január 22nd, 2018 |
0Farkas András: 2 automatikus írás
Születésnapomra
Úgy ragad rám a kor, míg skarabeuszom a galacsinom görgeti. A nap is így vonul felettünk, balról jobbra, meg nem unja az egy irányt. Az árnyékom jobbra hosszú, majd eltűnik, és aztán megint balra nyúlik. Így nő a galacsinom, két árnyék naponta rátapad.
Halottak napi automatikus írás
Burjonganak a temetők. Mint megannyi vakondtúrás. Lépj óvatosan, kiszáll a halotti lélek. Rá ne lépj. Szabad már. Mikor lesz Neked szabadság? Mormonganak a temetők. A sírok le-s-fel cikornyáznak. Ha lépsz, mindig gondold meg előre. Ne lépj soha emberfőre. Nem leszel magasabb. Csak magasabbnak látszol. Ki a másikon átgázol, reménytelen. Kocogjon fogad a temetőben. Majd ha mész szerelmi legelőre, akkor busásan megtérül. Koloncaiddal ne törődj, csak viharozzál. Emelt férfiasságod a nőnek kéj. Albumin, tojásból, vérből kivonva, bikromátokkal fényérzékenyítve régi fotóanyag. Az agyad kissé kalimpál. Szent Adorján, Szent Pál. Ez a természetes. Szabadság a földnek, szabadság az agynak. Automatikus írás. Mindjárt a tudatalattiból. Legyen tudatelőttes! A kognitív pszichológiához úgysem értett Freud. De írni jó automatikusan. Mert sepert szemetet nem találsz az agyban. Csak traumát, gyermekkorit. Komplexust, elfojtott bűnt. A bűntudat az egészséges ember sajátja. Engedd el magad. Húzd el a fátylat. Ott belül. S kiderül, mi a lét értelme, a vér fertelme, a szép rejtelme. A Szilas-patak csak zúg. Nem hazug, mint sokan. Mert kidörömböli: „Ez a víz, ez semmi, de mély árkokat vés”. Temetői sírgödröt. Kel a lélek fel. Temesd el a szépséget, még máskor is kell. Csak ne feledd, hova raktad. Mint kutya a csontot. A romlott életed bűze ez. Betűzene. A Szilas-patakból árad. A kipirított zsarátnok.
Illusztráció: Fülöp Péter fényképfelvétele (2012)