Csanda Mária: Dohnányi reneszánsza
Az 1877-ben született Dohnányi Ernőt 2017-ben, születésének 140. évfordulóján kiállítással, tanulmánykötet- és lemezmegjelenéssel, előadássorozattal ünnepelték. A polgári értelmiségi családban felnőtt zeneszerző és zongoraművész életútja több párhuzamot mutat a hasonlóan felvidéki Márai Sándor íróéval – Márai Kassán, Dohnányi Pozsonyban élte gyermek- és ifjúkorát. Művészi karrierjük a két világháború között teljesedett ki, majd emigrációban éltek életük végéig Amerikában. A szocialista rendszer hallgatott róluk, vagy marginalizáltan vett tudomást, hiszen erőteljesen polgári értékrendet képviseltek, emblematikus személyiségei voltak a meghaladottnak ítélt társadalomnak. 1990-ben mindketten posztumusz Kossuth-díjban részesültek, és az író Márait nemcsak rehabilitálták a rendszerváltozás után, de valóságos új fénykora kezdődött, műveit több kiadásban olvassák, megfilmesítették, mondhatjuk, helyére került.
Dohnányinak lesz reneszánsza? – idézett a jeles zenetörténész, Kovács Sándor a 2018 elején tartott új Dohnányi-tanulmányok kötetbemutatóján egy mostanában hozzá intézett kérdést, majd meg is válaszolta: már van. Az elhallgatott szerző műveiből a hatvanas években kezdtek először játszani, majd Vázsonyi Bálint 1971-ben megjelent monográfiájával megtört a jég, Dohnányiról újra lehetett beszélni. 2002-ben Dohnányi Archívum jött létre, melynek mai felelőse Kusz Veronika zenetörténész, és a 2002-2007 között megjelent Évkönyvek – Sz Farkas Márta, Gombos László, Berlász Melinda szerkesztésében, a Tallián Tibor vezette Zenetudományi Intézet kiadásában – folytatásaként 2015-től Dohnányi-tanulmányok címmel adják ki újabb eredményeiket, felfedezéseiket a zeneszerző és zongoraművész, zenepedagógus és igazgató életéről, tevékenységéről a kutatók.
Számos kamaraműve közül legutóbb vonósnégyeseiből játszott lemezre a fiatal művészekből álló Rondo quartet. A legújabb tanulmánykötet fent említett bemutatóján hallhattuk őket, s előadásuk meggyőzött a Dohnányi-kamaraművek frissességéről, modernségéről.
„Schumann és Brahms zenéje – ez jelenti Dohnányi számára az anyanyelvet” – írja Dalos Anna zenetörténész egy korábbi lemezismertetőben, Prunyi Ilona, Dohnányi kompozícióit folyamatosan repertoárján tartó zongoraművészünk felvételei kapcsán. Ugyanebben az ismertetőben összevetést olvashatunk a korabeli Bartókkal, Kodállyal: míg Bartók zenei anyanyelve megteremtésén fáradozik, Kodály tudós módjára közelít.
A zongorán játszó Dohnányit jobbára késői felvételekről ismerhetjük, ahol zongoraművészi kvalitásai már nem ítélhetők meg teljességében, ami viszont biztos, hogy kamaraművészként a legkiválóbb partner volt még ekkor is. Anekdoták szólnak legendás zenei emlékezőtehetségéről, rögtönző képességéről, mint egy egész versenymű rögtönzött áttranszponálása a lehangolódott zongorán, vagy elvesztett, egyszer látott zenei kézirat felidézése.
Bartók és Kodály mellett egyre inkább elismerik „harmadik” zeneszerzőként, játsszák műveit, ahogyan 1933-ban, a Filharmóniai Társaság fennállásának 80. évfordulójára a három legjelesebbnek ítélt magyar zeneszerző: Bartók, Kodály és Dohnányi kaptak felkérést. Kodály a Galántai táncok című művével, míg Bartók öt zenekari kíséretes népdalfeldolgozással szerepelt. Dohnányi erre az alkalomra komponált darabja: „Szimfonikus percek, Op. 36”, máig az egyik legtöbbet játszott szimfonikus műve – az első, 2002-ben megjelent Évkönyv borítóján is szerepel az autográf kézirat fotója – a másik népszerű darab, a „Változatok egy Gyermekdalra, Op.25” mellett.
A Dohnányi Évkönyv sorozat, újabb címén Dohnányi-tanulmányok olyan jelentős témákkal foglalkozik, mint Dohnányi meghurcoltatása (2002, Breuer János), mert az emigrációba távozott művészt megvádolták a fasiszta rendszer kiszolgálásával, majd 1949-ben bizonyíték hiányában megszüntették az eljárást. Az Archívum tulajdonába került hagyatékokról, a Széher úti Dohnányi-hagyatékról, ahol 1928-1940-ig lakott, (Szlabey Melinda, 2002), az amerikai hagyatékról (Belinszky Anna, Kusz Veronika Laskai Anna, 2015, 2017), Galafrés Elsa hagyatékáról (Szepesi Zsuzsanna, 2005) olvashatunk. Gombos László zenetörténész Dohnányi Ernő tevékenységének sajtórecepcióját közli folytatásokban, mely a legújabb, 2017-es tanulmánykötetben az 5. résznél tart, és az 1909-1912-es berlini évekről tudósít. A zongoraművész Dohnányi munkásságát Kovács Ilona tanulmányai részletezik: Dohnányi Ernő zongoraművészi pályája I-II. (2005, 2006). A Dohnányi életében szerepet játszó személyek, kapcsolatok több tanulmány témái, köztük Hubay Jenő hegedűművész, vagy William Lee Pryor, a Houstoni Egyetem professor emeritusa, aki saját visszaemlékezéseit adja közre, és a mesteréről könyvet író Vázsonyi Bálint zongoraművész.
Meg kell említenünk a zeneszerző, zongoraművész mellett a tanárt és a zenei élet egyik fő alakját, hiszen volt olyan időszak, amikor a Zeneakadémia igazgatója, a Magyar Rádió zenei osztályának vezetője, és a Filharmóniai Társaság Zenekarának elnök-karnagya tisztségeit viselte, azaz három kiemelkedő zenei intézmény élén állt. A Zeneakadémia dokumentumaiból Gádor Ágnes és Szirányi Gábor válogatott (2003, 2004), – utóbbi a Zeneakadémia zongoratanárairól írt könyvei legújabb, készülő kötetében a Dohnányi-művészképzőre is kitér. Az Országos Széchenyi Könyvtár és a Zenetudományi Intézet könyvtára gyűjteményeinek Dohnányi vonatkozásaiból kapunk dokumentum leírásokat Kelemen Éva és Szepesi Zsuzsanna tanulmányaiban. A rádió egykori zenei vezetőjéről Sávoly Tamás levéltáros válogatott az egykori Rádióélet cikkeiből (2003-2006/7).
A legújabb, 2017-es tanulmánykötet jó része a nemrégiben feltárt amerikai életszakaszról tudósít, mint az Argentínában töltött év (Kelemen Éva), Dohnányi Ernő és Dániel Ernő levelezése az emigrációban (Berlász Melinda), újabb családi levelek Dohnányi Márta gyűjteményéből (Kusz Veronika).
A 2018 januárjában bemutatott „Dohnányi-tanulmányok 2017” és vonósnégyesek mellett e hónapban találkozhattunk kamarakoncerten – Várdai István csellóművész estjén a Zeneakadémián Dohnányi Op. 10. C dúr szerenádjával; szintén a Zeneakadémián 1., Op. 5. e-moll zongoraversenyével a MÁV szimfonikus zenekar estjén Sofja Gülbadamova orosz zongoraművész előadásában; a már említett Szimfonikus percekkel a Nemzeti Filharmonikus Zenekar műsorán a Vigadó koncerttermében.
1989-ben egy ifjúsági zenekar Budafokon Dohnányi nevét vette fel, mára rangos fővárosi zenekaraink egyikévé nőtte ki magát, a budapesti XVIII. kerületi és a veszprémi zeneiskola is Dohnányi nevét viseli, utcák örökítik meg nevét (egyik közvetlenül a Zeneakadémia mellett). Idén januárban hirdette meg a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara azt a 15. országos kamaraversenyt ifjú muzsikusok számára, mely Dohnányi Ernő nevét viseli, és ahol a névadó kamaraműveinek előadását szorgalmazzák a műsorválasztásban.
Elmondhatjuk tehát, hogy játsszák műveit, s emlékét is őrzik. Ha nem is olyan látványosan, mint Márai, de Dohnányi is visszatér emlékezetünkbe, a koncerttermekbe és kultúratörténetünkbe.
Illusztráció: Dohnányi Ernő
Ezek is érdekelhetik!
Szakolczay Lajos: Művész, tudós, tanár, népművelő →
Sziklavári Károly: Rakos Miklós emlékére →
Virágh László: Zene és Kozmosz →
