“Becsaphatatlanok vagyunk” | Búcsú Vasadi Pétertől
Itt hagyott bennünket a drága barát. Esztendők óta lehettünk kiadója, írásainak közlője. Telefonbeszélgetések lefegyverzőn bölcs puritánja: a csalhatatlanul esendő, tökéletes költő.
Indul nyomdába az Önlexikon, nevét még most feketébe keretezzük; így vallott ott:
“Folyton tanulok, mert folyton figyelek. Kiskatona korom óta (elég régen volt; a hangsúly az elég szócskán van) gyakorlom, mert gyakoroltatták velem az ún. stratégiai figyelmet. Ez épp nem azt jelenti, hogy mindenre kell figyelni – mindenre nem is lehet, csak „szimatolva”, atmoszférikusan –, hanem horizontálisan, átfogóan, és ebben szelektíven, vagyis szükség szerint az egy-re, egyetlenre, szúró figyelemmel, pontszerűen. Mindkét irány (és terület) megegyezik a természetes szemmozgással. Tehát nem merev az ilyen tekintet, hanem enyhén fürkésző, fölfedező, szinte kalandos, de nem táncos; föltáró, mégis – mondjuk így – jókedvű, vállalkozó, belemegy a játékba. Mögöttesen értelmezve viszont mintegy kegyetlen, elszántságában tántoríthatatlan. Kiválaszt, de nem hagyja magát kiválasztani. Végül is tudni akarja, valójában mi van, mi az, ami van, az a dolog; ilyenkor elvet minden egyebet, ellök s tekintetével azt az egy fontosat veszi szemügyre, azt ragadja meg; az már az övé. Látta, s nem felejti. De nem tartja meg. Elég, ha fölidézi.
A stratégiai figyelem igen komoly, tétre megy, de játékosan. Elevenségének kegyelmi háttere van… Figyelmezzünk, testvérek, lassan ugyan, de megismerünk. Becsaphatatlanok vagyunk, hacsak nem akarjuk, hogy becsapjanak.”
* * *
Pár napja érkezett szokásos kézírásával a Jelenits Istvánt köszöntő két oldal – búcsúzóul, Péter, hadd idézzük ide.
Fejünket lehajtjuk. De föl is szegjük mindjárt: ezt várnád tőlünk, Péter, igen. Az igen – él, tovább. (A szerkesztőség)
Illusztráció: Vasadi Péter
Cimkék: búcsúztató, kézirat
