Nagy Ignác: Madarak szavával szólni – három nyelven
Bevezető
Egy érdekes beszélgetés során jött az ötlet, hogyan lehetne demonstrálni a magyar, az angol, az orosz és a lengyel nyelvek közötti különbségeket. Berda József Madarak szavával szóló című versére esett a választás.
A vers maga egyszerű, amennyiben poétikai és esztétikai szempontból vizsgáljuk, de már ez az egyszerű szöveg is alkalmas lesz arra, hogy megjeleníthessem a nyelvek közötti alapvető különbségeket, rámutassak a nyelvek és nyelvcsaládok közötti szerkezeti, lexikai és grammatikai különbségekre, nem csak kizárólagosan a jelentésre összpontosítva.
Jogosan tehető fel a kérdés, hogyan jövök ahhoz, hogy rögtön három idegen nyelvre ültessem át a magyar eredetit[1]. Valójában olyan kísérletként fogtam fel az egészet, amiben megtornáztathatom a nyelvtudásomat, ugyanis soha nem kellett még egyszerre ennyi nyelvre ugyanazt lefordítanom. Így hát a fordítás-sor és maga a tanulmány átalakul egy nagyon érdekes kirándulássá, ami remélhetőleg mások érdeklődését is felkelti majd, már csak abból a szempontból is, hogy egy laikus műfordító hogyan érez ezekkel a nyelvekkel kapcsolatban, és milyen nehézségeket jelent neki a látszólag mindennapi kifejezések leghitelesebb átültetése az általa ismert és használt nyelvek mindegyikére. Egy látszólag egyszerű játék és feladat, amely valójában sokkal több problémát szül, mint megoldást, mert a fordítás azoknak, akik látják és mindennap használják az interneten is fellelhető fordítóprogramokat, nem is olyan egyszerű feladat, mint ahogy azt a gépi fordítást használók számára tűnik. Az ember ugyanis sokkal többre képes pontosan amiatt, mert látja a felmerülő problémákat, és a legjobb megoldást keresi, nem pedig a statisztikailag és szemantikailag leggyakrabban előfordulót.
Maga a fordítás szó is eléggé problematikus abban az esetben, ha irodalmi alkotásokról van szó, hiszen minden jelentést, értelmet, érzelmet lehetetlen közvetíteni. A fordításkor mindig valami új keletkezik. A fordító bármennyire szeretné megőrizni az eredeti művet, hatalmas küzdelmek, gondolati erőfeszítések és a legvégén megalkuvások vezetnek addig a pontig, amíg kiadja kezéből az elkészült szöveget. Fordítást? Másolatot? Értelmezési kísérletet?
A vers és szerzője
Berda József mára kevéssé ismert költőnek számít, az irodalmi kánon peremére szorult, pedig kollégái és kortársai, köztük Kosztolányi, Kassák Lajos, József Attila, továbbá Aba-Novák Vilmos, Czóbel Béla, Szőnyi István, Szabó Vladimir is, elismerően nyilatkoztak költészetéről. Berda, aki 1902-ben született, négy elemi iskolai osztályt végzett, igazi autodidakta költő volt. Ezernél is több verset írt. Úgy képzelte, a költőnek szabadnak kell lennie mindenféle társadalmi kötöttségtől, hogy magát teljes egészében a költészetnek szentelhesse, a társadalom feladata pedig az, hogy a költőt támogassa. Berda így is élte életét, ez az életszemlélet és szabadságszeretet jelen van költészetében. A költészetben, túrázás közben a hegyekben és számos barátja körében volt igazán elemében. Önéletrajzában, amelyet 1948-ban írt, így ír saját magáról:„Jelenleg 46 éves vagyok, de még mindig kamasznak érzem magam. Mert csak az öregszik meg, aki meg akar öregedni!”[2]
A humánumot, a természetet, a szépséget és a művészet csodáit tematizálta. Bátran írt az ember biológiai természetéről, a szerelem testi oldaláról, az étkezések és fizikai tevékenységek által szerezhető örömökről. Költészete azonban teljesen eltért kortársai művészetétől. Más alapélményekből táplálkozott, és azok, akik a Nyugatosok legnagyobbjainak műveit olvasták, nem mindig tudták hová tenni Berda egyéni hangon megszólaló sorait. Az 1930-as évek legvégéig nem foglalkoztatták nemzeti, társadalmi, szociális vagy politikai témák, de nem volt esztétikai és lételemi inspirációja sem[3]. Mégis sokan forgatták versesköteteit, szép számmal talált mecénásokat is, így tudta függetleníteni magát a mindennapi problémáktól.
Ugyanakkor kiállt minden teremtett lény mellett, kiállt az emberi test folyamatainak felszabadítása mellett, kiállt a mindennapi örömökért, kiállt az emberségért és kiállt a számára legnagyobb érték, a szabadság mellett is. Ha össze kellene foglalni költői hitvallását és a számára oly fontos egyéni és társadalmi szabadsághoz fűződő viszonyát, akkor a Madarak szavával szóló című verse lenne a legjobb példa minderre.
A vers Berda 1957-es Ostor és olajág című kötetében kapott helyet. A szöveg maga olyan, mintha az egész berdai életmű összefoglalása lenne, hiszen benne van minden, ami a költőnek fontos volt: a szabadság, a költészet és a természet is. Ez a rövid négysoros vers 1957-ben a forradalom leverése utáni évben egy másik aktualitást is kapott, már nem csak Berda szabadság utáni sóvárgásaként, vagy szabadsághoz szóló vallomásaként lehetett értelmezni, hanem az egész magyarság szabadság utáni vágyakozásaként:
Madarak szavával szóló
Hagyjatok meg szabad madárnak, ki
szabadon fütyörészhet a fán.
Hisz’ tudjátok: eleitől fogva
a szabadság volt az én hazám!
Négy sorban összefoglalta személyes értékrendjét, amely egyetemes és megrendíthetetlen, még ha múlt időben is beszél a versben: „a szabadság volt az én hazám!”. A vers utolsó sora fenyegetettségre, az értékek elvesztésére utal, akárcsak azok az epigrammák, melyeket az 1956-os forradalom elfojtása után kéziratban hagyott, barátaitól-barátaihoz hordozgatva rejtegetni kényszerült.
A vers négy strófából áll. A vers páros sorai rímelnek, a második és és a zárlat negyedik sor azonos szótagszámúak. A rímtelen sorok trochaikus, a rímelők jambikus lejtésűek. Nem feltétlenül tudatos döntés ez a költő részéről, eredhet ez a magyar nyelv tulajdonságaiból is, hiszen az 1930-as évektől kezdve a szabadvers dominálta költészetét[4].A négy sor ritmikai, szótag és rímképlete tehát a következő:
– υ │– – │ υ –│ υ –│ – υ │
Hagyjatok meg szabad madárnak, ki X │10
υ υ – │υ υ – │υ υ – │
szabadon fütyörészhet a fán. A │9
– – │– υ │υ υ – │– –│ υ
Hisz’ tudjátok: eleitől fogva X │10
υ υ │ υ –│– υ │– υ │ –
a szabadság volt az én hazám! A │9
A fordítás során jelentkező másik meghatározó kihívás, hogy mennyiben tudom majd követni a költő által megalkotott ritmikát a versben. A ritmust, ha nem is lehet a célnyelvek sajátosságai miatt megtartani, a szótagok számát és a rímek sorrendjét és típusát igyekszem majd mindenképpen szem előtt tartani.
A magyar és a célnyelvek viszonya
A magyar nyelvet sokan gondolhatjuk úgy, hogy senkinek nem kell bemutatni, aki beszéli és mindennap használja, az ismeri és folyamatos kapcsolatban van vele. Az érdekes az, hogy még legnagyobb költőink sem merték azt mondani, hogy teljes birtokában vannak anyanyelvüknek, de tény, hogy mindenki a saját anyanyelvén tudja legjobban megfogalmazni gondolatait. Minden irodalom a saját nyelvében él, hiszen az adott kulturális térségen belül lehet teljesen értelmezni egy irodalmi alkotást, a fordítás már módosít, torzít rajta, és nem minden esetben tudja közvetíteni a műveket.
A magyar nyelv, amint ismeretes, az Uráli nyelvcsalád finnugor ágának ugor alcsoportjához tartozik. A magyar nyelv legközelebbi rokona a hanti és manysi, ezeket a nyelveket obi ugor nyelveknek is hívják[5]. Ezek a nyelvek ragozó nyelvek, tehát a szótövekhez ragokat, toldalékokat és képzőket tesznek. A magyar nyelv jelentősen el is tér az uráli nyelvcsalád többi tagjától, a történelem során a magyarság számos más néppel érintkezett, átvéve azok szavait, így az ősi alapszókincsből mára körülbelül 1000 közös uráli és finnugor szótő maradt meg a nyelvben.
A magyar nyelv legfőbb jellegzetességei az első szótagi hangsúly, a magánhangzó illeszkedés (fá-ba, madár-ra), a magán és mássalhangzók hosszúságának jelentés-megkülönböztető szerepe (tol-toll, kerek-kerék), magas és mély magánhangzók különbsége (itt-ott), ragozó nyelvtani rendszer szóvégi toldalékolással (el-e-i-től), szóalkotás képzőkkel és összetételekkel (szabad-szabados-szabadság), irányhármasság (fára-fában-fából), a nyelvtani nem hiánya, a jelző nem illeszkedik a jelzett szóhoz (új fa-új fák-új fát), a számnévi jelző mindig egyes számban áll (két fa-, száz fa-, sok fa), határozott és határozatlan névelő megléte (a fa – egy fa), a birtokviszony birtokos személyjellel vagy részeshatározóval való jelölése (a madár fája – a madárnak a fája), birtokjel megléte (a madáré-a madaraké), névszói állítmány egyes szám harmadik személyben és jelen időben (a madár nagy), tárgyas és tárgyatlan igeragozás (fütyörészek – fütyörészem), kettős tagadás (senki nincs itt). Ezek a legalapvetőbb jellemzők, amelyek a magyar nyelvet olyan markánsan megkülönböztetik a többi nyelvtől.
A három célnyelv mindegyike az indoeurópai nyelvcsalád tagja, amely jelenleg a legtöbb beszélővel rendelkező és legelterjedtebb nyelvcsalád a világon. A nyelvcsalád nyelveinek száma száznegyvenhat, beszélőinek száma megközelíti a három és félmilliárdot, vagyis a világ lakosságának majdnem a felét[6]. Az indoeurópai nyelvek egy alapnyelvből fejlődtek ki, ennek maradéka az a körülbelül 2000 tőszó, ami kikövetkeztethető, és amelyekből több száz megmaradt az adott nyelvekben. Az alapnyelv ragozó volt, jellemző volt rá a három nyelvtani nem, ami már számos modern nyelvből eltűnt, vagy csak nyomaiban van meg. Megvolt benne az egyes-kettős-többes szám különbsége is, a névragozásban pedig nyolc nyelvtani esettel operált. Már az indoeurópai alapnyelv nyelvjárásokra és változatokra tagolódott, a kentum és szatem nyelvekre (a száz elnevezése alapján a latinban a száz centum, az avesztai nyelven satem), ez azt jelenti, hogy bizonyos indoeurópai nyelvekben az alapnyelvi k megőrződött, máshol pedig réshanggá, sz-é alakult.
Az indoeurópai nyelvek közös eredetük és tulajdonságaik ellenére rengeteg különbséget mutatnak, és a nyelvcsalád az alábbi ágakra tagolható: germán nyelvek (angol, német, norvég stb.), balti nyelvek (lett, litván), szláv nyelvek (orosz, lengyel, szerb, stb.), kelta nyelvek (ír, manx, walesi), itáliai nyelvek (olasz, román, francia), albán nyelv, görög nyelv, iráni nyelvek (kurd, perzsa), indiai nyelvek (hindi, roma, szanszkrit).
Az angol nyelv a germán nyelvek ágához tartozik, az orosz és lengyel rokon nyelvek a szláv nyelvek csoportjából.
A germán nyelvekre jellemző, hogy ragozó-hajlító jellegűek (ez azt jelenti, hogy sokszor hangváltoztatással érnek el jelentésváltozást he sings – he sang énekel-énekelt). A modern germán nyelvek többségem megőrizte a nemek nyelvtani különbségét (német: der Vater – die Mutter), a névszók ragozásában pedig kevés maradt meg a ragos alakokból, inkább analitikus formák képződtek.
Az angol és a fríz nyelv a germán nyelvek észeki-tengeri alcsoportját alkotják. Az angol jelentősen különbözik a többi germán nyelvtől, mivel erős ófrancia és más nyelvi hatások érték, emiatt hangrendszere, alaktana és szókincse sok eltérést mutat. Germán jellegűek a hangtörvények, alapszókincse és nyelvtani eszközei, ragozó-hajlító vonásai. A névragozása erősen analitikus lett, a nyelvtani nemeket már csak névmások mutatják. Különleges tulajdonsága az angolnak az állandó szókapcsolatok és szólások gazdagsága, valamint a francia és idegen hatások miatt igen gazdag a szókincse[7].
A lengyel az indoeurópai nyelvcsalád szláv ágának nyugati alcsoportjába tartozik a csehvel és a szlovákkal együtt. Az orosz a szláv nyelvek keleti alcsoportjának tagja az ukránnal és a belorusszal. A szláv nyelvekről elmondható, hogy archaikusak a bolgár és a macedón kivételével. A ragozó hajlító vonásokat megőrizték és a névszóragozásban pedig megmaradt a hét eset. Az igeragozás ki tudja fejezni a befejezetlenség és a befejezettség ellentétét.
A lengyel nyelv nagy mértékben flektáló nyelv, a szóalakokat tehát a szóalakok megváltoztatásával, ragozással, szóképzéssel és szótő változtatásával fejezik ki. Jellemző rá a viszonylagos szabad szórend, a nemek rendszere, mint a többi szláv nyelvben megmaradt, a névszóknak hím-, nő- és semleges neme lehet. A lengyel különbséget tesz élő és élettelen hímnemű főnevek között egyes számban, valamint többesben. Hét eset van a lengyel nyelvben, nominativus (alanyeset: madár), accusativus (tárgyeset: madarat), dativus (részeseset: madárnak), genitivus (birtokoseset: madáré), instrumentalis (eszközhatározói eset: madárral), locativus (helyhatározói eset: madárban), vocativus (felszólító: madár!). A melléknevekre, ahogy minden szláv nyelvben a főnév által meghatározott alakok vonatkoznak, a nem, szám és eset tekintetében a melléknevek követik a főnév alakját. A lengyel nyelv sajátossága azonban, hogy a melléknév állhat és sokszor áll is a főnév után a mondatban[8].
Az orosz nyelv a lengyel közeli rokona, ugyanazokat lehet róla elmondani, mint a lengyelről, habár keleti szláv nyelvként vannak fontos lexikai és nyelvtani különbségek köztük. Az orosz nyelv szókincse nagyrészt az Orosz Ortodox Egyház óegyházi szláv nyelven alapul, azonban az évszázadok során az orosz terjeszkedés és történelmi sajátosságok miatt nagy latin, görög, francia, német, holland és olasz hatás érte a nyelvet, kisebb mértékben pedig perzsa, török és arab hatás érvényesül szókincsében. Nyelvtanára jellemző, hogy hat eset van a nyelvben, a lengyelben meglévő vocativus nincs az oroszban. A melléknevek és főnevek egyeztetése nem, szám és eset szerint ugyanolyan szigorú, mint a többi szláv nyelvben, viszont a melléknevek mindig megelőzik a jelölt főnevet. Érdekessége még az orosz nyelvnek a létige hiánya, szemben a többi szláv nyelvvel az oroszban a létige használata kikopott, ma már erősen archaikus hatású és csak egyes szám harmadik személyben használják, ha használják[9].
Látható tehát, hogy a magyar és a három nyelv, amelyekre átültetem Berda versét, jelentősen eltérnek a magyartól és egymástól is, ha az angol illetve a két szláv nyelvet nézzük. Emiatt okoz komoly fejtörést és követel komoly nyelvi bravúrokat a fordítás elkészítése, úgy, hogy magáról a fordítást övező elméleti problematikáról nem is beszéltem.
A fordítás elméleti háttere
Még mielőtt rátérnék a nyelvenkénti problémák elemezésére, igyekszem összefoglalni a fordítással kapcsolatos tudnivalókat.
Az előző részekben folyamatosan hangoztattam, szeretném a verset a legpontosabban visszaadni, emiatt fontos tisztázni, hogy mi is lehet a jelentés. Számomra ebben az esetben kézenfekvő volt Saussure nyelvi jelekkel kapcsolatos jelentésértelmezése. Ebben az esetben a vers üzenete, jelentése, maga az, amit a költő ki szeretett volna fejezni, ennek a hordozója az a négysoros magyar nyelven lejegyzett mű, amely a fordítás jelenlegi tárgyát képezi, ha az egészet tekintem, azonban igaz ez a egyenként a szavakra is, hiszen a magyar madár és az angol bird is ugyanazt jelenti, csak más hangsor hordozza a jelentést[10].
A Berda-vers kapcsán a feladatom tehát az volt, hogy a versben jelölt dolgokat, idegen nyelvi jelölők segítségével a lehető legpontosabban visszaadjam, hogy minél kevesebbet veszítsek az eredeti magyar szöveg által megjelölt rendszerből.
A fentiek alapján tehát, a fordításom során a legmegfelelőbb mentális és érzelmi reprezentációkat próbálom majd azonosítani és felhasználni a magyar szöveg fordítása során. Ez természetesen teljesen egyéni folyamat lesz, hiszen ha más fogna hozzá ennek a versnek angolra, lengyelre vagy éppen oroszra fordításához, akkor az az illető teljesen más eredményre jutna, ami teljesen meg is állja a helyét, hiszen jelenleg nincsen tudomásunk arról, hogy az agyban miképpen raktározódnak a nyelvi információk, vagy a nyelvi megfeleltetések milyen módon működnek és milyen agyi folyamatok hívják azokat életre.
A folyamat, amit be szeretnék mutatni tehát inkább annak a folyamata, hogy bennem a magyar szöveg milyen mentális reprezentációkat hív életre, és én, a fordító személy ezeket a reprezentációkat milyen módon próbálom majd megfeleltetni idegen nyelvi jeleknek, úgy, hogy formáját és tartalmát tekintve a verset az adott célnyelven tükrözzem[11]. Lehet, hogy ez nem professzionális hozzáállás, mivel a fordításelméletek szerint akár hatféle megközelítése is lehet a problémának.
Az első a szociolingvisztikai nézőpont, amely szerint a fordítandó szöveg szociális kontextusa, annak szociális értelmezhetősége határozza meg, hogy mi értelmezhető a célnyelv olvasói által, és mi alapján szűrik meg az átkerülő jelentéseket. A második ilyen elmélet a kommunikatív elmélet, amely szerint nem a nyelvet és annak jeleit kell lefordítani, hanem magát a jelentést, eszerint át- és újrakódolás a fordítás folyamata. A harmadik elmélet a hermeneutikai, amely szerint minden emberi kommunikációs aktus fordítás is egyben, hiszen a fordítónak is értelmeznie kell még a fordítás előtt, hogy az adott forrásszöveg szerzője mit is szeretett volna közölni. A negyedik fordítási megközelítés a nyelvészeti, amely szerint minden fordítást a nyelvi jelek szintjén kell megközelíteni és lebonyolítani, tehát a nyelvi jeleket, szavakat, szintagmákat és mondatokat kell fordítani. Az irodalmi vagy kulturális megközelítés szerint viszont minden nyelvnek van egy kulturális közege, világa, amelyben létezik és ez az, ami egy szöveg erejét adja tulajdonképpen, így hát a fordító feladata ennek a háttérnek, vagy energiának az átkódolása egy másik kulturális vagy irodalmi rendszerre. Egy hatodik fordítási elmélet, a szemiotikai megközelítés szerint a szöveg jelentését kell a szöveg jeleinek és jelölőinek figyelembevételével elvégezni, és így a fordítás jelértelmezési folyamat, amelynek eredménye minden esetben egyedi és változó.
Az én megközelítésem inkább jelentésközpontú, talán ez volt a számomra a legkézenfekvőbb. A korábbi verselemzést és ritmikai képletét tekintve nekiláttam az angol fordításnak, amelyet a legnehezebb feladatnak gondoltam, hiszen az angol nyelv és annak világa a magyartól nem csak nyelvi távolságban van, hanem ha a vers jelentését vizsgáljuk, akkor szociokulturálisan is szinte világok választják el az angol olvasót a magyartól[12].
Singing with the birds’ voice
Azonban az első nehézség rögtön a cím fordításánál bukkant fel. Madarak szavával szóló? A madarak énekelnek, szólni pedig mást jelent, mint beszélni, mégis a magyar szólni vagy beszélni jelentés helyett az angolban a Singing with the birds’ voice címet választottam, mivel a speak igének, vagy a talk igének érzésem szerint nincs olyan erős jelentésbeli töltete, mint a magyar szólni igének, így inkább az éneklést választottam, hiszen az angolban a sing nem csak éneklést jelenthet, hanem a bárd-kultúra miatt rögtön köthető a költészethez is.
A vers első sora nem jelentett különösebb nehézséget, itt a szótagszámra kellett összpontosítani, viszont a sor egyszerűsége folytán igyekeztem visszaadni a szavak sorrendjét is, hogy a sor vége az angolban is a ki szóra végződjék.
A szabadság és a szabad szó az eredetiben háromszor bukkan fel, az első, a második és a negyedik sorban, és ez okozta a nehézséget, mivel az angolban a free vagy a freedom szavak ilyen gyakori és sűrű használata elcsépelte volna a mondanivalóját, érzésem szerint nem olyan esztétikus, mint Berda eredetijében, ezért a második sorban ezzel a problémával kellett valamit kezdenem.
Valójában ez a probléma inkább önmagát oldotta meg, ugyanis Berda „szabadon fütyörészhet a fán” sora rögtön a szabadon szó nehézségét hozza, illetve a fütyörész ige okoz fejtörést. A kettő szó kombinációját úgy kellett megoldani, hogy megmaradjon a szabadon jelentése, valamint az angol whistle szónak adjon egy szabadsággal kapcsolatos módosító vagy jelző olyan hasonló jelentéstöbbletet vagy árnyalatot, amelyet a magyar fütyörész szó hordoz. A whistle szó tehát biztos pont maradt az angol változatban, viszont a freely helyett kellett egy másik, gazdagabb kifejezést találni. Ezért alkalmaztam az angol unfettered szót, amely a fütyülésnek felszabadultan, korlátlanul, fesztelenül jelentésárnyalatot adott.
A vers harmadik sora szintén nem okozott különösebb nehézséget, ott csak a hisz’ megfelelő helyettesítésére, illetve a szótagszámra kellett ügyelnem. Ennek a sornak a másik fontos feladata, hogy a jelezze az olvasónak, a következő sor fogja hordozni a vers lényegét, és fő üzenetét.
A negyedik sor jelentette talán a legnehezebb feladatot. Figyelnem kellett a rímre, a szótagszámra illetve a szabadság-haza fogalompárral operáló eredetihez hasonló értelmet kellett rekonstruálni az angol szövegben is anélkül, hogy a szóismétlés vagy az elcsépeltség csapdájába esett volna a mű. Kézenfekvőnek tűnt a tree-free rímpár alkalmazása, ezután már csak a haza fogalmát kellett beleültetni az angol szövegbe és értelmileg összekötni annak magyar eredetijével. Így a home szóra esett a választásom. Nem a homeland-re, mert Berda (úgy gondolom) sokkal tágabban értette a haza fogalmát, nála a haza, az a hely, az az élethelyzet volt, ahol szabad lehetett, ezért ezt figyelembe véve próbáltam az utolsó sort és annak értelmét alakítani úgy, hogy a múlt idő is megjelenjen a negyedik sorban. Szerencsére az angol nyelv logikája kapóra jött ebben az esetben, és sikerült a célként kitűzött, az eredetit megközelítő gondolatot átültetni angolra, amely így hangzik: my home was there where I could be free.
Mindent egybevetve egy nagyon érdekes kihívás volt a Madarak szavával szóló angol fordítása.
Singing with the birds’ voice
Lave me alone to be a free bird, who
can unfettered whistle on a tree
‘Cause you know from the very beginning
my home was there where I could be free.
A lengyel szöveg
Érdekes módon a lengyel fordításkor a cím nem jelentett különösebb gondot. Valahogy magától értetődő volt, hogy szól alakot a beszélni lengyel ige (mówić), melléknévi igeneves alakjával helyettesítem. Az angol fordítás esetében is így jártam el. A szavával szót teljesen megtartottam úgy, ahogy a magyarban van lengyelül is, annyi különbséggel, hogy a magyar szavával helyett a lengyelben szavaival-t fordítottam, az ott meglévő világos különbségek miatt a ragozásban, mert a költő érzésem szerint nem egy szóra gondolt a műben.
Az első sor fordítása a magyar eredeti tükörfordítása, a szótagszám is kijött majdnem az első próbálkozásra. Végig segítségemre volt az, hogy a lengyelben viszonylag kötetlenebb a szórend, ami előnyt azonban el is vitt az a ritmikai nehézség, hogy ebben a szláv nyelvben is nagyon sok a mássalhangzó torlódás. Ha Berda időmértékes verset írt volna, elég nagy bajban lennék. Mivel azonban a szótagok számának szigorú betartását tűztem ki célul, könnyebb volt a feladatom.
A második sorban igyekeztem szintén hűen követni Berdát, azonban úgy éreztem, hogy tennem kell egy változtatást, mivel a magyar eredetiben a madár a fán elég triviálisan hangzik lengyelül is. Itt a fa, lengyelül drzewo nem váltana ki akkor esztétikai hatást, a lengyel irodalomban szebben hangzik, ha egy madár a fán énekel, mint Stanisław Ryszard Dobrowolski Być może[13] című versében. Így a második sort úgy fordítottam, hogy a madár szabadon fütyül az ágakon. A magyar eredeti modalitását nem fordítottam, mert a lengyelben a zostawić-hagyni, meghagyni ige már eleve indukál egy ilyen jelentést az első sorban, valamint erre a sorra különösen kellett figyelnem, hiszen a végén van a rím, így döntésem a gwizda (fütyül) ige rímeltetésére esett, ami a végén nem tiszta rímnek sikerült, hanem csak asszonánc lett belőle, de talán nem sérti annyira az olvasó fülét, mint egy odavetett kínrím.
A harmadik sorban a mondat fordítása nem okozott különösebb megpróbáltatást, szó szerint lefordítottam, azonban a szótagszám miatt itt arra kényszerültem, hogy beletegyem a dobrze szót, és így a harmadik sor magyar tükörfordításban lengyelről visszaadva így szólna: „Hisz jól tudjátok az elejétől fogva”, az értelme már ezzel a kis változtatással a magyar eredetinek más lett, számon kérőbb, de mégis erre a szóra szükség volt, hogy a sor ne sántítson ritmikai szempontból.
Az utolsó sorban szintén szabadabban fordítottam, mert vagy a vers értelme vagy pedig a ritmika szenvedte volna kárát a döntéseimnek. Én azt választottam, hogy kitartok a vers szótagszáma és ritmikája mellett, és egy apró változtatás bele fog férni az általam megszabott keretekbe, úgy, hogy érzésem szerint nem esett nagy csorba a vers eredetijének mondanivalóján. A szabadság, szabad jelzők ismétlése a magyar eredetiben szerencsére a lengyelben nem okozott olyan gondot, hogy az önismétlés vagy szóismétlés hibájába estem volna. A szabadon-ra a második sorból a swobodnie határozót használtam, ami olyan szabadon jelentést hordoz a lengyelben, mintha magyarul azt mondanánk, hogy korlátok nélkül, így a második sorban a szabadon szó értelmezését hasonlóan kezeltem, mint az angolban. A swobodnie szinonima használata megkönnyítette a dolgomat, hiszen a lengyel szó a szabadságra a wolność, ennek használatával elkerültem a szóismétlést, ami a magyar eredetiben megvan, de nem bántó. A másik változtatásom ebben a strófában, hogy a múlt időt elhagyva fejeztem ki, hogy a szabadság az én hazám, a lengyelben azonban erre két mód van. Az egyik az instrumentalis eset használatával történik, wolność jest moją ojczyzną, vagy pedig egy rövidebb alak a wolność to moja ojczyzna használatával. Az utóbbit választottam, hogy a haza-ojczyzna szót rímeltetni tudjam a második sor végére tett gwizda igével. A haza szó használatára a lengyel haza, mint szülőföldre vonatkozó szóra esett a választásom, ami az ojczyzna, úgy gondolom, hogy a magyar eredetiben is ebben az értelemben használta a költő az utolsó sorban a haza kifejezést.
Ezen nehézségek és változtatások fényében a Madarak szavával szóló Berda vers fordítása így hangzana lengyel nyelven:
Mówiący słowami ptaków
Zostawcie mi wolnym ptakiem, kto
na gałęźach swobodnie gwizda,
bo dobrze wiecie od początku
wolność to moja ojczyzna.
Az orosz kaland
Magától értetődő volt az orosz fordítás is, hiszen a második anyatejjel belém szívott nyelvről van szó. Ugyanolyan módon vetettem bele magam a fordításba, mintha csak a nagymamámnak kellene fordítanom a boltban, hogy egyszerű lesz, gyors, sikeres és közérthető.
Nem tudom miért, de ez a fordítás okozta a legtöbb nehézséget, talán, mert jobban ismerem ezt a nyelvet a többinél? Talán, mert nagyobb a kihívás amiatt, mert úgy érzem, minden rokonom figyeli kezemet és mindenféle szavakat ajánlanak? Nem tudom, de az biztos, hogy ezen a nyelven hagytam magam a legjobban összezavarni. Sokkal nagyobb és mélyebb a kút, amelyből meríthettem, így nyilván sokkal egyszerűbb is volt elgáncsolnom minden egyes ötletemet.
Mégis a végén született valami, amit a többi fordításnál sokkal gyengébbnek érzek, talán mert ebben az esetben nem volt velem a tudatlanok bátorsága, a nyelv hiányos ismeretéből fakadó biztonságérzet. A végén már úgy voltam vele, hogy oroszra soha többet nem mernék lefordítani semmit, mégis a játék győzedelmeskedett és sikerült elindulnom azon a szálon és olyan tempóban, amit az angol és a lengyel fordítás esetében tapasztaltam.
Érdekes, hogy a fordítás során mindig kibukott a két szláv nyelv hasonlósága, a nyilvánvaló különbségek ellenére is.
A cím lefordításánál az angol és a lengyel analógiát követtem, pontosan ugyan úgy szerettem volna lefordítani a címet, mint a másik két nyelv esetében. Egy melléknévi igenévvel és a szavak tükörfordításával. Az oroszban is úgy jártam el, mint a lengyelben, hogy a szavával szót átváltoztattam többes számúvá a nyelvi sajátosságok miatt.
Már az első sor fordításakor megszenvedtem a szűkre szabott szótagszámmal. Pontosan egy szótaggal tért el az oroszra fordított sorom az eredetitől, itt egy rövidítésen gondolkodtam, miszerint a Hagyjatok meg, oroszra ültetésénél az оставьте меня és a оставьте мя formák között vacilláltam. Az előbbi az irodalmi nyelv formája, a másik nagyon archaikus, egyházias nyelvhasználat. Úgy döntöttem, hogy Berda egyszerű stílusát nem fogom feláldozni a szótagszámlálás oltárán, ezért a hosszabbik formát, a helyeset, a jobban hangzót választottam: оставьте меня. Így az első sor 11 szótagos lett kényszerűségből.
A második strófában sikerült hasonló dolgot kihoznom az eredetiből, mint a lengyel fordítás esetén, csak meghagytam még a modalitását is az eredeti mondatnak. A másik lengyelhez hasonlatos változtatás, hogy az orosz fordítás esetében szintén elvetettem a fa használatát, és inkább azt választottam, hogy az ágakon fütyülhet szó szerinti fordításban. A fütyörészni igét pedig a szláv nyelvekben jól vissza tudom adni a befejezett-folyamatos igék használatával az oroszban és a lengyelben egyaránt. Emiatt esett a lengyelben a gwizdać ige illetve az oroszban a свистеть igére. A verssor második problematikus eleme a szabadon szó fordítása volt, mint a többi nyelven itt is a szóismétlést szerettem volna kizárni, mivel az oroszban vannak irodalmibb kifejezések is rá. Ahogy az angolban vagy a lengyelben is, választásom a korlátok nélküliséget jelentő kifejezésre esett, mégpedig a вольно szóra, amely hangsúlyos o-val kezdődik, az utolsó szótag így kiejtésben a-ra fog végződni, emiatt döntöttem úgy, hogy ezt a szót szeretném majd rímeltetni az utolsó sorral. Az első sorban elvetettem a szótagszámláláshoz való ragaszkodást, azonban ebben a strófában sikerült a kilenc szótagos magyar eredetit követni.
A vers harmadik sora nem okozott fejtörést, szó szerint le lehet fordítani. Probléma csak a mondat szótagszámával volt. Emiatt úgy jártam el, mint a lengyel fordítás esetén. Egy szóval megtoldottam, hogy tartsam magam a tízszótagos megkötéshez. A Hisz tudjátok magyar eredetiből a все szócska beszúrásával Hisz mind tudjátok-ot csináltam, de a szótagszám kijött és a jelentés sem torzult nagymértékben az eredetihez képest.
A szöveg utolsó sora jelentette a legnagyobb kihívást. Be szerettem volna tartani a rímeltetést, a szótagszámot és a jelentéshez is pontosabban szerettem volna ragaszkodni, mint a lengyel fordítás esetében. Ahogy elkezdtem foglalkozni ezzel a sorral, rájöttem, valamit fel kell áldoznom ezekből a célkitűzésekből. A rímet és a tartalmat nem engedhettem el, ezért egy szótagszámmal kapcsolatos csalást engedtem meg magamnak, kilenc helyett tíz szótagban kezdtem el gondolkodni. Fontos volt a haza fordítása is, szerencsére az oroszban a родина teljesen visszaadja a Berda által megírt jelentést. A szabadságot pedig itt már az általános értelmében használhattam, és a fordításban az általános értelmű свобода szóra esett a választásom. Azonban nincs lehetőség az instrumentalis teljes ragozott alakjának kihagyására, mint a lengyelben. Kibúvó híján nem maradt más, mint hogy az én hazám a szabadság volt értelmű mondatot raktam össze a negyedik sorban úgy, hogy a szabadság-свобода szót rímeltettem a második sor végén álló вольно szóval. Nem a legbravúrosabb megoldás, de mentségemre legyen mondva, hogy nagyon meg volt kötve a kezem.
Munkám orosz változatát nem tekintem igazán eredményesnek.
Говорющий словами птиц
Оставьте меня свободной птицой, кто
может свистеть на ветках вольно.
Ведь вы все знаете с начала
моей родиной была свобода.
Összefoglaló
Nem tudom, sikerült-e felvillantani valamit a fordítási nehézségekről. A kísérlet inkább a munka során bennem lezajló kognitív folyamatokról szól, bemutatván azt a gondolkodási folyamaton magyar és idegen nyelveken, amelyek elvezetnek egy fordítás létrejöttéhez, amely soha nem pontosan ugyanolyan, mint az eredeti, soha nem ugyanolyan jó, mint az eredeti, hanem mindig valami más, egy picikét csonkább, egy kicsivel több, tehát minden igyekezet ellenére torzabb, mint az eredeti alkotás.
Mégis a folyamat végén fogalmam sincs, hogy minek nevezzem azt a fordítási folyamatot! Sokkal több egyszerű mechanikusan elvégzett fordításnál, több, mint egy szöveg öntörvényű interpretációja. Inkább az átadás előtti átformálás jellemzi legjobban azt a folyamatot, amely lezajlott bennem.
[1] Az oroszt és a magyart családomból hoztam, az angolt kisgyermekkorom óta használom napi szinten, a lengyelt pedig általános iskolás koromban kezdtem elsajátítani, majd a győri lengyel kisebbségi önkormányzat „tiszteletbeli” tagjaként ez utóbbi nyelven szereztem diplomámat. . Rendszeresen írok és fordítok angol és lengyel nyelven, az orosz pedig családomban az egyik kommunikációs nyelv a magyar mellett.
[2] Berda József: Önéletrajzom = SIPOS, LAJOS: Berda József.Kritikai pályarajz, Napkút Kiadó, 2016, 33.
[3] I.m., 26.
[4] SIPOS, LAJOS: Berda József.Kritikai pályarajz, Napkút Kiadó, 2016, 169.
[5] FODOR, ISTVÁN: A világ nyelvei és nyelvcsaládjai, Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2003, 25-26.
[6] FODOR, ISTVÁN: A világ nyelvei és nyelvcsaládjai, i.m., 79.
[7] Uo., 119.
[8] A bekezdés az alábbi nyelvtani összefoglaló alapján készült: BANCZEROWSKI, Janusz, OWCIEJA, Anna, PÁTROVICS Péter, RÁDULY Zsuzsanna, VÁRNAI Dorota: Általános ismeretek a lengyel nyelvről, Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2004
[9] A bekezdés az alábbi nyelvtani összefoglaló alapján készült: CUBBERLEY Paul, SUSSEX Roland: The Slavic Languages.Cambridge University Press, 2006
[10] SAUSSURE de Ferdinand: Bevezetés az általános nyelvészetbe. Corvina Kiadó, Budapest, 1997, 91-94.
[11] SZENDE Tamás: A jelentés alapvonalai. Corvinus kiadó, Budapest, 1996, 43-47. alapján
[12] WILLIAMS Jenny, CHESTERMAN Andrew: THE MAP. A beginner’s guide to doing research in translation studies. T.J. International, Cornwall, 2002 alapján
[13] „i ptaki w gałęziach śpiewają weselej.”, Stanisław Ryszard Dobrowolski: Być może, 1944
Illusztráció: Berda József (fortepan.hu)
Cimkék: esszé, műelemzés, műfordítás
