Görgey Gábor: Szócikk
Született Budapesten, 1929 november 22-én. Állítása szerint nem ezért tört ki a gazdasági világválság.
Gondtalan gyerekkorát apja rózsadombi villájában, hatalmas kertjében, valamint anyai nagyapja felvidéki birtokán töltötte. Csak később tudta meg, hogy ezekben a paradicsomi időkben léptek életbe a zsidótörvények.
Később maga is átélte, milyen érzés a saját hazában idegennek és kirekesztettnek lenni. Az egyetemről kirúgták, majd 1951-ben osztályidegen szüleivel kitelepítették egy jászsági tanya addig baromfi lakta odújába. Később munkatáborba vitték (magyar gulág), ahol birkaólban lakott sorstársaival. Mindebből levonta a következtetést, hogy az állam mindig tudja, hol a helye a rendszer ellensége nevű állatnak.
Mindezeket megelőzően megjelent néhány verse a Vigíliában. Itt kötött barátságot első mesterével, Pilinszky Jánossal. Tőle tanulta meg egy életre, hogy a vers nem lehet laza irodalmi locsogás, hanem a legvégső sűrítés szentségtartója.
Amikor a népek szomorúságára elpatkolt Sztálin, és megalakult az első Nagy Imre kormány, több enyhítés mellett a kitelepítettek is amnesztiát kaptak. Ami nem jelentette, hogy visszatérhetnek otthonukba, hiszen azokban pártfunkcionáriusok laktak. Csupán elhagyhatták kényszerlakhelyüket, aztán csináljanak, amit tudnak. Ez volt az éjjeliőr tábornokok és egykori államtitkár portások korszaka.
Görgey hivatalsegéd lett, majd üzemi színjátszó csoportokat vezetett. Megnősült, ismét polgári lakásban élhetett, és Vas István segítségével műfordítás lett a kenyere. Rengeteg verset fordított a világirodalom különböző korszakaiból és nyelveiből. De kijelentette, hogy egyes kortárs magyar költők verseit nem hajlandó magyarra fordítani.
Első kötete – Füst és fény – rendkívül kedvező időpontban jelent meg, 1956 októberében. Valósággal szétkapkodták.
1959-ben Komlós János hívására a Magyar Nemzet kritikusa lett, majd ugyanitt a később elbitangolt Csurkával feltámasztotta a magyar sajtó nagy hagyományú tárca műfaját. A publicisztika végig kísérte írói munkásságát.
Fő szerelme, a nőkön kívül, a drámaírás és a színház.
1966-ban gyógyíthatatlannak számító rák támadta meg. Pozitív pánikban megírta első színdarabját, a “Komámasszony, hol a stukker?” címűt. (Azóta 50 éve folyamatosan játsszák itthon és világszerte, van olyan külföldi színház, amelyik közeledik az ötszázadik előadáshoz.) Majd utána, még azon a nyáron, megírta “Rokokó háború” című tragikus bohózatát, melyet a következő év tavaszán Kaposváron, a színházi fesztivál keretében be is mutattak, óriási sikerrel, megnyerve a fesztivál valamennyi díját.
Valamint a két darabbal párhuzamosan az Operaház megbízásából határidőre fordította Brecht-Weill Mahagonny-operáját, egy íróállványra helyezett hatalmas partitúrából.
Mindebből azt a következtetést vonta le, hogy rák ellen a munka a leghatásosabb chemoterápia.
A következő ötven év már egyszerű volt. Megjelent nagyjából negyven könyve. Ezekből számára a legfontosabb az ötkötetes “Utolsó jelentés Atlantiszról” című nagyregény, korrajz és fejlődéstörténet a harmincastól a kilencvenes évekig. 25 színdarabot írt, egyik sem maradt az asztalfiókban. Többször rendezett, külföldön is, de mindig saját darabjait, nem bántva más szerzőket.
A Pannonia Animációs Filmstúdió, a szekszárdi Deutsche Bühne, a Szegedi Nemzeti Színház irodalmi vezetője volt. A rendszerváltás után 1994-től 97-ig az MTV utolsó közszolgálati korszakának kulturális főszerkesztője. 2002-2003-ban kulturális miniszter. Az Európai Akadémia tagja. Az MTA részeként működő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja.
Kossuth-díjas. (Kétségei vannak, mit szól ehhez a túlvilágon Görgey Artúr, azaz Artúr bácsi?)
Egyéb hazai és külföldi díjaival felesége egy egész vitrint rendezett be születésnapi ajándékul. Ezt kicsit röstelli, de nem mondja a feleségének.
Kérdésünkre válaszolva készséggel megígérte, hogy a továbbiakról a 99. születésnapján nyilatkozik. Ha másként nem, akkor a túlvilágról. Hogy milyen ott.
Illusztráció: Görgey Gábor (2015)
Ezek is érdekelhetik!
Agócs Sándor: Önszócikk →
Acsai Roland: Önszócikk →
Hegyi Botos Attila: Önszócikk →
