A “hetvenes-estek” mestere – elment közülünk | Tarján Tamás halálára
Majdhogynem illetlen „mekegésbe” torkollott a megnevező cím: Tarján Tamást műhelyünkkel a kezdetektől húsz éven át 2016 végéig a magunk között “hetvenesek évkönyvének” mondott decemberi Napút-szám valló kiválóságainak személyes egymásra ébredései, jeleseink ünnepélyes találkozóinak nemes “levezénylése” köti össze. A rögtönzésekkel teli beleérző felkészültség, amellyel azt a hányszor mintegy százötven perceket úgy fogta össze, hogy az akkor még 69 éves tudósok, művészek, alkotók legtöbbje “életem felejthetetlen eseményeként” köszönte. Mi pedig Tamásnak köszönhettük. Eddig. Nem “mekegünk” – emlékezünk. Azok némelyikének szavaival, akik részesei voltak az emelkedett hangulatoknak karácsony előtt; ötletgazda társunk búcsúzó gondolataival; a leggyakrabban közreműködő zenész sóhajával. A következő “hetvenes esteket” – meglehet – másképpen oldjuk már meg? A húsz esztendőn át gyakorolt formától is búcsúzunk talán? Az a hiány! (A szerkesztőség)
* * *
A konferanszié
A tanárembert dicsérik a legtöbben, akik búcsúztatják. Nekem irigylésreméltó otthonosságával imponált Tarján Tamás, ahogyan a következő évbeli jeles hetvenesek évkönyvének bemutató bankettjein minden év decemberében a 40-50 egybegyűlt ünnepeltet egy-egy röpke bonmot-ra felkonferálta és megnyilatkozásra bírta. Akkortól lett minden ilyen rendezvény feledhetetlen élmény mindenkinek, hogy ő gondoskodott a levezetésükről az Óbudai Társaskörben. Ami nekem a kifundált évkönyvek által inkább az írók, költők, festőművészek, színművészek, tudósok, sportolók párhuzamos pályaképeiből jobban megismerni, tágítani vágyott „virtuális”, nemzedéki korkép volt az egymást félszavakból értő ’28-as születésűektől legutóbb a ’17-es születésűekig, annak mindegyik alanyával ő (képletesen) pertuban volt: legféltettebb titkaikra is rá tudott kérdezni személy szerint, tapintatosan. És e szerepében a tarka társaságból mindig mindenki elfogadta, mert általa olyan lett egy estére a világ, amilyennek ő élte meg: szerethető.
Legelső megbízásaimat is tőle kaptam áttelepülésem után, jó szemmel és jó érzékkel, tanáros odafigyeléssel választott opuszokat a Könyvvilág-beli recenzióimhoz. Éppily lelkiismeretesen készült ezekre a konferálásokra akkortól, hogy a vallomások összeálltak, mind a percig, amikor a szállingózó vendégek átlépték a Kiskorona utcai társaskör küszöbét: a meghívottak közül ki jött el, ki hiányzik… Eszembe is jutott mostanában: jövőre, 2018-ban tölti be a 69-et, „leendő hetvenes” lesz ő, Tarján Tamás is! Az akkori est felvezetése után, gondoltam, lelép majd a pulpitusról, és átül az ünnepeltek közé, a közönség soraiba, ahol a helye van. Hogy jól zavarba hozza a szervezőket: mi lesz most, nélküle, a mindig oldott hangulatú, mindig méltóságteljes rendezvénnyel? Erről nem volt szó…! Be kell majd látnia persze, és somolyogva be is látja, hogy ez csak egy kis múló tréfa volt. Ha más hatására nem, hát mert úgyis visszatapsolják. Hiszen pótolhatatlan. Visszaszerénykedik, és folytatódhat a műsor, mely nélküle nem lenne a régi.
Bognár Antal
* * *
A hír igaz: elhunyt Tarján Tamás. Bár egyetemi tanulmányaink alatt voltak közös stúdiumaink, pályánk nagyon különböző volt. Találkozásaink az utóbbi évtizedben váltak gyakoribbá. Nekem, nekünk, akik a NAPÚT című folyóirat majd két évtizede – amúgy egyedálló – “70-esek évkönyvébe” bekerültünk, Tarján Tamás e különleges, évenkénti 10. lapszám bemutatójának levezetőjeként, narrátoraként marad örökre emlékezetünkben. Lenyűgöző volt az a széleskörű tájékozottság a tudományok, a művészetek, a sport, azaz szinte az élet minden területén, aminek birtokában megszólította, fölvezette és értően bemutatta – kevés szóval, a lényegre tapintva, olykor humorral – mindazok életútját, teljesítményét, akik máig, mintegy ezerötszáz-valahányan, az irodalmi életünkben rendhagyó folyóiratszámokban vallottak magukról. Hiányozni fog!
Gráfik Imre
* * *
Sok-sok éven át élvezettel hallgattam, ahogy köszöntöd a hetveneseket, de Te nem vártad meg, hogy Te is az ünnepeltek között légy.
Kedves Tamás, nyugodj békében!
Horváth Kornél
* * *
Tarján Tamás nem egyszerűen kollégám volt az irodalomban, hanem csodálni való vetélytárs is: hallatlan szigorral és precizitással dolgozott, rengeteget, a rengeteg elvégzett munkán mindkettő látszott: a precizitás is, meg a szigorúság is. Nem engedett saját esztétikai meggyőződéséből akkor sem, ha a divatirányok másfelé húzták volna. A „hetvenesek” részesei lehettek személyisége varázsának, melynek alapja nemcsak a széleskörű tájékozottság volt, hanem tisztelet és elismerés is a teljesítmények iránt. Az elismerés mellé azonban mindig járt egy kedves mosoly is…
Szepes Erika
* * *
Tanítványom volt? Éppúgy rejtélyes módon mesterem is lehetett. Némelyik konferencia-előadása meghökkentően mély értelmű – megdöbbentett, hogy szakmailag mi mindenben jártas, ki mindent ismer. Ezért tudott könnyedén lényegeset mondani bármelyikünkről. A hetvenesek bemutatóin hallva, tőle vártam kortársaink körképét. Öntudatos örmény volt, és katolikus. Tudott barátként vigaszt nyújtani. Egy szakmai mélypontomon őszintén sírtam el neki kétségbeesésemet. Aztán egyszer csak rideggé vált, magányos bolygóvá. Láthatatlan tüskéit érzékeltem.
Kabdebó Lóránt
Illusztráció: Tarján Tamás (Kállay Kotász Zoltán fényképfelvétele, 2016)
Cimkék: búcsúztató, hírek
