Ion Pop versei
Ion Pop irodalomkritikus, egyetemi tanár, költő, a Román Tudományos Akadémia levelező tagja 1941. július 1-én született a Máramaros megyei Nagynyíresen (románul: Mireşu Mare). Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, francia-román szakon végezte. Azt követően ugyanott a román irodalmi tanszéken oktatott, bejárva a tudományos fokozatok és adminisztratív beosztások széles skáláját: vezette a tanszéket és dékánként a „Filológiát”, ahogy a helyiek nevezik a bölcsészettudományi kart. Oktatói tevékenységét három évre megszakítva irányította a párizsi román kulturális intézetet (1990-1993).
Fő kutatási területe a román irodalmi avantgárd és a modern román költészet. Ismertebb művei e két témakörben: A román lírai avantgárd (1969), Egy generáció költészete (1973), Nichita Stănescu – a költészet tere és álarcai (1980), A költészet játékai (1985), Írni és létezni. Ilarie Voronca és a költészet metamorfózisai (1993), Gellu Naum. Az irodalommellenes líra (2001), „Echinox”. A költészet hangjai (2008), Az avantgárdból az élgárda felé (2010). Összesen ezernél is több irodalmi tanulmányt, kritikát közölt román irodalmi folyóiratokban. Költészetét tíz kötet fémjelzi. Az itt közölt verseket az „Offenzív elégiák” (2003) és a „Lépcsőház” (2015) c. kötetekből választottuk.
Ion Pop élete tizenhét éven át összefonódott az általa előbb főszerkesztőként (1969-1973), majd igazgatóként (1973-1986) vezetett, ma már legendásnak számító kolozsvári egyetemi irodalmi folyóirat, az Echinox létével, mely a román kommunista diktatúra kétségtelenül egyik legtovább ható irodalmi jelensége volt azáltal, hogy a szerkesztőség köré gyűjtötte a tehetséges, még egyetemista erdélyi román, magyar és német ajkú pályakezdőket – költőket, prózaírókat és irodalomkritikusokat, akik e jelentős iskolában/műhelyben nevelkedve, annak szellemi örökségét tovább ápolva váltak a román irodalmi élet meghatározó személyiségeivé. (A ford.)
* * *
Brâncuşi elhatározta
Hogy honnan és miként, nem tudom,
de megjelent előttem Brâncuşi, és közölte:
elhatározta, közbelép, és
megcsiszol engem.
Megformázlak, mint Fondane-t, mondta –
redős homlokán csak úgy lobogott haja, de egy
hatalmas radírral letöröltem –
koponyájából csupán egy tojásidom maradt.
A világ kezdete.
Így szándékozom megrajzolni a fejed,
szemeid pedig nagyon üresek lesznek, hogy elférjen bennük
majdnem a Mindenség. Tengerek is, földrészek is, felhők is.
Másra nincs is szükség.
Azután visszavonult.
Figyelj ide, Ion Pop, jusson eszedbe,
ami veled történik most, csupán előkészület,
csupán illedelmes várakozás a Művészre.
Láthatatlan vésők alatt sok minden leválik rólad,
új vizek mosnak le rólad régi vért,
csupán kinyílt virágoknak hullanak a szirmai,
a mostani falevél, a ma kövei szétporladnak,
görcsök és rémületek köré a fény
fehér pólyát tekerne.
Minden, mi bűzlik és erjed benned,
illat lesz és márvány.
Emlékezz, Ion Pop, most és mindörökké, –
nagy és váratlan megtiszteltetés,
hogy éppen Brâncuşi
határozott úgy, hogy közbelép, és
megcsiszol téged.
Ének a szélben
Ne állj túl sokat a szélben, meglehet, elkoptat –
a tengerről fújó szél nagyon sós,
vigyázz, a szél bonyodalmakat okozhat,
a szél nagyon műveletlen.
Vigyázz, a szél nem olvasott
tőled egyetlen verset sem.
Azt hiszi, olyan vagy, mint a falevél, mint a por –
a dolog, amitől félek.
És attól, hogy dombok között jár majd,
vizek felett, égi völgyek alatt,
anélkül, hogy tudná, rajtad átsüvítve,
lefújja rólad a meséket.
És meglehet, havat is hozna,
mint minden hűvös és kellemetlen északkeleti szél,
és fehérbe takarva téged, a közömbös,
arra se emlékezne, hogy voltál.
Méz
Benéztem ma a méhészhez,
hogy vegyek tőle egy üveg mézet,
éppen a méhei között leltem rá,
ahogy egyik oldaláról a másikra fordítja
a keretet a zümmögő hadakkal.
Akkor ott megtudtam,
hogy a méhanya, a királynő,
néhány herétől lyuggatva
egyedül csak reptében párzik,
és hogy nem
mindegyiknek sikerül elérnie
a királyi célt. Őfelsége azután
fáradtan s méltóságteljesen
visszatér
az aranykeretéhez.
Egyetlen parancsot sem oszt,
a herék viszont kiűzetnek a rajból –
amelyiknek meg kell halnia, távol hal meg, a széleken,
ahogyan illik.
Hergyán Tibor fordításai
Illusztráció: Ion Pop
Cimkék: tizennegyedmagunkban, vers
