William Shakespeare: Szonettek
SONNET 9
Is it for fear to wet a widow’s eye
That thou consumest thyself in single life?
Ah! if thou issueless shalt hap to die,
The world will wail thee, like a makeless wife;
The world will be thy widow and still weep
That thou no form of thee hast left behind,
When every private widow well may keep
By children’s eyes her husband’s shape in mind.
Look what an unthrift in the world doth spend
Shifts but his place, for still the world enjoys it;
But beauty’s waste hath in the world an end,
And kept unused, the user so destroys it.
No love toward others in that bosom sits
That on himself such murderous shame commits.
A szonett „nyers” fordítása (Berényiné H. Ágnes):
A félelem, mely könnyet csal az özvegy szemébe,
hogy felemészted magad a magányos életben?
Ah! Ha úgy esik, hogy utód nélkül halsz meg,
a világ siratni fog téged, mint egy feleslegessé vált feleség;
a világ lesz az özvegyed és mindig sírni fog,
hogy nincs egy lenyomatod, amit magad után hagytál volna,
mint amikor az özvegy minden személyes holmit megtarthat,
mert a gyerekei szemében a férjét ott látja.
Nézd, amit egy herdáló a világban szétszór
megváltoztat mindent, nem csak azt a helyet, s a világ még élvezi is ezt;
de a szépség elpocsékolása tönkreteszi a világot a végén,
és haszontalanná válik, a használó így rombolja le azt.
Nincs szerelem mások felé abba a kebelbe zárva,
ahogyan maga felé sem, kit a gyilkos szégyen öl.
A szonett magyar változata (Hegedűs Ferenc tollából):
A félelem, mit megízlel az özvegy
Mindent emésztő vénség és magány
Ha úgy esik, hogy utód nélkül halsz meg
Csak a válság lesz özvegyed csupán
Egy feleslegessé vált feleséget
Egy holmit, amely enyészik sután
De gyermekeid szemében a férjed
Meglátod, mint a Tükröd foncsorán
Nézd! – Egy herdáló gyermekeket szór szét
És a világ mégis élvezi ezt
De a szépség csak sárguló térkép
Festve vénülő völgyek és hegyek
Nincs Szerelem- megöl a gyilkos Szégyen
Hogy senki lettél mindenek szemében!
SONNET 11
As fast as thou shalt wane, so fast thou growest
In one of thine, from that which thou departest;
And that fresh blood which youngly thou bestow’st
Thou mayst call thine when thou from youth convertest.
Herein lives wisdom, beauty and increase:
Without this, folly, age and cold decay:
If all were minded so, the times should cease
And threescore year would make the world away.
Let those whom Nature hath not made for store,
Harsh featureless and rude, barrenly perish:
Look, whom she best endow’d she gave the more;
Which bounteous gift thou shouldst in bounty cherish:
She carved thee for her seal, and meant thereby
Thou shouldst print more, not let that copy die.
A szonett „nyers” fordítása (Berényiné H. Ágnes):
Amilyen gyorsan fogsz gyengülni, olyan gyorsan erősödsz valamiben,
ami a legtávolabb áll tőled;
és az a friss vér, amelyet fiatalon ajándékoztál,
lehet, hogy megszólít, amikor a fiatalság elszáll.
Benned él a kívánság, a szépség és a gyarapodás,
a rossz ítélőképesség, az idős kor és a hideg önpusztítás megszűnik,
ha mindent így élsz meg, az idő megáll rajtad
pedig hatvan év alatt még a világ is elpusztulhat.
Hagyd azokat, akiket a Természet nem áldott meg
semmi különös képességgel és nem nevelnek magot:
nézd, akikhez a legkegyesebb volt és akiknek a legtöbbet adta,
amely bőkezű ajándéknak neked kell lenned nagylelkű szeretetben:
Ő belevésett téged a pecsétjébe, és ez annyit jelent, hogy
többet kell nyomtatnod, nehogy az az egy példány elpusztuljon.
A szonett magyar változata (Hegedűs Ferenc tollából):
Egyszer megrokkansz, feltűnnek a ráncok
De a friss vér, mely Belőled kijött
Az Utódod, lelkeddel jár majd táncot
Ő ad Néked ifjúi örömöt
S nem ballagsz vénségbe az Idővel
Él szépség, kívánság, gyarapodás
Barázdásan is kárpótolnak bőven
Sarjaid mind és nem kell semmi más
Hatvan év alatt pusztulnak Világok
Ne féltsed azt, ki nem ültet magot
Néki legfeljebb nem nyílnak virágok
Míg az Úr Néked utódot adott
Mely egy pecsét, hogy nyomtathass még, hátha
Nem pusztul Véled együtt a családfa.
SONNET 21
So is it not with me as with that Muse,
Stirr’d by a painted beauty to his verse;
Who heaven itself for ornament doth use,
And every fair with his fair doth rehearse;
Making a couplement of proud compare,
With sun and moon, with earth and sea’s rich gems,
With April’s first-born flowers, and all things rare
That heaven’s air in this huge rondure hems.
O’ let me, true in love, but truly write,
And then believe me, my love is as fair
As any mother’s child, though not so bright
As those gold candles fix’d in heaven’s air:
Let them say more than like of hearsay well;
I will not praise, that purpose not to sell.
A szonett „nyers” fordítása (Berényiné H. Ágnes):
Ez nem velem esett meg, hanem a múzsával,
egy festett szépség gyújtotta lángra a versben;
Ki a mennyország maga, a világ dísze,
és minden igaznak tűnik az ő igaznak tűnő előadásán;
Végezzünk egy sor büszke összehasonlítást,
a nappal, a holddal, a földdel és a tenger gazdag gyöngyeivel,
az április első, újszülött virágaival, és minden ritka dologgal,
ami a mennyek fuvallata ebben a tökéletes ölelésben.
Ó, engedd meg, hogy igaz legyen a szerelem, és igaz az írás,
és higgy nekem, hogy az én szerelmem is olyan igaz lesz,
mint az anyai szeretet, habár nem oly fényes,
mint azok az arany gyertyalángok, melyeket a mennyek fuvallata tesz széppé:
Engedd, hogy többet mondjanak, mint a szeretve dédelgetett mendemondák;
én nem fogok imádkozni, hogy ezt a célt ne kelljen feladni.
A szonett magyar változata (Hegedűs Ferenc tollából):
Ez nem velem esett meg, csak leírtam
Egy festett szépség meggyújtotta dal
Melyben a Múzsa kacag rám kacéran
Ki a mennyország éke s fiatal
Hasonlítom Őt tengerek gyöngyéhez
A Naphoz, Holdhoz és a Földhöz is
Virágokhoz, ha kinyitja a Természet
S öleléséhez, amely nem hamis
Engedd meg, hogy igaz legyen szerelmem
Több mint az anyai szeretet
Mint az aranyló gyertyalángok – fényben
Szellőtől szítva – mert csak így lehet
Ezek túllépnek mondán, szép meséken
És imákon – de célomat elérem!
SONNET 22
My glass shall not persuade me I am old,
So long as youth and thou are of one date;
But when in thee time’s furrows I behold,
Then look I death my days should expiate.
For all that beauty that doth cover thee
Is but the seemly raiment of my heart,
Which in thy breast doth live, as thine in me:
How can I then be elder than thou art?
O, therefore, love, be of thyself so wary
As I, not for myself, but for thee will;
Bearing thy heart, which I will keep so chary
As tender nurse her babe from faring ill.
Presume not on thy heart when mine is slain;
Thou gavest me thine, not to give back again.
A szonett „nyers” fordítása (Berényiné H. Ágnes):
Az okulárém nem tud meggyőzni arról, hogy öreg vagyok,
a fiatalság hosszú évei alatt sem, és bármelyik más napomon sem;
De amikor észreveszem az idő véste ráncokat,
akkor látom, hogy meghaltam, s a napjaimmal vezekelnem kell.
Mindazon szépség, ami téged takar, nem más,
mint a szívemet borító látszat-öltözék,
csak ami a lélegzetemben él, az az enyém:
hogyan lehetnék öregebb nálad?
Ó, ezért, szerelem, légy olyan óvatos,
amilyen én vagyok, de nem magamért, hanem a te akaratodból;
bírni a szíved, amely olyan óvatos,
mint a gyöngéd dajka a babájával, akit betegségtől félt.
Úgy vélem, nem verhet a szíved, amikor az enyém haldoklik;
akkor nekem adod a tiédet, és nem kéred vissza többé.
A szonett magyar változata (Hegedűs Ferenc tollából):
Az okulárém nem győzhet meg engem
Hogy nem fiatal, de öreg vagyok
Mert az ifjúság ott él a szívemben
És fényben ragyog, mint az angyalok
De, ha meglátom a legelső ráncot
Tudom, meghalva múlnak éveim
De Te csillogva járod még a táncod
S halk zenét pengetsz lelkem húrjain
Óvatos legyen nálam a szerelmed
Mint az enyém és mindig így akard
Azért, hogy ezt a csöndes, szép szerelmet
Idegen elől jobban eltakard
Mikor haldoklik a szívem Teérted
Mint gyöngéd dajka, add hát a Tiédet!
SONNET 26
Lord of my love, to whom in vassalage
Thy merit hath my duty strongly knit,
To thee I send this written ambassage,
To witness duty, not to show my wit.
Duty so great, which wit so poor as mine
May make seem bare, in wanting words to show it,
But that I hope some good conceit of thine
In thy soul’s thought, all naked, will bestow it:
Till whatsoever star that guides my moving,
Points on me graciously with fair aspect,
And puts apparel on my tattered loving,
To show me worthy of thy sweet respect:
Then may I dare to boast how I do love thee,
Till then not show my head where thou may’st prove me.
A szonett „nyers” fordítása (Berényiné H. Ágnes):
Szerelmem Ura, aki megérdemli, hogy
hozzá a hűbérességben erős, kötelességtudó lojalitás kössön,
kinek elküldtem ezt az írott megkövetést,
ami tanúsítja az engedelmességet, s nem mutatja meg az érzéseimet.
Az engedelmesség oly nagy dolog, de mely érzés olyan szegényes, mint az enyém,
mit talán én csupaszítottam le, miközben szavakba próbáltam önteni azt,
de remélem, hogy van néhány jó ötleted
a lelked elképzelésére, teljesen lecsupaszítva, majd felruházva azt:
amíg létezik csillag, mi vezérel utam során,
rám mutatva igaz, hitből fakadó irgalmassággal,
és rám aggatja szerelmem rongyait,
hogy megmutassa nekem azt, hogy mindez megéri az édes tiszteletet:
Azután talán elég bátor leszek magasztalni, mennyire szeretlek Téged,
addig viszont az eszem nem mutatja meg, hol igazolhatnál engem.
A szonett magyar változata (Hegedűs Ferenc tollából):
Szerelmem Ura, ki megérdemelted
Hogy alázattal megkövesselek
Az, mit leírtam, a Te engedelmed
Adja személyes érzelmeimet
Amit talán én csupaszítottam le
Miközben halkan szólnak szavaid
Adj ötletet a tiszta érzelemre
Rám aggatva szerelmem rongyait
Te Csillag vagy az éjszakai égen
Vezérelj engem az utam során
Mutasd meg azt, hogy tisztelettel, szépen
Bánjak Veled, ne légy a mostohám
Tán bátrabb leszek magasztalni Téged
És megérzed, hogy elepedek Érted!
SONNET 49
Against that time, if ever that time come,
When I shall see thee frown on my defects,
When as thy love hath cast his utmost sum,
Call’d to that audit by advis’d respects;
Against that time when thou shalt strangely pass
And scarcely greet me with that sun thine eye,
When love, converted from the thing it was,
Shall reasons find of settled gravity;
Against that time do I insconce me here
Within the knowledge of mine own desert,
And this my hand against myself uprear,
To guard the lawful reasons on thy part:
To leave poor me thou hast the strength of laws,
Since, why to love, I can allege no cause.
A szonett „nyers” fordítása (Berényiné H. Ágnes):
Azon idő ellen, amelyik soha nem jön el,
amikor látlak téged, amint hibáim miatt homlokod ráncolod,
amikor eljön az idő, hogy szerelmed a legnagyobb szerepét játssza,
s a bemutatót kötelezően ajánlott tisztelet övezi;
azon idő ellen, amikor furcsán fogsz átlépni rajtam,
és már nem üdvözölsz engem azokkal a napragyogású szemeiddel,
amikor szeretsz, átalakulnak a dolgok,
sok törvényes okot találhatsz ennek miértjére;
azon idő ellen, ami megbüntet engem itt
belül a saját tudásom sivatagában,
és ez a kezemet magam ellen emeli fel,
hogy megőrizze a te oldaladon álló törvényes indokokat:
te el bírod hagyni szegény fejemet a törvény erejével,
holott én nem tudok felhozni indokot arra, hogy miért szeretlek.
A szonett magyar változata (Hegedűs Ferenc tollából):
Vétót emelek azon idő ellen
Amelyik talán soha nem jön el
Hibáim miatt homlokod redőkben
És átlépsz rajtam, furcsán, csendesen
Szerelmed lesz a színpadon gonoszság
S a színfalak mögött forrón szeretsz
Miért teszed, hogy megbüntet a jóság
A közönségnek mindez egyre megy
Sok törvényt találsz ennek miértjére
Látva, tudásom egy nagy sivatag
S kezemet magam ellen megkísértve
Felemelem, hogy Téged óvjalak
Te törvényesen el tudsz hagyni engem
Nékem nincs indok, – higgy a szerelmemben!
Berényiné Horváth Ágnes és Hegedűs Ferenc a 2017-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott műfordítói.
Illusztráció: William Shakespeare
Cimkék: cédrus, műfordítás, vers
