Budapesti szegletek (3.)
Melyik az a budapesti ház, utca, szobor, park, kapu, fa – bármi egy –, amelyet emléke leginkább őriz, amelyhez szeretett emlék köti, amelyik valamiért kivált kedves … Ezzel a kérdéssel, ennek „kifejtését”, elénk tárását kérve kerestünk meg a Napút-szerkesztőség nevében többeket… A folyóiratban közzétett emlékmegidézéseket most itt is olvasóink elé tárjuk!
Móser Zoltán
Ez egy fa
Igen, ez egy fa: különös, hűvösvölgyi fa. Azt hiszem, már nincs meg, tehát csak volt. Hisz ez a sorsa minden fának, minden élőlénynek. De ez a fotó itt arról tudósít, hogy biztosan volt: a hetvenes-nyolcvanas években még láttam, hisz fényképeztem. Zsámbékról jártam be dolgozni, és ahogy Budakeszi után a János-hegyi nyergen átjöttünk, a pálos kolostor romjai után, ahogy ereszkedünk lefelé, egy éles kanyarban vettem észre. Majd tíz évig néztem, figyeltem, és aztán egyszer, amikor kellő megvilágítást kapott, lefényképeztem. Azután sokáig őriztem a fiókomban. Végül egy, a József Attila verseihez készült albumomba, kapott helyett. Mint erdőben a vadnyom – József Attilához vezető képek című fotóalbum első fejezetében a szakma számára is nehezen értelmezhető korai szonett-koszorúhoz, A Kozmosz énekéhez társított képek szerepeltek. Bonyolultsága ellenére nagyon is vonzó volt olvasni ezt a versciklust, hisz tele van látható és áttetsző képpel, sőt túláradó képfolyamokkal, ám ezek sokszor nehezen felfejthetők. Én azért ezt úgy próbáltam felfejteni, hogy mindegyik szonett mellé egy-egy fotót választottam. A 7. szonett mellé – nem az egész szöveget, csak egy részletet idézve – került ez a kép, hogy egymást magyarázzák, erősítsék:
A nagy, elomló asszony-test esetten
Vonagló vággyá őrjít, mint örök
Földéhes, izzadt gazdát a rögök…
Így folytat – az én elképzelésem szerint – párbeszédet József Attila ezzel a hűvösvölgyi fával, és ez a különös fatörzs így beszélget a költővel a vágyról, a testről és a szerelemről.
Ráday Mihály
Király utca 9.
Pest legrégebbi, megmaradt – még barokk kori – polgárháza a Százéves étterem, vagyis a Kriszt-ház épülete. Van avagy volt még néhány olyan, mely átépített homlokzata mögött őrzi még 18. századi falait, de fogynak nagyon. Legutóbb a Reáltanoda utca 8. és a Nagymező utca 5. tűnt el, s van még egy barokk-gyanús ház a déli Váci utcában is. Így bizonyosnak mondható, hogy Pest második legrégebbi háza a Király utca 9.
Ünnep volt a házban 2010. szeptember 3-án: a tulajdonosok és vendégeik megünnepelték az „Öreg hölgy” 200. születésnapját!
Bár 1953–54-ben, a második világháborús sérülések után tíz évvel már Horler Miklós szakértő tervezői munkája nyomán műemléki helyreállítást kapott az épület, s 1976-ban Komarik Dénes (Hild–Ybl Alapítvány) tudományos dokumentációt is készített róla, a születés időpontja körül vannak még homályos pontok, az ünnep, az öröm és a lelkesedés, a ház mai állapotát illetően ezek a bizonytalanságok teljesen lényegtelenek.
Tudható, hogy a 19. század elején is még nagyjából német nyelvű Pest nevezetes polgára, Häussler Sebestyén (a Hét Választófejedelem tulajdonosa) vette a telket, s – az ő halála után – egyik veje, Oberhäuser János építtetett rá házat (nagy valószínűséggel) Brein Fülöp tervezői közreműködésével. Az 1838-as nagy árvíz utáni helyreállítást nevezetes építésszel, Pollack Mihállyal végeztette el a család, mert, mint tudható, Komarik kikutatta: a borkereskedő Oberhäuser Pollack apósának sógora volt… (Egyébként a Nemzeti Múzeum építésze tervezte a szomszéd házat, a Király utca 11.-et, melyről éppen a Budapest előző számában esett szó.)
A ház 1809–10 között épült, s késő barokk, vagyis copf és klasszicista stílusjegyeket egyaránt visel az „arculatán”. És ez az arculat teljesen rendben van!
Tízenkét éve vette meg az épületet a VI. kerület, vagyis Terézváros Önkormányzatától két angoltanár, Verasztó Lajos és Hencsei Kálmán. A tetőt éppen akkor javíttatta ki a kerület, de a ház más részei erősen elhanyagolt állapotban voltak. Az „Öreg hölgy” – ahogy egymás között nevezik – két „testőre” az első emelet helyiség-sorában nyelviskolát alakított ki, a második emeleten pedig két lakást. A fürdőszobák, konyhák – természetesen – megfelelnek a mai igényeknek, de a filungos ajtók zöme, az ablakok spalettái, s maguk a kifelé nyíló külső szárnyakkal szerelt ablakok mind megmaradtak, miután leszedték róluk a sok festékréteget, s gondosan kijavították a hibáikat. A szobákban korabeli kályhák díszlenek, s bár számítógép s egyéb kortárs holmi bőven található a helyiségekben, a tágas régi szobák hangulata s a mai ember igényei tökéletes szimbiózisban élnek itt.
Lehet eltüntetni a cső- és kábel-erdőt a kapualjakból s a házfalakról, lehet megtartani a praktikus kerékvetőket, lehet rendben tartani az udvart, ez itt bizonyított, s bárhol másutt követhető példa. Az udvarban volt egy autószerelő műhely még egy évtizede. Mára eltűnt, s bár van garázs is a telken, az meghúzódik az U alakú épület takarásában, az ápolt növényekkel beültetett kertben.
Manapság valósággal elképzelhetetlen, hogy egy régi ház megmaradhasson úgy, hogy nem építenek rá emeletet, nem építik be még a tetőterét sem, pedig erre szokott jönni a régi részek felújítását is lehetővé tevő pénz! A műemlékes hatóság is rábólint az ilyen kezdeményezésekre, hiszen pénzbeli támogatásra mód nemigen van, s adókedvezmény ilyesmire Magyarországon még mindig nem adható! Valahogy pedig mégiscsak menteni kell az ország épített örökségét. Minden udvarba – általában – újabb épületszárny kerül, s a napfény lassan eltűnik a korábbi telekspekulációktól még megkímélt telkekről is. Itt kevés pénzből, sok baráti és rokoni segítséggel, lassan-lassan, tíz év alatt mindig egy kicsit előbbre jutva, megoldották a feladatot, példaszerűen.
Az ínyencek is találhatnak különleges csemegéket a Király utca 9.-ben. Az utca szintjén és az emeleteken is. E ház helyiségei – mint számos kortársában is – festve voltak. Itt két teremben megtartották a falkutatások során feltárt nagyobb, összefüggő részleteket, s szándékukban áll a restauráltatást is elvégezni, ha majd erre is telik. Növényi indákat, sablonok segítségével, de kézzel festett mintákat láthat, aki bejut, a második emeleti lakás egyik hálószobájában, s a földszint jobb oldali üzletének egyik helyiségében bárki, aki belép a boltba s felnéz a mennyezetre. A kapu mindkét oldalán megvannak a boltok, s eredeti funkciójukban működtetik a bérlők ezeket az üzleteket. Balra egy virágüzletet, jobbra egy francia sajtok, borok, konyhai eszközök árusításával kombinált kávézót talál, aki erre sétál a nyitva tartás idején. Mert azon túl a boltok bejáratát, kirakatát nagy vastáblák zárják el az illetéktelenek elől, mint a körülbelül egyidős és (még) megőrzött házakon másutt a városainkban.
Különleges dolog, hogy a háborúban leszakadt gangokat más, lebontott házak elemeivel pótolták még az ötvenes évekbeli tatarozáskor. Még az is fennmaradt az iratokban, hogy az Október 6-a utca 12. lebontásakor ott „fölöslegessé lett”, de megőrzött, félretett kovácsoltvas korlátokkal pótolták, ami ezen a helyen helyreállíthatatlan volt már. A piszkei vörösmészkő körfolyosó egyik első emeleti kőlapja eltér a többitől: faragott felületű, különleges darab, érdemes „felfedezni”. A pince egyik-másik köve – állítólag – még a római időkből származik.
A pincét is teljesen felújították, téglaboltozatai ma is a 200 évvel ezelőtt élt szakemberek munkáját dicsérik. Még az új WC-blokkokat is úgy alakították ki, hogy a boltozatokat ezekben a kis helyiségekben is láttatni engedik. A pince termeiben klubot alakítottak ki, s egy kis – megfelelően megvilágított – színpad is szolgálja az új funkciót.
A kapualj falán keretbe foglalva lóg a Podmaniczky-díj oklevele, amelyet Verasztó és Hencsei egy zalai kis középkori eredetű kápolna lelkes helyreállításával érdemeltek ki korábban, 2012 áprilisától pedig már mellette hirdeti egy újabb oklevél a műemlékesek Forster Gyula-érmét.
Azóta többször is, legutóbb 2012. június 11-én telt meg az udvar ismét vendégekkel. Az „Öreg hölgy” a megfelelő „ráncfelvarrása” után, megifjodva, 202 évesen is fogadhatta a hódolóit, meg a születésnapját itt ünneplő szerzőt és az ő rokonait, barátait. Ezúttal is voltak az udvaron megterített asztalok körül kevésbé ismert arcok, meg ismertek is bőven. Verasztóék meg a testvérek, rokonok, barátok, akik segítettek a ház megújításában, most abban serénykedtek, hogy minél szebb ünnep legyen ez az évforduló is. Egy újabb igazi polgári ünnep Budapesten, egy felejthetetlen nap a Király utca 9. udvarán!
Stefanovits Péter
Fényes pont
Az EGY keresése földi utunk során nem múló vágy, erősödik az évek sokasodásával, a rátalálás biztos tudata meggyőződéssé válik, állandó érzéssé módosul, kilép a lét keretéből, könyvek lapjain mutatja magát, pirkadati álomhatáron kísért, mint a hajdani lány, azután erdő képe, szeles hegytető, hózápor…
A Koronázási templom tornyának és a Szent Erzsébet-dóm égbe vesző egyeneseinek metszését itt látom FÖNT az Országúti Ferences Templom barokk tornyai között Budán, ahol első áldozó voltam.
Nagyon fényes pont.
Anyámra gondolok, pozsonyi gyermekkorára, és Apámra, aki Kassán nőtt fel.
(Fenti írások megjelentek a Napút 2012/6. számában.)
Ezek is érdekelhetik!
Lukáts János: Tornyok, tetők, tópartok →
A műfordításról (1.) →
Lukáts János: Madárlátta Svájc →
