augusztus 16th, 2017 |
0Lászlóffy Aladár: Juhász Ferencnek
Hétévenként, mondják az okosok,
kicserélődnek sejtjeink, a sok
esendő és mulandó kipereg.
Mint ki- és bevonuló hadsereg.
Mert hétévenként újraépülünk:
ágyékunk, gégénk, bendőnk, szánk és szűnk –
egy másik szobra ácsorog ma ott
annak, kit régen a gólya hozott.
Mint szorgalmas megszálló hangyahad,
tízszer vonultak fel a nagyszavak,
tízszer a kicsik, s báj-dinasztiák
vonultak félre, ki-be, rajtad át.
Ha valamiképp mégis elhiszem,
hogy hét év múltán nincs meg senki sem:
elsejtelik, mint halott csecsemőt
a hetvenévig működő erőt, –
annál mesésebb, hogy a költemény
varázslata bennünk ilyen kemény.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Barátom, nagy varázsló, kit a nyelv
magyari verscsodára kiszemelt,
ki nagyobb versországon vagy király,
mint ami testül-lelkül körüláll,
barátom ez a szelíd hatalom,
e tengerszónyi nyelvi Balaton,
e szósziklákból font Kárpátkanyar,
ez tudja mindig s érti, hogy magyar.
Tékozló ország. Egyre boldogabb,
mert búza mellé betű volt a mag,
mert volt miből, mert tékozolhatott,
mert a te gazdagságodból kapott.
Neved megél, míg ez a vad, kemény
és drága szép sárkányfogvetemény,
képzelt élőid és halottaid
hetvenkedőn újraépülnek itt.
Ez a mi csendes szóajándokunk
s ez, ami menti mindig, hogy vagyunk.
Az Isten, aki erre kiszemelt
kis Tézeuszt teremtett így: EMELD!
S erőnk amelyet ehhez adagolt,
hála neki, ugyancsak tőle volt.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Barátságosan nevetséges ez
a masírozó kis sejthadsereg,
e hétmérföldes sejt-versláb-roham.
Elnézlek téged most, s nézem magam:
ilyenformán ki éppen érkezik –
Juhász Ferencekből a tizedik,
egy frissen hetvenéves, harmatos,
csak másképp számozott Károly s Lajos.
Itt benn kőműveskelemenkedik
a sors és sorra felfalazza itt
vagy lerombolja, ő tudja miért
(úgy is, ha ért, úgy is, ha mit sem ért)
Isten hol vég-, hol homokvárait:
egy-egy Ferencet, Sándort vagy Alit…
Illusztráció: Juhász Ferenc