobogása <a haragnak>

33. mendemonda

34. méregűző

35. mikrokozmosz (1750)

36. mindannyiszor (Pázmánynak tulajdonítja az MNyTESz 1636-ból!)

37. mindhiába (csak 1847-ből, Petőfi verséből ismeri az MNyTESz)

38. országlás

39. ötlött <elméjébe> ’eszünkbe jutott’

40. pályafutók ’a futóverseny résztvevői’

41. pénzgyűjtés ’a pénz <öncélú> felhalmozása’

42. rémülés

43. rendtartás

44. rettentés

45. rossznyelvek

46. rozzant ’elaggott’

47. sasorrú

48. sikamlás ’véletlen, illetlen nyelvbotlás’

49. sóvárgás

50. söpredék (1640) ’hulladék, szemét’

51. sötétség ’szellemi elmaradottság, műveletlenség, tudatlanság’

52. szemgolyók (1803)

53. szerkeszt /a mai értelemben/ (1653)

54. szorong

55. szőlőjövés ’a szőlő hajtása, rügyezése’

56. szúrná /a szemüket/ ’zavarná /őket/’

57. szűkszavú

58. támaszkodik (1787) ’„állítás bizonyításában alapul vesz, felhasznál”’

59. tanácsház

60. tanácskérés

61. temérdek (1651)

62. temet/ik/ <el> ’<átvitt értelemben> /erkölcsi/ halottá tesz/ik/’

63. terméskő

64. természetvizsgáló

65. trombitál ’harsányan terjeszt’

66. vádaskodó

67. valaki ’jelentős személy’ (csak 1794-ből)

68. vénhedett

69. veríték/ével/ ’<átvitt értelemben> fáradozásával, munkájával

70. zápult (1702) ’záppá vált’

[1] Feiedelmeknec serkentö oraia 168. p. szentenciák

[2] Major László: Guevara. = Világirodalmi Lexikon. Főszerk. Király István. Felelős szerk. Szerdahelyi István. Bp., 1975. Akadémiai Kiadó 4. kötet Grog – Ilv 44-45. p. Ugyanígy nem ismeri Prágai fordítását a Britannica Hungarica. Világenciklopédia. Bp., é. n. Magyar Világ Kiadó 8. köt. 88. p.

[3] A mű teljes címe: [DRASKOVICH János (ford.) –] PRÁGAI András [ford.]: Feiedelmeknec serkentö oraia, az az Marcvs Avrelivs Csaszarnac Eleteröl. Az Hires Gvevarai Antaltol, Spaniol Orszagban Accitana Varassanac Püspöketöl, Az ötödic Carol Császárnac Tanacsosától, Historicussától, Prédicatorától irattatot három könyvec. Mellyeket az Fenyes es Felseges Frideric Wilhelmusnac Saxoniai Hercegnec Parancsolattyara Spaniol nyelvböl, hozzaadvan az Francia es Olasz nyelveken valo irasokat, Deac nyelvre forditot es Szamlalhatatlan sok valogatot szep sententiackal, ekes mondasockal, tanusagockal, az könyvnec leveleinec szelein ertelmeseb olvasasnac okaert meg vilagositot Wanckelivs Ianos. Most penig ez Serkentö Oranac elsö és harmadic könyveit az Tekentetes es Nagysagos Vrnac & c. Felsö Wadaszi Rakoczi Györgynec parancsolattyara magyar nyelven tolmacslotta Pragay Andras Szerencsi Prédicator. Bartphan, 1628. Nyomtattatot Klösz Iakab által. (A továbbiakban: Feiedelmeknec serkentö oraia … p.)

[4] Draskovich János: Horologii principum, azaz Az fejedelmek órájának második könyve. Graz, 1610. A fakszimile szöveget közzéteszi Kőszeghy Péter. + Komlovszky Tibor tanulmánya. Bp., 1989. [286 + 2 + 25 + 4 p.] Bibliotheca Hungarica Antiqua XXIII. (A könyv címe betűhíven: Horologii Principvm, Az az, Az Fejedelmek oraianak, masodik keonyve: ez 12 helyen tér el a szakirodalom és a hasonmás kiadás által használt címtől.)

[5] „A Fejedelmeknek serkentő órája a XVII. század egyik nagy hazai könyvsikere volt. Olvasottsága még a XVIII. század első felében is változatlan.” In: Komlovszky Tibor tanulmánya. I. m. 25. p.

[6] A legjelesebb magyar manierista alkotó, Rimay János I. Rákóczi Györgyhöz írott levelében úgy véli: ettől inkább fennmaradt majd a támogató főúr neve, semmint hadjáratai miatt. „Fundamentomából [alapjából] való okoskodása volt Nagyságodnak ennek a Fejedelmi órának megtolmácsoltatása, s kinyomtatása által való nyomós hírnevének terjegetésére, kivel a jövendő embereknél is a Nagyságod neve emlékezetinek terjedtebb kezd sokkal is ágazadni dicsőssége, hogynem ágazhatnék Táboros nagy hadi ellenségén való diadalmas szép győzödelméből, vagy valami derekas Tartománynak, vároknak, városoknak vívatással való megvételéből is.” Rimay János: Levele I. Rákóczi Györgynek. (Alsósztregova, 1629. május 25.). In. R. J.: Összes művei. Kiadja Eckhardt Sándor. Bp., 1955. Akadémiai K. 434. p.

[7] Rimay János levele arról is híven tanúskodik, milyen várakozás előzte meg a fordítás elkészültét és megjelenését. Ő maga hiába esett át három halálos betegségen, még ezek említése előtt kifejti: „Kívántam bizony érhetnem életemben magunk Nemzete között is olly merész bátorsággal és tudós elmével ékesedett, s olly költséget nem kéméllő hasznos kereskedésre szorgalmatoskodó embereket, akik ennek az ékes Órának Magyar nyelven zengedező harangja hangjával is gyönyörködtethetnék életek ékeskedésére való igyekeztetésekkel is minden Magyari Rendeknek Magyarsággal töltekezhető fülöknek hallomásit.” Rimay János: Levele I. Rákóczi Györgynek. Uo.

[8] Hargittay Emil: Ezoterizmus és hitvita. (Draskovich János–Prágai András: Fejedelmeknek serkentő órája, 1610,–1628). In: H. E.: Gloria, fama, literatura. Az uralkodói eszmény a régi magyarországi fejedelmi tükrökben. Bp., 2001. Universitas K. 61. p.

[9] Prágai András: [Ajánlása I. Rákóczi Györgynek] In: Feiedelmeknec serkentö oraia… oldalszám nélkül. (A kiemelés tőlem: T. G.) Közli: Régi magyar költők tára XVII. század. Bethlen Gábor korának költészete. Szerk. Stoll Béla. Sajtó alá rendezte Komlovszki Tibor, Stoll Béla. Bp., 1976. Akadémiai K. 8. köt. 485. p. (A továbbiakban: RMKT 8. … p.)

[10] RMKT 8. 485. p. A Keresztyén Olvasóhoz írott előszavában mindehhez még két nehézséget említ: a sietséget (hihetőleg I. Rákóczi György sürgetését) és a fordításban való gyakorlatlanságát: „De mentségemnec el hitelére bizonyossan fedezgetö palástot nem támaszthatoc szemed eleiben nagyobbat az sullyos betegségnél, az sietségnél, és az én elmémnec gyengeségénél és ez féle dolgokban való gyakorlatlanságánál.” RMKT 8. 497. p.

[11] Új kiadása: Szenci Molnár Albert: Dictionarium latinoungaricum. Nürnberg, 1604. + Imre Mihály tanulmánya. Bp., 1990. MTA Irodalomtudományi Intézete. Oldalszámozás nélkül + 100 p. /BIBLIOTHECA HUNGARICA ANTIQUA XXV./

[12] RMKT 8. 485. p.

[13] Természetesen kivétel ez alól a személynevek összessége, noha művelődéstörténeti szempontból impozáns eredménnyel kecsegtetne olyan irányú vizsgálat, hogy ki vagy hány mitológiai alak fordul elő először a Prágai–Draskovich-fordításban.

[14] Érdemes ezt egy példán bemutatnunk. A harmadol szó ebben az igei alakban a mai köznyelvben azt jelenti: ’három részre oszt’. Prágai fordításában ezt a mondatot találjuk: „Mert az jó szánto ember addigh nem vetheti el gabonáját, migh elsőben ugart nem szánt, meg nem forgattya, s-meg nem harmadollya.” Feiedelmeknec serkentö oraia 291. p. Ebből következik, hogy a szó jelentése itt: harmadol/lya/ [harmadol/ja/] = ’a föld megművelésének egyik fázisá/át végzi/, vetés alá szánt’. Az MNytESz 2. köt. 63. p. három címszó ismeri ezt az alakot, első előfordulásként épp Prágai iménti helyéről Kresznerics Ferenc Magyar szótár gyökérrenddel és deákozattal című 1830-as években megjelent műve nyomán idézi, de a jelentéséről semmit nem szól. Szenci Molnár és Pázmány sem ismeri ezt a jelentést, utóbbi a szót sem. Ennek következtében a szót [jelentése miatt] új szónak tartjuk.

[15] A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. Főszerk. Benkő Loránd. Szerk. Kiss Lajos, Papp László. Bp., 1967., 1970., 1976., 1984. Akadémiai K. 1. köt. A – Gy. 1142 p.; 2. köt. H – Ó. 1110 p.; Szerk. Kubínyi László, Papp László. 3. köt. Ö – Zs. 1230 + 1 p.; 4. köt. Mutató. Szerk. Sz.  Hámori Antónia, Zaicz Gábor. 493 p. (A továbbiakban: MNyTESz … köt. … p.)

[16] Szily Kálmán: A magyar nyelvújítás szótára. Bp., 1902-1908. Hornyánszky Viktor k. 1-2. köt. XV + XII + 662 p. /Hasonmás kiadása: Bp., 1994. Nap Kiadó Bt./

[17] Szamota István, Zolnai Gyula: Magyar oklevél-szótár. Bp., 1902-1906. Hornyánszky Viktor k. 1210 hasáb /Az Állami Könyvterjesztő Vállalat reprint sorozata 1984./

[18] Bárczi Géza: Magyar szófejtő szótár. Bp., 1941. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda 348 p.

[19] Hadrovics László: Magyar frazeológia. Történeti áttekintés. Bp., 1995. Magyar Tudományos Akadémia 409 p.

[20] Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. Pest, 1862. Emich Gusztáv k. Arcanum Adatbázis Kft. CD-ROM – ISBN 963 9374 76 8

[21] A szavak előfordulása esetén nem elégedtünk meg puszta formai azonossággal, hanem csak a jelentésbeli egyezés vagy közeliség esetén tekintettük ténynek a XX. századi előfordulást.

[22] Ennek egyik oka kétségtelenül az, hogy A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára vagy sehogy, vagy szinte ötletszerűen tartja számon az összetett szavakat. Itt nem valami bonyolult és mesterkélt dologra kell gondolnunk. Például a „ki fogo hely” (’kikötő’) megfejtésénél a következőket tapasztaljuk: ezt az igekötős összetételt /főnevet/ és jelentését nem ismeri az MNyTESz 1. köt. 934-935. p. fog címszava, a fogó jelentésében csak a szerszám és a nyél említődik, ezért új szónak és fogalomnak tarthatjuk. Jó lenne azonban tudnunk azt is, mikor bukkan fel először a kikötő szó, de az MNyTESz 2. köt. 625-626. p. köt címszava, e szót egyáltalán nem jelzi, mert az összetett szó. Az MNyTESz 4. köt. 89. p. mutatójában a ki szó alatt a part címszóhoz utal, ez az MNyTESz 2. köt. 113-114. oldalán Szarvas Gábor–Simonyi Zsigmond Magyar nyelvtörténeti szótár a legrégibb nyelvemlékektől a nyelvújításig című 1890-1893 között megjelent művének második kötete 425. oldalára irányít, de továbbra is titokban tartja, mikori az első adatunk a magyar kikötő szóról.

[23] Kazinczy szavai. In: Szily Kálmán: A magyar nyelvújítás szótára. Bp., 1902. Hornyánszky Viktor k. 1. köt. 161-162. p. (Az idézet az utóbbi oldalról való.)

[24] A szórvány jellegre és a közölt adatok bizonytalanságára álljon itt egy példa. Az MNyTESz 1. köt. 266. p. becsül címszava a becstelenség szó első, 1628-as előfordulására /böcstelenségben/ éppen a Prágai-fordítás 400. oldalára hivatkozik, de csak a Szarvas Gábor–Simonyi Zsigmond Magyar nyelvtörténeti szótár a legrégibb nyelvemlékektől a nyelvújításig (Bp., 1890-1893.) című háromkötetes műve alapján. A mű megjelölt oldalán (sem közvetlenül előtte vagy utána) nem fordul elő ez a szó, de nincs meg – mivel ez már az átvett fordítás egyik fejezete – Draskovich művének megfelelő oldalain sem (48b-49a. p.). Ennek ellenére mégiscsak Prágai Andrásnál fordul elő elsőként, méghozzá kétszer is: „Nehezeb az szólgálatnál az böcstelensëg” és „Az böcstelensëg nem szeretheti az jóságos cselekedeteket”. Feiedelmeknec serkentö oraia 195. és 197. p. De ezeket az előfordulásokat – mivel nyilvánvalóan a Prágai neve alatt megjelölt kötetet teljes egészében nem vizsgálták át – az MNyTESz már nem jelzi.

[25] Feiedelmeknec serkentö oraia 122. p.

[26] Pázmány Péter: A részegségnek veszedelmes undokságárúl. In: Pázmány Péter művei. Bp., 1983. Szépirodalmi K. 667. p.

[27] Itt és a nyelvtörténeti adatok közlésénél később is el kell tekintenem az egyes szavak első előfordulási helyének pontos megjelölésétől. Az erről készült adatbázis tartalmazza a szó alapalakját, előfordulási alakját, jelentését, az előfordulás(ok) pontos helyét, a teljes mondato(ka)t, amely(ek)ben a szó előfordul, továbbá az MNyTESz eddigi megállapításait, a Szenci Molnár Albert szótárához és Pázmány műveihez, valamint a Nyugat teljes anyagához való viszonyát (előfordulását vagy hiányát).

[28] Az MNyTESz 3. kötete sem, de még az MNyTESz 4. kötete, a mutató sem ismeri a patrícius szót , csupán [1795-ből] a plebejust!

[29] Bán Imre: „Fejedelmeknek serkentő órája”. In: B. I.: Eszmék és stílusok. Irodalmi tanulmányok. Bp., 1976. Akadémiai K. 151. p. (A továbbiakban: Bán … p.) Klaniczay Tibor merőben másként értelmezi és határozza meg a concetto mibenlétét. „Giovanni della Casától John Donne-ig, Góngoráig és a magyar Rimay Jánosig a költők nem érzelmeik kifejezésére törekedtek, hanem meditációkat, megannyi kis esszét foglaltak versbe. A manierista concetto ezeknek a meditációknak a szervezett, sűrített, a homályosságig vagy akár az érthetetlenségig tömörített, a költeménystruktúrába átváltható eredménye. Csak később, a barokk korban degradálódik a concetto a meglepetést kiváltó retorikai-stilisztikai díszítőeszközévé, s válik a metafora túlfuttatott változatának elnevezésévé – vagyis funkcionális tényezőből dekorációvá.” Klaniczay Tibor: A manierizmus esztétikája. In: A manierizmus. Bev., vál., szerk. Klaniczay Tibor. Bp., 1975. Gondolat K. 59. p. (A kiemelések az eredetiben.) Az, hogy adott esetben – főleg egy prózai műben – melyik felfogáshoz állhat közelebb az igazság, nem a szerzőtől, hanem a konkrét, önállóan értelmezhető és minősíthető szöveg(rész)től függ.

[30] Bán 151. p.

[31] Feiedelmeknec serkentö oraia 130. p. szentenciák

[32] Feiedelmeknec serkentö oraia 137. p. szentenciák

[33] Feiedelmeknec serkentö oraia 116. p. szentenciák

[34] Feiedelmeknec serkentö oraia 124. p. szentenciák

[35] Feiedelmeknec serkentö oraia 134. p. szentenciák

[36] Feiedelmeknec serkentö oraia 141. p. szentenciák

[37] Feiedelmeknec serkentö oraia 150. p. szentenciák

[38] Feiedelmeknec serkentö oraia 160. p. szentenciák

[39] Feiedelmeknec serkentö oraia 146. p. szentenciák

[40] Feiedelmeknec serkentö oraia 154. p. szentenciák

[41] Feiedelmeknec serkentö oraia 116. p. szentenciák

[42] Feiedelmeknec serkentö oraia 138. p. szentenciák

[43] Feiedelmeknec serkentö oraia 128. p. szentenciák

[44] Feiedelmeknec serkentö oraia 157. p. szentenciák

[45] Feiedelmeknec serkentö oraia 158. p. szentenciák

[46] Feiedelmeknec serkentö oraia 132. p. szentenciák

[47] Feiedelmeknec serkentö oraia 158. p. szentenciák

[48] Feiedelmeknec serkentö oraia 119. p. szentenciák

[49] Feiedelmeknec serkentö oraia 146. p. szentenciák

[50] Feiedelmeknec serkentö oraia 151. p. szentenciák

[51] Feiedelmeknec serkentö oraia 149. p. szentenciák

[52] Feiedelmeknec serkentö oraia 151. p. szentenciák

[53] Feiedelmeknec serkentö oraia 153. p. szentenciák

[54] Feiedelmeknec serkentö oraia 167. p. szentenciák

[55] Feiedelmeknec serkentö oraia 141. p. szentenciák

[56] Feiedelmeknec serkentö oraia 155. p. szentenciák

[57] Keserü Bálint: Bevezetés. In: Adattár XVII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez I. Polgári irodalmi és kulturális törekvések a század első felében. Herepei János cikkei. Bp. – Szeged, 1965. JATE Magyar Irodalomtörténeti Intézet – MTA Magyar Irodalomtörténeti Intézet k. V-VI. [5-6.] p.

[58] Feiedelmeknec serkentö oraia 176. p.

[59] Feiedelmeknec serkentö oraia 169. p.

[60] Feiedelmeknec serkentö oraia 132. p.

[61] Rimay János: Levele I. Rákóczi Györgynek. (Alsósztregova, 1629. május 25.). In. R. J.: Összes művei. Kiadja Eckhardt Sándor. Bp., 1955. Akadémiai K. 434-435. p.

Illusztráció: I. Rákóczi György erdélyi fejedelem arcképe (ismeretlen szerző festménye)

Cimkék: kritika

Feltöltötte:

Napút Online

Ezek is érdekelhetik!

Kovács katáng Ferenc: Padkára hajt, hogy fölriadjunk →

Ádám Tamás: Halott madarak álmai →

Bene Adrián: A rálátás távlata →

Toót-Holló Tamás: Északi fényekben felragyogó →