Kiss Anna: Nap útja, Hold útja (A Dativus ciklusból)
(Toót-Holló Tamás könyveit olvasva)
Sötétek, súlyosak,
mint regö-rejtett törvény,
halálok halálával élni,
eget, földet, földalattit
bejárni egy
világgá táguló szobában,
s visszaesni ugyanoda,
hogy újra s újra át a
Szivárvány Kapuján, a
Tejes Út Kapuján,
földi résen, lyukakon…!,
hogy miképp?,
tudják a bánatok!,
gördülő kő-robajok,
posztmodern lázak,
Hunor, Magor, s minden
halhatatlanjaink…!,
a göncös, gubancos
garaboncok, te sem
és senki, én sem, hogy az
oldalba vágott világ
tengelyéhez,
világgá táguló szobába,
Árokföldére visszakeveredni,
folyton elvágyni onnan,
meddig való törvény…!,
hogy a mű, amelyben –
mily irdatlan, s miénk!
Hozzád szinte kézfogásig
közel, az idő lapjaira
vetve, még úton is
sarkában járó jégesőkkel.
Tünemény szoknyák,
más-más alakban,
gyöngybeli gyöngy hitvest
párszor falba falazó jóféle
kőmíjesek, jövő-menő,
valódi valók, nap útját,
hold útját járók – hol a
csípők malom-forgása, a
falba vettetés nagy
szakrális izé. A
jól megszomorított
nélkül viszont mit ér a
lélekpróbáló
jövés-menés, van hát
be nem kalkulált
bökkenő, hatalmas.
Bár, egyenest falból jő a
forrás, folyik a jó nedű, a
harc életre-halálra –
veszve, fene erővel
változik sárkányölőt segítő
erővé a sárkány,
kit fel nem foghat átmosott
elménk, a többi is sötétben,
hogy ne értsük a vélük
átmentett tudást.
Akkor meg mire álmodott
Teremtő Atyánk
kerek világot, öltöztette
fel mítoszhősök hadával,
tágabb valókkal való
arany meséivel?!
Ha nem olvasni
belőlük-lelkedzett
irdatlan műveket,
leküzdve ezerszám
oldalait, még értve is!,
még nagyapám, még
magam is megtoldhatnám
tótágast látott ezzel-azzal –
végtelen soraiba veszve,
ahogy mélybe, magasba
kanyarog Árokföldéről, a
helyről, mi a béka fenekénél is
lentebb való valóság. Mégis,
a mesék garabonc hősei után
állni kell szakadatlan a
próbát ó geszta-lapoktól,
garaboncok Könyvétől,
nagy szellemektől
indíttatva, kik maguk sem
kímélték magukat,
szentek s bolondok egyben –
valódi szabadok,
élve a Teremtés akaratát, –
mert mi másét érdemes!
Próbák próbái, találós
kérdései záporoznak,
elmossák a legnagyobb
türelem partjait is,
másfelől, mint roppant
hullámok – lésznek
tagolói a szöveg-őselemnek,
mi ha hátára vesz,
sokáig nem vet partra,
ahogy voltál, úgy
biztosan nem, hánykódva
önzetlenségre,
mert mi más szentség –
ne higyj a bánatoknak,
lesz emberi arcunk.
Illusztráció: Nap és Hold (pixabay.com)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
