Egy Nagy Gáspár levél
Szalay Károlynak
1985. dec. 26.
Kedves Károly!
Igazán nagyszerű élmény volt könyved! – ez ami mostanában alig mondható el könyvről, mert fűrészporízűek /ám veszettül modernek, csak éppen elmondandójuk nincs – a tisztelt prózaíró uraknak, ezért aztán bűvölik a szót, a mondatot, meg a bedőlni – eldőlni látszó olvasót./
A Te könyved vérbeli próza, történet, s gondolom Neked is nagy élmény volt míg újraélted azokat az éveket. /NŐKET!/ Technikásan is találat a „kapott” kézirat, s az azokhoz fűzött kommentárok. Külön is kiírtam belőle olyan részeket, amelyek korukat, annak politikumát igazán és bátran nevén nevezik. Persze foglalkoztam a figurák beazonosításával is. Szegény Dévényi Ivánt én is ismertem utolsó éveiben. Meg másokat is, hallomásból.
Nagyszerű figurateremtő erővel dolgozol végig: s külön is kiemelném a Kecskeméti történések fordulatosságát. Valóban úgy tűnik, hogy már hallott, mesélt csattanós történések szerveződnek most egy regénybe. Azoknak az éveknek MINDEN ANOMÁLIÁJA roppant plasztikus iróniával és komikummal vagyon föltálalva. Gondolom, sokak éreznek majd némi rosszkedvet – az esetleges magukra ismerésben. Megérdemlik!!! Külön is köszönet a 10., 75., 111-112., 130-133., 149-151., 158., 203-205., 263-269., 280-291., 313-319., 349., 364-371., lapokon leírtakért, persze még bővebben is írhattam volna, csak ezeken jelölgettem legtöbbet.
Kedves Károly! Így az év végén nagyon jót tettél velem: könyved mellé ültettél, egyhuzamban olvastam szinte. Minden jót Csarodynak, meg Hajagos I.-nek. Szívesen olvasnék még kettejük följegyzéseiből. Mondjuk így a kívánságot: folytassák !!! Fodor Béla és Udvari Gabi történetét.
Áldásos új esztendőt kívánok, s talán egyszer még én is küldhetek egy könyvet, ha a 80-as évek Istene és Pártja is akarja ölellek: Nagy Gáspár
*
A Nagy Gáspár levél „számrejtvényének” megfejtése
1985 novemberében jelent meg regényem a SZERELMES ÉVEINK. Gazsi szinte azonnal, egy hónap múlva megköszönte és bámulatosan pontos, beleérző látleletet adott róla. A szöveg teljességgel érthető ma is, de a számsorral, pontosabban a lapszámokkal a mai olvasó aligha tud mit kezdeni, ha nincs birtokában a könyv. A szöveg esztétikai, szépírói vonatkozásokat taglal, a számok azonban a tartalomra, túlnyomórészt a politikai mondanivalóra utalnak. Nincs kizárva, hogy a levél-cenzúrától tartva nem akarta megkönnyíteni a kukaconcok dolgát. Ezért célszűrűnek tartom, hogy ezt a „titkosítást” föloldom.
10. oldal: „Nem a népfölkelés bukása rémisztett meg /mert nem volt forradalom vagy ellenforradalom, hanem szabadságharc volt az őrült tirannus ellen.”/ Állapítja meg a főszereplő. A disszidens Csarody Kristóf Frankhonból üzenve itthon maradt barátjának az általa küldött kéziratban. Vagyis a regény-szövegben. Ezt a definíciót, azaz, az 1956 októberi napok minősítését Mindszenty József 1956 november 3-án elhangzott rádió beszéde ihlette, amely tudat alatt ragadt meg emlékezetemben, és ezért voltaképpen a bíboros hercegprímás véleményét adtam figurám szájába. Íme az eredeti: „Tudja meg mindenki az országban, hogy a lefolyt harc nem forradalom volt, hanem szabadságharc. /…/ A világon páratlan szabadságharc volt ez, s fiatal nemzedékkel népünk élén. /…/” E néhány sorból sugároz Mindszenty határozottsága, főpapi, nyáját vezető öntudata és páratlan tisztán látása. Elzárva a valóságtól, frissen szabadulva börtönéből, mégis tudta: nem a társadalmi berendezkedés gyökeres megváltoztatása volt /egyelőre/ a szabadságharcosok célja, hanem a megszállók kiűzése és a nemzeti függetlenség kivívása. A szovjet megszállástól, a kommunista diktatúrától akartak megszabadulni. Akkkor mi lehetett az oka annak, hogy maguk a fölkelők is, a utókor is forradalmároknak, forradalomról beszéltek. A fegyveresek öntudatos ellentmondása ez, az őket denunciáló elnyomóknak.
Íme: Október 23-án este Gerő Ernő éppen hazazuhanva Belgrádból, rádiószózatában azonnal „nacionalista kútmérgezésnek” titulálta a délutáni eseményeket. Október 24-én a KISZ Központi Vezetősége nyilatkozatában már lefasisztázta, lenacionalistázta, Kádár János a fönnálló törvényes rend ellen lázadó gyilkosoknak, majd tőkések, földbirtokosok, bankárok uralmát restaurálóknak nevezte a szabadságharcosokat. 26-án pedig Nagy Imre ellenforradalmároknak titulálta őket. Főleg ez a minősítés váltotta ki a fegyveres harcosok ellentmondását. Kádár már ekkor elárulta igazi arcát, Nagy Imre pedig halálával cáfolta meg ezt a kijelentését. Nagy Gáspár pontosan tudta: a Csarody idézet ezeket a rágalmazásokat tagadta meg, aminek említése is főben járó bűn volt a Kádár korszakban. Alighanem ezért rejtjelezte levelében.
75. oldal. Népes társaság diskurál, /a lapszám előtt és utáni oldalakon is/ vitatkozik magyar módra. Zenei kérdésekről. De Gazsi ezt a részletet emeli ki nyilván a sokoldalnyi szócsatából: „Őrültek vagyunk – mondta halkan a házigazda. Három millió magyar a határon túlra szorítva, módszeres kipusztítás előtt, genocídium! Akárcsak a zsidók genocídiuma! Parasztokat fejeznek le, gyerekeket lőnek halomra vagy űznek el otthonukból, csak azért mert magyarok, és mi azon vitatkozunk, hogy Kodály vagy Bartók.”
Megintcsak börtönértékű tabu téma. És megint Nagy Gáspárra jellemző, hogy ezt érdemesíti figyelemre. De miből? Az ezt megelőző és a következő oldalakból, amely a Kodály Galántai táncok megemlítésével kirobbant kisebbségi sorsról szóló végtelen vitát illeti. Föntebbi folytatásaként hangzik el ez a szöveg: „Ki lesz irtva a kisebbség is, a magyarság is /mármint a magyarországi Sz. K./ és megszűnik majd a gond.” Vagyis a vitatkozók vissza-visszatérnek a nemzetirtás rémére. Ami ugyan a Rákosi korszakban, tehát a szabadságharc előtt nem volt így megfogalmazva, de a Kádár korszakban a gondolkodó ember számára fenyegető lehetőségként fölmerült. /És megjegyzem, ma is./
111-112. oldal. A regény túlnyomó részben az egyetemi életről szól, de általa és indirekt módon az egész kommunista-szocialista diktatúra szatírája, amit Gazsi iróniának és komikumnak nevez. Ebből, vagyis az ő lapszám megjelöléséből ragadok ki apró részletet ízelítőnek:
„Az a szörnyűséges Drassalkovics Zsiga, akit egyszerűen vörös rémnek tituláltunk – oyan volt mint egy vörös számonkérő szék, /nyilasokra utalás Sz. K./ emlékszel, micsoda szenzáció volt, amikor kiderült róla, hogy nyilas volt és Hunyadi különítményes, meg mit tudom én még mi, az egyetemen csak párttag zsidó nőkkel volt hajlandó hálni /”most jó, most mondd, hogy Komszomol” hörögte pártszerűen ejakuláció közben/ – nos ez a Drassalkovics Zsiga, aki von Haus aus volt egy nagy barom, majd bekapott, amikor egyszer Orff nevét meghallotta: náci zeneszerző! – rikácsolta. – Nem náci, sőt belső emigrációba vonult Hitler alatt, intette le Zsigát, aki azonban így érvelt: „otthon maradt, tehát náci is lehetett volna.” Gazsinak nyilván a tipikus kommunista „rágalmazás-technuika” leleplezése tetszhetett.
E körletbe tartozik Louis Majer figurája is. Szegény származású zseni volt, nyelveket, matematikát tudott, két hét alatt tanult meg oroszul. Az ő mániás félelmével a fekete, csukott autós közrettegést ábrázoltam. Ez is megvolt még a Kádár korszakban is, főleg az első kétharmadában. Gazsinak az a dicsérete, hogy „nagyszerű figurateremtő erővel dolgozol végig” megtisztelő, de nem az én érdemem. Korábbi életem mai mértékkel mérve elképesztően színes, markáns egyéniségek között telt el, s egyszerűen csak lemásoltam ezt a valóságot. Ha sikerült, örvendek. Louis Majerrel kapcsolatban – gondolom – nem csak a karakterrajz, hanem a korra jellemző vonatkozás is megragadhatta levélíróm figyelmét. 1956 után ugyanis egyre jobban elhatalmasodott rajta a kommunista megfélemlítés hatására üldözési mániája. – „Most ne nézzen körül! Csak rám szegezze tekintetét. Mereven. Figyelnek. Mindenki minket bámul. Ezek mind spiclik, kopók, hekusok, följelentők. Maga is csak bajba kerül.” Gazsi a személyekre szóló nyomást az egész társadalomra általánosíthatta.
130-133. oldal: Csarody, vidéki lévén, Pesten kollégiumban lakott. Ez a kollégiumi élet a regénybeli történések fontos elemei. A Gazsi által kiemelt epizód az egyetemista létezés tipikus része, a kamaszkor közeli diákok álságosan elhallgatott lélekrajza. Még pedig az, hogy a szexualitás milyen döntő eleme a diák-korszaknak. Ebben a részben ironikus-gunyoros változatban van jelen. Egy Voronyezsnél fejlövést kapott „mezei jogász” /ma már ismeretlen fogalom, be-bejár órákra, de végül is szabad időbeosztású, indexe van, de diplomája ritkán lesz/, henceg, fölényeskedik a tőle sokkal fiatalabb és tapasztalatlanabb gólyákkal, s képtelen háryjánosi vagy münchhauseni szerelmi kalandokat ad elő. Őszintén szólva nem tudom, miért sorolta ezt a részletet Nagy Gáspár a politikai mondandójú epizódok közé rejtszámmal. Talán mert a karikírozást telitalálatnak érezhette, lélektanilag fontosnak. Máskülönben az erotikus szál dominánsan végighúzódik a regényen /folytatásain is/, az pedig kétségtelen, hogy a Rákosi és Kádár korszak jellemzője volt évtizedekig a prüdéria. Szász Imre Ménesi útja és ez a regény hangvételében, megjelenítésében újabb fokozat a közvélemény szerint erőteljesen erotikusnak mondott Cseres Tibor és Kolozsvári Grandpierre Emil szexualitásban dús szépprózája után. Máskülönben az erotikus szál összefonódott a politikai rendszer megnyilatkozásával. A regény társadalom és politika-kritikája ugyanis csak háttér egy harmatos szerelmi történethez. Gabi és Kristóféhoz. Kiemelendőnek tartom, hogy Nagy Gáspár hithű katolikus létére elfogadta a regény fölajzott szexuális mivoltát, mert ez szervesen hozzátartozott az egyetemisták realista /hiteles/ lélekrajzához. Az ő regénykritikáját értelmezem – de csak látszólag. Bizony ezek az észrevételek Gazsi emberi és művészi karakteréhez adalékok. Kolozsvári Grandpierre Emil 1988-ban írott kritikájában e regény folytatásáról is azt hangsúlyozta: nemcsak az őszinte hang, hanem az erotikus elemek is hozzátartoztak a voltaképpeni hiteles cselekményhez. Azt nem írhatta le az Élet és Irodalomban, amit Gazsi levelében, de rejtjelezve ő is sejtetett: a voltaképpeni politikai szókimondást. A politikai szatíra a két fiatal tragikumba forduló szerelmére fonódik rá, a lányt kitelepítik, a fiú pedig külföldre menekül 1956 telén. Tehát a nagy szerelem nem teljesül be a regényben szatirizált politikai terror miatt. Közügy és magánügy összefonódik.
149-151. odal: Burleszki jelenet Sztálin születésnapjának egyetemi megünneplése. És a kommunista diktatúrára jellemző jelszavak értelmetlenségének paródiája. Efféle, olykor bohózatszerű karikírozások nem ritkák a regényben, s az említett epizód talán azért tetszhetett Gazsinak, mert a buta szlogenek karikírozása még a nyolcvanas években is találatnak számított.
158. oldal: A giccses erotika és a giccs karikatúrája.
203-205. oldal: Csarody a Délibáb utcai nevelő otthonban tanár /az apja az ÁVÉHÁ foglya/ és szemtanúja a kommunista vezetők egymás közti tragikus leszámolásának. Pontosabban a leszámolás következményének. Zöld minisztert 1951 áprilisában súlyosan elmarasztalja a Központi Bizottság. Tudván a következményeket, hazamegy, lelövöldözi a gyermekeit és öngyilkos lesz. Megint tipikus kort jellemző epizód. Ami a befüggönyzött ablakokból titokban látható ebből: a kicsiny gyerekkoporsók lebegése a befedett teherautókba. E drámaian sötét „életkép” megint összefonódik iróniával. A kollégium pártkáder igazgatója hülyeségének karikatúrájával. Figyelemre méltó, hogy Gazsi szerette a Janus arcú – víg-szomorú, komikus-tragikus jeleneteket.
253-269. oldal: A két főszereplő, Gabi és Kristóf szerelmi életének, testi-lelki szerelmének érzékletes ábrázolása.
Megint fontos adalék Gazsi szellemiségéhez, tárgyhoz viszonyuló megértő nagyvonalúságához. És az ellentétes, vagy össze nem illő, de mégis összetartozó elemek összefonódására figyelt! Gabi és Kristóf /Csarody/ szerelmének megjelenítése együtt bonyolódik szellemi életük taglalásával. A testi szerelem gyönyörűsége párosul az ismeretek, a tudás örömeivel. És az ifjúkori tétova féltékenység szerelemmel párosuló jelenlétével. A magánjellegű erotikus események sorába irodalmi viták keverednek, Füst Milántól Kassákig. És még egy fontos epizód: az egyetemről való kizárástól trükkösen Bóka menti meg Csarodyt. Ez az epizód is a korabeli könyörtelen rémuralom végrehajtóinak karikatúrája.
280-291. oldal: kecskeméti életképek. E témakört Gazsi a szövegben is kiemeli. Burleszk-szerű epizódok, a hatalom gunyoros-szatirikus megjelenítése, szinte mindig ostobaságukat karikírozva. Van azonban egy tragikus felhangú epizód is a kecskeméti életképek között. Egy paraszt ember, Gömöri Pali bácsi megkínzása. Ceruzát vernek az orrába a városházán, és ennek következtében a város aggódása Jobbágy Bandi orr-gége-fülorvosért, aki, akkor még nem államosított magánklinikájára viszi a súlyos sérültet és gyógyítja. A lakosok aggódnak az orvosért, mert pártfogásába vette a sérült embert.
313-319. oldal: Ismét a diákok szellemi életének, gondolkodásának, vitáinak a rajza. Vita matematikáról, az új fizikai világképről, irodalomról Balzacig bezárólag. Talán az ragadhatta meg Gáspárt, hogy e részben kételkedő és párthű diákok ábrázoltatnak. Csarody „szentségtörő módon” vélekedik a marxizmus-leninizmusról, s vitájuk a lihegencek bornírtságának a szatírája.
Összegezem azokat az elemeket, amelyek megnyerték Gazsi tetszését:
-
A hatalom totális átvétele napjától, 1949-től kezdve a hatalom-gyakorlás tudatosan ráhozza a rettegés, a létbizonytalanság érzését a lakosságra.
-
A koncepciós perek ábrázolása az egyetemista körletekbe áthelyezve. Amelyek a náci üldözötteket sem kímélik.
-
„Tisztogatások” az egyetemen.
-
A terror kiszélesítése a tudományos tevékenységre, az egyetemi életre, és magára a tudományok mikéntjére is.
-
A hivatalos frazeológia elképesztő ostobasága.
-
A kitelepítések embertelensége, a főszereplő lány sorsával érzékeltetve.
-
A szabadságharc leverése.
-
A besúgó rendszer kiépítése zsarolással párosulva.
-
A regény erotizmusa. A diktatúrák jellemzője a természetes erotika tiltása. A Kádár rendszerben szinte végig ez volt a jellemző, s ez a regény /szinte egy időben/ Szász Imre Ménesi út-jával ennek mondott ellent. A regény-trilógiámról megjelent ötvennél jóval több kritika közül csak egy akadt, amely még a rendszer utolsó órái után is ezt kifogásolta a Szerelmes éveink-ben és a trilógia két kötetében is. A politikai mondanivalót már nem merte nehezményezni, de az egypárt rendszerű mindenre kiterjedő diktatúra szellemében, az erotikát igen.
Ez a tény ismét Nagy Gáspár egészséges szemléletére, nagyvonalúságára és művészet értésére vet fényt. A művészi megnyilatkozások megítélésébe nem hajlandó semmiféle külső szempontot belevinni, hiszen az 1990 előtti cenzúra-gyakorlat nemcsak a leninizmus szellemisége, hanem az aktuál-politikai szempontok szerint is tevékenykedett. /Az utód-államok, Trianon, stb. emlegetése is tiltott volt./
Nagy Gáspár levelének van azonban még egy kuriózuma. Nagy Imrével kapcsolatos verse az Új Forrásban, majd 1986-ban a Tiszatájban megjelent A fiú naplójából című ötvenhatos költeménye közti időszakban jelentek meg köteteim, amelyek /föntebbiek szerint/ hasonlóképpen antikommunista és Kádár-korszak ellenes megnyilatkozásokat tartalmaztak. Miként jelenhettek meg mégis? Ez azonban már túlmutat a Nagy Gáspár levél ismertetésén.
Szalay Károly
Illusztráció: Nagy Gáspár portréja
Cimkék: kézirat, levél, próza
