Maribori versrózsa-lovagok
Ferencz Győző válogatásában és fordításában
A maribori Pivec Kiadó már 17. éve rendezi meg a szlovén költői tornát. Az első lovagi torna 2001-ben zajlott le a Podarjamo van pesem (Verset ajándékozunk önöknek) és az IŠčem pesem – pa sem v njej, (Verset keresek – hisz’ benne vagyok) című, Mariborban 2010-ben és 2011. április 16-án megjelent ismertető füzet szerint. A válogatás ebből a kiadványból származik. A lovagi verstorna győztesei Aranyrózsa-díjban részesültek. Az összeállítás ízelítőt ad a korábbi évek győztes költőinek alkotásaiból, egyúttal a muravidéki mai szlovén nyelvű kötészetből. (A fordító)
CVETKA NOVAK*
SZŰK SZOROSOK
Léteznek oly szűk hegyszorosok – melyeken
mint a vágyott partra járunk át megérkezni –
akár a szűkfokú varrótű,
mely nem tágította ki a falait.
Léteznek hágók akár árnyékos oldalak;
sebheg a tenyérben, mely semmiséget nyújt át,
s a képen kitakarja a fájdalmát,
akárha sámán alkotása volna.
Léteznek hágók, hol elnémul a hang,
hol a szó már védekező és szótlan
a háború-szembesítésben,
ahol támad a kérés
és a kézbecsapás, mely fölpattintja az öklöt.
• A 2003. év versrózsa-lovagja, a város megosztott díjának nyertese
STANKA HRASTELJ*
VISELET
Tetszik nekem, ahogy az apám lépdel
az orvosok csoportjában ősz- fehér hajjal,
ki a kórtermükből – mint α-hím gorillák –
ezüstszín háttal.
A szüleim rendkívül
tisztelni való orvosok.
Mondá nekem az Úr,
valamim van itt a számotokra; a diagnózisunk,
voltaképpen két kórismét kínálunk ma:
paranoid skizofréniát
és krónikus hepatitis B-t, uram.
Igaz, mondá az apám,
tudjuk mind a kettőt, ismerjünk mind
a diagnózisokat a készletéből.
De visszatérve őrá: van 42-es lába,
herpesztől földuzzadt szája,
a feje előre nyaklik a válla között,
zsáknyi tablettát visz a kezében –
színük, alakjuk mind telitalálat.
Ha a végét járná, nevetséges volna,
de az apám nem bohóc. Nagyon is
tisztelni való. Észreveszem messziről
és ránevetek büszkén.
• A 2007.évi rózsalovag
LUČKA ZORKO*
A COMBOM
A combom belső felén
körzővel tetováljatok, ti
mindig tévesen döntők.
A kedveseim állandóak,
mert a combom regéket mesél
túlzások nélkül.
Szerettem én a fát is,
ráróva mind egyformán
ahány név csak kifeslett rajta
és amennyi szív is.
A combom napi újság,
a combom épp ilyen fa,
mely kirajzolja az őt szeretőket
a nagy szerelem okán.
A combom
dobóhurok a farkasok
elfoghatatlan lelkéért.
* A 2009.évi rózsalovag
FRANCI NOVAK*
JANUÁRI NAPOK
Ma enyhe a fagy, mint fényalak.
lebeg a levegőben. Halljuk a kutyákat,
játszva a nagy hóban csaholnak; mi táncolunk a leszálazó
hópelyhekkel a fehér, kerengő télben.
Igazában nem szeretjük a téli csöndet, csak a suttogást
a dolgok fehér alakjával;
ahogyan elvagyunk a szobában, amelyből elment
minden lakója, utánuk csak lábnyomok maradtak
a puha papíron, amelyet
pőre, elfagyott kézzel tapintunk meg.
Az ágak mint fekete madarak fúródnak a talajba.
Fagyszőrös hó csúszik alá a sima fatörzsön.
Nézünk vissza a varázslatra, a különös testre,
amely lépteink pecsétje nyomán maradt,
bennük éles szelek szitálnak, és csupasz nyílt égbolt.
Behavazott fakoronák vacognak a napsütésben;
váratlanul a hó a fák magasából leszitál
a testünkre: számtalan fagyott mag,
emlékül a bőrünknek, ahogyan járnak az órák
magas, fehér szeretet; aztán téged látunk meg
ahogy nevetsz, s könnyedén belépsz az őz nyomába.
Őszinte szemed kihunyorít a hóból
amint ránk nézel valami távoli tágasságból.
Meleg ruhánk alól kicsurran valami más –
világos vér, gyerekek és kutyák, melyek előttünk gázolnak
a farkasnyomba lépve,
minket mintha meg sem kérdeztek volna.
* A 2010. évi rózsalovag
Ferenc Győző a 2017-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott műfordítója.
Illusztráció: A IŠčem pesem – pa sem v njej c. kötet címlapja (részlet, 2010)
Cimkék: cédrus, műfordítás, vers
